Észak-Magyarország, 2005. december (61. évfolyam, 281-306. szám)
2005-12-31 / 306. szám
Telekom Adományvonal „Egyesítsük az erőinket" Miskolc (ÉM) - A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fogyatékos Sportolók Szövetsége néhány nappal ezelőtt tartotta évzáró ünnepségét Miskolcon, a megyei sportintézetben: a díjak átadása előtt olyan iskolák tanulói mutattak be zenés és aerobikműsort, ahol fogyatékos gyermekekkel foglalkoznak.- Szép év van mögöttünk, mert sokan értek el jó eredményeket az országos versenyeken - jelentette ki az Észak-Magyarország- nak Göndöcz István, a szövetség irányítója, aki elmondta: jutalmazták a tanulásban akadályozottak országos bajnokságán 1-6. helyen végzőket; a mozgássérülteket (azon belül a felnőtteket, az utánpótlás korúakat, illetve azokat, akik nem kerekes székhez kötöttek); a vak és gyengén látókat, akik elsősorban tekében jeleskedtek, illetve azon hallássérülteket, akik dominóban értek el szép helyezéseket: „Pillanatnyilag tizenkét egyesület tagja a megyei szövetségnek, aztán van olyan, amellyel van kapcsolatunk, s olyan is, amelynek a munkájáról nem igazán tudunk - folytatta az elnök. - A jövőbeni cél tehát az, hogy egyesítsük erőinket, mert úgy többet tudunk tenni, többet tudunk segíteni pályázatoknál, egyéb dolgokban.” Az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján a Calgary Flames hazai pályán két góllal, 4-2-re verte a Minnesota Wüd együttesét. Képünkön utóbbi gárda játékosa, Wes Walz szorítja palánkra a „calgarys” Chuck Kobasewet. (Fotó: mti) V in ■■ __ | j ■rjr-r-j . _■ ... .... _ . . „ | , L1J „ , „ ... ... ■ ... , .... ,, ,, . , J 2005. december 31., szombat SPIITÉSZAK MAGYARORSZÁG Magyar £T1 Telekom 1 Indul a Dakar! Katona Klári az Adományvonal szóvivője Az emberi hívószám Ahogy intenzív inkubátorokra újszülöttmentéshez, down kóros, halmozottan fogyatékosok és családjaik segítéséhez, orvosok, nővérek munkájához nélkülözhetetlen berendezések, műszerek beszerzéséhez, mellrákprevenciós program elindításához, ágyhoz kötött, súlyos betegek megfigyelését szolgáló monitorok megvásárlásához, nyári táborozást nélkülöző, hátrányos helyzetű gyerekek támogatásához, várandós anyák krízishelyzetének megoldásához, onkológiai rehabilitációs programhoz, népkonyha felújításához, anyaotthon létrehozásához, leukémiás, daganatos gyermekek gyógyításához.... sikerült összegyűjteni 150 millió forintot, úgy biztosak lehetünk abban, hogy mindig van remény. 2006-ban még többet, még többen, még többeknek... A hívás ára 100 Ft, áfamentes. ■ Ma egy 83 km-es gyorsasági szakasszal elkezdődik a január 15-ig tartó 28. Dakar-rali. Lisszabon/Budapest (MTI)- Az embert és gépet próbáló száguldás a szenegáli fővárosA MAGYAR RÉSZTVEVŐK Autósok: Palik László, Darázsi Gábor (Nissan Pickup), Kiss Sándor, Czeglédi Péter (Nissan Pickup), Szalay Balázs, Bunkoczi László (Opel Frontéra), Kris-’ tóf Márton, Hujber Imre (Bowler), Liszi László, Tóth Dénes (Mitsubishi Pajero). Motorosok: Varga Ákos (KTM), Kátai Péter (KTM), Hermán Henrik (KTM), Szilvási Péter (KTM). ________________________________________________ Quad: Greff Róbert (Suzuki)._____________________________________ Kamionosok: Darázsi Zsolt, Szaller Zoltán, Laklóth Aladár, Csifári Tibor Szobi Balázs, Jobbágy Ákos, Éder Attila. bán, a Rózsaszín-tó partján fejeződik majd be. A viadalon még soha ennyi magyar nem próbált szerencsét: a 9043 km- es távon az autósok között öt duó képviseli a piros-fehér- zöld színeket, a motorosoknál négyen kísérlik meg átszelni a sivatagot. A kamionosok Az autósok címvédője, Stéphane Peterhansel (balra) és egyik versenyzőtársa ellenőrzi a térképet (Fotó: epa) mezőnyében két magyar trió próbálkozik, s ráadásul egy quados (négykerekű motoros) is szeretne eljutni Dakarba. A verseny egyik legnagyobb szenzációja, hogy indiü - ráadásul komoly eséllyel a végső sikerre - a kétszeres rali-világbajnok Carlos Sainz. A viadalra hatalmas karaván gyűlt össze: az autósoknál nem kevesebb mint 183 egység, míg a motorosoknál 252 bátor pilóta vág neki a távnak. ...t.t.tMt 11 u' emtippek.boon.hu A Dakar-útvonal (DOC 24 kB) RÖVIDEN !,wí • A Messina színes bőrű játékosával, Marc Zoróval szemben tanúsított rasszista megnyilvánulásai miatt öt évre kitiltották az olasz és a külföldi futballstadionokból az Internazionale négy szurkolóját. Automatikusan Róma (MTI) - Öt selejtezőcsoportban dől el, mely nemzeti együttesek csatlakozhatnak a szeptember 1. és 10. között esedékes belgrádi vízilabda Európa-bajnokság mezőnyéhez, amelynek - 2003-as eredményének köszönhetően - automatikusan tagja mind a legutóbbi kiírásban bronzérmes magyar férfi, mind a tavalyelőtt másodikként végzett női válogatott. Aláírt Cassano Madrid (MTI/APA) - Antonio Cassano, az AS Roma válogatott labdarúgója 2011-ig elkötelezte magát a Reál Madridhoz. A 23 éves csatár - aki lemondott a hátralévő 1,6 millió eurós római járandóságáról - a La Repubblica című olasz lap értesülése szerint 5,5 millió euróért költözik Spanyolországba, és már egy hét múlva, az Athletic Bilbao elleni kupameccsen pályára léphet. Ahonen Oberstdorf (MTl/dpa) - A címvédő Janne Ahonen nyerte az 54. Négysáncverseny első, oberstdorfi állomását. A finn klasszis a mezőnyben egyedüliként mindkétszer elérte a 130 métert, így kiegyensúlyozott teljesítményének köszönheti a sikert. A Világkupában élen álló Jakub Janda nevéhez fűződik a legnagyobb, 133,5 méteres ugrás, de az első sorozatban 125 méterre se szállt, így csak harmadik lett Ahonen és a norvég Roar Ljökelsöy mögött. Amennyiben Ahonen megnyeri a mostani sorozatot, utoléri a Négysáncverseny történetének legeredményesebb szereplőjét, a négyszer győztes német Jens Weissflogot. Folytatás vasárnap Garmisch- Partenkirchenben HIRDETÉSEK