Észak-Magyarország, 2006. július (62. évfolyam, 152-177. szám)

2006-07-07 / 157. szám

2006. július 7., péntek ÍSZAK MISKOLC ÉS KÖRNYÉKE /7 Hajlékuk a buszmegálló Miskolc (ÉM) - „A Vologda-lakótelep buszmegállójában két hajléktalan »lakik«. Ott alszanak, esznek, isznak, körülöttük sze- Az olvasó métdomb! Zavarják az utaso­kat.” így szól a lapunkhoz ér­kezett olvasói észrevétel, kiegészítve a kérdéssel: nem lehetne őket máshová költöz­tetni? A kérdést Kreffly Gá­bornak, a vöröskereszt miskolci Hajléktala­nokat Gondozó Központja vezetőjének to­vábbítottuk. A szakember elmondta: Mis­kolcon körülbelül ezren élnek az utcán, a számuk emelkedőben van. Utcai gondozóik a legtöbbjükről tudnak, és bejelentésre vagy anélkül azon vannak, hogy ellássák, segít­sék őket. Ilyenkor, nyáron a legtöbb hajlék­talan a szabadban éjszakázik, és nem az a jellemző rájuk, hogy tisztán tartanák kör­nyezetüket. A segítség elfogadására nem kényszeríthetők. RÖVIDEN • Veterán jármű és koncertek. Veterán motorokból látható kiállítás Miskolctapolcán a Garas sétányon július 8-án (szombaton) délután 2 és 7 óra között az Ifjúsági Ház szervezésében. A rendezvény a zene- és fényfesztivál programja. A program része még az Excelsior zenekar koncertje és Illés Laca gitárjátéka is. Nem vinné, de hozná a pénzt Elmélyülten 1. Az ott mi lesz? Kapura törve Kisautó Dudás Miskolcon Miskolc (ÉM) - A Bu­dapesti Palota Zene­kar koncertezik július 7-én 17 órától Mis­kolcon, az Erzsébet téren. Közreműködik Kéri György, Ma­gyarország első és je­lenleg egyetlen skót­dudása. Az Íróként is ismert Kéri György Skóciában tanulta meg a hangszer ke­zelését, a művész ha­gyományos skót vise­letben, kiltben játszik. Az 1992-ben alakult Palota Zenekar spe­ciális fafuvós együt­tes, tagjai 12-30 éves fiatalok. Jelenlegi re­pertoárjuk több mint 400 darabból áll, ezeket a zenekar ve­zetője, Bakos József hangszerelte. Kóstoló Miskolc (ÉM) - Ko­nyáit Dániel balaton- boglári borász lesz ma este a vendége a Miskolci Borklubnak. Az érdeklődőket 6 órára várják a Mú­zeum Kávézóban (Görgey utca 28.) ÉSZAK A belépőjegy ára ..yf.M?... tartalmazza a hét­féle bor kóstolását. A részvé­tel feltétele az asztalfoglalás. Az elérhetőség: 312-176, kavezo@hermuz.hu (Fotók: Kocsis Zoltán) Elmélyülten 2. Vakáció a nyári napköziben Ketten Szomjoltó A volt E/7-es Miskolc (ÉM) - A Mis­kolci Egyetem kollégiumi és irodaház-rekonstruk­ciós programjának része a volt E/7-es kollégiumi épület irodaházzá történő átalakítása - mondta el dr. Szakály Dezső, az egyetem vállalkozási és befektetési igazgatója. - Ebben az épületben a megerősítési és vissza- bontási munkák sikere­sen befejeződtek. Foly­nak a belső átalakítások, rövidesen elkészül az új tetőszerkezet és a külső borítás is. Az épületet várhatóan az őszi hóna­pokban tudjuk átadni. Az épület két szintjét olyan kutatási és fejlesztési te­vékenységet, informati­kai szolgáltatást nyújtó vállalkozásoknak szeret­nénk bérbe adni, ame­lyek a hallgatóink számá­ra biztosítanának a ta­nulmányaikat is segítő értelmes munkalehetősé­get, vagy segítenék az egyetemi kutatások és fejlesztések eredmé­nyeinek diffúzióját - tette hoz­zá a vállal­kozási és befekte­tési igaz­gató. ■ Egyetlen hatalmas szervezetbe vonják össze a helyhatóság minden közszolgáltató cégét. Miskolc (ÉM) - A lépéssel a Miskolci Önkormányzati Vagyonkezelő Zártkörűen mű­ködő Holding Részvénytársa­ságot hozzák létre - erről is szó volt a közgyűlés tegnapi ülésén. Az általános várako­zás az, hogy az összevontan irányított szolgáltató szekto­rok hatékonyabb, olcsóbb mű­ködést biztosítanak majd. Debreceniben siker Debrecen önkormányzata már sikerrel tömörítette a cé­geit holdingba az elmúlt évek­ben. Az ottani tapasztalatok is azt mutatják - s ezeket fel is használja Miskolc a feladat végrehajtásánál -, hogy a vá­rosnak is meg kell lépnie ezt a lépést. Elhangzott, a holdingba tö­mörülő cégek nyereségessé vál­nak, így „befizetnek” a város kasszájába. Ezzel szemben Mis­kolcon a helyzet jelenleg az, az önkormányzati cégek műkö­déséhez tulajdonosi támogatott­Vezetésra jelölve A közgyűlés elé került a holding vezetésére jelöltek névsora is. Az igazgatóság kijelölt tagjai kö­zött szerepel Halmai Gyula, a MIK Zrt. jelenlegi igazgatója, Ba­lázs András, Juhász Imre és Melkovicsné Tömösi Katalin. A felügyelő