Észak-Magyarország, 2006. március (62. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-08 / 57. szám
2006. március 8., szerda SMJ1T észak MAGYARORSZÁG Hétfőn kézi erővel próbálták a pályát tisztítani Miskolc (ÉM - MI) - Két idegenbeli fellépését követően szombaton 16 órától a Vasast fogadja az Andrássy úton a DVTK NB I-es labdarúgócsapata: mostani állás szerint nem indokolt a feltételes mód használata, ugyanis a DSM Kht.-nál azon dolgoznak, hogy addigra, rendbe hozzák a most még jórészt hóval fedett játékteret.- Nem lesz könnyű, mert bár korán reggel kisgéppel megkezdjük a tisztítást, néhány óra eltelte után abba kell hagynunk a munkát, ugyanis elkezd felengedni a talaj, a jármű pedig belesüpped - jelentette ki Sverla Béla, a létesítményt működtető társaság munkatársa. - Nem szeretnénk, ha a nyomok helyrehozhatatlan károkat okoznának, ezért ezután lapáttal folytatjuk, így viszont nagyon lassú... Pillanatnyilag hat ember dolgozik folyamatosan, de megpróbálunk további segítséget kérni. S ugye még ott vannak a lelátók, azokból is hómentesíteni kellene néhányat, elkerülve az esetleges dobálózást. Remélem, csütörtökön be tudjuk fejezni a tisztítást, utána pedig már sok múlik az időjáráson... Nem tervezik A Magyar Labdarúgó Liga munkatársa, Margittai Zoltán kérdésünkre elmondta: egyelőre nincs szó arról, hogy a hétvégi fordulót elhalasztanák, s pillanatnyilag versenybizottsági ülés sincs tervezve ebben az ügyben.- Nem csak Miskolcon rossz a helyzet - fogalmazott a tisztségviselő. - Szeretném megkérni a klubokat, így a Diósgyőrt is, tegyenek meg mindent azért, hogy meg lehessen rendezni a mérkőzést, ugyanis nem igazán tudunk, tudnánk hová csúsztatni. „Akkor jön a Vasas és a játékvezetők is?” - érdeklődtünk tovább Margittai Zoltánnál. ÉSZAK Te9naP délelőtt bejárást tartottak a sta- dionban, amelyen többek között részt vettek a miskolci rendőrkapitányság munkatársai is. A szemle során kirívó szabálytalanságot nem találtak a „vizsgálódók". (Fotó: Végh Csaba)- Most így áll, de nem mennék a dolgok elébe - tette hozzá. - Diósgyőrben „fehér lepel” takarja a lelátót is, ami esetlegesen hógolyózás 11 .............................................. Remélem, csütörtökön be tudjuk .fejezni a tisztítási, utána pedig már sok múlik az időjáráson... Sverla Béla .............................................11 forrása is lehetne... „Hogy ez ne forduljon elő, a rendező klub felelőssége” - fogalmazott az MLL illetékese. mm —------A legjobb gólvágók. Az NB I góllövőlistájának állása (DOC 44 kB) Az időjárásról- A csapadékos idő tűnik most biztosnak, de hogy hó, vagy eső lesz, azt még most nem lehet felelősen kijelenteni. Mindenképpen mély talaj fogadja majd a csapatokat, amennyiben lesz találkozó; egyáltalán nem lesznek ideálisak a feltételek - adott gyors időjárási helyzetjelentést a hét vége első napjára lapunk amatőr. meteorológusa, Tóth Gábor. TEREMIiABDARÚGAS ■ NB j, 14. forduló Berek Rolád-MIskolc - Berettyóújfalu_____________2-12 (1-3) Berek: Valkányi - Szabó, Vicickó, Dobondi, Illés M. Csere: Mitterpach (k), Lénáit L., Debreczeni. Edző: Kolencsik Imre. Gólszerző: Vicickó, Dobondi. Jók: senki.______________ Kolencsik Imre: - Sajnos megérdemelten nyertek a vendégek. Dolgoznak, de kevesen vannak ■ Csütörtökre szeretnek hómentesíteni a centerpályát Diósgyőrben, hogy legyen mérkőzés. Hóvirág-kupa A Vegyész harmadik íett Bécsi siker az Inter- ligában Becs (ÉM) - Az Aon hotVolleys Wien, Koch Róbert csapata bizonyult a legjobbnak a férfi röplabda Interligában, mivel a bécsi négyes döntő utolsó mérkőzésén hétfőn este legyőzték a szintén osztrák Tirol Innsbruckot: Aon hotVolleys Wien - Hypo Tirol Innsbruck 3:2. A harmadik helyen a szlovén OK Bled végzett, csakúgy, mint a Vegyész RC Kazincbarcika, mivel a sorozat lebonyolítói végül két bronzérmest hirdettek - legalábbis ez a hivatalos sorrend Mezőcsát (ÉM) - A Délborsodi Körzeti Labdarúgó Szövetség és a Tiszabábol- nai Rákóczi SE szervezésében a mezőcsáti általános iskola tornatermében szombaton 8 órától kispályás női labdarúgótornát rendeznek kilenc csapat részvételével. A Hóvirágkupáért a Miskolci VSC, az Abaújszántó, a Tokaj, az Eger, a Hidasnémeti, a Her- nádnémeti, a Szerencs, az Erdőbénye és a Mezőcsát együttesei versengenek. Két siker Miskolc (ÉM) - Két mérkőzést is játszott az elmúlt hét végén a Miskolci EAFC NB Il-es női kosárlabdacsapata: MEAFC - Kiskunfélegyházi KC 56-39 (18-10, 17-9, 8-7, 13-13). Ld.: Kővári (19), Szávuly (15/3). MEAFC - Hódmezővásárhelyi LKK 72-35 (15-10, 18-10, 20-6, 19-9). Ld.: Kővári (22), Szávuly (15/3), Réti (11). Tolódik a tavaszi rajt Miskolc (ÉM) - A rendkívüli időjárási körülményekre tekintettel a B.