Észak-Magyarország, 2006. február (62. évfolyam, 27-50. szám)

2006-02-15 / 39. szám

2006. február 15., szerda TÉLI OLIMPIA 2006 Óriási küzdelemben a torinói téli olimpia első svéd dia­dalát - egyben a skandináv ország első érmét - hozta a sífutók női sprintcsapatversenye. Az ország delegációja fél órán belül második aranyérmét is megszerezte: a fér­fiak hasonló - és az ötkarikás programban ugyancsak új­nak számító - versenyében is a skandinávok duója bizo­nyult a legjobbnak._______________________________________________ Szergej Dalidovics fehérorosz sífutó ismét ötnapos ver­senystopra lett kárhoztatva azután, hogy vérében másod­jára is túlságosan magasnak bizonyult a vörösvértestek aránya, az úgynevezett hematokritszint. Az újabb vizsgá­lat eredménye egyszersmind azzal is együtt járt, hogy Dali­dovics nem állhatott rajthoz a fehérorosz válogatottban a férficsapatok keddi sprintversenyében. ____________________ Sportszergyártó cégük tévedésből belga színekkel ellátott sapkákat adott a torinói német olimpikonoknak. Az adi- das mintegy 30 versenyzőt öltöztetett fel helytelenül, ugyanis rossz elrendezésben tette rá a fejfedőkre a feke­te, sárga és piros mezőket. így történhetett meg, hogy Martina Glagow német sílövő hétfőn - legalábbis a sap­kája alapján - Belgiumnak szerzett bronzérmet. 113 pont! Zágráb (MTI) - Elké­pesztő teljesítménnyel ruk­kolt elő Matej Kuna, a hor- vát másodosztálybeli Belis- ce kosarasa, aki 113 pontot szórt a Pozega elleni baj­nokin. A 21 éves, 195 cen­tis játékos az első félidő­ben még „csak” 43 pontnál tartott, majd a nagyszünet után 70-et tett hozzá. „Va­lahogy minden bement, rá­adásul egy idő után már csak nekem passzoltak a többiek” - jelentette ki a „pontgyáros”, aki 20 trip­lát is dobott a 159-77-re megnyert meccsen. Soproni döntő Budapest (MTI) - A Ma­gyar Kosárlabdázók Orszá­gos Szövetségében lezajlott licitáláson eldőlt, hogy a Sopron lesz a női Magyar Kupa négyes" döntőjének a házigazdája. Az elődöntőt - melyben az euroligás Sop­ron és Pécs elkerülte egy­mást - március 18-án ren­dezik, a győztesek másnap a döntőben, a vesztesek pe­dig a 3. helyért lépnek pá­lyára. Az elődöntő párosí­tása: MiZo Pécs - Szeviép- Szeged, MKB-Euroleasing Sopron - BSE-ESMA. TEREMLABDARÚGÁS {j j j j j jj j j j j j j j j j j j j j sj j j j j jjjjjjjjjjs ijjjjjj jj j Simán kikapott a Berek (kékben) NB I, 12. forduló Berek Rolád-Miskolc - Rubeola FC Csömör 2-6 (0-4) Berek: Pallai - Lasztóczi, Dobondi, Pataki, Monyók. Csere: Valkányi (k), Lénárt G., Debreczeni, Illés M„ Szabó, Dőri- Szabó. Edző: Kolencsik Imre. Gólszerző: Dobondi, Pata­ki. Jók: senki. ______________________________________________________ Kolencsik Imre: - Sajnos elszalasztottunk egy nagy lehe­tőséget, mert rutinos játékosaink nem érezték át a mér­kőzés fontosságát, és így egyre nehezebb helyzetbe hoz­zák a csapatot. Kovács nyert Miskolc (ÉM) - Bokán felüli hó nehezí­tette a Várkúti hegyifutó harmadik, utolsó fordulóján induló sportolók dolgát múlt va­sárnap: a 4100 méteres távon abszolút elsőként a rádiós tájfutó-világbajnokságra készülő miskolci Kovács