Észak-Magyarország, 2005. december (61. évfolyam, 281-306. szám)

2005-12-29 / 304. szám

!. • 2005. december 29., csütörtök tSZAK AKTUÁLIS / HIRDETÉS /3 HÍRCSOKOR j 3 'j j j j j j -j JQ j'/J v jvJ'j j-J'jVJvv jwjv j 3*3 70*J 30 • Szeretetcsomagok. A Forrásvíz Kulturális Alapítvány a hagyományokhoz híven most is több száz szeretetcsomagot oszt szét a rá­szorulók között december 30-án délben Miskolcon, az Avasi Kilátónál. Az érdeklő­dőknek fél tizenkettőtől sorszámot osztanak. • Szilveszter a Tisza TV-beír Nem Szil­veszter napján - ahogy korábban helytelenül írtuk hanem december 30-án délután 1 órakor kezdődik a tiszaújvárosi Tisza Televí­zió évzáró-évnyitó szórakoztató műsora, amelyet a Városház térről közvetítenek és a „40 évesek vagyunk" címet kapta. NÉZŐPONT j vC o vb w ~ ~ w ­v i (Nem) nagy durranás? Szaniszló Bálint balint.szaniszlo@eszak.boon.hu Idén rendeletben szabályozott módon és körülmények között használhatunk ilyen­olyan osztályba sorolt pirotechnikai eszközt az év végi ünnep fényének emelésére. A szabályzat leírja, hogy melyek azok, ame­lyek szóba sem jöhetnek. Az egyikről - mégpedig a petárdáról - határozottan kije­lenti, hogy tilos használni. Már az árusítá­sát is büntetik. A rendelkezés megszegői akár 100 ezer forint büntetést is kaphatnak. Ennek ellenére - úgy vélem - nem állok messze az igazságtól, na azt mondom, szilveszterkor - ahogy eddig is volt - a „nagy durranásoktól" lesz hangos az utca. Aki pedig kicsit csöndesebb ünnepelést szeretne, az számolgathatja a detonációkat és beszorozhatja 10, 20, 30, vagy akár 100 ezer forinttal, és elmerenghet rajta, hogy - ha valóban kiszabnák és behajtanák a bír­ságot - milyen szép summa folyna be az államkasszába. Talán még újabb adósság- csökkentésre is futna belőle. Az lenne iga­zán „nagy durranás". Eszembe jut egy Hofi Géza-féle éle. Ab- ba'n az időben született, amikor egy rende­let szerint reggel 9 óráig nem volt szabad alkoholtartalmú italokat árusítani a boltok­nak, hogy a dolgozók józan állapotban ér­kezzenek a munkahelyükre. Néhai humo­ristánk erre annyit mondott: „Az a melós, akinek annyi vegyespálinkája nincs tarta­lékban, amennyi másnap a gyárig elég, az száradjon ki..." Választás februárban Borsodszentgyörgy (ÉM) - A helyi választá­si bizottság 2006. február 19-re tűzte ki a borsod- szentgyörgyi időközi pol­gármester-választást. A település polgármesterét ősszel jogerősen pénzbír­ságra ítélte a bíróság. Kriston Sándor tisztsége emiatt szűnt meg. A ha­tályos törvények alapján az időközi polgármester­választást kilencven na­pon belül kell megtarta­ni. A választáson a volt polgármester is indul­hat, hiszen a bíróság nem tiltotta el a köz­ügyek gyakorlásától. IIIAK p: //emtippek.boon.hu A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény (DOC 312 kB) 1990. évi LXIV. törvény a helyi önkormány­zati képviselők és polgármesterek válasz­tásáról (DOC 186 kB) ________________ Veszélyes lehet Kártérítés nélkül? Budapest (FH) - A fogyasztóvédők nem tudják kivonni a for­galomból azt a típusú karácsonyfaégőt, ami miatt vasárnap kigyul­ladt egy családi ház tetőszerkezete Kecs­keméten. Az égőnek nincs meg sem a doboza, sem a blokk­ja, mert elégtek a tűz­ben, így viszont kétsé­ges, kap-e kártérítést a pórul járt család. A kínai karácsonyfaégőt az egyik kecskeméti hipermarketben vette a tulajdonosa. VILLAMV0KS w i V. w C w . c c c V v vC c c U Kötelezné-e a települési önkormányzatokat, hogy biztosítsák® lakosság részére a síktalanításhoz szük­séges szóróanyagot? Szavazók száma: 201 2005. 12. 28. 