Észak-Magyarország, 2006. február (62. évfolyam, 27-50. szám)

2006-02-28 / 50. szám

2006. február 28., kedd KORNYEZETVEDELEM /II ÉSZAK RÖVIDEN jO jjjjjjjjjjjjjjjjJjjjjjjjjj-j-i j j j J -j j j j J -j J j j jjjjjjjjj • Fa-fórum. „Szervezett tolvajbandák pusz­títják erdeinket, s a hatóságok szinte tehetet­lenek velük szemben" - ezzel a felütéssel hir­detett konferenciát mára, az okok feltárása végett, az Állami Erdészeti Szolgálat, együtt­működve az egyik leginkább érintett település, Ózd önkormányzatával. A téma tehát: az ille­gális fakitermelésről. A február 28-án délelőtt fél 10-kor kezdődő fórum helye a polgármes­teri hivatal (Ózd, Városház tér 1.). További in­formációk: www.forestpress.hu Miskolci mozaikrajzok Montreálba(n) Pandák hava Budapest (ÉM) - Fogadjon örökbe pan­dát! - ajánlottuk kará­csony előtt, a WWF ünnepi akcióját propa­gálva, s a nemzetközi környezetvédő szerve­zet kezdeményezése hazánkban sikeresnek bizonyult. Mint a civil zöldek budapesti iro­dájától megtudtuk, decembertől mostaná­ig itthon 172 örökbefo­gadási konktraktus jött létre. Mint emlé­kezetes, ez nem jelen­ti, hogy ki-ki hazavi­hetne egy-egy ázsiai bambuszmedvét pusztán csak azt, hogy tízezer forintos ado­mánnyal támogathatja a veszélyeztetett faj megőrzésére irányuló törekvéseket. „Cseré­be” WWF-ok- levél és plüss- panda jár. Az akcióról többet: a ww.wwf.hu honlapon. TrWri Télen, nyáron Miskolc (ÉM) - Nyáron mérgezőbb autóink belseje - egy amerikai tanulmány szerint jelentős koncentrá- dóban jelennek meg az autókban a brómozott égésgátlók, a polibrómo- zott bifenilek, és a ftalátok is, ezek a vegyületek a szervezetben felhalmozód­nak. A probléma főleg nyáron, melegben jelent­kezik. A legrosszabb ered­ményeket a Mercedes és a Chrysler autókban mérték, a Volvo szerepelt a legjob­ban. (Forrás: www.eco- center.org) Egy hasonló hír szerint a széldzseki nem­csak véd: anyaga jelentős mennyiségű egészségre veszélyes fluorozott vegyü- letet tartalmaz, amiket a vízállóságot biztosító réteg bocsát ki magából. Ez bár már régóta ismert, a gyár­tóknak nem kötelessége a felhasznált anyagok típusá­nak és mennyiségének nyilvánosságra hozatala. Az erről szóló tanulmány: http7Arvww.natur- vem.no/data/Wy75/41/1 _2 401 JY2_Ruorinated_pol- lutantsjn_alfweather_- dothing.pdf GMO-kampany: paradicsom, s talán tehén Miskolc, Budapest (ÉM) - A GMO-kam- pány legközelebbi elemeként március 6-án vonulnak fel a borsodi megyeszékhelyen a genetikailag módosított szervezetek (első­sorban zöldségek) léte, termesztése ellen til­takozó környezetvédő aktivisták. S vonul­tatják fel immár jól ismert kampányeszkö­züket: a hatalmas, piros, „génpiszkált” mű­anyag paradicsomot. (S talán mellette az ugyancsak népszerű, felfújható szürkemar- ha-figurát is.) Egész nap várják majd az érdeklődőket ezen a hétfőn, a helyi Holocén Egyesület és a Magyar Természetvédők Szövetsége, hogy aláírásokat gyűjtsenek a GMO ellen, illetve annak érdekében, hogy úgynevezett génmódosítás-mentes övezetek jöjjenek lét­re hazánkban (is). A meggyőzést előadások segítik - ugyanezeket az ismertető előadá­sokat a szervezők szívesen „exportálják” is­kolákba is, igény, felkérés esetén. A prog­ram része a „Génmódosítás-mentes Euró­pát” követelő nemzetközi ci­vil mozgalom­nak, amely ed­dig 25 ország több mint 4500 ön- kormány­zatát, 164 régióját győzte meg igazá­ról, ponto­sabban aggá­lyairól. Itthon már harminc tele­pülés csatlako­zott. ÉS1AK További információ: Fidrich Róbert, programvezető, MTVSZ ­' .......... telefon: 1/216-7297, Kuthy Adrienn, tudományos munkatárs, Holocén - telefon: 46/508-944 angol nyelvű anyagok a GMO-törekvésekről: www.foeeurope.org/GMOs/ publlcations/Blotecn_November05.pdf, www.gmofree-europe.org/ .f összeállításunk a Környezetvédelmi és Víz­ügyi Minisztérium Környezetvédelmi és víz­ügyi célelőirányzatának (Kövice) pályázatán elnyert támogatással készült. Klíma-mozaik, Miskolcról (is) ■ Megyénkből postá­zott rajzok is kiveszik a „részüket" a klímaválto­zás elleni küzdelemből. Miskolc, Budapest, Mont- reál (ÉM) - Miskolciak kül­deménye is felkerült Mont- reálban arra a falra, amelyen a világ számos pontjáról ér­kezett üzeneteket mutatták be múlt év végétől. Az üzenőfal témája a városban ENSZ­ÉSZAK A montreali éghajlati tárgyalásokról a ...... Föld Baiátai Európa részletes álláspont­ja (angolul): http://www.foeeurope.org/cllmate/ download/FoEE_COPMOP_posltionpaper.pdf Friends of the Earth_Turning the page égisz alatt tartott éghajlati konferencia, azaz a klíma­kérdés. Zöldszervezetek ez- ügyben radikális változásokat követelnek: az éghajlat rossz irányú változásaiért „fele­lős” kibocsátások, ipari tevé­kenységek mérséklését, fel­számolását. Öt tucat festett falap Hazánkból összesen ezer- hatszáz üzenet érkezett s ke­rült fel az ötven méter hosszú üzenőfalra, amelyet A Föld Barátai nevű nemzetközi szer­vezet állított fel, illetve deko­rált. A „Klíma-mozaik” egyik eleme - a saját kezűleg festett 40-szer 40 centiméteres fala­pok között - a miskolci Holo­cén Természetvédelmi Egye­sületé volt (a borsodi megye- székhelyről öt tucat darab fes­tett falap utazott Kanadába). Jelzés a kormányoknak A Magyar Természetvédők Szövetsége közlése szerint: „A világszerte emberek ezrei által küldött színes üzenetek figyelemre méltó bizonyságai az éghajlatváltozás pusztító hatásai iránt érzett növekvő aggodalomnak. Egyúttal egy­értelmű jelzés a kormányok felé, hogy sürgős cselekvés szükséges. Az éghajlati csú­cson jelen lévő kormányok­nak hallgatniuk kell az álta­luk képviselt emberek igé­nyeire, és meg kell egyezni­ük, hogy elkezdik az iparoso­dott országok további, na­gyobb arányú üvegházhatású gázok kibocsátásának csök­kentéséről szóló egyezteté­seiket”. ÉSZAK A montreali klíma-mozaikról és a ma­............... gyarországi kampányról képek: www.mtvsz.hu/eghajlat/montreal. További információk: Botár Alexa, az MTVSZ éghaj­lati programkoordinátora: 1/216-7297, 20/931-5043, alexa@mtvsz.hu. Kuthi Adrienn, Holocén Természet- védelmi Egyesület, Miskolc: 46/508-944, 30/291- 5543, kuthi@holocen.hu Ha nem is a „második"... ■ A Búza tér az ország második legszennyezet­tebb pontja volna? Az adatok hozzáférhetőek. Miskolc (ÉM) - Decemberi környezetvédelmi mellékle­tünkben arról írtunk, „tud­juk-e, mi kerül a tüdőnkbe”. Az apropó a megyeszékhely levegőszennyezettsége volt, nevezetesen a Búza téri mérő­állomás által szállított ked­vezőtlen adatok, s az a laikus megfogalmazás, miszerint a miskolci belváros (a Búza tér) az ország „második legszeny- nyezettebb” pontja. Bár ilyesfajta rangsorokat, összehasonlításokat nehéz, talán értelmetlen is felállíta­ni, a környezetvédelmi ható­ság is úgy látja: sok az igaz­ság a megállapításban. Bizo­nyos szennyező anyagok ki­bocsátása tekintetében a Bú­za tér valóban ott van Ma­gyarország környezetvédelmi térképén - mint kiemelke­dően rossz példa. Megtekinthetőek Az Észak-magyarországi Környezetvédelmi, Termé­szetvédelmi és Vízügyi Felü­gyelőség munkatársai cik­künkre reagálva ugyanakkor elmondták, a témával kapcso­latos adatok hozzáférhetősé­gével (erről is szólt korábbi írásunk) annyiban nem lehet gond, hogy azok megtekinthe­tőek a felügyelőség ügyfél­Átmenő forgalom Említett cikkünkben egy civü környezetvédelmi szak­ember tájékoztatása nyo­mán azt írtuk: a miskolci belváros szennyezett leve­gőjéért többek között a Sa- jó-völgyben Barcika felől erre húzódó szennyezett levegő okolható. A felü­gyelőség mérései ezzel szem­ben arra utalnak, hogy a szennyezés forrás kizárólag helyben keresendő: a me­gyeszékhely belvárosán át­haladó nagymértékű (ne- héz)gépjármű-forgalomban. _ ÍH H! jÍJ |;í" ifi íí f Hí isii I j 'He. iEiÜ S Légszennyezettség-mérő állomás a Búza téren (Fotó: végh Csaba) szolgálati irodájának érintő- képernyős terminálján. Ugyanígy megtekinthetőek volnának a város két pontján e célból elhelyezett