Attila, a Zöld Spor­tok Clubja Európa-bajnoka érkezett célba, s így kategóriájában, a 35 éven feltíli szeni­or férfiak mezőnyében is nyert; a decembe­ri, januári és februári fordulók összesítése alapján pedig a második helyen végzett. MLSZ: három el­nökjelölt Budapest (ÉM) - Összegezte a hét­főig beérkező jelölé­seket a Magyar lab­darúgó-szövetség (MLSZ), ezek szerint az elnöki posztért folytatott csatában hárman kapták meg a szükséges mini­mális jelölést. Vagyis annyi már szűk két héttel a 27-ei rend­kívüli közgyűlés előtt kijelenthető, hogy Genzwein Ferenc, Kisteleki István - a Magyar Labdarúgó Liga elnöke - vagy a korábban a válo­gatott menedzse­reként dolgozó Pel- lady Péter foglalja el Bozóky Imre poszt­ját. Az elnökségi tagságra össze­sen 35-en kaptak jelölést. SZAK Fókuszban ■ Sűrű program előtt áll a Vegyész RC-Kazinc- barcika férfi röplabda­csapata. Kazincbarcika (ÉM - PA) ­Demeter György gárdájának címvédőként már csak egy akadályon kell továbblépnie ahhoz, hogy a négyes döntőbe jusson a Magyar Kupában. A borsodi együttesnek erre min­den esélye megvan az NB I- ben szereplő Debreceni AC el­len, és a finálét április 11-12- én rendezik meg. Megpályázzák- Megpályázzuk a rendezési jogot - tudtuk meg Tóth Tibor- nétól, a VRC egyik ügyvezető­jétől. - Korábban felmerült, hogy ha mi kapjuk a négyes döntőt akkor esetleg Miskol­con, a városi sportcsarnokban rendeznénk meg, de végül több ok miatt maradnánk Ka­zincbarcikán. Van egy nagyon stabil közönségünk, itt értük el a sikereket és valljuk meg, Az orosz Tatyjana Totmjanyina, Makszim Marinyin ] duó nyerte a műkorcsolyázók páros számát a torinói té­li olimpián. A legnagyobb riválisnak tartott kínai Tan Csang, Hao Csang páros hölgy tagja ráadásul hatalmasat esett, miután párja eldobta őt, így abba is hagyták a prog­ramot. Pár perccel később újrakezdték, s nagyszerű sza­badkorcsolyázást mutattak be, így megtartották 2. helyü­ket. Képünkön az orosz Slavnov, Obertas duó. (Fotó: epa) V------------------------------------------------------------------------------------------------------------------j 19 a folytatás itt sokkal népszerűbb is a sportág, mint a megyeszékhe­lyen. Ami már most biztos, hogy a Sport televízió közve­títeni fogja a „nagydöntőt”, és az is tény, hogy Miskolc sem marad rangos röplabdaese­mény nélkül. A tervek szerint a magyar férfi válogatott - köztük több barcikai játékos­sal - május közepén Finnor­szággal méri majd össze erejét a megyeszékhelyen. Márciusban a „hazai” A sportvezetőtől megtudtuk azt is, hogy a Vegyész a hazai bajnokságba március 10-én kap­csolódik majd be. Jelen állás szerint a másik interligás résztvevővel a Kométa-Kapos- ' várral, a MAFC-cal és a Kecs­keméttel lesz egy oda-vissza vá- gós kör, majd jön az elődöntő és a döntő a „szokásos” rend szerint. www.boon.hui http://www.veqyeszrc.hu További cikkek! A SZAJKY RALLYE TEAM MITSOBISHUÉVEL ÁLL RAJTHOZ A DUÓ: holnap kezdődik a Sumava Rally A teszteken már itthon túlestek Markovics Gyuriék (Fotók: www.szajkyrallyteam.hu) Miskolciak a cseh kőfalak között I Csütörtökön az admi­nisztratív átvételekkel kez­dődik a csehországi 41. Mogul Sumava Rallye. Miskolc (ÉM - JLI) - A vi­adal nemcsak az idei Téli Ku­pa küzdelmeibe számít bele, hanem a cseh és osztrák pont- vadászatba és a Közép-európai Zónabajnokságba is. A 19(!) gyorsasági szakaszt magában foglaló versenyen rajthoz áll a miskolci Markovics György, Verba Gábor (Mitsubishi Lancer Evő V) kettős is.