19.35 óra Igen 77%Nem 23% Következő kérdésünk: Ön szerint a tiltás hatására idén kevesebb petárda durran el szilveszterkor? lp;//www.boon.hu Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre ön is leadhatja szavazatát. Petárda, papír, pirotechnika ■ Akár százezer forintra is büntethetik az illegális pirotechnikai termékek­kel visszaélőket. Miskolc (ÉM) - Köztudott, hogy ez a szilveszter már pe­tárdamentes lesz. Papíron (a törvény szerint) legalábbis. A rendőrség azt ígéri, hogy a ha­tárőrséggel, a vám- és pénz­ügyőrséggel, illetve a polgár­őrséggel együttműködve foko­zottan ellenőrzi az illegális pi­rotechnikai tevékenységet, kiemelt figyelmet fordítva az illegális forgalmazás és fel- használás megelőzésére, meg­szakítására. Pirotechnikai ter­mékkel való visszaélés esetén a rendőrség az elkövetővel szemben szabálysértési eljá­rás lefolytatását kezdeménye­zi, ennek keretében akár száz­ezer forintig terjedő pénzbír­ságot is kiszabhatnak. Engedély nélkül A petárda tehát tilos, van­nak viszont engedélyezett pi­rotechnikai termékek, ame­lyekkel kapcsolatban számos szabályt ír elő a törvény. Az úgynevezett játékos piro­technikai termékeket (I. piro­technikai osztály) - a petárda kivételével - az év bármely időszakában engedély nélkül megvásárolhatják, birtokolhat­ják, illetve egy időben össze­sen 1 kg bruttó tömegig tárol­hatják, és a használati utasí­tásban meghatározottak sze­Bf-ti 'A. • | * * f •*£ Rendöri petárdarazzia a Búza-téri aluljárónál (Fotó: magánarchivum) rint felhasználhatják azok, akik elmúltak 14 évesek. A 14 éven aluliak csak nagykorú felügyelete mellett használhat­nak fel játékos pirotechnikai terméket. A felhasználás során az alapvető biztonsági előírá­sokat - amelyek a termékek legkisebb egységcsomagolá­sán található feliraton is ol­vashatók - be kell tartani. Nem veszélyeztethet A pirotechnikai tevékeny ség nem sértheti, illetve nem veszélyeztetheti az emberek és állatok életét, testi épségét, egészségét, az emberek vagyonát, a termé­szeti és épített kör­nyezetet. Közintéz­ményben, sportlé­tesítményben, egy­házi intézmény­ben, védett termé­szeti területen és „C” tűzveszélyességi osztály­ba tartozó helyen kizárólag IfXftK http/emtippek.boon.hu A tűzijátékok használatáról szóló rendőrségi közlemény (DOC 71 kB) __________________________ Vigyázzunk vele! (Fotó: archív) pirotechnikus irányításával használható fel, tömegközleke­dési eszközön egyáltalán nem, ott a szállításuk is csak zárt csomagolásban történhet. Mi a petárda? Petárdának minősül a lő­por- vagy fémportartalmú durranótöltettel ellátott, gyújtószállal vagy dörzsfej­jel és késleltetővel szerelt, nem fémköpenyes, az eset­leges fényhatás mellett el­sődlegesen hanghatást kel­tő pirotechnikai termék, il­letve annak változatai. takarítanak, ahol lejtElőször ott ■ Az illetékesek úgy vé­lik, mindent elkövettek a keddi havazás nyomai­nak eltüntetése végett. Miskolc (ÉM) - Mindenki mindent megtett, mégis közle­kedési gondokat okozott a hó­esés és eső. Az Állami Közútkezelő terü­leti szerve úgy tájékoztatta la­punkat, hogy a gépjárműforga­lomban különösebb fennaka­dásról nem hallottak kedd-szer- da időszakában, dacára annak, hogy a kedd „különleges nap” volt: rövid idő alatt tekintélyes mennyiségű hó hullott me­gyénkben. A közútkezelő mind a 38 szóró- és ekézőjárművével az eltakarításon dolgozott kedd délutántól, éjjel is, három mű­szakban. Huszár János főmér­nök elmondása szerint sikerült megakadályozni, hogy közleke­dési veszélyhelyzetek alakulja­nak ki. Ez természetesen az el­sőrendű, főforgalmú utakra vo­natkozik, valamint a másod­rendű, úgynevezett rajónos utak kritikus szakaszaira (ívek, emelkedők). Az első körben Az emelkedők (Avas, Kom- lóstető), azaz lépcsők, lejtős szakaszok a fő célpontjai a Miskolci Városgazda Kht.-nek, amely a nagyváros gyalogos­járdáinak és tereinek rend- bentartásáért felelős. Ezek mellett a buszmegállók tartoz­nak az első körben takarítan­dó helyek közé. Minden más ezután következik. Tapaszta­lataink szerint a kedd délután­tól, este, éjjel és szerdán nap közben is dolgozó mintegy .kétszáz városgazdásnak teg­nap reggelre nem, illetve csak kis részben sikerült biztonsá­gosan járhatóvá tenni a tele­pülés járdáit, közterületeit. Éles Sándor üzemvezető sze­rint nagyobb gyorsaságra és hatékonyságra gépbeszerzések és a dolgozói létszám kiegészí­tése adna esélyt (jelenleg az ál­láshelyek kétharmada sincs betöltve: kevés a jelentkező). A Miskolci Városgazda Kht. a meteorológiai előrejelzésnek megfelelően a kedden délután 14 órakor kezdődött intenzív havazás miatt már 2-től meg­kezdte a síktalanítást a zavartalan közlekedés biztosítá­sa érdekében - áll az önkormányzati cég tegnapi közleményében. Az ütemezés így alakult: ______ december 27. 