Észak-Magyarország, 2006. február (62. évfolyam, 27-50. szám)

2006-02-04 / 30. szám

2006. február 4., szombat ÉSZAK AKTUÁLIS /3 HÍRCSOKOR • Állományértekezlet. Évértékelő állomány­értekezletet tart február 7-én a Fiatalkorúak Regionális Büntetés-végrehajtási Intézete és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-vég­rehajtási Intézet Szirmabesenyőn. Az állo­mányértekezlet elöljárója Kiss Ágnes, a Bün­tetés-végrehajtás Orzságos parancsnokságá­nak gazdasági vezetőhelyettese lesz. • Természetes gyógymódok. A Magyar Szív Egyesület Miskolci Szervezete február 6- án 16 órától tartja egyesületi napját a mis­kolci Szent Ferenc Kórház előadótermében. Szabó györgy füvesmester a természet kínál­ta gyógymódokról tart előadást a hallgató­ságnak. NÉZŐPONT Portyázók Serfőző László__________ laszlo.serfozo@eszak.boon.hu Itt most nem áll a mondás, miszerint ki mit talál, azé. A hejcei tragédia kapcsán megnó'tt az idegenforgalom a településen, ugye január tizenkilencedikén, csütörtökön este zuhant le a repülőgép és már szom­baton felbukkantak úgynevezett katasztrófa­turisták az eset környékén. Akkor azt mondta a település vezetője, ő maga is lát­ta őket erdei fák mögött megbújva, vagy ácsorogva az út mellett kissé megszeppent arcvonásokkal. Nehéz kiválogatni azon személyeket, akik kimondottan egy-egy, a szerencsétlenség áldozatává vált tárgy begyűjtéséért látogatnak katasztrófák szín­helyére azok közül, akiket csupán a kíváncsiság húz a területre. Jegyezzük meg, a becsületesebbek beszolgáltatják a talál­takat, de mégis ott vannak, akik nem. Pedig rájuk is vonatkozik a beszolgáltatási kötelezettség. Emberi tulajdonság, hogy tárgyakat gyűjtünk, bélyeget, autogramot tartalmazó cetlit, söröspoharat, bármit, amik a legértékesebb dolgok az adott személynek. De katasztrófákból származó roncsokat, esetleg személyes eszközöket? Ne ragad­junk le Flejcénél. Tragédiák, baleseteve történnek lépten-nyomon. Ezek marad­ványait mutogatják (és büszkék rá) másnak a gyűjtők? Arra nem gondolnak, hogy eset­leg hozzátartozókat fosztanak meg emlékektől? Cyomorkavaró ez a hobbi. Ha már a tárggyal akarja bizonyítani, hogy „én is ott voltam" miért nem készít(tet) egy fotót? Embere válogatja. Jubileumi kiállítás Miskolc (ÉM) - A Diósgyőri Képzőművész Stúdió „Színekbe rejtett vallomások” címmel ren­dezi meg 30 éves jubileu­mi kiállítását a miskolci Ady Endre Kulturális és Szabadidő Központban. A tárlatot Fedor Vilmos, Miskolc alpolgármestere nyitja meg február 10-én, pénteken délután 5 óra­kor. Közreműködnek az Erkel Ferenc Zeneiskola művésztanárai. A har­minc évvel ezelőtt Kletz László vezetésével meg­alakult stúdió Ma- gyarorzság első önálló, független képzművészeti alkotóközössége volt. Disznótor Bükkszenkereszt (ÉM) - Disznóöléssel kezdődik ma délelőtt Bükkszentkereszten az V. Lovasszánkó-ver- seny. Az érdeklődőket a „disznóságokon" túl pogácsával és jóféle pálinkával várják. A hi­vatalos lovasszánkó- versenyen túl sível és hagyományos szánkó­val is próbát tehetnek a résztvevők. Este pe­dig disznótoros vacso­ra lesz. VILLÁMVOKS Csökkenthető-e rövid távon a kistelepülések lemaradása? Szavazók száma: 205 2006. 02. 03. 