-A.-Z. Megyei Labdarúgó Szövetség elnöksége úgy határozott, hogy a március 11-12-re, valamint március 15-re kiírt fordulókat elhalasztja. A bajnokság a március 18-19-re kiírt mérkőzésekkel folytatódik a megyei I. osztály 21., és a megyei II. osztályok 18. fordulóival. A megyei I. osztály március 11-12-re kisorsolt mérkőzései április 12-én (szerda, ifjúsági 14.30, felnőtt 16.30 óra), a március 15-re kisorsolt mérkőzések pedig június 18-án (vasárnap, ifjúsági 15.00, felnőtt 17.00 óra) kerülnek lejátszásra, a megyei II. osztály március 11-12-re kiírt mérkőzéseit pedig június 17-én (szombat, ifjúsági 15.00, felnőtt 17.00 óra) kell megrendezni. A három sárga lappal rendelkező játékosok 1 (egy) mérkőzésre szóló automatikus eltiltásukat a soron következő, ténylegesen lejátszásra kerülő mérkőzésen, tehát a március 18-19-i találkozókon kell, hogy letöltsék. ÉSZAK A ^állítások miatti büntetések letöltését ugyancsak a március r.ff.MTffi 18-19-i mérkőzésekkel kell megkezdeni az érintett játékosoknak. Eddie Irvine saját csapatot alapítana Budapest (ÉM, Dhirek.hu) - Az egykori Forma-l-es pilóta, Eddie Irvine megerősítette, hogy a közeljövőben egy saját csapatot szeretne indítani a királykategóriában, melyhez a tőkét egy orosz vodka- és bankügyi milliárdos vállalkozó biztosítaná. Az Irish Independent c. lapnak adott nyilatkozatában Irvine elmondta, hogy üzleti partnerével, Roustam Tariko- val együtt továbbra is az a céljuk, hogy egy saját Forma-l-es csapatot alapítsanak, miután sem a Minardit, sem pedig a Midland istállót nem sikerült felvásárolniuk. Bevetésre várva Ma négy nyolcaddöntő visszavágójával folytatódik a labdarúgó Bajnokok Ligája. A szerdai program: AC Milán - Bayern München, Arsenal - Reál Madrid, Liverpool - Benfica, Lyon - PSV. (Fotó: EPA) Új ötpróbás helyszín Miskolc (ÉM) - Március 11- én, szombaton gyalogtúrával folytatódik a tavaly sikeresen debütáló „Miskolci Ötpróba” sorozata. Változást jelent, hogy ezúttal nem a megszokott Majálispark melletti Királyasztalon lesz a versenyközpont, hanem a Miskolctapolcai Általános Iskolában (2-es autóbusz végállomásánál). Nevezni a helyszínen 8 órától lehet. Az egyéni indulóknak 300, míg az iskolai csoportoknak (minimum 15 fő) személyenként 200 forintot kell fizetni a jelentkezéskor. A 24 km-es táv rajtja 9 órakor lesz, a szintidő hat óra. A 12 km-re vállalkozók 11 órakor indulhatnak, nekik három óra alatt kell célba érkezniük. Az indulók között - a rajtszámok alapján - ajándéksorsolást tartanak. ÉSZAK További információt a 30/206-3-602-es nff.TMnl £s a 30/92-84-233-as telefonszámokon, vagy a www.kisgalya.hu honlapon lehet begyűjteni. Magyarország célba ér Alkalmazottai versenyképessége az Ön vállalkozásának sikere is! Egy átlagos munkavállaló számítógépe tudásának csupán 30 százalékát használja ki. Ez nyilvánvalóan arányban áll a teljesítménnyel, hiszen a legjobb eszköz is csak annyit tud, amennyit használója. A vállalkozások sokat költenek eszközeik fejlesztésére, ezek azonban csak akkor válhatnak igazi erőforrássá, ha megfelelő tudás párosul hozzájuk. Ezért különösen fontos az alkalmazottak képzésé, a humánerőforrás-fejlesztés, amelynek segítségével az alkalmazottak és a vállalkozások növelhetik versenyképességüket, javíthatják alkalmazkodóképességüket. , A munkaerő-fejlesztés közös érdekünk: egyaránt fontos a munkavállalóknak, a vállalatoknak, az országnak és az Európai Uniónak. Az EU és a magyar állam a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program keretében több mint 12 milliárd forint támogatást biztosit a munkahelyi képzésre a versenyképesség fokozása érdekében. www.hefop.hu www.esf.hu ;iAlt$ ALAP IIÍÁNVlfO K? Ál TAIÖ KMT A program a* EU társfinanszírozásával, a Nemzeti Fejlesztési Terv keretében valósul meg. TÁRSADALMI CÉLÚ HIRDETÉS Eszközeinket folyamatosan fejlesztjük. És tudásunkat? HIRDETÉS