Észak-Magyarország, 2006. március (62. évfolyam, 51-76. szám)

2006-03-14 / 62. szám

2006. március 14., kedd AKTUÁLIS / HIBDETÉS /6 Zolika álma volt egy szobabicikli Gulyásék sem hiába vártak segítséget Mádra ágyneműt vihettünk Karácsonyi öröm kicsiknél... ...és nagyoknál (Fotók: ÉM-archiv) Megköszönjük, hogy segítettek ■ Ma hozzuk nyilvános­ságra, kik kapják idén „A Segítünk segítői" elis­merést. Miskolc (ÉM) - Olvasóink, vagyis az Önök segítsége nél­kül aligha működhetne - im­már évek óta - sikerrel az Észak-Ma- gyarország Segítünk ro­vata. Ezért is éreztük úgy, hogy a kiemelke­dőket évente egyszer elisme­résben részesítjük: idén má­sodszor, a sajtó ünnepén 10 adományozót ismét értékes éremmel és oklevéllel jutal­mazunk. A választás ezúttal sem volt könnyű, hiszen ahány ember, ahány helyzet, annyi mód nyílik arra, hogy segítő jobbot nyújtsunk a rá­szorulóknak. Hogy kik az idei kitüntetettek, egyelőre titok. Hogy nem volt könnyű a vá­lasztás, felidézünk a mögöt­tünk álló év akciói közül né­hányat. Emlékeznek? Az ázsiai özönvíz áldozatai­nak megsegítésére indított ak­ciónkat még el sem feledtük, mikor megyénket is elérte az „özönvíz”. A Vöröskeresztnél elkülönített számlánkra befi­zetett pénzből például a mádi árvízkárosultaknak ágynemű­ket vehettünk. Volt, ahol a tűz pusztított, ezért igazán ka­póra jött a felajánlás: felkínál­hatnák hasznosításra a Sem­melweis kórház használaton kívüli, 30 méter magas kémé­nyének tégláit. Már „csak” le kellett dönteni az építményt - s lám, ehhez is akadt felajánl­kozó. Az elemeken túl a beteg­ség is sok családot hoz nehéz helyzetbe - és olvasóink ilyen­kor sem maradnak érzéketle­nek. Akcióink koronáját is­mét a karácsonyi gyűjtés je­lentette. Ezúttal a diósgyőri lakásotthonokban lakók szá­mára sikerült szebbé, örömte­libbé varázsolni az ünnepet. | w w w, tti m m mi, Hu iui ■kW Akcióink! Gyűlt a pénz a hajón Maszatosak, édesek Ledöntés előtt felkerült a felirat Azóta Vezsenyben otthonra leltek /diósgyőri Kórház Szülészet­Nőgyógyászati Osztály Oszt.vez. főorvos: Dr. Kádár Zoltán Az általános szülészet­nőgyógyászati ellátáson kívül lehetőséget biztosít „Babamozi” 4D terhességi ultrahangvizsgálatra. | Bejelentkezés ® tel.: 46/531-713 (8-12 óra) Hotel szintű alapítványi kórterem igénybe vehető. Dr. Szobeczki Zsolt Bőrgyógyász-kozmetológus > pattanásos bőr gyógyítása > ekcémák, más bőrbetegségek kezelése «anyajegyek szűrése «szemölcsök eltávolítása ■ lézeres szőrtelenítés • arcon, orron (rozácea), lábon lévő kis erek eltávolítása lézerrel Magánrendelés: Miskolc, Álmos u. 1. (Szentpéteri kapu sarok) Péntek: 14°-1700, Kedden: csak bejelentkezéssel 1500—18°' “23T 30/399-0202 ára) ' / / 3]fj.Tplvljvlj’TÉHüImIM ;i' :r t':/V nBÜli Ij3j jJj Diósgyőri Kórház Traumatológiai és Kézsebészeti Osztály Dr. Rácz Sándor Osztályvezető főorvos Rendelési idő: Sürgősségi járóbeteg-ellátás: hétfőtől péntekig 8-20 óráig a baleseti | járóbetegrendelésen. Megjelölt időn túl az osztály sürgősségi ambulanciáján. KQZ PONTI SZUROCENTRUM KOMPLEX EMLŐSZŰRÉS, CSONTSŰRŰSÉGMÉRÉS, NŐGYÓGYÁSZATI RÁKSZŰRÉS Rendelési idő: munkanapokon: 8-14 óráig Rendelés helye: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Sebészeti tömb V. bejárata 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72-76. i Előjegyzés kérhető: 46/515-200/1394-es mellék Velünk könnyebb, velünk emberibb! A Rehab-Észak Kft. 1998- ban történt megalakulása óta, mint a