- Kint voltam január elején a Janner Rallyn, közben Ha­dik Andrisék is meséltek a Sumova Rallyról, kedvet kap­tam, így aztán nem is volt kér­déses, hogy nekivágok - mond­ta Markovics György. - Mivel a navigátorom nem ért rá, „kölcsönkértem” Kovács Zoli­tól Verba Gabit a versenyre. Úgy érzem, nem lesz gond az összhanggal, hiszen Gáborban is van már bőven versenykilo­méter és persze a havas Bük- köt neki sem kell bemutatni. Higgadtan A miskolci pilóta hozzátette: rendkívül felkészülten, mentá­lisan a csúcson kell starthoz állni, hiszen a legkisebb kiha­gyás is megbosszulhatja ma­gát. A Mitsubishi beállításáról kiderült, hogy természetesen teljesen más futómű-beállítás­sal autóznak majd a hóban, ugyanakkor olyan program M.m\ hitjv emtippek,boon.hu Tudnivalók az idei Sumava Rallye-ról. Nevezési lista (pdf 153 kB) A verseny programja (pdf 429 kB) lesz beállítva az Evő V-ösön, amely „nyugodtabbá” teszi majd annak viselkedését.- Higgadtan kell autóznunk, de mindent, amit eddig tanul­tunk a raliról, be kell vetni - folytatta Markovics György. - Népes és nívós mezőnyben ver­senyzőnk majd, ám úgy érzem, hogy egy kis szerencsével a Mitsubishik között azért bőven „tízen belül” lehetünk. 1+12-1-6=19 rWSTJTffjWrWWWWW s 3 33 -7/ Ti J A pénteki rajtceremónia után egy ötkörös szuper speciálon kell megmutatnia magát a mezőny­nek, majd másnap 12 gyors lesz a „menü" az este fél 10-es célig. A vasárnapi zárónapon újabb hat szakaszt kell abszolválnia a tal­pon maradottaknak. A „jobb 1" hangja „Nagyon hosszú és ke­mény verseny lesz” - mond­ta Verba Gábor navigátor. - „Ha hibázunk, akkor az könnyen a verseny végét je­lentheti. Az biztos, hogy na­gyon be kell osztanunk az autót, és talán nem kell az elején mindent bevállalni. Óriási kihívás lesz a három nap, no meg a több mint negyven Mitsubishi.” Bocsi iksz Eger (ÉM) - Újabb előkészü­leti meccset játszott a tavaszi idényre készülő Bocs KSC NB Il-es labdarúgócsapata. Tóth László együttese „csoporttársá­val”, a Jászapátival mérte ösz- sze erejét tegnap az egri mű- füvön és 1-1 arányú döntetlent értek el, a góljukat Kulcsár sze­rezte. A csapathoz kapcsolódó hír, hogy az exdiósgyőri Mo­gyoródival megegyeztek, így a tavaszt náluk kezdi a játékos. Mogyoródi Gábor (jobbra) Eltöröljük a haláladót! On szerint igazságos, hogy az állam örökösödési illeték címén meg egyszer megadóztatja elhunyt szüléink, rokonaink tulajdonát? Ön szót int erkölcsös, hogy a legszornorúbb pillanatban arra kényszerítőnek minket, hogy elődeink munkájának gyümölcsét eladjuk? A Magyar Demokrata Fórum szerint nem Ezért küzdünk évek óta a halaladó eltörléséért! FELNŐTTEK VAGYUNK MDF www.mdf.hu FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS HIRDETÉS

Next

/
Oldalképek
Tartalom