monitoro­kon is - a Szinvapark, illet­ve a Cora áruházak előteré­ben, egész nap -, ám a moni­torokat üzemeltető miskolci önkormányzat technikai okokból hónapok óta szüne­telteti az egységek működé­sét. (Úgy tudni, a helyható­ságnál szerverproblémák vol­tak, amelyek megoldása fo­lyamatban van.) • 11ip / emtippek.boon.hu Az Émiköfe szakanyaga. Az Észak-magyarországi Kör­nyezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felü­gyelőség Intézkedési Programja a „Sajó völgye" ki­jelölt zóna levegőminőségének javítására, 2004 - tér­képmellékletekkel (PDF - 2.0 MB) Légszennyezettségi adatok a miskoci Búza téren bO}. NO;, NO, és CO esetében utolsó órés. Oj esetében 8 órás, PM10 esetében 24 órás átlag Á aktuális j érték* határ­érték %-ában SO; 16,87 no2 76,076 NOx 229,1 CO 871,8,.,SÁ . Ózon 39,833 PM10 41,884 légszennyezettségi index WAX kiváló Amm. jó megfelelő szennyezettÉszak-Magyarország. erősen szennyezett forrás: www.kwm.hu, 2006. II. 27. 14.00 Tizenöten tizenkettőben Pontokba foglalták a civil környezetvédők, mit vártak, és mit várnak ezután a politikától. Budapest (ÉM) - Az áprili­si választások előtt néhány héttel környezet- és természet- védő társadalmi szervezetek ál­lítottak ki bizonyítványt a mostani kormányzatról - szak­politikai kérdésekben. A civil zöldek 12 pontban elvárásaikat is megfogalmazták. A politiká­val történő eszmecsere első lé­péseként a 15 szervezet képvi­selői a minap az Országgyűlés elnökével, Szili Katalinnal kon­zultáltak. Itt elhangzott: a költ­ségvetési megszorítások miatt veszélyben forog a környezet- védelmi minisztérium műkö­dőképessége, ellehetetlenülnek a területi szervek is. Hason­lóan kedvezőtlen folyamatok láthatók az ÁNTSZ-nél, az ál­ÉSZAK További információ: Márkus Ferenc, ............... igazgató, WWF Magyarország - e-mail: ferenc.markus@wwf.hu lat-egészségügyi, növény- és ta­lajvédelmi, fogyasztóvédelmi, vízügyi szerveknél. A zöldek megerősítenék a környezet- és természetvédelmi területi szer­veket és társhatóságokat. Kifo­gásolják, hogy uniós progra­mokban csak „nagy” beruhá­zásokra (szennyvíztisztítók, re­gionális hulladéklerakók) lehet pénzhez jutni - az önmaguk­ban kisebb, de jelentős prob­lémák szaporodnak. Megyénkből három A megyénkbeli helyi zöld- szervezetek közül a Holocén Egyesület és a Zöld Akció Egye­sület szerepel a javaslatcsomag aláírói között - például az Ener­gia Klub, a Greenpeace, a Hul­ladék Munkaszövetség, a Leve­gő Munkacsoport, a Magyar Természetvédők Szövetsége, a Reflex Egyesület, a Védegylet, a WWF Magyarország mellett. MM cmtippek,böönJiu Zöldek sajtónyilatkozata (DOC 29 kB) Valljanak színt! A zöldek várják, a hatalomba kerülők deklarálják, hogy áll­nak a GMO-kérdéshez. Budapest (ÉM) - Szín­vallásra sarkallja a parla­menti pártokat - a vezető­iknek címzett nyílt levélben - három zöldszervezet. Az Egyetemes Létezés Termé­szetvédelmi Egyesület, a Greenpeace és a Magyar Természetvédők Szövetsége mint a genetikailag módo­sított szervezetek környeze­ti és egészségügyi kockáza­taival foglalkozó hazai környezetvédő szervezetek emlékeztetik a politikuso­kat, „ilyen növények nin­csenek még magyarországi köztermesztésben. A ma még csak részben ismert, de a jövőben akár visszafor­díthatatlanná váló kockáza­tokon túlmenően, mezőgaz­daságunk versenyképessége szempontjából is kívánatos ezen állapot fenntartása, hi­szen legfőbb exportpiacain­kon kizárólag a garantáltan a génmódosítás-mentes ter­mény (például kukorica) értékesíthető.” Négy' kérdés A zöldek javasolják a pártoknak, a készülő nem­zetközi, illetve hazai szabá­lyozás előzményeként te­gyék nyilvánvalóvá: fenn kívánja-e tartani Magyaror­szág génmódosítás-mentes- ségét; támogat-e kezdemé­nyezéseket a génmódosított növények betiltása végett; támogatja-e a szükséges, független (hazai) környeze­ti és egészségügyi hatás- vizsgálatok lefolytatását, az ehhez szükséges források biztosítását?

Next

/
Oldalképek
Tartalom