Rehab Franchise Csoport tagja - országos há­lózat részeként -, végzi tevé­kenységét a gyógyászati se­gédeszközök gyártásában és forgalmazásában. A társasá­gunk székhelye Miskolc, de telephelyei révén tevékenysé­ge kiterjed Borsod, Heves, Nógrád megyére is. Miskolci gyártó és forgal­mazó egységünk, a balassa­gyarmati telephelyünk mel­Dr. KOLOZSY ZOLTÁN UROLÓGUS osztályvezető főorvos az orvostudomány kandidátusa ANDROLÓGIAi RENDELÉS (nemzőképesség-zamk) szombat 11-13 óra. Miskolc Tel.: Erzsébet tér 70-212-2158 1. Semmelweis Kórház Lithoterápiás Intézet CT-labor Dr. Krizsó Eszter laborvezető főorvosnő Tel: (46) 560-005 Mobil: 20-434-2955 lett, Egerben gyártó hely, Sze­rencsen és Ózdon kiskereske­delmi boltok működnek. Tevékenységünk kiterjed a szakma minden területére, az egyedi méretvétel alapján gyártott gyógyászati segédesz­közök - ortézisek-protézisek - széles skálájától az adaptálha­tó, illetve méretsorozatos esz­közök kiszolgálásáig. Forgalmazott termékek kö­rében a rehabilitációhoz szükséges segédeszközök tel­• V i' jes körét forgalmazzuk. Moz­gássérültek részére kerekes székeket, járást segítő eszkö­zöket, mozgásszervi betegek otthoni segítő, terápiás esz­közeit, egészségvédő, rehabi­litációs és életvitelt segítő termékeket. Nagykereskedelmi egysé­günkön keresztül viszontela­dókat szolgálunk ki. Az or­szágos franchise hálózat ré­szeként a kerekes székek - garanciaidőn belüli és garan­TISsgyorTkepaIxotT DIAGNOSZTIKAI KÖZPONT HUNIK0 Kft. Osztályvezető főorvos: dr. Jenei Judit Emlő Centrum Miskolc, kerpely Antal út 1. I. emelet (SZTK épülete) Telefon: 46/531-772. I. emelet (SZTK é| Rendelési idő: hétfő, kedd, péntek 8-14 óra szerda, csütörtök 8-19 óra Sürgősségi Betegellátó Centrum Diósgyőri Kórház Miskolc, Kórnáz út 1. (új épület) Telefon: 46/531-733, 46/531-700/246, 272 mellék Computer Tomographia Ultrahang digitális röntgendiagnosztika Rendelési Idő: hétköznapokon 8-20 óra (íf y\\ cián túli - javításával is fog­lalkozunk. A miskolci épületünk bővítésével, korszerűsítésé­vel, EU-normáknak megfelelő körülményeket tudunk te­remteni a színvonalas beteg- ellátásnak és dolgozóinknak egyaránt. Szívesen veszünk minden érdeklődő látogatást, annak érdekében, hogy bete­kintést nyerjenek munkánkba és a helyszínen tájékozódja­nak az általunk nyújtott lehetőségekről. NÉGYDIMENZIÓS TERHESSÉGI ULTRAHANGVIZSGÁLAT B.-A.-Z. Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Szülészet-Nőgyógyászati Osztály 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72-76. Rendelési idő: naponta 15.00 órától V. Bejelentkezés: a 30/229-9325-ös telefonszámon BABAMOZI 4 D terhességi ultrahangvizsgalat Rendelési idő: kedd-péntefc 16-19 h Bejelentkezés: Tel.: (46) 560-000 Mobil: 20-434-2955 Lithoterápiás Intézet Mtő-tpeltő műtét nélhiili Itezelése Dr. Szatmári András o! Iá: M MÉM: Orvostechnikai eszközök Alsóvégtag-protézisek gyártásar# Alsovegtag-protezisek gyártó • Járógépek, kezelőkészülékek • Vércukorszint- és vérnyomásmérők • Boka- és térdízületi rögzítők • Paróka (Rewlon, Bella Mode) Egyedi eszközök méretvélele Számitógépes talpvizsgálat • Haskötők, sérvkötők • Gerinckezelő készülékek (fűzők) • Kerekes székek, szobai WC-k • Mankók, botok, járókeretek • Kád- és WC-kapaszkodók Kerekesszék-javitás Vénybeváltás 3526 Miskolc, Blaskovics u. 3. Tel.: 46/508-283, 508-284 Nyitva tartás: hétfő-csütörtök: 8-15,30 Péntek: 8-14 Hirdetések

Next

/
Oldalképek
Tartalom