14.00-22.00 óra- 111 fővel kézi siktalanitás- 1 db Rasant gép december 27. 20.00 - decem- ber 28. 06.00___________- 8 gép dolgozott;___________ felhasznált szóróanyagok:- 3000 liter kalcium-klorid,- 70 tonna ipari só,___________- 110 tonna homok december 28. 06.00-14.00 óra- 4 db kisgép (Isaki, Rasant, Locust),___ 2 db seprő- és ekézőqép- 187 fó7vel kézi siktalanitás •■■■iimii.mwii»|mi .in »i .......... i i.i Dombra fel Kilenc géppel indult ne­ki a havas utaknak - a Vá­rosgazda által koordinált ütemben - a megyeszékhely útjainak takarítására szer­ződött AVE. A kft. munka­társai a domborzati viszo­nyok függvényében veszik sorra a városrészeket: elsők a dombon futó utcák, illet­ve 18 buszjáratnak az útvo­nala. Taxicsúcs az ünnepekkor be ülni, s inkább taxit hívnak. A diszpécser mindent megpró­bál, hogy autót találjon, több­ször jelenti a kollégáknak hogy hova kérnek taxit, megbizo­nyosodva arról: valóban nem tud autó menni az ügyfélért. Rendelni kell Az ügyvezető tudatta: ünnepekkor a taxisok többsé­ge dolgozik, hiszen ez kereset szempontjából egy jó időszak, s a gyakorlat szerint minden lehetséges intézkedést meg­tesznek, hogy kiszolgálják az igényeket. Tanácsként azt mondta, a zsúfoltság főként a délutáni órákra igaz, így aki már tudja, hogy pontosan mi­kor utazik, érdemes órákkal hamarabb, leginkább délelőtt előre megrendelni az autót. Jó előre felhívta a figyelmet, hogy szilveszterkor a kora es­tétől újév hajnaláig szinte le­hetetlenség lesz autóhoz jutni, ekkor pedig bizonyosan csak a rendeléses módszer jöhet szóba, az is csak jő előre. ■ Ünnepekkor nehéz taxihoz jutni, állapította meg egy emiatt fel­háborodott olvasónk. Miskolc (ÉM) - Olvasónk arról tájékoztatta lapunkat, hogy az egyik taxitársaság „4- 5 percig tartatta vele a tele­font”, majd közöl­ték, hogy nem tud­nak autót küldeni. Azt kifogásolta, hogy miért tart ennyi ideig, amíg kiderült, hogy nincs autó. S persze kér­désként merült fel, hogy miért nincs, amikor Miskolcon - mé­reteinkhez és népességünkhöz mérve - túl sok a taxi, s több a kelleténél az üzemeltető tár­saságok száma is. Mint arról az egyik taxitár­saság vezetője beszámolt, meg­többszöröződik a hívásuk az ünnepek környékén, kiváltkép­pen ha nagyobb hó is esik, ilyenkor az autósok közül is sokan nem mernek járművük­r" Célszerszám. Bár tegnap „csak” eső esett, s nem hó, az utak többsé­ge csúszott, így jóT jött a speciális bakancs. (Fotó: Bujdos Tibor) Citibank lekötött betét kiugróan magas kamattal! 7% kamat 100% lekötött betét Tisztán Miskolc, Bajcsy Zs. u. 1-3. Tel.: (46) 501-230 H-P 8-16 Miskolc, Corvin u. 7. (46) 503-140 H-P 8-18 www.citibank.hu —íiju -.-l, EBKM: 7,00% Cili ŐSEIK A 3 hónapos futamidejű, automatikusan megújuló, legalább 200 000 forintot elérő összegű betétlekötés esetén, a küszöbös kamatozás szerint a teljes betétösszegre érvényes kamatláb 7.00% (EBKM: 7.00%), feltéve, hogy az így lekötni szándékozott összeg a Bankon kívüli forrásból származik A betét kamata csak az automatikusan megújuló lekötés első • 3 (három) hónapos - periódusára érvényes. A betéti szerződés részletes leírását a Citibank Rt. Lakossági Banki Szolgáltatásainak Általános Üzleti feltételei, továbbá a mindenkor érvényes Kamat- és Díjfeltételek tartalmazzák. Jelen hirdetés nem minősül különleges ajánlatnak, hanem olyan sztenderd ajánlat, amellyel kapcsolatban a bank • a bel- és külföldi pénzpiaci felt ételek­től függően - a kondíciók egyoldalú módosítási jogát fenntartja A Citibank Rt.-a Citigroup és a magyarországi Citibank csoport tagja HIRDETÉS

Next

/
Oldalképek
Tartalom