Észak-Magyarország, 2006. április (62. évfolyam, 77-100. szám)
2006-04-12 / 86. szám
2006. április 12., szerda ÉSZAK AKTUÁLIS / 3 I ; RÖVIDEN • Hangverseny. Csajkovszkij, Britten és Bach művei csendülnek föl a Reményi Ede Kamarazenekar előadásában április 20-án este 6 órától az Európa Házban (Miskolc, Városház tér 13.). Minta kivitelben Olajos Katalin ________________ katalin.olajos@eszak.boon.hu LJgy tűnik, mintha Don Quijote-i szélmalomharcot folytatnának a hazai fogyasztóvédelmi, élelmiszer-ellenó'rzési hatóságok. Évről-évre hasonló ellenőrzéseket végeznek, és szinte mindig ugyanazokkal a gondokkal találkoznak, de a büntetésen kívül sok minden nem történik. Főként nem a nagyáruházaknál, ahol ezeket a „bűnüket" bekalkulálják. Mi pedig vásárlóként kezdünk hozzászokni az időről időre megjelenő élelmiszeripart érintő negatív hírekhez, s nyugodtan lapozunk tovább az árvízi összefoglalókra. Sarkítva, de lassan ott tartunk: nagyobb hír, ha egy-egy ellenőrzés során a felügyelők széttárják a karjukat, és azt mondják: kérem szépen ez egy mintaüzlet, minden tiszta, csillogó, csodálatos áru, megfelelő magyar jelölések, rendben levő szavatossági idő, udvarias kiszolgálás, és még a visszajárót sem számolják el. Kellemes változás, hogy a húsvétot megelőző ellenőrzési tapasztalatok kedvezők, de az élelmiszer-kereskedelem ilyen dicsérő értékeléstől még olyan messze van, hogy vélhetően soha nem fog odaérni. Mert, amíg a hazai vertikum szigorú adminisztráció mellett dolgozik, de a gyakorlatban a - fogyasztót is sok esetben károsítva - szabályokat kijátszva, addig sok jóra nem számítok... Ancsa saját brácsája Miskolc (ÉM) — Az édesszüleit nem is ismerő Ancsa, azaz Dombi Anna jelenleg a diósgyőri lakásotthon lakója. Ma már a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Főiskola II. éves brácsa szakos hallgatója. Tanára, Miklós-Dienes András tehetségesnek tartja, s bízik benne, hogy tanítványa szép jövő elé néz. Ancsa eddig kölcsönhangsze- ren játszott, amely méretben sem igazán felet meg neki. Ahhoz, hogy saját brácsája legyen, kellene 300 ezer forint - írtuk, bízva olvasóinkban. Nos, örömmel jelentjük: a pénz összejött! Ancsa, barátai és tanára az adományozók tiszteletére koncertet rendeznek. De minden kedves érdeklődőt szeretettel várnak a koncertre, amelyre a belépés ingyenes. Az eseményről képes összeállítás készül. Meghivá A Meghívók: Dombi Anna és barátai Időpont: 2006. április 13., 18 óra Helye: Bartók terem, Miskolc, Bartók tér 1. Műsoron: Dittersdorf, Mozart, Schubert, Eszláry, Danda, Bartók, Molnár és Dombi művei Közreműködik: Dombi Anna, Keresztfalvi Gizella, Miklós-Dienes András, Molnár Tamás, Nagy Zsófia, Nagy Zsóka, Bereczki Zita, Sóvári Andrea, Koloss András, Kandolka Nóra, Lakatos Genovéva Ön szerint csökken-e a kamppány hevessége? Szavazók száma: 291. 2006. 04. 12. 18.06 óra Igen 19% Nem 81% Következő kérdésünk: Ön házai sonkát vásárol húsvétra? Dl http://www.boon.hu Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. Csekély mértékben, de apadnak ■ A Bodrog alsó részén és a Tisza Tokaj körüli szakaszán is csökkent a vízszint. Tokaj (ÉM - SFL) - Bár a Bodrog szegilongi térségének árterületén még tenger van, azt mondják és a vízmagasságmérőkön is mutatják a figyelőszolgálatot teljesítők, hogy vége van a tetőzésnek, csökkent a folyók szintmagassága. Ettől függetlenül például a bodrogkisfaludi gáton folyamatosan üzemel egy nagy teljesítményű szivattyú, a bodrogkeresztúri határban, a Lebúj-fogadó mellett álló csónakháznak még mindig csak a tetőzete látszik. Ugyancsak Bodrogkeresztúrban már nem áll vízben a Hét vezért