Észak-Magyarország, 2006. január (62. évfolyam, 1-26. szám)

2006-01-24 / 20. szám

2006. január 24., kedd ÉSZAK AKTUÁLIS / HIRDETÉS /5 RÖVIDEN j j -j j j -j j j j j j /jO-j'J j J j'. • Kidőlt a tűzfal. Boldogkőváralján, a Tó­hegy út egyik családi házának tetőszerkeze­tét annyira megrongálta a szélvihar, hogy a tűzfal is ledőlt. A házban egy idősebb hölgy lakik a lányával, akiknek az élete szerencsére nem forgott veszélyben. Sok hiányzót jelentettek Miskolc (ÉM - KHE)- A későn vagy el sem induló Volán-buszok miatt tegnap reggel nem minden középsikolás diák érkezett meg mis­kolci iskolájába.- Volt olyan osztá­lyunk, melynek a fele hiányzott tegnap reggel- mondta Kiss'Gábor, a Szemere Bertalan Szak­képző és Művészeti Kö­zépiskola igazgatóhelyet­tese. - A kollégák közül is akadt, aki nem ért be időben, vagy kocsival hozták be, mert a busz nem járt. Elsősorban a Hernád völgyéből és Szendrő környékéről nem tudtak bejutni a diákok, sokan késve ér­keztek, de akadtak olya­nok is, akik egész nap otthon maradtak. Foghíjasak voltak az iskolapadok tegnap a Szentpáli István Keres­kedelmi és Vendéglátó Szakközépiskolában is. Főleg az Abaújban élő diákok nem érkeztek meg - tudtuk meg Cse- hovics József igazgató­tól. Sok szülő telefonált az intézménybe, akiknek az igazgató azt tanácsol­ta, hogyha délelőtt 10-ig nem tud bejönni a gyer­mekük, akkor maradjon otthon. Csonka tanítás Karca, Ricse (ÉM ­BG) - A Bodrogköz két körzeti iskolájában volt ugyan tanítás hétfőn, de nem teljes létszámmal. Karcsán a helyiek közül min­denki beért az iskolá­ba, de a karosiak és a becskediek ezt a na­pot igazolt hiányzás­ként tudhatják majd be, ugyanis a két tele­pülés mintegy hatvan iskolása az időjárási körülmények, vala­mint a becskedi isko­labusz lerobbanása miatt nem jutott el Karosára. Semjénről és Láca- csékéről a 90 bejáró gyerek közül egyet vittek a szülei a ricsei iskolába, de őt is ha- zaküldték, mert két­séges volt, hogy a ta­nítás végeztével haza tud-e jutni. A telepü­lés távolabbi részeiről iskolába járóktól sem várták el Ricsén, hogy kilométereket gyalogoljanak, így aki nem volt hétfőn isko­lában, igazolt hiány­zást írtak be neki. Gyalogösvényen találtak rá Ózd (ÉM - PT) - A hóban fekvő mozdu­latlan férfire találtak Ózd a Hangony patak mentén, a kertek alatt található gyalogösvé­nyen hétfőn reggel. A férfi már nem élt. A halottszemle során idegenkezűségre, bűncse­lekményre utaló adat vagy körülmény nem merült fel. Pinkóczi József ezredes, az Ózdi Rendőrkapitányság vezetője elmondta, hogy az idős férfivel nagy valószínűséggel hirte­len rosszullét, szívelégtelenség végzett. A ha­lál pontos okát azonban majd az igazságügyi boncolás során állapítják meg az orvosok. A férfit azonosítani még nem tudták, mert nem volt nála igazolvány, vagy más arra alkalmas irat. Ezért kérik, hogy aki a sze­mélyleírás alapján felismerni véli a férfit, tárcsázza a 48/471-022-es telefonszámot. SZEMÉLYLEÍRÁS: Sp ifi | í i r m sfKSíí Magassága: 160 centiméter. Testalkata: vékony. Szeme: kék. Arca: szögletes. Homloka: magas. Haja: rövid, őszes. Bőre: fehér. Életkora: 65-70 év Síntörés a vonalon Taktaharkány (ÉM) - A Miskolc-Szerencs közötti vasútvonalon síntörés hátráltatta a vonatok közlekedését. A hibaelhárítás folya­matban volt Taktaharkány és Taktaszada kö­zött. Hasonló meghibásodás bármikor előfor­dulhat, nincs is ezzel nagy gond. Viszont egy dolog mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nyíregyházán tanuló diáklány kereste fel a taktaharkányi polgármesteri hivatalt azzal a kéréssel, hogy igazolják, a vonatkésés miatt nem tudott eljutni tanulmányai színhelyére.