Észak-Magyarország, 2005. december (61. évfolyam, 281-306. szám)
2005-12-05 / 284. szám
2005. december 5., hétfő SPORT /13 KOSÁRLABDA A férfi kosárlabda NB l/B Keleti csoportjának 9. fordulójában hazai pályán szenvedett egy pontos vereséget a Miskolci EAFC gárdája. MEAFC - Budafok 91-92 (21-25, 29-23, 25-25, 16-19) Miskolc, 50 néző. V.: Jobbágy, Gergely. MEAFC: BF.NDE (16/6), KECSKÉS (18/12), Márton (-), PETRUCSIK (26/9), Vitális (10). Csere: Molnár (14), Fülöp (5/3), Fábián (-), Földi (2). Edző: Drahos László. ______ Drahos László: - Az utolsó két percben nem dobtunk gólt, ziccereket hagytunk ki. A kiélezett mérkőzésen végül is a vendégek nagyobb rutinjukból adódóan a maguk javára fordították az eredményt. Turisztikai díj London (MTI) - London sikeres olimpiai pályázatát ismerte el idén nagydíjjal a brit turisztikai hivatal, A döntés kapcsán újabb közvélemény-kutatást tartottak, s a megkérdezett londoniak 68 százaléka vélekedett úgy, hogy számukra hosszú időre előnyt jelent a 2012-es nyári olimpia megrendezésének lehetősége. „A játékok lebonyolítása nemcsak dicsőség, hanem számos lehetőséget is kínál Londonnak. Öröm, hogy ezt többen felismerik” - jelentette ki Sir Robin Wales, a londoni városi szövetség elnöke. Aranyérmesek Madrid (MTI) - A magyar női párbajtőr- csapat aranyérmet nyert a madridi kerekes székes vívó Európa-baj- nokságon. A Krajnyák Zsuzsa, Dani Gyöngyi, Juhász Vera összeállítású együttes a döntőben a francia válogatottat győzte le 45-38-ra. Százezren George Best temetésén Belfast (MTI) - A szakadó eső ellenére több mint százezer tisztelője kísérte utolsó útjára George Bestet, a Manchester United legendás labdarúgóját, aki múlt pénteken, 59 éves korában hunyt el. A Belfastban, az egykori futballzseni szülővárosában rendezett temetés miatt az összes szombatra kiírt, észak-ír bajnoki összecsapást elhalasztották. A ceremónia a Cregagh negyedbeli szülőháznál kezdődött, majd a menet 5 kilométert megtéve jutott el a parlament stormonti épületében felállított ravatalig. 5. Dortmund - Hannover 6. Hamburg - 1. FC Köln 3-1 1 7. Kaiserslautern - Frankfurt törölve Helyette: 1. számú pótmérkőzés 8. Mönchenqladbach - Nürnberq 0-1 2 9. VfB Stuttqart - Bavern München 0-0X 10. Leverkusen - Hertha BSC 1-22 11. Mainz - Wolfsburq 5-11 12. Chievo - Milán 2-11 13. Fiorentina - Juventus 1-22 +1 Léccé - AS Roma lapzárta után Pótmérkőzés: . 1. Internazionale - Ascoli 1-0 1 Kalandra fel! Ezzel a címmel tart a szurkolók és az érdeklődők számára is nyílt évadzáró sajtótájékoztatót szerdán 18.30 tói a miskolci ITC-székház (Mindszent tér 3.) színháztermében a Speedway Miskolc salak- motoros klub. Az egyesület vezetői beszámolnak többek között jövő évi terveikről, a klub programjáról és bemutatják a lengyel II ligában induló csapatukat. (Fotó: archív) i TOTÓ, 48. HÉT 1. Diósqyőr - MTK 0-0 X 2. Újpest - Győr 3-11 3. Tatabánya - FTC 2-3 2 4. Bielefeld - Schalke 0-1 2 Bizonyítottak és bizakodnak Ötödik helyen végzett a klubok közötti pontversenyben az első szezonját bezáró Team Miskolc SE. Miskolc (ÉM - SZIS) - A kétszeres olimpikon Kuttor Csaba vezette csapat névváltoztatást követően az idény elejétől képviseli a borsodi megyeszékhely színeit. Együtt, tízen- Úgy értük el az országos rangsor előkelő helyét, hogy mindössze 16 licences versenyzőnk van, melyből velem együtt tízen