ábrázoló szoboregyüttes, azonban a homokzsákok továbbra is védik az embermagasságú alkotásokat. Az elmondások szerint mintegy tizenöt centit apadt a folyó ezen a területen. Jellemző a nagymértékű szennyezettség a partok mellett, értendő ezalatt több ezernyi műanyagflakon. Májusban zöldár Mint megtudtuk, nem bontják el a minap épített véd- műveket, mert az úgynevezett zöldár májusban szokott megérkezni és most nagyon átáztak a töltések. Tokajban vízhozamot mértek tegnap délben a szakemberek, s megállapították: mintegy hét centit csökkent a vízmagasság hétfőtől. Ezt erősítette meg Nyakas Sándor gátőr a kistokaji területen.- Vannak átszivárgások a töltéseken, de nincs ok aggodalomra, tiszta a víz, akkor kellene kicsit izgulni, ha meg- zavarosodnának ezek az átfolyások - mondja, majd hozzáteszi: ezen a területen új falat emelnek, legalábbis erre tett ígéretet az elmúlt héten egy illetékes vezető. A Tisza most a taktaközi térség környékén tetőzik, de a keddi esőzések nem hiáFolyamatosan figyelik a mércéket (Fotó: Serfőző László) nyoztak egyik területen sem. itt-ott zivatar is előfordulhat, Az előrejelzések szerint ma- a szél erős lesz, ami megint rád a borult, csapadékos idő, csak nem javít a helyzeten. „Átvilágították" a sonkákat, csokikat koncertet adott tegnap este a Bartók Béla Zene- művészeti Szakközépiskola Szimfonikus Zenekara Miklós-Dienes András vezényletével. (Fotó: A. J.) ■ Az ellenőrző hatóságok is meglepődtek, alig kifogásoltak a húsvétot megelőző ellenőrzéskor. Miskolc (ÉM - OlKa) - Nincs olyan ünnep, ami előtt ne vizsgálódnának az illetékes hatóságok, ugyanis a jelentős pirosbetűs naptári napok előtti időszak a boltoknak jó forgalmat hoz, de sok a panasz. Idén nem, meglepő módon, pedig átfogó ellenőrzést végzett két megyei hatóság is. Sonka és csoki Az ellenőrzés két fő terméke a füstölt hústermékek és a figurális (nyuszi, tojás) csokoládék voltak, amik közül 31 egységben több száz polcot, terméket vizsgáltak meg a fogyasztóvédelmi felügyelők a hipermarketeket, kisebb üzleteket és nagykereskedelmi boltokat „látogatva”. Az ellenőrzés korán kezdődött a húsvéti ünnepekhez képest, már március első hetében akcióba lendültek az ellenőrök, s a szokásosnál kedvezőbb tapasztalatokkal zárták a célvizsgálatot. Dr. Tóth Zsuzsanna, a megyei felügyelőség igazgatója elfogadhatónak nevezte az eredményezi .................. Az eddigi vizsgálatok eredményei elfogadhatóak, kiemelkedő hiányosságot nem találtunk. Tóth Zsuzsanna .......................................ff két, mert kiemelkedő hiányosságot nem találtak. A részletekről szólva megtudtuk: lejárt minőségmegőrzésű terméket nem találtak, a szokásos tapasztalatokhoz képest pedig minimális darabszámban bukkantak olyan termékekre, aminek nem volt megfelelő a magyar nyelvű jelölése. Sarkalla- tosabb, de szintén ritka hiányosság volt, hogy nem tüntették fel a hús feldolgozását, így a füstölt, főtt, csontnélküli termékről ezen jellemzők nem derültek ki a vásárlók számára. Óvatos kereskedők Hasonló termékeket és tojásokat a megyei élelmiszer-ellenőrző állomás is vizsgál. Dr. Gönczi Károly igazgató szintén pozitívnak ítélte az eddigi eredményeket. Mint fogalmazott: „keményen ellenállunk nekik, emiatt megfontoltabbak a kereskedők is”. Bár húsvét előtt eddig nem tartottak jelentősebb ellenőrzéseket, idén először végzik az ünnepel összefüggő vizsgálatokat, amit húsvét után is folytatnak, mert előfordulhat, hogy ekkor dobják piacra a lejárt termékeket a kereskedők. fttftl------luHKk.taon.hu----------------A élelmiszer törvény (PDF 72 kB) CSONTOK - EGÉSZSÉG - D-VITÁM IN A csontritkulás civilizációs betegség. Az életkor előrehaladtával felborul a csontépítés és csontbontás egyensúlya, megindul a csontritkulás. Nem kell ahhoz nagyot esni, nagyot emelni, hogy elroppanjon a csigolya, törjön a csukló vagy éppen a combnyak. Súlyos esetben a csigolyák kis erőbehatásra maguktól is összeroppanhatnak. Mitől lehet rohamos a csontvesztés? - kérdeztük dr. Lukács Katalint, a Szent Ferenc Kórház reumatológus főorvosát. Attól, hogy megváltozik a csont ásványianyag-összetétele. A változó korban a női hormon hiánya is fokozza a csontbontást. Csökken a kalciumtartalom, és a röntgenképeken is jól látszik, hogy a csont szerkezete lyukacsossá, hiányossá válik. Lassítható, megállítható-e a csontvesztés, illetve elkerülhető-e a csonttörés? Igen, ha időben felfedezzük és szűrővizsgálatokkal diagnosztizáljuk az osteoporózist. Ilyenkor biszfoszfonátokkal megállítható a csontbontás és D-vitamin bevitelével gondoskodhatunk arról, hogy a kalcium minél jobban beépüljön a csontokba. Mire való a D-vitamin a szervezetben? Nélküle a kívülről bevitt kalcium jó része egyszerűen kiürülne. A csontépítés mellett az izomeró megtartásában is szerepet játszik. Ha a csont minősége rossz, az izomzat gyenge, nagyobb az elesési hajlam és könnyebben roppan, törik a csont. A csontritkulás kezelése mindig kiegészül kalciumkezeléssel is. Nem elég megállítani a csontbontást, az újjáépítésről is gondoskodni kell. Míg kalciumot közel megfelelő mennyiségben tartalmaznak élelmiszereink, addig D-vitaminból csak a napi szükséglet töredékét tudjuk megenni. Márpedig a kalcium a D-vitamin nélkül nem tudja kellően kifejteni csontépítő hatását. Épp ezért lényeges megemlíteni, hogy ma már létezik a gyógyszerpiacon olyan megoldás, amely a heti egyszeri biszfoszfonáttal együtt, egy pirulában tartalmazza a kalcium beépüléséhez szükséges katalizátor D-vitamint. Nem szabad beletörődnünk, hogy az öregedés a csontok leépülésével, mozgásszervi panaszokkal járhat. A fiatalságért, a csontok épségének és egészségének megőrzéséért időben tennünk kell. A D-vitaminnal kombinált. igazán hatékony gyógyszerek nem csak a csigolyatöréseket képesek mérsékelni, hanem a rettegett évi 15 000 csípőtáji törést is megelőzhetik. A combnyaktörések nagy része sem következne be, ha komolyan vennénk az életmódtanácsokat és időben elkezdenénk a korszerű gyógyszeres kezelést. Azért is fontos elkerülni a csonttöréseket, mert a hosszú ideig ágyba kényszerített betegek 20%-a az első évben meghal. További információ a Népegészségügyi Program helyi tarifával működő kék számán: 06-40/630-650 A költészet naja. Koszorúzással, fiatal költőtehetségek bemutatásával, szerelmesvers-koncerttel és könyvbemutatóval ünnepelték tegnap Miskolcon a költészet napját. (Fotó: Á.J., K.P.) Ajándék sztriptíz raboknak ■ Szabályos vetkőzőszámot mutattak be a lányok a börtön ablaka előtt Miskolcon. Miskolc (ÉM - PT) - Házhoz, pontosabban a fiatalkorúak börtönéhez mentek a sztriptíztáncos lányok, hogy „meglepetés buliban” részesítsék a fogva tartottakat. A különös élményt állítólag valamelyik, a minap szabaduló fiú rendelte meg, aki így akarta megünnepelni visszatérését a civil életbe, s nem utolsósorban örömet szeretett volna okozni korábbi cellatársainak. A bulinak a rendőrök vetettek véget, miután az ablakból a vetkőző lányokat figyelve beinduló fiúk csinnadrattájára felfigyeltek. Akkor látták meg a kerítésen kívül zajló showt. A sztriptízelő lányok be akarták fejezni a produkciót, de erre nem volt módjuk, kénytelenek voltak magukra ölteni idő közben ledobott ruháikat. Ráadásul szeméremsértés miatt eljárás indul ellenük.