- A kéréssel természetesen a helyi vasút­nál is próbálkoztam, de ott azt mondták, kér­jek Nyíregyházán. Vicces, nem? - kérdezi. Az. Útba ejtjük a forgalmi irodát, a szol­gálattevő a kérdésre emígy reagál - no és ha Mezőzomboron áll meg a tfonat? Erre a válaszra nincs mit mondani. Megjegyezzük: illő volna az utasokat tájékoztatni, mi vár rá­juk, ha az egyébként késve érkező vonatra felszáUnak. Ne fagyoskodjanak - esetleg - egy másik állomáson feleslegesen - gondolom én. Házakat rongált a viharos szél ■ Vajdácskán hetvenki­lenc ház tetejét bontotta meg a szokatlanul erős szélvihar. Alsóberecki, Bodrogha- lom, Vajdácska (ÉM - BG) ­Alsóbereckiben és Bodrogha- lomban vasárnap este meg­szűnt az áramszolgáltatás. Miután a települések oktatá­si intézményei központi fűtés­sel üzemelnek, az áramkima­radás miatt leálltak a vízszi­vattyúk, így .ezek az épületek fűtés nélkül maradtak. Emiatt Alsóbereckiben és Bodrogha- lomban hétfőn elmaradt a ta­nítás és az óvodásokat is ha- zaküldték. Előbbi településen ma már lesz tanítás, Bodrog- halomban viszont csak szer­dától várják a diákokat és az óvodásokat. Repülő cserepek Vajdácskán ugyanez volt a helyzet azzal súlyosbítva, hogy a szél hatalmas pusztí­tást végzett a településen. Iski Györgyné, Vajdácska polgár- mestere elmondta: a falu 450 házából 79-nek a tetejét ki- sebb-nagyobb mértékben meg­tépázta a szél.- Hétfő hajnaltól folyamato­san dolgozunk a kárfelméré­sen és a helyreállításon - mondta Iski Györgyné. - A Pásztor Krisztiánék házának a tetejét is megbontotta a szél közmunkásokkal együtt min­den idős embert felkerestünk. Ahol kellett, kiástuk a hó alól az utat a házig, fát hasogat­tunk, befűtöttünk, boltba men­tünk és vásároltunk. Ahol van biztosítás, alighanem megté­rül majd a kár, amelynek mértékét még hozzávetőlege­sen sem tudjuk egyelőre meg­mondani. Délelőtt állt helyre az áramszolgáltatás. Reggel hat órakor az iskola tornater­mében nulla fokot mértünk, ezért kedden még biztosan nem lesz tanítás.- A legtöbb helyen már megkezdték a károk helyreál­lítását - teszi hozzá Kiss Ist­ván alezredes, a megyei ka­tasztrófavédelmi igazgatóság sárospataki kirendeltségének vezetője, aki reggel óta Vaj­dácskán tartózkodott. - Sze­rencs^ a szerencsétlenségben, hogy egyetlen ház sem vált lakhatatlanná. Alvás nélkül...- Este hat órakor három négyzetméternyi cserép hiány­zott a tetőnkről - mondja Pász­(Fotó: Bánhegyi Gábor) tor Krisztián. - Este nyolckor már tíz négyzetméter. Folya­matosan dolgoztunk egész éj­szaka, egy szemet sem alud­tunk. Fújt a szél, hideg volt, hordta a havat, áram nem volt, a kisgyerekünk gyakran fel­riadt és sírt, a jószágok nyug­talankodtak. Nem kívánom senkinek ezt az éjszakát. Ami­nek viszont egy kicsit örülni tudok, hogy most is kiderült, a szomszédainkra és a bará­tainkra mindenben számítha­tunk, hiszen első szóra jöttek és velünk együtt dolgoztak. Teajárat. Mindenki­nek jólesik a nagy hideg­ben egy pohár forró tea (Fotó: ÉM-archlv) Az utakon a ■ A viharos erejű széllö­kések miatt szinte elle­hetetlenült az utak taka­rítása a megyében. Miskolc (ÉM - OlKa) - Hiá­ba dolgozott a közútkezelő minden bevethető gépe, alig- alig javult a helyzet tegnap a megyében. Voltak utak, ahol hiába marták, ekézték a ha­vat, a szél hamarosan vissza felhordta, így napközben egy­re romlott az állapot. Kimaradó járatok Hajnalban négy településen ébredtek arra, hogy teljesen el vannak zárva a külvilágtól, míg délelőttre ez a szám tizen­ötre duzzadt, és többtucatnyi út volt járhatatlan vagy nehe­zen járható. Egyes főútvona­lakon pedig csak állandó mun­kával tudták fenntartani a közlekedést, ilyen volt egyebek mellett a 37-es főút Felsőzsol- ca-Szerencs közötti szakasza, ahol a közútkezelő kifejezetten kérte, hogy teherautók, kamio­nok ne közlekedjenek, mivel egy elakadt jármű teljesen megbénította volna az egyéb­ként is nehézkes közlekedést. hó volt az úr Sokaknak gondot okozott-a munkába, iskolába menetel, ugyanis a hóhelyzet miatt mind a Borsod Volán-, mind a MÁV-járatok késtek, kima­radtak. Előbbinél hajnalban 111 járat nem indult üzemgon­dok miatt, de ahova el tudtak indulni, ott sem mindig értek célt: Mezőcsátnál három járat csúszott árokba, míg Köröm és Kiscsécs között órákig vesztegelt a busz egy hótor­lasz miatt, mire a közútkeze­lő ki tudta szabadítani. Hasonlóan kiszámíthatatlan volt a MÁV-járatok közlekedé­se, a néhány perctől az egy óráig késtek a vonatok veze­tékrendszer- és váltóállítási probléma miatt, de a Mis- kolc-Szikszó-Hidasnémeti és Szerencs-Sátoraljaújhely vo­nalon számos járat kimaradt. A MÁV-közlekedés kisebb ké­sésekkel helyreállt az esti órákra, de több távolsági já­ratot ekkor sem tudtak elin­dítani. Továbbra is elzárva Lapzártánkkor két település még mindig megközelíthetet­len volt, s további utak jár­hatatlanok egy-egy szakaszon. Az éjszakai minimum-hőmérsékletek Celsius-fok ^Szombat ^Vasárnap úk Hétfő Fagypont alatt Miskolc (ÉM) - Az idei tél eddigi leghidegebb napja volt tegnap, és ma is fagyos időt ígérnek a meteorológusok. A hőmérő higanyszála -20 fokot mutat, és napközben is csu­pán -15 fokig emelkedhet. Teg­nap a hideg mellett derűs, na­pos idő volt, ez ma is így lesz, de holnaptól felhősre változik. A hőmérséklet azonban emel­kedik, de még így is jóval fagypont alatt marad. Elfagytak a golyóscsapok is ■ Varga László polgár- mester a BOON-tól is se­gítséget kért hétfőn dél­előtt. Taktaharkány, Legyesbé- nye (ÉM - SFL) - A taktaközi település első embere a regge­li órákban fordult internetes portálunkhoz, hátha észreveszi végre valaki, hogy bajban van a község, mert a telefonálgatás­nak nem sok eredménye volt. Elmondta, vasárnap délután két fázis kiesett az elektromos hálózatból a vihar miatt, a köz­ség egyharmada világítás nél­kül maradt, de azokat érintet­te érzékenyebben a dolog, akiknek a fűtésrendszeréhez van valamilyen köze a hálózat­nak. Az iskolában elfagytak a kazáncsövek, golyóscsapok, az önkormányzat szakemberei tegnap a helyreállításokkal fog­lalatoskodtak.- Tavaly korszerű nyílászá­rókra cseréltük a régieket, így a tantermekben nincsenek ká­rok, viszont a normális álla­potok fenntartásához mind a hét kazánra szükség van. Ad­dig, amíg nem áll helyre a rend, szüneteltetjük a tanítást - mondta a polgármester. Tetőt kell cserélni Legyesbényén gyermekek is voltak az iskolában, amikor a szél megemelte a cserepeket. Hlivják László polgármester elmondta: hamar pótolták a cserepeket a közmunkások és a szerencsi tűzoltók segítségé­vel, de mivel régi gyártásúak, már nincsenek tartalékok, így kénytelenek lesznek a teljes tetőszerkezetet kicserélni a jó idő beköszöntével. f N A UNDP (az ENSZ Fejlesztési Programok Európai és FÁK Országok Regionális Központja) és az ICSSZEM (Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium) a két szervezet által közösen elindított Cserehát Program keretében pályázatot hirdet, amelyben közvetlen pénzügyi támogatást nyújt a Cserehát térségben partnerségre épülő kis helyi projektek megvalósításához. Pályázatot csak a térségben működő szervezetek adhatnak be főpályázóként! A pályázatok beadásának határideje: 2006. február 20. A kétéves futamidőre tervezett Cserehát Program a térség társa­dalmi, környezeti és gazdasági szempontból fenntartható fejlődését támogatja a területi elszigeteltség és a társadalmi kirekesztődés egymást erősítő folyamatainak mérséklése, illetve visszafordítása érdekében. A Cserehát Program pályázati kiírása, illetve a tájékoztató dokumentumok letölthetők: www.icsszem.hu honlap pályázatok címszó alatt, valamint a http://europeandcis.undp.org/ webcímen." További információ kérhető a Cserehát Programiroda postacímén levélben (1054 Budapest, Akadémia utca 3.), illetve az (1) 475-7976-os telefonszámon. HIRDETÉS

Next

/
Oldalképek
Tartalom