18.00 óra igen I Nem 88.29% « Következő kérdésünk: Biztos-e abban, hogy nincs családjában, baráti körében volt lll/lll-as ügynök? http:/•www.boon.hu Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. Dívik a hejcei „roncsturizmus" Rí A repülőgép-szeren­csétlenség óta megnőtt a „forgalom" az abaúji település környékén. Serfőző László _______________________ laszlo.serfozo@eszak.boon.hu Hejce (ÉM) - A január 19- én lezuhant szlovák katonai légi jármű már az esemény utáni napokban is felcsigázta az idegenek érdeklődését. Bár vasárnap arról számoltak be egyes híradások, hogy a ka­tasztrófaturizmus miatt újra lezárták a területet, ez nem igazán fedte a valóságot. Kom- poltiné Jakab Ilona rendőr őr­nagy, a megyei rendőr-főkapi­Nekik vissza kellett fordulniuk... (Fotó: Serfőző László) ff...................... A mai napon egy egész busz- nyi katona érke­zett, nagy a sür­gés forgás. László József ff tányság sajtóreferense akkor azt mondta, hogy a vizsgálat szempontjából fontos, bizonyí­tó erejű tárgyakat összeszed­ték, ezért területlezárásra nem volt szükség a későbbiek­ben. Persze tudtak a turisták megjelenéséről, de mindenki­re vonatkozik a törvény a be­szolgáltatási kötelezettségre vonatkozóan. Magyarul, ha valaki talál egy darab vasat, szíve joga hogy eltegye, de ugyanez nem áll a személyes, vagy vizsgálathoz szükséges tárgyakra. Tegnap délben Rohály Géza polgármesternél érdeklőd­Nyüzsgés „Kis autó, nagy autó, busz, minden megfordul er­re - sorolja az erdei út mel­lett élő hejcei lakos. - Volt olyan éjszaka, hogy nem tudtam aludni, az ablakom alatt álltak meg a kocsik...” Az idősebb férfi egyébként a tragédia estéjén nem is tu­dott az eseményekről. Anny­it látott az ablakon keresz­tül, hogy elrobog egy men­tő, azután még egy, majd rendőrségi kocsik. „Gondol­tam kinézek, mi ez a sürgés­forgás, hát nem akartam hinni a szememnek, mennyi ember tolong a kapu előtt. A vadőrtől tudtam meg, mi történt, ő hallotta a repülő puffanását. Sajnos, hogy a tragédia kapcsán lett híres a településünk” - mondja búcsúzáskor. tünk: „Csakugyan jönnek ide­genek, keresgélnek, találnak is tárgyakat, sokan le is ad­ták ezeket a polgármesteri hi­vatalban. így pénztárcát, iga­zolványdarabot még olvasha­tó adatokkal, lehet sorolni, egyszóval az ideérkezők zöme törvénytisztelő. Azt csak fel­tételezni tudom, hogy akad­nak, akik viszont magukkal viszik a talált darabokat...” Nem könnyű a szűrés Rohály Géza szerint nem­csak hazai turisták bukkannak fel a környéken. „Nem könnyű eldönteni, kik az ereklyegyűj­tők, hiszen tudomásunk van rokonok látogatásáról is, amit bizonyítanak a helyszínen el­helyezett koszorúk” - sorolja. - Múlt hét végén nagyon so­kan voltak a Borsó-hegyen. Eb­ben persze meglátták néhá- nyan az üzleti lehetőséget, pén­zért vitték a terepjáróikkal a szerencsétlenség helyszínére turistákat. A faluból kivezető erdei csapást piros jelzésű tu­ristajel mutatja...” Tegnapi ott jártunkkor négy messziről jött készülő­dött a gyalogláshoz, autójuk csomagtartójából szedték elő a téli öltözetet. „Nincs lezárva a terület, nyugodtan bóklászha­tunk a kijelölt útvonalon. Egyébként sem idegen tőlünk a túrázás, sűrűn előfordul hét­köznapjainkban” - mondják. Ennek megfelelően indul­tak neki a mintegy féltucat kilométeres, könnyűnek egyáltalán nem nevezhető te­repnek. Azonban néhány perc múlva újra felbukkantak, im­már rendőrségi terepjáró és egy határőr mikrobusz kísé­retében. Az egyik egyenruhás arról tájékoztat, hogy - mint­egy - negyven katona érkezett Szlovákiából, igyekeznek meg­találni az esetlegesen még fel­lelhető tárgyakat. Munkáju­kat elősegítendő, lezárták a te­rületet. Nincs mit tenni, ott hagyjuk Hejcét. Falu eleji la­kás előtt terepjáró parkol, mellette áll az egyik kereske­delmi televízió emblémájával ellátott személyautó... Részlet a Szép kilátásból (Fotó: ÉM-archiv) Nem jelzik, ha korhatáros? ■ Közös a felelősség, hogy a diákok megért­sék az előadást - fogal­maz a színház. Miskolc (ÉM) - Otthagyták a diákokkal a Szép kilátás cí­mű előadást a tanárok, mert a* olvasó szerintük az elő- adásmód és a nyel- vezet nem a gyere- y(y keknek való volt - tudatta lapunkkal Mező István halmaji