Észak-Magyarország, 2006. április (62. évfolyam, 77-100. szám)
2006-04-04 / 79. szám
2006. április 4., kedd AKTUÁLIS / HIRDETÉS /6 RÖVIDEN ÉSZAK-KONCERT • Sínt lopott. Helyszíni szemlét folytattak le a miskolci rendőrök a Nyékládháza II. Kavicsbánya iparvágányánál, ahol az eddig még ismeretlen elkövető szakszerű kiszereléssel - március 2-a és 31-e közötti időben - eltulajdonított 28 méter hosszan vezető sínt és egy csoport kitérősínt. A kárérték közel 6 millió forint. Mentőhelikopterrel Miskolc (ÉM) - A 3- as számú főút Mezőkövesdet elkerülő szakaszán Budapest irányából Miskolc felé közlekedett személygépkocsijával szombaton egy 73 éves férfi. Járművével letért az útról a köves útpadkára, majd onnan egy hirtelen kormánymozdulattal visszatérve elvesztette a járműve feletti uralmát és átsodródott a bal oldali forgalmi sávba. Autója bal oldalával nekiütközött a vele szemben szabályosan közlekedő járműszerelvény jobb első részének. A baleset következtében a személygépkocsi vezetője súlyos sérüléseket szenvedett, a mentőszolgálat helikoptere szállította kórházba. A hernádkakiak Kórustalálkozó Miskolc (ÉM) - Második alkalommal adott otthont a Miskolci Nemzeti Színház az „Európa itt vagyunk" elnevezésű kórustalálkozónak. A Bartók- évforduló jegyében zajló eseményen felléptek a Miskolc környéki települések hagyományőrző kórusai, néptáncegyüttesei és zenekarai. Tapsolhatott a közönség Alsó- és Felsőzsolca, Gesztely, Hemádkak, Hemád- németi, Nyékládháza és Szirmabesenyő csoportjainak. Fehér láng. Szentiváni János fotókiállítását nyitottak meg tegnap a Kós-házban. A megnyitó után a művész vetítéssel egybekötött előadásában mutatta be a finn építészetet. A kiállítás még két hétig tekinthető meg. (Fotó: Ádám János) ______ , , ... ...... yo.oarcu jcmn (M mmKKüii A Géniusz Könyváruház és az Észak játéka Legutóbbi kérdésünk: melyik évben született Vajay Szabolcs író? A helyes válasz: 1921. Vajay Szabolcs: Lánc című kötetét Zsindely György (Miskolc) nyerte, a könyvet a Géniusz Könyváruházban (Miskolc, Széchenyi utca 107.) veheti át. Mai kérdésünk: melyik évben írta Salinger a Zabhegyező című regényét? A helyes választ beküldők között Salinger: Franny és Zooey című kötetét sorsoljuk ki. A megfejtéseket szerdáidéiig küldhetik be az Észak-Magyarország szerkesztőségébe (3501 Miskolc, Pf. 351). Válasz: Fiatalos művészek pénteki koncertje B Charlie és Somló koncertjét hallgatják olvasóink először az Északkoncert sorozatban. Miskolc (ÉM) - Már lehet visszafelé számolni a napokat, hiszen közel van április 7-e, amikor a miskolci városi sportcsarnokban felcsendülnek a legnépszerűbb Somló Tamás- és Charlie-számok. A koncerten a debreceni Abrakazabra zenekar fogja nyomni a zenét, akik kimondottan csak élőben játszanak, semmi modern elektromos kütyüt nem használnak, s világszínvonalú felszerelésükkel biztosítanak tökéletes hangzást. Varga Antal, a zenekar basszusgitárosa elmondta, hogy a művészekkel nagyon jó a kapcsolatuk: Charlie-val már harmadik éve játszanak együtt, Somlóval is már több mint egy éve. A munka, a próbák gördülékenyen zajlanak, a művészek végtelenül jó fejek, ráadásul fiatalosak is, s Anti még azt is hozzátette, hogy habár Charlie az anyukájával egyidős, ők mégis olyanok, mintha haverok lennének. Mindez a népszerű énekesek lazaságának köszönhető, minden művészi allűr nélkül adják bele tudásuk legjavát a produkcióba. Garantált jó hangulat A péntekihez hasonló koncertet rendeztek már például Debrecenben is tavaly, ahol óriási buli volt, a nézők egy része a színpad előtt ropta a táncot a koncert végéig. Jól felépített, összeérett műsorról van tehát szó, ahol idősebbek és fiatalok is megtalálják kedvenc dalaikat, legyen az egy régi LGT-sláger vagy egy új Charlie-szám. A jó hangulat ezen az estén garantált, aki teheti, válassza péntek estére ezt a szórakozást. Horváth Károly alias Charlie (Fotó: ÉM-archív) Aki látta, jelentkezzen! ■ A lakosság segítségét kéri a miskolci rendőrkapitányság egy közlekedési baleset ügyében. Miskolc (ÉM) - A Miskolci Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya kéri a lakosság segítségét a 2006. március 2-án 16.40-kor a 26. számú főút 9 km 309 méteres szelvényében történt közlekedési baleset ügyében. A rendőrség kéri azon