Észak-Magyarország, 2006. július (62. évfolyam, 152-177. szám)
2006-07-26 / 173. szám
2006. július 26., szerda RÖVIDEN • Legalább 102 millió eurós bevétellel számolnak a jövő évi Tour de Francé kerékpáros körverseny londoni rajtjának szervezői. Az angol fővárosban az előzetes számítások szerint 120 ezer rajongó összesen 237 500 éjszakát tölt majd el. A szigetországiak 2,2 millió euróért szerezték meg a start jogát a rendező Amaury Sport Organisationtól. Eszéken jártak Miskolc (ÉM) - Magyar bocsások az elmúlt hét végén Horvátországban, Eszéken jártak, ahol részt vettek a helyi nyílt bajnokságon. A BC4-es kategóriában, a párosoknál Gyurkota József (Miskolci Akarat SE) a szegedi Béres Dezsővel az oldalán a második helyet szerezte meg. A viadal már a felkészülés jegyében zajlott az október eleji világ- bajnokságra, melynek helyszíne Brazília, Rio de Janeiro lesz. A háromfős csapatversenyben részt vett egy másik „akaratos” sportoló is, Langauer Katinka (BC2), a vele felálló együttes a harmadik helyen végzett. Izlandi Bécs (MTI) - Az európai kézilabdakupákban szereplő tizenegy magyar csapat közül csak a női KEK-ben induló Cornexi- Alcoa-HSB Holding volt érdekelt a keddi bécsi sorsoláson, melyen eldőlt, hogy a székesfehérvári csapat elsőként az izlandi Haukar Hafnarfjördur- ral találkozik. Az első mérkőzést október 14/15- én a szigetországban rendezik, a visszavágóra egy héttel később Székesfehérváron kerül sor. A tavaly EHF Kupát nyerő magyar együttes a 16 közé jutásért játszik majd ellenfelével. Nyolckor Budapest (MTI) - Eldőlt, hogy 20 órakor kezdődik szeptember 2-án a magyar labdarúgó-válogatott norvégok elleni Európa- bajnoki selejtező mérkőzése a Puskás Ferenc Stadionban. Négy nappal később Bosznia-Flercegoviná- ban lép pályára Bozsik Péter együttese: arra a mérkőzésre a zseni- cai Bilino Polje stadionban kerül sor. DCG Tour - Tour de Hongrie Ctlva1,szakasz Táv: 153,S kin Rajt: Miskolc, Egyetemváros július ?«., szerda, 14.00. Céibaérke/és: Kazincbarcika, városház, kb. 18.00 _ i) (T50 Rak. Rakat a yJJ *==» Meszes lrota Szakácsi \\ lak .... ; , ; , , « IKXim 2sy>.» lííiim K ... <i & $0 » i# M Macedón csapat ellen Debrecen (MTI) - A DVSC-TEVA labdarúgócsapata ma 20.45-től (Duna TV) a Bajnokok Ligája második selejtező körének első mérkőzésén fogadja a macedón bajnok Rabotnicki Skopje gárdáját. „A Rabotnicki nem gyengébb tavalyi ellenfelünknél, a Hajdúk Splitnél, legfeljebb a nemzetközi porondon kevésbé ismert együttesről van szó - mondta Supka Attila, a debreceniek vezetőedzője. - A macedónok ösz- szesítésben csak 1-0-val jutottak tovább a luxemburgi Dudelange ellen, de nem szabad, hogy ez megtévesszen bennünket. A helyszínen láttam azt a meccset, melyen a macedónok idegenbe^ nyertek 1-0-ra, az volt a benyomásom, hogy kicsit félvállról vették a találkozót.” A tréner elmondta, hogy az egy éve sérült Roland Habi - ő a Hajdúk Split elleni tavalyi BL-selejtezőn szenvedett keresztszalag-szaka- dást - mellett Komlósi Ádám és Böőr Zoltán nem egészséges, a többiek bizakodva és motiváltán várják a találkozót. Mutina igen, Rácz nem ■ Az ózdi származású Mutina Ágnes három számban is érdekelt lesz az idei úszó Eb-n. Ózd (ÉM - ME) - Ma elkezdődik a Margitszigeten a 28. Úszó Európa-bajnokság, az idei esztendő egyik legrangosabb hazai sporteseménye. A rendezők és a magyar keret valamennyi tagja is izgatottan várja a rajtot, hiszen mindannyian bizonyítani szeretnének a hazai közönség, illetve a közvélemény előtt. A magyar csapatban előzetesen két olyan ózdi származású tehetség kapott volna helyet, akik korábban már bizonyítottak. Mint emlékezhetünk: Rácz Ákos alig egy évvel ezelőtt lett ifjúsági Euró- pa-bajnok, Mutina Ágnes pedig alig 16 esztendősen már az athéni olimpián képviselte a magyar színeket. Mindkét tehetséges úszó Ózdon, a Fiedler Ottó Sportegyesületben kezdte a pályafutását, majd 2001-ben a fejlődés reményében jobb körülmények közé, Egerbe igazoltak. Rácz idén már a Kőbánya SC-ben versenyzik, de ezúttal Fortuna nem állt mellé. A 2005-ös sikerek után ezúttal sérülés miatt nem tud ott lenhttp://emtippek.boon.hu Az Eb programja (PDF 45 kB) ni a kontinensbajnokságon. Pedig ő aztán igazán tudja, milyen érzés a magyar közönség előtt jól szerepelni. Szalagszakadás- Két és fél hónappal ezelőtt volt egy bokaszalag-szakadá- som, ezért ki kellett hagynom öt hetet, de ezután is csupán részedzéseket úsztam - mondta Rácz Ákos. - Egyáltalán nem sikerült visszaállnom az edzésmunkába, amit a két héttel ezelőtti ifjúsági Eb is bizonyított, ahol rendkívül rosszul szerepeltem. Biztos, hogy nagyon jó hangulat lesz