Észak-Magyarország, 2006. március (62. évfolyam, 51-76. szám)

2006-03-16 / 63. szám

2006. március 16., csütörtök HÍRCSOKOR • Március 22-én a Pesterzsébeti temető­ben kísérik utolsó útjára Gyulai Istvánt, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség főtitkárát, korábbi népszerű televíziós sportriportert. Gyulai Istvánt életének 63. évében vasárnap, álmában érte a halál. • A Bayern München vezetősége is bele­törődött, hogy elveszíthetik egyik legjobb já­tékosukat. Üli Hoeness szerint a Chelsea ajánlatával nem lehet versenyezni. Amennyi­ben Londonba igazol Ballack, hetente 177 ezer eurót kereshet, amivel a világ legjob­ban fizetett labdarúgója lesz. • Az olimpiai bajnok Harada Maszahiko bejelentette, a vasárnapi szezonzáró planicai sírepülőverseny után visszavonul. A 37 éves japán klasszis 1998-ban a naganói olimpián csapatban nyert aranyérmet, míg 1993-ban normál-, négy évvel később pedig nagysán­con lett világbajnok. MK: három meccs Budapest (ÉM) - Három összecsapást rendeztek meg tegnap délután a labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjének első mér­kőzései közül. A szerda 17 órára kiírt FC Sopron - Budapest Honvéd találkozó elma­radt, miután az MLSZ szervezési bizottsá­ga elfogadta a házigazdák kérését, hogy en­gedélyezze a találkozó elhalasztását a pá­lya használhatatlansága miatt. A meccset egy héttel később, március 22-én, 17 órától rendezik meg, míg a budapesti visszavágó új időpontja március 29., 18 óra. A tegna­pi eredmények: Pécsi MFC - Vasas 0-1 (0-0). G.: Rósa (79.). Kaposvári Rákóczi - FC Fehérvár 1-2 (1-1). G.: Alves (17.), ill. Schwarcz (44.), Csizmadia (78.). Újpest FC- DVSC-AVE Ásványvíz 0-1 (0-0). G.: Sidibe- 11-esből (69.). A 72. helyen Zürich (MTI/FIFA) - Továbbra is a világbajno­ki címvédő Brazília veze­ti a Nemzetközi Labdarú­gó Szövetség (FIFA) vi­lágranglistáját, Magyar- ország - januári pozíció­ját megtartva - jelenleg a 72. a rangsorban. Érde­kesség, hogy a vb-nek otthont adó Németország kikerült az első húszból. Jürgen Klinsmann együt­tese a március elsején Olaszországtól elszenve­dett 4-1-es vereség követ­keztében visszacsúszott a 22. helyre. Világnapi Miskolc (ÉM) - A Víz Világnapja alkalmából idén is úszóversenyt ren­deznek a miskolci váro­si uszodában. Pénteken először 14.30-tól az általá­nos és középiskolák ama­tőr úszói mérik össze erejüket. 16 órától egy nemzetközi viadal kere­tében az igazolt sporto­lók lépnek rajtkőre. Henryról Miskolc (ÉM) - Az Aréna 2000 kiadó a világ legjobb labdarú­góit bemutató soro­zatának második kö­tete a már ifjú korá­ban világ- és Európa- bajnoki címet szeizett francia klasszisról, Thierry Henryról szól. A könyv végigkíséri az 1977-ben született csatár pályafutását if­júkorától napjainkig, megtudhatjuk, ho­gyan került be már 17 esztendősen a Monaco első csapa­tába, hogyan lett an­nak egyik legna­gyobb csillaga, miért szerződött a Juven- tushoz, és hogy tel­nek az évek az Arse- nalnál, ahol a világ legjobbjai közé emel­kedett. FÉRFI KÉZILARDA NR I . i j J J J j j j jjjjjjjjjjjj j j J j 'S'j ■> j j J Kemabo-Hargita KC Miskolc - Nyíregyházi KSE __________________________________________________27-30 (14-14) Solymár, 200 néző. V.: Szloska, Szécsi._____________________ Hargita: Ladányi - Wieszt (6), Golovin (4), Sodró (1), Lovrek (8), Kiss I. (6), Szabó P. Csere: Demeter (k), Fröschl, Vára- di (1), Dobrovits (1), Stranniq. Edző: Stranniq Ferenc. Nyíregyháza: Lencsés - Nagy Cs. (6), Jurko (1), Kalous (6), Kopco, Tarnavölgyi (7), Kleis (4). Csere:- Pramuk (k), Kun (5), Djuricsin, Medve (1), Oláh, Varga Zs., Varga L. Edző: Janó Pál._________________________________________________ Strannig Ferenc: - Jól játszottunk, megtettük az első lé­pést a cél érdekében._________________________________________ Janó Pál: - Végig feszültségben tartott minket a Hargita, de a lényeg, hogy megszereztük a győzelmet. www.boon.hu http //sportbopmhM További cikkek! „Megdolgoztatta" Szalaiékat a házigazda Demeter edző is kénytelen volt időt kérni. Úgy tűnt, hiá­ba, mert a KRC-nek több játszmalabdája is volt. Aztán 26-26-nál egy Tomanóczy-ütés- sel és egy jól záró sánccal a vendégek zsebelték be a szettgyőzelmet. A negyedik játszma elején szenzációsan játszott a KRC, a másik oldalon Nebotov pró­bálta velük tartani a lépést (11-4). Időkérés után a Barci- ka szívós munkával megkezd­te a felzárkózást (16-15). A haj­rában 24-22 volt az állás, ek­kor a labda egy nyitást köve­tően a tetőszerkezetet súrolta (24-23). A hazaiak szerették (Fotó: ÉM-archív) volna lezárni a szettet, de a jól záró barcikai sáncról há­romszor is visszajött a labda (24-24). A végén (26-26) Toma- nóczy szerzett egy pontot, majd Nacsa ütése nyomán a blokkról a hazai térfélre pat­tant a játékszer. Ma Budapesten A Vegyészre ma már újabb feladat vár: a negyedik fordu­ló keretében Budapesten 18 órától a MAFC-Hartmann vendégei lesznek. ;tp emtippek.boon.hu A Vegyész szereplése. A barcikai csapat eredményei az Interligában (PDF 234 kB) PM-Kecskeméti RC - Vegyész RC Kazincbarcika 1:3 (-18. 23, -26, -26) Kecskemét, 200 néző. V.: Vári, Mezei.__________________________________________ KRC: Hoffart, Rapi, Somodi, MAKSA, Bokor, NACSA. Csere: Szabó (liberó), Kása, Schulcz. Edző: Gyurkó Sándor. _____________________________________ Vegyész: Szalai, NEBOTOV, Schildkraut, Gelencsér, Kárpáti, TOMANÓCZY. Csere: Szántai (liberó), Toronyai, Csala. Edző: Demeter György._____________ Gyurkó Sándor: - A két csapat semmilyen téren sincs egy súlycsoportban, de ennek a meccsnek a végeredménye a Kazincbarcika számára hizelqő. Demeter György: - Az első játszma után feltámadt a KRC. Ragyogóan nyi­tottak, sorra szerezték pontjaikat. Természetesen ehhez az is kellett, hogy a fiúk egy számmal nagyobb mellényben játsszanak. Gratulálok a Kecske­métnek, nagy szerencsével nyertünk. Szoros csata, de nyertek ■ Négyszettes mérkőzé­sen nyert a Vegyész RC- Kazincbarcika férfi röp­labdacsapata. Kecskemét (ÉM) - Az Ext­raliga 1-4. helyéért zajló ráját­szás harmadik fordulója ked­di,' kecskeméti mérkőzésének elején a vendégek azonnal ma­gukhoz ragadták a kezdemé­nyezést és 8-2-re elhúztak. A hazaiak sokat hibáztak, így a Barcikának nem okozott gon­dot a bizonytalankodó KRC isánc átütése: Gyurkó edző 3-12-nél már a második idejét kérte ki. A KRC 14-23 után Inég megpróbált közelebb ke­rülni ellenfeléhez: Somodi és Tomanóczy ütésváltását köve­tően Schulcz nyitott két ászt, de ezzel a hazaiak el is lőtték a puskaporukat. Nem így a második szettben, amelyre mintha teljesen kicserélték volna a Gyurkó-legénységet. A KRC 