járművezetők jelentkezését, akik ebben az időben a fenti útszakaszon közlekedtek és látták, hogy egy ismeretlen forgalmi rendszámú, ezüst színű Opel Astra típusú személygépkocsi Sajóbábony irányából közlekedve figyelmen kívül hagyta az „Állj! Elsőbbségadás kötelező” jelzőtáblát és nem biztosított elhaladási elsőbbséget a 26-os számú főúton Kazincbarcika irányába közlekedő Skoda Favoritnak, emiatt összeütköztek, majd az Opel vezetője megállás és adatainak hátrahagyása nélkül Sajóecseg irányába elhajtott. A rendőrség kéri annak a fiatalembernek a jelentkezését' is, aki a balesetet követően a helyszínen megállt és segítséget nyújtott a Skoda vezetőjének, majd elindult Sajóecseg irányába az ismeretlen forgalmi rendszámú autós felkutatására, de nem járt sikerrel. Jelentkezni lehet személyesen: a Mis- kolci Rendőrkapitányság Közlekedés- rendészeti Osztályán telefonon, munkaidőben a 46/514-511-es központi szám 2443, vagy 2283-as mellékén, illetve munkaidőn kívül a 10/-es rendőrségi telefonszámon. Nyerjen mozijegyet az Északkal! Miskolc (ÉM) - Ezúttal a Vadkaland című animációs film premier előtti vetítésére - április 8-án délelőtt 10 órára a Cinema Citybe - invitáljuk olvasóinkat. Akik április 5-éig a lapunkban található nyereményszelvényt kitöltve beküldik szerkesztőségünkbe (3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3,), azok között 50 kétszemélyes mozijegyet sorsolunk ki. A nyertesek nevét április 6-án közöljük, és nyereményüket aznap vagy másnap vehetik át szerkesztőségünkben. A film a New-York-i állatkert lakóinak vidám életét mutatja be: amint az utolsó gondozó kiteszi a lábát a kapun, indul a buli és kedvenc sportjuk, a „teknős-teke”. Egy napon azonban valami megzavarja a felhőtlen jókedvet, hiszen Sámson oroszlán egy szem fiát, Ryant véletlenül elhajózzák a vadonba, hogy visszatelepítsék vadon élő társai közé. Az ifjú oroszlánnak viszont egyáltalán nem fűlik a foga a vadonhoz, ő inkább visszamenne a kényelmes állatkertbe. Éppen ezért New Yorkból mentőexpedíció indul útnak Sámson vezetésével s a legbátrabb állatok részvételével, hogy kiszabadítsák Ryant. Vendégeink voltak A miskolci Jókai Mór Református Általános és Alapfokú Művészeti Iskola 8. b osztályos tanulói - Kurecskó Dávid, Békési Csaba, Vanczer Orsolya, Perger Viktória, Prebendárcsik Zoltán, Birtalan Orsolya, Kiss Dóra, Juhász Ádám, Orbán Flóra, Máté Anita, Gömöri Bodnár András, Ágotha Nóra, Németh Dániel, Ficsór István, Bodó Mátyás, Teodoru Bianka, Kádár Dávid, Pásztor Petra, Németh Máté, Gulácsi Cintia, Szirtes Viktória, Várkoly Tamás, Gajdos Balázs, Lebák Antal, Nagy Gergely, Leskó Sándor, Kovács Patrik - jártak tegnap szerkesztőségünkben Kiss Lászlóné tanárnő vezetésével, akik az újság készítésével ismerkedtek. (Fotó: Bujdos Tibor) Verseny gitárosoknak Miskolc (ÉM) — Az S.K. MUSIC hangszerbolt az idei Gitárpárbaj és Hangszerkiállítás keretén belül fiatal, tehetséges gitárosok számára díjazásos versenyt hirdet. A tavalyi évben öt gitáros pengetett az Ifjúsági és Szabadidőház színpadán, az idei 3. gitárpárbajon a döntőben szereplő 10 gitárost szakmai zsűri választja ki előzőleg eljuttatott demonstrációs felvétel vagy személyes meghallgatás után. Több értékes nyeremény mellett a fődíj, egy OLP/MusicMan John Petruc- ci modell szólógitár. Jelentkezési korhatár 25 életév. Jelentkezni a hangszerbolt címén április 10-ig lehet. í ... ' A hangszerbolt címe: S.K. MUSIC 3532 Miskolc, Réz u. 4. Telefon: 30/987-4507; 46/402-552. E-mail: s.k.musicachello.hu Komoly kamat Raiffeisen Akciós Lekötött Betét Mire számíthat, ha pénzét a Raiffeisen Akciós Lekötött Betétbe fekteti? Garantált és magas kamatra! Az évi 6,3%*-os kamat 3 hónapos betét- lekötés esetén 5 millió forint felett érvényes. Bankfiókjaink: Edelény, Borsodi út. 2. • Kazincbarcika, Egressy Béni u. 17. • Miskolc, Színvapark • Miskolc, Erzsébet tér 2. Sátoraljaújhely, Kossuth tér ó. * Tiszaújváros, Bethlen Gábor út 17. * 100000 te 5 000 000 h közötti öuzeg lekotéiűkűf oz éves, akciói kamot ó%. Az akciós kamatok viuzavortóiíg ófvónyeiok, ói az ójonnon adott befótlckőtóji megbí zásokra vonatkozóak a belét alsó hátam hónapjában. Az tBKM megegyezik az óvói kamatlábbal. www.raiffeisen.hu 06-40-48-48-48 X Raiffeisen BANK VELÜNK KÖNNYEBB Hirdetés