bizottság tagjai között - az előterjesztés szerint - Gulyik Zsolt, Nyíri Zsolt, Gúr Nándorné és Tóth istván neve szerepel. KÉPRIPORT: Nyár a perecesi táborban V i ■-'"t , V■ ' ■ Vidámabb a nyár, ha társak között telik. Erre kiválóan alkalmas a pe­recesi napközi. Miskolc (ÉM) - Negyven­kettedik alkalommal nyitotta ki kapuit a Perecesi Nyári Napközi június 26-án. Augusz­tus 18-ig közel 600 kisiskolás tölt majd itt el néhány hetet. A vakáció ugyanis hosszú, a szülők szabadsága pedig ke­vés, de a napköziben bizton­ságban tudhatják gyermekei­ket. Elsősorban az alsó tago­zatos diákok a lakói az Erenyői Általános Iskola kö­zelében, hatalmas parkban ta­lálható napközinek. A nevelők igyekeznek számukra mozgal­massá tenni a hétköznapokat. Programok A gyerekek részt vehetnek kézműves-foglalkozásokon, sportversenyeken, kulturális programokban, de a napok­ban rendőrökkel is találkoz­hattak, akik kutyáikkal be­mutatót tartottak számukra. A diákokat különbuszok szál­lítják mindennap Perecesre és onnan haza. Fizetniük sem kell túl sokat, mindössze annyit, amennyit év közben a napköziért. Vizes kép Merengő A helyi tömegközlekedési cég is a holding része lesz (illusztráció) ság szükséges. Nem működnek hatékonyan, több esetben is át­fedések vannak a cégek között, azaz előfordul, hogy ugyanazon feladatokat több cég is ellát. A holding kialakításánál ezeket is felülvizsgálják a szakembe­rek. Mint ahogy azt is, hogy összehangolják a beszerzéseket: így jelentős megtakarítás ér­hető el. Mellette szól Káli Sándor polgármester elmondta, az is a holding mel­lett szól, hogy jelenlegi formá­jában nem tudják ellenőrizni a cégeket, hiszen azok a sa­ját érdekeiket nézik. A hol­dingnak viszont közvetlen irá­nyító szerepe lesz. Kivédhető az a jelenlegi gyakorlat is, ami szerint gyakori, hogy a cégek ha probléma támad a gazdálkodásukban, azonnal a fenntartóhoz fordulnak segít­ségért. Az átszervezésnél meg kell találni a vállalatok rejtett tartalékait is, a párhuzamos­ságokat pedig a minimálisra kell csökkenteni. A holding létrehozására irányuló előké­szítő munka - derült ki az ez­zel megbízott tanácsadó cég képviselőjének beszámolójá­ból - még korántsem ért vé­get, befejezését év végéig ígé­rik. Az elhangzottakra holnap visszatérünk. fSZM-----emtippek.boaD.hv--------­A városháza javaslata holding létrehozására (PDF 130 kB) BESZÉLJÜK MEG W0R * - 35385- - KSxK: Ha Önt, kedves Olvasónk érdek­li, érinti a cikkünkben olvasható téma, írja meg véleményét, kér­déseit az Olvasószolgálatnak! Szerkesszük együtt a lapot! Az olvasószolgálat telefonszámai: Beregi Mária: 46/502-900/3926 Kiss József: 46/502-900/3241 eszakolvasoszolq@inform.hu 3501 Miskolc Pf. 351 A fideszesek kivonultak A négy év legfontosabb döntésének nevezte a mos­tanit T. Asztalos Ildikó (SZDSZ). A szabad demok­raták szónoka viszont ami­att sajnálkozását fejezte ki, hogy az átalakítás nem ha­marabb következett be („el­vesztegettünk négy évet”). Az ellenzék ellenvetése en­nél jóval erősebb volt: a ha­marosan létrehozandó tár­saság vezetésébe - szerin­tük - kizárólag olyanokat ültetne a városvezetés, Ko­hold Tamás (MKDSZ) sza­vaival élve: „akik az MSZP által könnyen kézben tart­hatók.” Ugyanerre utalt Juga György (összefogás- Fidesz-MDF) is, szerinte az ellenzék nem jelölhetett az igazgatóságba. Emiatt egyébként a napirendi pont további vitájáról a fidesze­sek ki is vonultak. A fide­szesek - bár magát a hol­ding megalakítását támo­gatják - hiányolták a rész­letesebb számításokat arról, hogy a megváltozott struk­túra hol, mely területeken garantál hozadékot. Nyílt nap, villamossal Miskolc (ÉM) - Mától július 23-áig tart az MVK ZRt.-nél a közlekedési napok rendez­vénysorozata, amelynek keretében ma déli 1 órától nyílt nap lesz a közlekedési vállalat­nál. Július 23-án a diósgyőri villamosközle­kedés emlékére megállóoszlopot avatnak. A programok JV J J J J J J J » i i > * > * * il> Július 9.: Újra közlekedik a nosztalgiavillamos. In­dulás a Tiszai pályaudvarról, utazás csak a jármű- vön váltott korhű menetjegyekkel. Jegyár: 80 Ft. Július 23.: 9 órakor emlékoszlopot és megálló­táblát avatnak a 100 éves diósgyőri villamosköz­lekedés emlékére az Ady Endre Kulturális és Sza­badidő Központ előtti téren. Miskolc és környéke kiadás _____________________________________d

Next

/
Oldalképek
Tartalom