iskola- igazgató. Kérdése: miért nem tünteti fel a színház a műso­rában, ha az előadás megte­kintése korhatárhoz köthető. A kérdésre az érintett Mis­kolci Nemzeti Színház az alábbi választ adta. „Programunk összeállításá­nál igyekszünk a legszélesebb körben figyelembe venni az eltérő korosztályokat, és ízlés­világokat, gyermekelőadástól a drámán, vígjátékon át mu­sicalt, operettet és évente egy operát játszunk. Az évadterv meghirdetése idején az írók által megírt kéziratok állnak rendelkezésünkre. A rendező az alkotói folyamat során ezt sok apró részlettel kiegészíti koncepciója alapján és a ren­dezői szabadság jegyében. Legnehezebb időszak Kétségtelen tény, hogy a ka­maszkor az egyik legnehezebb időszak, amikor már nem gyerek-még nem felnőttként kell a környező világgal szem­besülni, s azt valamilyen koordináta-rendszerben elhe­lyezni. Valóban nagy a felelős­sége a színháznak a lelki egészség gondozása terén is, de nem kevésbé nagy a szü­lőké, valamint a pedagóguso­ké sem. Egy előadás szünetében a pedagógus már csak kétféle módon dönthet, otthagyni az előadást vagy utána megbe­szélni a látottakat, legyen az Szép kilátás, vagy Bolha a fül­be - tudatta lapunkkal a szín­ház. Ez kevés a rák ellen... ■ Vajúdtak a hegyek, s szültek egy egeret - hangzott a vélemény a rákellenes programról. Miskolc (ÉM - SzK) - A mi­niszterelnök útjára indította a Nemzeti Rákellenes Programot épp a Rákellenes Világnap előtti napon, azaz tegnap. Eszerint itthon 10-15 éven be­lül érdemben szeretnék csök­kenteni a rák miatti halálozá­sok számát, egyebek mellett az eszközpark és az ellátás kor­szerűsítésével, illetve a hiány­zó szakemberek pótlásával. Mi a véleménye a megyei onkológiai és sugárterápiás intézet vezetőjének, dr. Poller Imrének? Távoli határidők „Nagy várakozással néztem elébe, s nagyot csalódtam. Az tűnik ki belőle, hogy a célok elérése helyett a magyarok fontosabbnak látják az oda ve­zető helyes út vitáját. Túlsá­gosan távoli határidőket szab­tak az intézkedésekre, félő, ez azzal jár, hogy senki sem fog nekilátni a feladatnak.” „Még azokat a konkrét ered­ményeket is veszélyeztetettnek látom, amelyeket sikerült elér­nünk. A legnagyobb bajnak azt tartom, hogy az egyszerű beteg és az egyszerű kórház nem jelenik meg benne, sok­kal inkább magának a szak­mának az útkeresése dominál, min a megoldások a rák elle­ni harcban. A programot elő­készítő bizottságban magam is » .................... Ez így szakmai anyagnak is ke­vés, társadalmi szándéknak is kevés... dr. Poller Imre ...........v.................................f? részt vettem, s meglepve ta­pasztaltam, hogy olyan részek kerültek ki belőle, amelyek pár hete még benne szerepel­tek. Ez így szakmai anyagnak is kevés, társadalmi szándék­nak is kevés” - mondott véle­ményt dr. Poller Imre. Kacsa volt a Káma-szútra? Miskolc (ÉM - SzK) - Lehet, hogy gondot okozott a tegnap­ra, s eztán minden hónap har­madik napjára beharangozott, e-mailben terjedő, különlegesen veszélyes számítógépes vírus, de mi, az Inform Média lapcso­portnál nem szereztünk róla tudomást. „Bár aggódtunk, de nálunk nem jelentkezett a Káma-szútra. Senki sem sikí­tott, hogy elszállt volna min­dene - válaszolta kérdésünkre Fekete Sándor rendszergazda.- Nem nagyon értettük, miért kapott kiemelt figyelmet épp ez, hiszen nap mint nap talál­kozunk vírussal. ” Olvasói bejelentés is érke­zett: valaki azt vélte tudni, Miskolcon az OTP ki sem nyi­tott a vírus miatt délig. Vájsz Miklós, az OTP Bank Rt. re­gionális igazgatója elmondta: az állítás kacsa. Egyrészt ki­nyitott a miskolci fiók, más­részt a rendszerük nem is az interneten keresztül működik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom