Észak-Magyarország, 2006. június (62. évfolyam, 127-151. szám)
2006-06-13 / 136. szám
2006. június 13., kedd ES2AK AKTUÁLIS /3 RÖVIDEN • Akadozott a zacskós. A mesterségesen gerjesztett lakossági igény kielégítésére az ANTSZ által meghatározott fejenkénti 2 liter ivóvízigény többszörösének kiszállítása sem volt elég. Délelőtt technikai hiba miatt kiesésünk is volt. A területet egyenletesen láttuk el, prioritást csak a kórházak élveztek - tájékoztatott Leskó György alezredes (Polgári Védelem). NÉZŐPONT (Egy)másra mutogatás Szaniszló Bálint balint.szaniszlo@eszak.boon.hu A, bajban mindent megígérnek az emberek. Ez történt a múlt héten is, amikor az előre nem jelzett áradat a Hernád menti településeken okozott nagy bajt. Településrészeket öntött el a víz, kemény munkával, áldozatok árán megépített otthonokat kellett elhagyniuk - jó esetben, csak ideiglenesen - családoknak. Megdöbbentő, hogy most nem „egyszerűen" a gátak nem bírták az árt, hanem - sok helyen - nincs is gát! Ment is az egymásra mutogatás, hogy ez és ez a szakasz állami védrendszerű, ott és ott azonban az önkormányzatnak kellene (kellett volna) megépíteni, vagy megerősíteni a település körtöltését. Arról meg nem is beszélek, hogy olyan települések is vannak, amelyek - végül is - árterületen vannak. A településvezetők széttárták karjukat és sorolták, hogy a költségvetésük kevés a gátépítéshez-karbantartáshoz, amikor pályáztak, a kért pénz töredékét kapták csak meg, pedig előtte megígérték, hogy gátra biztos lesz pénz. Jöttek most is állami vezetők - hárman is - árvizet nézni és annak rendje és módja szerint meg is ígérték, hogy - megszorítások ide; vagy oda - záros határidőn belül megépítik, korszerűsítik a Hernád menti védelmi rendszert. A szavak megnyugtatónak tűntek, de aztán a pénztárca nyito- gatásakor is legyen ilyen nagy az elszánás. DAM: nincs megállapodás Miskolc (ÉM - UM) - Alig egy hónappal ezelőtt 2 órát meg nem haladó munkabeszüntetést hirdettek a DAM 2004 Kft. dolgozói, ma délután 2 órától viszont 32 órán keresztül nem veszik fel a munkát. Az ok: a Munkaügyi Közvetítői és Döntőbírói Szolgálat közvetítőjének sem sikerült elérnie, hogy közeledjenek az álláspontok az idei bérfejlesztésről. A tegnap délelőtti tárgyalás volt az utolsó határidő, amit a munkaadók szabtak, de ez is eredménytelenül zárult. Mladen Pejkovic, a DAM 2004 Kft. Felügyelő Bizottságának elnöke és a tulajdonos képviselője a tegnapi sajtótájékoztatón elmondta: tekintettel arra, hogy a cég veszteségesen zárta a tavalyi évet, és az idei kilátások sem túl biztatóak, így nincs meg a fedezet a bérfejlesztésre. Ugyanakkor a 2006-os üzleti tervbe beépítették, hogy ha legalább nullszaldósan zárják az évet, akkor egyhavi prémiumot kapnak a dolgozók, ami összegszerűen több, mint amit havi bérfejlesztésként kérnek a munkavállalók. Ágotái József, a Vasas Szakszervezet elnöke szerint a dolgozók számára ez a megoldás elfogadhatatlan, ragaszkodnak a fejenként 10 ezer forintos havi bruttó béremeléshez. Mint mondta, végső elkeseredésükben fordultak a sztrájk eszközéhez, elszántak és kitartanak álláspontjuk mellett. A részletekre visszatérünk. VILLÁMV0KS ............. Szükségesnek tartja-e a személyes felelősség megállapítását, vagy kizárását a miskolci tömeges megbetegedések ügyében? Szavazók száma: 290 2006. 06. 12. 19.40 óra Igen 83,1% IMem 16,9% Következő kérdésünk: Megengedhetőnek tartja-e, hogy az MSZP mást ígért a kampányban, mint amit kormányra kerülve tesz? iSSBi”!* UvVwww.boon.hu Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. ■ Bár nem zárható ki további megbetegedés, éjféltől megszűnik a lakossági zacskós vízellátás. Miskolc (ÉM - SzK) - A vízvezetékrendszer hatékonyságát azzal segíthetik a miskolciak, ha minden, még a ritkán használt csapokból, végvezetékekből is folyatnák, legalább 10 percen át a vizet - hangzott el azon a tegnapi, a miskolci vízjárvánnyal kapcsolatos sajtótájékoztatón, amelyen az országos tiszti főorvos és két vezető munkatársa is jelen volt. Az ÁNTSZ ajánlásával Mint Bujdosó László elmondta, megállapították, hogy az akut lépések megfelelőek voltak, a fertőtlenítés érdekében a klórmennyiséget megnövelték. „Most már „folyjon a víz!” Ugyanis a pangó vizekben még lehet mind bakteriális, mind virális szennyezettség, így nem zárható ki, hogy még lesznek újabb megbetege- ................ Most már folyjon a víz! A pangó vizekben ugyanis még lehet mind bakteriális, mind virális szennyezettség. Bujdosó László dések és feltűnnek újabb kórokozók is. Ennek ellenére éjféltől már befejeződött a laA gyakori kézmosás is javallott! kosság zacskós és lajtos ivóvíz-ellátása, hiszen a vezetékes vizet 10 perces forralás (és visszahútés) után már nyugodtan lehet fogyasztani - az ÁNTSZ ajánlásával. Fejlesztést terveznek A múlt hét második felétől újabb fertőzés már nem történt, jelentették ki, a hét első felében elfogyasztott víz okolható a később jelentkező megbetegedésekért is. A biztonság érdekében további lépéseket is terveznek, többek között a vízhálózat és a vízellátásra vonatkozó minőségbiztosítás, ezen belül a monitoringrendszer korszerűsítését. Újságírók firtatták a felelősség kérdését is, mire válaszul Káli Sándor polgármester kifejtette: a felelősség kérdése összetett probléma. Egy biztos: a Szentkereszt-hegy (volt Dimitrov-hegy) víkend- telkeinek azon tulajdonosai, akik átütötték a derítők alját, egészen biztosan felelősek. Hiszen a fertőzés egyértelműen székleteredetű volt. A polgármester köszönetét mondott mindazoknak, aki fegyelmezetten vették tudomásul a helyzetet, s pláne segítettek is például a zacskós víz (Fotó: Ádám János) osztásában. Ugyanakkor hangsúlyozta: voltak, akik a biztonságos víz övezetéből átjártak zacskós vízért, ami nehezítette az ellátást. Mindennap Az ivóvizet továbbra is naponta vizsgálják. A vasárnap vett vízminta vizsgálati eredménye ugyan negatív lett, de ahhoz, hogy kijelenthessék: megszűnt a fertőzésveszély, legalább 3-4 napon át ismételten negatív eredménynek kell születnie. í SZAK emtipoek.boon.hu t^ivíz-közlemény (PDF 31 kB) Miskolci vízjárvány 2006. június 12-ig Megbetegedettek Regisztrált betegek száma Vizfertözéssel kórházba kerültek száma 110 Ebből vasárnap kórházba került fj 41 Betegforgalom az ügyeleteken Szombaton Felnőtt Ml 300 Gyaníthatóan K t vízfertözött ■ _| 114 Gyermek 110 . Gyaníthatóan ■ i -- vízfertözött EJ “ Székletminták Calici vírus Székletminta u .. összesen ] « Kimutatták i ~ a fertőzést I ® Vasárnap Felnőtt Gyaníthatóan vízfertözött Gyermek Gyaníthatóan vízfertözött 300 190 110 94 100 Campylobacter Székletminta . összesen E. Kimutatták « .. a fertőzést i * • Grafika és (orrás: Fs/ak-Magyarország, forrás: AN1SZ, Semmeíweis-kórház PRO ÉS KONTRA Hajdú Mariann (édesanya): Az Avas tetején lakunk, napokig azt sem tudtuk, „érintettek" vagyunk vagy sem. Az egyik kislányom kisiskolás. Az iskolában múlt pénteken hozták az első intézkedést: sült húst kaptak ebédre, kenyérrel. Hétfőn reggel pedig arról értesítettek: tanítás nélküli munkanapot rendelt el az igazgató, s a felsősöknél a pedagógusokra bízták, hogy ki mit csinál a gyerekekkel, egy volt a lényeg, hogy ne maradjanak az iskolában. Az alsósokat moziba vitték. Miért jobb, ha a játszótérre vagy a moziba viszik a gyerekeket? S ha ott lesznek rosszul? Nem értem, miért nem rendeltek el rendkívüli tanítási napot. Dr. Bodnár Judit (megyei tiszti főorvos): Hosszasan töprengtünk, mi volna az iskolások számára jobb: a rendkívüli tanítási szünet is szóba jött. Mint anya is sokat gondolkodtam rajta, s arra jutottam, jutottunk: jobb, ha a gyerek pedagógusi felügyelet alatt áll, mintha a szülő nem tudja megoldani, hogy valaki vigyázzon rá, s magára marad otthon a gyerek, aki nem feltétlenül tartja be a higiénés előírásokat. Egyébként is szerencsére már csak napok vannak hátra a tanítási évből, ilyenkor a legtöbb helyen különben is kirándulnak, vagy más iskolán kívüli programot szerveznek. A LEGGYAKORIBB KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOKijjyj j j j j j.- Kompenzálják-e a vízdijban a kiesést arra az időszakra, amikor is nem volt Iható az ivóvfz? ___________________- Nem értelmezhető a kérdés: ha nem volt jó a víz, akkor nem fogyaszthatta. Egyébként pedig iváson kívül sok minden egyébre lehet használni, mosásra, vécéöblítésre, s egyébre is, forralás után. A rövid válasz: nem. (Vojtil- la László, Mivíz Kft.)_________________- Kárpótolják-e valamilyen formában azokat, akiket kár ért (pl. munkakiesés) a fertőzött ivóvíz miatt?______- Nem. Ez a helyzet álláspontunk szerint vis major, azaz elháríthatatlan külső körülményből fakad. (Vojtilla László, Mivíz Kft.)- Miért fokozatosan derül ki, mi ját- szik szerepet a vlzjárványban?- Több kórokozóra kezdtük meg a vizsgálatokat, de a laboratóriumi vizsgálatok, a kórokozó kimutathatósá- gának ideje eltérő, miképp a lappan- gási idejük is. így lehetséges, hogy a hét első felében elfogyasztott víz egyeseknél korábban, másoknál napokkal később jelentkezett. (Dr. BodnárJuditÁNISZ) ____________________- Mit jelent az, hogy a légúti fertőzéssel is terjed? _____________- Nem arra kell gondolni, hogy. úgy terjed, mint az influenza: tüsszentéssel, köhögéssel. Hasmenéssel, hányással küszködő betegek közvetlen környezetében fordulhat elő, közvetlen kapcsolat révén. (Dr. Bujdosó László, OTH) _________________________________- A házi víztisztító berendezés megoldást jelentbe? _ ___________- Nem, mivel nem állandó a szűrőképessége. Egyértelműen álbiztonságot jelent. (Dr. Bujdosó László, OTH)______________- A mosás elűzi-e a kórokozókat a ruhából?- 100 Celsius-fok fölött biztosan. Igaz, nem mindent lehet ilyen hőfokon mosni, de a mosószereknek is van fertőtlenítő hatásuk. Csak jobb a mosott ruha, mintha szennyesben járnánk. (Dr. Bodnár Judit, ÁNTSZ) A ViZJÁRVÁNY- A megbetegedések elterjedése egybeesik a vízellátás területével, az esetek hirtelen, egyszerre kezdődnek, hasonló tünetekkel nagyszámú ember betegszik meg. ____________- Az ivóvíz szennyezettsége bizonyítható._________________________- A megbetegedéseket többféle kórokozó, vírus és baktériumok is okozhatják. észak ÁNTSZ-tanács .....! - Megbetegedettek környezetében intenziven fertőtlenítsünk, erre szolgáló fertőtlenítőszerekkel! - Gyakorta mossunk kezet! - Vezetékes vizet csak 10 perc forralás után használjunk: ivásra, zöldség és gyümölcs mosásához, tisztításhoz, mosogatáshoz, fogmosáshoz. Miskolci fertőzés - agorázóink írják ■ Lapunk e-mailes, miskolci várospolitikai fórumán is élénk levelezés folyik a fertőzés kapcsán. Az Észak-Agora levelezőinek gondolataiból válogatott összeállítást mutatunk be a következőkben: „... ha a MlVlZ és az ÁNTSZ napok óta tudja, hogy e-coli van a miskolci ivóvíz- hálózatban, akkor nem kellett volna az első öt percben egyszerűen elzárni a vizet, hogy aki nem hallgat rádiót, tévét, az se betegedjen meg?..." Jurecz LAszló, június 9. „...A fertőzés pontos forrását talán soha nem tudjuk meg, nem is akarok találgatni, de őszintén szólva nem lepődtem meg az eseményeken. Húsvét- kor, mint írtam, úszott a miskolctapolcai út a szennyvízben. Az eset a napokban megismétlődött. Jól kidugították, ha eddig tartott ki. Ez egy viszonylag új csatornahálózat, mi lehet ott, ahol 100 évesek a csövek, vagy a szokásos sörösüveggel bélelt emésztők vannak?..." GAti Attila, június 10. „... A tapolcai úton felszínen folyó szennyvíz nem kerülhetett bele az ivóvízhálózatba. Az Óhutai-patak árvize azonban szépen átöblíthette Bükkszentlászló (Óhuta) szennyvízcsatornáit (de ha nem, akkor az udvarait), és az egész a tapolcai forrásban jött elő. Ennyi. Nem a Szinva/Garadna árvize a felelős. Hanem?... Jókora árvíz után a tapolcai forrás vizéhez kapcsolható Miskolc-Dél területeken vízivás utáni több százas megbetegedéssel egy levegőben terjedő vírust gyanúsítani... nekem ez valahol nem kerek." KovAcs Attila, június 11. „Valaki talált virális fertőzést a vízben? Tudtommal senki, de mindenki a 'fertőzött vízről' beszél. A pontos 'hír' az, hogy találtak colit, a vízmű ott kizárt és emelte a klórszintet, valamint, hogy férÉszak-Agora Miskolc tőzéshullárri van a városon, amit először a colinak tulajdonítottak (innen a vélelmezett összefüggés), de kiderült, hogy nem az, hanem egy olyan vírus, ami már két hete elindult egy öregek otthonában és köze nem volt a vízhez..." Dömötör ZoltAn, június 12.