Észak-Magyarország, 2006. február (62. évfolyam, 27-50. szám)
2006-02-13 / 37. szám
2006. február 13., hétfő ÉSZAK GAZDASÁG /6 RÖVIDEN • A közel-keleti feszültségek ellenére nem számít energiaellátási zavarokra Európában az Európai Bizottság energiaügyi biztosa. Andris Piebalgs azt nyilatkozta, hogy a több forrásból való kiegyenlített ellátásnak köszönhetően Európa át tudja vészelni a rövid távú válságokat. JEGYZET Az eredmény a lényeg Olajos Katalin_________________________ katalin. olajos@eszak.boon.hu Egy hosszas beszélgetés után a magyar mezőgazdaságban, kereskedelemben jártas szakember kijelentette: az agrárgyáraknak az eredmény a lényeg, na nem a termék mint végeredmény, hanem a gazdasági eredmény. Nem a fogyasztók védelme a fő szempont, hanem a profit. Persze, hogy a terméket vásárolják, s a terméknek is megfelelőnek kell lenni, de erről a különböző hozamfokozók gondoskodnak, amelyeket az állatok felnevelése során használnak, hogy minél kevesebb takarmányból minél jobb eredményt érjenek el, míg a termékek előállításánál az adalékok és társai „gondoskodnak" a jó ízről... Mindehhez hozzájárul, hogy külföldről nagy mennyiségű élelmiszer érkezik hozzánk, s némelyiknél bizony komoly aggályok merülnek fel; többnyire ezért tudják olcsón behozni, s nem csak azért, mert ott támogatást kapnak a termelők. A gondok egy része pedig nyilvánosságra kerül, s így a fogyasztókban egyre gyakrabban merül fel a jogos aggodalom, plusz ez az egyik oka, nogy a magyar gazdáknál számos ágazatban válság van. Komoly kérdések vetődnek fel e területen, legfőképpen az: mit lehet tenni, hogy megelőzzük az egészségkárosodást? Ugyanis amíg az élelmiszer-előállítás technikai színvonala növekszik, az élelmiszerbiztonság garantálása érdekében tett intézkedéseket illetően nem tudunk lépést tartani. De nem csak mi, a jelenség - mondhatni - világszintű. Jó, ha tudja... Miskolc (ÉM) - A 2006. évi támogatásokat kizárólag a 0611-es számú „BEVALLÁS az állam- háztartással szembeni egyes juttatások igényléséhez” nyomtatványon igényelhetik az. adózók. A gyakorított és egyszeri támogatási előleg igény- bevétele 2006 után keletkező igényjogosultság esetében a bevallásnak nem minősülő 06110-es számú „IGÉNYLŐLAP az államháztartással szembeni gyakorított illetve egyszeri támogatási előleg igényléséhez” elnevezésű nyomtatvány beadásával lehetséges. Á nyomtatványok kereskedelmi forgalomban már kaphatóak, valamint elérhetőek az APEH honlapján (www.apeh.hu) is. A legnépszerűbbek Miskolc (ÉM) - A gyöngyösi Károly Róbert Főiskola a diplomások munkaerő-piaci helyzetén át-, illetve továbbképzéssel könnyíthet. Mint megtudtuk, a képzési kínálatot a munkaerő-piaci igényekhez igazították. A diplomások az alábbi ingyenes kép- zésekbön vehetnek részt: üzleti tervezés, pályázatírás; nemzetközi adózás (szja, áfa, tb); ingatlan/termőföld értékelés, értékbecslés; kommunikáció; informatika, számítástechnika; szakmai idegen nyelv (angol, német); közgazdasági továbbképzés; vállalkozások indítása. A tanfolyamok közül - a jelentkezők száma szerint - a legnépszerűbb az üzleti tervezés, pályázatírás, második helyen az ingatlan/termőföld értékelés, értékbecslés, harmadik helyen a szakmai angol áll. Slágertermék Miskolc (ÉM) - Mióta ilyen nagy hidegek vannak, a Praktiker- nél megugrott a fűtéstechnikai berendezések forgalma. Olajradiátorból például ötször annyi fogy, mint egy átlagos téli napon, de többet visznek a vegyes tüzelésű fűtőkészülékekből is. A barkács- áruház elsősorban a polcon lévő termékeit szeretné értékesíteni, ám ha továbbra is nagy lesz a kereslet, feltölti készleteit. ÉM-INTERJD: Baráth Etele európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszterrel Főszerepben a húzóágazatok ■ A második legmagasabb támogatási összeg érkezik hazánkba 2007-2013 között. Szegő Péter____________________________ peter.szego@eszak.boon.hu Budapest (ÉM) - Rövidesen a kormány elé kerül a 2007-2013 közötti időszakra szóló II. Nemzeti Fejlesztési Terv (II. NFT) első változata. Baráth Etele európai ügyekért felelős tárca nélküli minisztert többek között az új terv részleteiről kérdeztük. ÉM: Az ellenzéktől azt hallani, hogy nem működik jól a pályázati rendszer, a kormány ül a pályázók pénzén. Mi az igazság, hogyan állunk az I. NFT végrehajtásával? Baráth Etele: Ha elfogadjuk, hogy a hivatalos, brüsszeli statisztikák szerint Magyarország az egyik legjobban teljesítő új tagország a pályázati pénzek felhasználásában, akkor nem lehet oka senkinek panaszra. Igaz ugyanakkor, hogy még a komoly előkészítés ellenére is Támad a vírus, gö rögországban újabb és újabb, H5N1 vírussal fertőzött madártetemeket gyűjtenek be a szakemberek. (Fotó: EPA) bele kellett tanulnia mindenkinek ebbe a folyamatba. És persze vegyük figyelembe azt is, hogy bizonyos pályázati célok esetében tíz-tizenötszörös a túljelentkezés. Vagyis egy nyer, tizennégy azonban nem, és sokkal erősebb a 14 sikertelen pályázó hangja, mint az egy nyertesé. ÉM: A hírek szerint rengeteg pénz áramlik a magyar gazdaságba 2007-2013 között, köszönhetően a Brüsszelben elfogadott uniós költség- vetésnek. Mekkora összegről van szó? Baráth Etele: Az Európai Uniótól kapott pénz alapvetően két nagyobb összetevőből áll. Az egyik az úgynevezett kohéziós csomag, mely 22,9 milliárd eurót, a másik pedig a vidék- és agrártámogatási rendszer, amely több mint 9 milliárd eurót jelent hazánknak. Emellett, mint tagállamnak, befizetési kötelezettségünk is van, mintegy 8 milliárd euró értékben. A három tétel különbözete megközelítőleg 24 milliárd euró, melyhez magyar részről átlagosan 30 százaléknyi saját forrás társul. Ha csak a felzárkóztatási célú kohéziós csomagot nézem: ez hét éven át évente 319 eurót, vagyis nagyjából 80 ezer forintot jelent minden magyar állampolgárra nézve, a csecsemőtől a nyugdíjasig. Ez a második legmagasabb összeg egész Európában! ÉM A II. NFT első változatáról február közepén dönt a kormány. Milyen kiemelt célokra lesz pályázati forrás 2007 után? Baráth Etele: Olyan területeket kellett megjelölnünk prioritásoknak, melyek amolyan húzóágazatként sok más területet is erősítenek majd. Az általunk kidolgozott javaslat olyan prioritásokat tartalmaz, mely a folyamatosan erősödő, fejlődő beruházásokra épít. Négy területet említenék. Az egyik az oktatás, mert ezzel növelhető leginkább és hosszú távon az ország versenyképessége. A másik prioritás a közlekedés, ami a gazdaság elemi érdeke. A harmadik a kis- és középvállalkozások fejlesztése az exportképesség javítása és a foglalkoztatás bővítése érdekében. A negyedik pedig az, hogy fejlesztési pólusokat képezünk a fővárosra és öt nagyvárosra építve. (Folytatjuk!) Háttér. Az NFT I. eredményei (DOC 102 kB) Feledésbe merült kohászemlékek ■ A közelmúltban nyílt meg az Alkotó Kohászok időszaki kiállítás a kohászati múzeumban. Miskolc (ÉM) - Nem is olyan régen adtuk közre a felhívást lapunkban, amiben a Felsőhámori Kohászati Múzeum vezetése segítséget kért a jelenleg, illetve egykoron a kohászatban dolgozóktól és családtagjaiktól, hogy az Alkotó Kohászok időszaki kiállítás mind színesebb és gazdagabb legyen. Menteni a menthetőt A segítségkérés oly' jól sikerült, azaz a kohászathoz tartozó emlékek, tárgyak, ereklyék olyan szép számban gyűltek össze, amire nem is számítottak a szervezők. A tárlat előkészítése során