0-1 után sorra nyerte a hálócsatákat, jól fogadtak, pontosak voltak a feladások, jól helyezettek az ütések. A rutinos vendégek csak 7-8-nál tudták ismét átvenni a veze­tést, majd egy időkérést köve­tően Gyurkó edző rendezte a sorokat. Rapi egymás után négyszer kiválóan szerváit (17-17). A hajrában a hazai já­tékosok ismét jól koncentrál­tak és kiegyenlítettek. Igazi ütőpárbaj A lendület a harmadik szettben is folytatódott. Bár az első pontot egy látványos lab­damenet végén Nebotov sze­rezte, a folytatásban sült a ha­zai játékosok keze. A Barci- ka - csakúgy, mint az előző szettben - 7-8-nál tudott for­dítani. Ezután igazi ütőpárbaj alakult ki, felváltva estek a pontok. Aztán 18-17-nél már Naprakész volt a FIFA elnöke Budapest (MTI) - Joseph Blatter, a Nemzetközi Labda- fúgó-szövetség (FIFA) elnöke zürichi találkozójuk során azt javasolta Kisteleki István­nak, a magyar szövetség (MLSZ) első számú vezetőjé­nek, hogy a válogatott élére ne szakmai, hanem emberi szempontok alapján válassza­nak szövetségi kapitányt: „Blatter úr naprakész a ma­gyar labdarúgás történései­vel kapcsolatban, nagyon kel­lemes meglepetés volt, hogy [másfél órás beszélgetésünk alatt megemlékezett a közel­múltban elhunyt futball-le- gendáinkról, Baróti Lajosról, Bene Ferencről és Dalnoki Jenőről is, de szót ejtett a fiatalon elhunyt Zavadszky Gáborról is” - mondta Kis­teleki István a távirati iro­dának. Sokat javult a támogatottság Budapest (MTI) - Szinte minden mutatóban csaknem kétszeres növekedés tapasz­talható a 2012-es magyar-hor- Vát labdarúgó Európa-bajno- ki pályázattal kapcsolatban - derül ki a Capital Research Közvélemény- és Piackutató Intézet országos reprezenta­tív mintán alapuló felméré­séből. A Gyárfás Tamás ve­zette hazai szervezőbizottság megrendelésére készült 22 ol­dalas tanulmány szerint az Eb-rendezés honi támogatott­sága 45,5-ről 80 százalékosra jnőtt. A Gallup 2005 májusi felmérése szerint a pályázó órszágok közül minden fon­tosabb mutatóban az utolsó helyen állt Magyarország az Éb támogatottságát illetően. Eszközeinket folyamatosan fejlesztjük. És tudásunkat? v« V Alkalmazottai versenyképessége az ön vállalkozásának sikere is! Egy átlagos munkavállaló számítógépe tudásának csupán 30 százalékát használja ki. Ez nyilvánvalóan arányban áll a teljesítménnyel, hiszen a legjobb eszköz is csak annyit tud, amennyit használója. A vállalkozások sokat költenek eszközeik fejlesztésére, ezek azonban csak akkor válhatnak igazi erőforrássá, ha megfelelő tudás párosul hozzájuk. Ezért különösen fontos az alkalmazottak képzése, a humánerőforrás-fejlesztés, amelynek segítségével az alkalmazottak és a vállalkozások növelhetik versenyképességüket, javíthatják alkalmazkodóképességüket. A munkaerő-fejlesztés közös érdekünk: egyaránt fontos a munkavállalóknak, a vállalatoknak, az országnak és az Európai Uniónak. Az EU és a magyar állam a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program keretében több mint 12 milliárd forint támogatást biztosít a munkahelyi képzésre a versenyképesség fokozása érdekében. fizu Értékünk USZOCiAUS. «?RAMIR*NY hl KWnKl ember www.hefop.hu www.esf.hu A program az EU társfinanszírozásával, a Nemzeti Fejlesztési Terv keretében valósul meg TÁRSADALMI CÉLÚ HIRDETÉS HIRDETÉS

Next

/
Oldalképek
Tartalom