Budapesten, sajnálom, hogy nem lehetek ott, de a jövő évi világ- bajnokságon ismét szeretnék a magyar csapat tagja lenni. Előre nem szeretek jósolni, de remélem, hogy három-négy aranyéremmel zárja a hazai megmérettetést a magyar küldöttség. Az ózdi kötődésű úszók közül tehát a sportág borsodi barátéi egyedül Mutina Ágnesért szorítanak. Az Eger VÜK sportolója az Európa-bajnokság során három számban is érdekelt lesz. Már hisztis Szerencsére elkerült a betegség, a felkészülés során nem volt semmi probléma - újságolta örömmel Mutina Ágnes. - Két hét edzőtáboroA Janus-arcú szakasz ■ A Miskolc és Kazincbarcika közötti közel 154 kilométeres szakasz- szal ma rajtol a Tour. Miskolc (ÉM - JLI) - A szerda délután rajtoló DCG Tour de Hongrie 2006, vagyis a 33. Magyar Kerékpáros Körverseny főszervezője, Sutkó Mihály és csapata úgymond Lehetnek meglepetések Sutkó Mihány szerint az olasz Vini Farnese csapatából és ha erős együttessel érkezik, akkor a lengyel MKB-Cyc- les Scout gárdájából kerülhet ki a végső győztes. „Persze lehetnek meglepetések, bármi előfordulhat” - tette hozzá a főszervező. az utolsó simításokat végzi a viadallal kapcsolatban.- Logisztikai és technikai finomítások vannak hátra, ám hiszem, hogy a terveknek megfelelően minden állni és működni fog - mondta a főszervező kedden, aki éppen a török csapatot fogadta. Gyors pálya Érdeklődésünkre, hogy milyen karakterisztikájú, menynyire nehéz az 1. szakasz, Sutkó Mihály elmondta: kettős arca van a Miskolc - Kaff........................ Hiszem, hogy a terveknek megfelelően minden állni és működni fog. Sutkó Mihály ......................................................ff zincbarcika etapnak, hiszen ez a többihez képest könnyű szakasznak mondható. MásRögler (pirosban) Törökországban bizonyíthat (Fotó: magánarchivum) Mutina Ágnes (Fotó: me) zás volt a válogatottal, ami igazán összekovácsolta a társaságot. A 4x200-as gyorsváltóval szeretnénk döntőbe jutni, ami nagy fegyverténynek számítana, 100 gyorson az egyéni legjobbamat tűztem ki, jó lenne 57 másodperces időeredmény alatt célba érni, míg a 4x100-as gyorsváltót is a fináléba várom. Bízom benne, hogy sikerül, mert mindenki sokat tett eddig is azért, hogy a magyar csapat eredményes legyen. Már nagyon várjuk, hogy elkezdődjön az Eb, mindenki hangol, én is egy kicsit hisztis vagyok, elég nehéz lehet a környezetemnek ilyenkor elviselni. Ma elkezdődik (Fotó: ÉM-archív) részt viszont - mivel az első versenynapról van szó - idegesebbek, izgatottak lehetnek a versenyzők. Ez a pálya egyébként gyorsnak mondható annak ellenére is, hogy több helyen enyhén szólva is rossz minőségű az útburkolat. Ezzel kapcsolatban a főszervező bízik benne, hogy nem lesznek balesetek. emtippek.bQgp.hu Versenyinfók (PDF 546 kB) Dunga vezeti Rio de Janeiro (MTI/ dpa) - Meglepetésre a mindenfajta edzői tapasztalat nélkül álló Dungát nevezték ki az ötszörös világbajnok brazil labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitányává. A Car- los Caetano Bledorn Ver- ri néven született korábbi védekező középpályás volt a kapitánya az 1994- es vb-n aranyérmet nyert gárdának: „Szeretném, ha a csapat azzal az elszántsággal és odaadással küz- dene, amellyel én léptem pályára aktív játékosként. A győzelem igénye elengedhetetlen a brazil válogatottban” - jelentette ki a 42 éves tréner. Ricardo Teixeira, a szövetség elnöke azzal indokolta Dunga váratlan megbízását, hogy a szurkolók egy lelkes edzőre vágytak, és az ő személyében ezennel meg is kapták. Röglert az ötbe várják Ü Július 25-30. között Isztambulban rendezik meg az ifjúsági birkózó Európa-bajnokságot. Miskolc (ÉM - SZIS) - A szabadfogásúak 76 kg-os súlycsoportjában Rögler Gábor, a Diósgyőri BC versenyzője képviseli hazánk színeit.- A Diósgyőri Gimnáziumban érettségire készülő sportolónk az év elején rosszul kezdett, hiszen az első két válogató közül az egyiken kiesett, a hazai környezetben rendezett viadalon pedig harmadik lett - hangsúlyozta Rusznyák József, a DBC vezetőedzője. - Elszántságának, szorgalmának és kitartásának köszönhetően a tavaszi kazincbarcikai nemzetközi versenyen már kijött neki a lépés. Itt nyerni tudott, méghozzá úgy, hogy két ukrán fiút is megvert, az egyiket éppen a döntőben. Hasonlóan szép birkózással a legjobbnak bizonyult az orosházi ifjúsági országos bajnokságon, ami egyet jelentett azzal, hogy indulhat a törökországi kontinensvetélkedőn. Az elmúlt héten Szombathelyen edzőtáborozott a válogatottal: az ottani edző is elégedett volt vele, szépen dolgozott, jó formában van, így reális esélye van arra, hogy az első öt hely valamelyikén végezzen Isztambulban.