azonban az is kiderült, hogy nagyon sok értékes kohászati technológia, A kuratórium tagjai jJJMJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJ J’J V V Elnök: dr. Herendi Rezső Tagok: dr. Szilágyiné Baán Anna Tóth Lajos dr. Szedlacsek György Viszoki Gábor ipartörténeti emlék elveszett, vagy feledésbe merült. Ezért vetődött fel Tóth Lajosban, a diósgyőri kohászat egykori beruházási igazgatójában és Porkoláb Lászlóban, a múzeum igazgatójában, hogy tenni kellene valamit a fellelhető értékek felkutatása és megmentése érdekében. Korábban is történtek már hasonló lépések, hiszen a Tanulmányok Diósgyőr történetéhez sorozat kötetei elsősorban a Vasgyár történetével, művelődéstörténetével és a vasgyári kolónia életével foglalkoznak. És hasonló céllal szervezték meg az Alkotó Kohászok kiállítást is, de nagyon sok anyagot kell még felkutatni és a jövő számára megőrizni. Ezért jött létre január 28-án egy közhasznú alapítvány, nagyobb részt a volt vasgyári vezetők közreműködésével. Az alapítvány célja Az Északkelet-Magyaror- szág ipartörténetének ápolásáért alapítvány feladatul tűzte ki a kohászati emlékek és az ipartörténeti értékek - ezen- belül elsődlegesen a kohászati tevékenységhez szorosan kapcsolódó iratok, dokumentációk, rajzok, egyes termelő- eszközök - felkutatását, megszerzését, rendszerezését, állagmegóvását, s azok eseti vagy állandó tárlatokon való bemutatását. S hogy miért fontos mindez? Alkotó kohászok Az idős kohászok elbeszéléséből kiderül, hogy a Diósgyőri Vasgyár életében a kohászok ötletessége, alkotó készsége mindig jelentős szerepet játszott. Nagy szükség volt az újítók, ezermesterek, az alkotó kedvű munkások és műszakiak kisebb-nagyobb ötleteire, ha úgy tetszik a gyakorlat sodrában születő megoldásokra, felismerésekre a gyár korszerűsítésében, a munka biztonságának, a hatásfokának, a gyártmányok hasznosságának, a technológiák javításában, a minőség és gazdaságosság fokozása érdekében. Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Rt. (dr. Tolnai Lajos vezérigazgató), Tóth Lajos, Hercsik István, Tripal vagyonvédelmi Kft. (Dudla József igazgató), dr. Palásthy Béla, dr. Dutkó Lajos, Boros Árpád, Kecskeméti István, Bakó Károly, dr. Lengyel Károly i Ax alapító tagok Egy százalék a civileknek ■ Február 20-ig kell leadni a munkáltató részére az 1+1 százalékos nyilatkozatokat. Miskolc (ÉM) - A civil szervezetek lemaradhatnak a személyi jövedelemadóból felajánlható 1 százalék jelentős részéről, ugyanis egy múlt évi jogszabályváltozás értelmében amennyiben valaki a munkáltatói adómegállapítást választotta, annak a rendelkező nyilatkozatot tartalmazó borítékot - az előző évtől eltérően - február 20-áig kell leadni munkáltatója részére - hívja fel a figyelmet az APEH megyei igazgatósága. Mint ismert, az egyik 1 százalékot valamely bíróság által bejegyzett egyház vagy a költségvetési törvényben meghatározott kiemelt előirányzat javára lehet adományozni. A másik 1 százalékot pedig alapítvány, társadalmi szervezet vagy külön nevesített intézmény javára juttathatják el a magányszemélyek. Két nyilatkozat A felajánlást a bevallási egységcsomagban megtalálható vagy az internetről letölthető nyilatkozat nyomtatványon (vagy azzal azonos adat- tartalmú lapon) lehet megtenni. De! Egy nyilatkozaton csak egy kedvezményezett adószáma vagy technikai száma szerepelhet, vagyis aki mindkét szférába tartozó kedvezményezett javára rendelkezni kíván, annak két nyilatkozat lapot kell kitöltenie. Alkotó Kohászok. Már jó néhány hete megtekinthető a hámori kohászati múzeumban az időszaki kiállítás és a visszajelzések szerint nagy tetszést arat a látogatók körében. (Fotó: Ádám János)