gyakorolják komolyan a sportágat - mondta a Miskolci Vízművek SC-ben úszóként nevelkedett Kuttor Csaba, aki egyben a Team Miskolc SE elnöke is. - Hatan - Svéd Amelita, Szomjas Borbála, Kis Gyula, Polonyi Balázs, Rendes Csaba és én - szereztünk felnőtt I. osztályú minősítést. Társaim egyéni eredményei közül Kis Gyula olimpiai távú ob-n elért 5. helye volt a legjelentősebb. A csapat és váltó országos bajnokságon mind a lányok, mind mi fiúk rendre a dobogó valamelyik fokára állhattunk fel. Ami az én szezonomat illeti, a tiszaújvárosi világkupán elért 8. helyezésemet kiemelkedő sikernek tartom. A világbajnokságon kiharcolt 22. helyemmel - a 2002-ben elért 15 pozíció után - enyém a két legjobb magyar helyezés. A világkupa-összetettben eddig 27. volt a legelőkelőbb számomra, idén a 40. hely lehet az enyém, ami kellemes „telelést” jelent a jövő évi olimpiai kvalifikáció megkezdése előtt. Idén Hawaiiban belekóstoltam az ironmanbe is, de ezt soha többé nem akarom megismételni, mert az ehhez szükséges edzésmennyiséget nem tudom összeegyeztetni a közép- és az olimpiai távra való felkészüléssel. AnKis Gyula Új-Zélandon Kis Gyula - Kuttor Csabával együtt - november 12- én, az új-zélandi New Ply- mouth-ban zárta a Világkupa-sorozatot. A kis világbajnokságnak is beillő mezőnyben Kuttor 24., Kis pedig gyengébb úszása miatt 31. lett. Utóbbi versenyző nem utazott haza a viadalt követően, hanem a következő fél évben Wellingtonban tréningezik, angolt tanul és mellette még dolgozik is. nál is inkább, mert amennyiben nem sérülök le, akkor mindenképpen szeretnék ott lenni 2008-ban, a pekingi ötkarikás játékokon! Újra a palettán Kuttor Csaba elmondása szerint jól sikerült a Team Miskolc SE bemutatkozó éve.- Örülök neki, hogy gyakorlatilag semmilyen támogatás nélkül „visszacsempésztük” a triatlont a miskolci sportpalettára - hangsúlyozta a klubelnök. - Úgy érzem bizonyítottuk, hogy van bennünk fantázia, éppen ezért bizakodva nézünk a jövő elé. Reméljük, hogy szponzori és önkormányzati szinten is segítő kezekre találunk. Ebben az esetben ugyanis a jelenleg önellátó profik mellett elkezdhetnénk foglalkozni az utánpótlásbázis kiépítésével, melyhez első körben a tehetséges miskolci úszók között „keresgetnénk”. Idén fejezem be a Test- nevelési Egyetem triatlon szakedzői szakát, ami szintén ezt a célt szolgálhatja. Csak a jég, az hiányzik nagyon H A rivális Győr otthonában szenvedett vereséget az MJJSE ob l-es jégkorongcsapata vasárnap. Győr (ÉM - JLI) - Tartottak a Macik a Győrtől és ezúttal sajnos be is igazolódtak a balsejtelmek. A 4. percben ugyanis Kratina révén vezetést is szereztek, 1-0. Nem egészen 10 percet kellett várni az újabb hazai gólra: a veterán Farkas volt eredményes (2-0), majd nem sokkal később Flaskai állította be a harmad végeredményét. A második felvonást Kis találata vezette fel (3-1), ám az MJJSE nem tudott tovább zárkózni, mivel Varga (4-1) és Gyurkovics (5-1) alig három perc alatt mattolta a miskolci bekkeket. Kocsis-dupla A záró játékrészre nem esett szét a Miskolci Jegesmedvék! Igaz, a 42. percben Feilnek „hála” már fél tucatnál (6-1) tartottak a zöld-fehérek. de érkezett Pócs (6-2), aki kozmetikázott valamicskét az eredményen. Öt perccel a vége előtt Kratina ütötte be második gólját (7-2), amire Béres „feleselt”, 7-3. És még nem volt vége az adok-kapoknak: Béres (balra) is eredményes volt (Fotó: ÉM-archív) Hóra szemfülességét (8-3) fél perc alatt - az 58 percben - Kocsis másolta le két alkalommal is (8-4, majd 8-5). A Győr ezzel megszerezte első győzelmét a bajnokságban. , iV • emtiaBSfcbaeDJiu Az MJJSE kerete.doc 32 kB JEGYZŐKÖNYV Győri ETO HC - Miskolci Jegesmedvék JSE 8-5 (3-0, 2-1, 3-4) Győr, 100. V.: Kincses, Bedö, Haszonits ______________________________ ETO: Sojka -GYÜRKOVICS *1 (1), Flaskai 1, Cabetka, Stefanovics (1), HÓRA 1 (1), VERES (2), Feil 1, Farkas J. 1 (1), Varga 1, KRATINA 2 (1), Méhes, Szarvas, Ferencz (1), Sofron (1), Zalavári, Nagy B. (kapus). Edző: Ághjjibor MJJSE: Pál - Hornyák (1), Pócs 1, KOCSIS 2 (1), OROSZ (3), Béres 1 (1), Nagy Z. (1), Láda B., Lukács, Sike, Polányi, Láda P., Mayer, Kis A. 1, Egri, Hutter Sz. (1), Csaba M., Dányi, Marosi, Rácz (kapus). Edző: Nagy András. Kiállítások: 12, ill. 16 perc.__________ Ágh Tibor: - Két harmad alatt eldöntöttük a meccset Nagy András: - Álmosan kezdtünk, aztán gyorsan kaptuk a gólokat, amitől magunkhoz tértünk. Emlékezetből nem lehet játszani, hiányzik a jég... Végül is... könnyű volt a kötelező 30 pontos győzelmet aratott szombat este a BEAC otthonában a DKSK Miskolc. hanem valószínűleg ez az esztendő is kimarad a népszerű bedobó számára. 50 pontos határ A papírforma ennek elle- Budapest (ÉM) - Nem túl nére természetesen könnyű kedvező előjelekkel vágott vendégsikert ígért, amire neki a Bogdánffy úti mér- nem is cáfoltak rá Tapodi kőzésnek a Diósgyőr NB I/A Péter lányai, hiszen jól csoportos női kosárlabda- megszórták a fiatal és lelkes csapata, hiszen a találkozó BEAC-ot az első negyedben előtti egyik foglalkozáson és mindössze csak 7 pontocs- Englert és Fodor fejelt össze, kát engedélyeztek az ellenaminek köszönhetően a DKSK nek. Aztán Zsedényiék a „hatosa”, Fodor nem is tudott félidőig kétszer annyit dobpályára lépni. Tetézte a bajt, tak, míg a piros mezes hölgy- hogy kiderült: Fűrészt műteni koszorú egy kicsit visz- kell és nemcsak ez a túra, szavett a tempóból egy némiIEGYZÖKÖNYV BEAC-Újbuda - DKSK Miskolc _____50-80 (7-25, 14-16, 16-16, 13-23) Budapest, 100 néző, V: Sziias, Jakab BEAC: Szabó V. 4, KISS 20, ZSEDÉNYI 12/6, Koncz 3, Kárász 6. Csere: Baqi, Rubold, Pálinkás 5. Edző: Balogh Judit____________________________ DKSK: Englert 9/3, DJELMIS 28/12, Jokovics 6/3, Ambrus E. 6, VÍLIPICS 15. Csere: Halmos 3, PAVICSEVICS 9, KELLER 4, Lugosi. Edző: Tapodi Péter__ kipontozódott: Kárász (38. p.) ________________»________ Balogh Judit: - Minden dicséretet megérdemel a csapatom. Jól kompenzálták az ellenfél fizikai, rutinbeli és egyéb fölényét. Egyértelműen erőn felül teljesítettek!____________________________________________________ Tapodi Péter: - Nehéz napokon vagyunk túl. Á kissé hűvös teremben jól kirohangáltuk magunkat. Djelmis Angéla (jobbra): jeles!(Fotó: ÉM-archív) lég szorosnak nevezhető negyedben. A fordulás után továbbra is jól küzdöttek a hazaiak - elsősorban Kiss és Zsedényi volt J J -..gíi u ü-üy jiii^Yrr^ http://sport.boon.hu v-J További cikkek! elemében - , és dönteüenre is hozták a játékrészt a jóval esélyesebb Diósgyőrrel szemben. A vége előtt az volt igazán a találkozó kérdése, hogy átlépi- e az 50 pontos lélektani határt a BEAC? Nem lépte át, viszont Djelmis Angéla 28 pontja jelezte: vannak még tartalékok a DKSK-ban ha „baj” van.