Észak-Magyarország, 2005. december (61. évfolyam, 281-306. szám)

2005-12-21 / 298. szám

2005. december 21., szerda ISZAK AKTUÁLIS /5 RÖVIDEN • Színházigazgatók találkozója. Az egri színház meghívására 25 színházigazgató lá­togatott Egerbe. Tegnap és ma a direktorok a vidéki színházak helyzetéről folytatnak esz­mecserét, és megtekintik az egri teátrum két új előadását, a stúdiószínpadon a Don Juan megjön a háborúból címűt és A Pál utcai fiúkat a nagyszínpadon. JEGYZET Hiába várom N. Szántó Rita rita.szanto@eszak.boon.hu Az ünnepek előtt és alatt vidámnak kell lenni. így illik, így szokás. Mégis vegyül némi szomorúság a meghitt pilla­natokba, amikor eszembe jutnak azok, akik már egy ideje nem ülhetnek a család ünnepi asztalánál. A karácsonyi készülődés lefoglal, elfáraszt, és mégis felidéz pillanatokat, meghitt karácsonyi perceket. Eszembe jut nagyapám, aki már tizedik éve nem ünnepelheti velünk a karácsonyt, pedig ő volt az, aki minden évben befarag­ta és díszítésre előkészítette a fát. Mint egy igazi Télapó, sürgölődött a lakásban ilyen­kor karácsonykor. Boldogan kötögette a cérnát a szaloncukorra, és közben magya­rázta, hogy melyik dísz hova kerüljön. Imádta a feldíszített karácsonyfát, és ilyen­kor jobban csillogott a szeme, mint a szí­nes üveggömbök a fán. N4ára csak az üveggömbök csillogása maradt. Szenteste előtt, mikor feldíszítem éjszaka a fát - hogy a kisfiamnak reggelre meglepetés legyen - elgondolkozva forga­tom kezemben az üveggömböket, és nagy­apámra gondolok. A szaloncukrot kiöntöm egy tálba, és az ünnepi asztal közepére te­szem,. arra várva, hogy maid valaki cérnát köt rájuk, és szépen elrendezi a karácsony­fán. Hiába... A termelés beindult Pácin (ÉM - BG) - A Henrietté Kft. pácini varrodájában beindult a termelés - tudtuk meg Barati Attilától, a tele­pülés polgármesterétől. A varroda körüli tisztá­zatlan helyzet miatt a közelmúltban a pácini önkormányzat egy mun­kaügyben járatos ügyvé­det kért meg a járandó­ságukra hónapok óta vá­ró alkalmazottak jogi képviselőjével. Perre nem vitték az ügyet, mert időközben a vitás kérdések rendeződtek, a varroda alkalmazottai­nak elmaradt bérét kifi­zették. Időközben meg­történt a tulajdonosvál­tás is. Balykó Istvánná a jutalmazott Félmillió Miskolc (ÉM) - Az OTP Bank már több, mint félmillió ügyfél­lel kötött szerződést mobiltelefonos bank­szolgáltatásra. A 500 ezredik ügyfél éppen megyénkből, a hitel- intézet mezőkövesdi fiókjában szerződött a társasággal, akit ezen alkalomból teg­nap a régió igazgató­ságon köszöntötte Vájsz Miklós regio­nális igazgató. Lakásszövetkezet is Miskolc (ÉM) - Immár negyedik éve ke­res a helyhatóság - civil környezetvédőket és más szakembereket bevonva az értéke­lésbe - olyan otthonokat, amelyeket környe­zetbarát módon alakítottak ki, illetve csa­ládokat, háztartásokat, amelyek az ökolo­gikus szemlélet szerint szervezik életüket. Energiatakarékos építészeti megoldásoktól a hulladékszegény háztartásvezetésig sok minden szóba jöhet; ezek értékelése alapján választják ki a díjazottakat. A díjátadási ce­remónia tegnap zajlott a városházán. Díjazottak 2008-ben 1. díj: Hegyi István, családi ház a Bacsinszky And­rás utcában __________________«_______________ 3. díj: Nagyné Pocsai Mariann, családi ház a Esz­tergályos utcában, Kis István Sámuelné, családi ház a Szervezet utcában, Radányi Judit és család- ja, társasházi lakás a Kempelen Farkas utcában küiöndíj: Fazola Henrik Lakásszövetkezet, Köny­ves Kálmán utca 29. 90 százalékban uniós ■ A Miskolci Nemzeti Színház homlokzati felújítását nagyrészt az unió fizette. Miskolc (ÉM) - Az utolsó simítások voltak hátra a teg­nap délelőtti sajtótájékoztató­ra, ezeket a simításokat - jel­it................................................................ Azt kérem, hogy őrizzük meg a színház szép­ségét, firkák ne csúfítsák el az épületet. Halmai Gyula ................................................................fi képesen - gólyalábasok végez­ték az épületen. Befejeződött a Miskolci Nemzeti Színház homlokzatának felújítása. A Regionális Operatív Program pályázaton - amint azt többször megírtuk - Mis­kolc 1,6 milliárd forintot nyert (a belváros felújításá­ra), a magyar városok közül a legtöbbet. E program része­ként született meg a Szinva tér, fedték le a Kandia közt, és újították fel a színházi homlokzatot. Színek és szimbólum A színházi felújítás bruttó 60 millió forintba került, a pénz 90 százalékát az Európai Uniótól nyerte el a város. A tegnapi sajtótájékoztatón, amit dr. Simon Gábor képvi­selő, a belváros rehabilitáció­jának önkormányzati biztosa, dr. Halmai Gyula, a MIK Rt. igazgatója és Halasi Imre színházigazgató tartott, el­hangzott: bár a régi festés még nem volt olyan állapot­ban. ami indokolta volna az azonnali felújítást, azért dön­töttek így, mert szimbolikus épület (is) a színház. A főut­ca megújulása-megszépülése elképzelhetetlen nélküle. A színház úgynevezett tört fehér színt kapott, erről nem a tervező döntött, hanem a műemléki hatóság. (Nemcsak a festés új, kicserélték az ab­lakokat is.) Dr. Halmai Gyu­la arra kérte a médiumok képviselőit, továbbítsák kéré­sét, kérésüket: őrizzük meg a színház szépségét. Ne csúfít­sák el graffítik az épületet. Új külsőt kapnak Jövőre további épületek kapnak új külsőt - a terveket megismertetik a miskolciak­kal, arra számítva, hogy vé­leményüket figyelembe veszi majd a színt eldöntő műem­léki hatóság. 2006-ban - töb­bek között - átépítik a Déry­né utcát és a Hősök terét. ; lnip emtlppeK.boon.hu A miskolci színház története (DOC 213 kB) A gólyalábasok szimbolikusan dolgoztak (Fotó: Bujdos Tibor) Az ombudsman egy gondolatjeles betoldásért ■ Lenkovics Barnabás szerint a Postatörvény egy része alkotmányos jogokat sért. Budapest (ÉM - BG) - Lenkovics Barnabás, az ál­lampolgári jogok országgyűlé­si biztosa az elmúlt hónapok­ban vizsgálatot folytatott a Postatörvénnyel kapcsolat­ban, majd megállapításaival az Országgyűlés szakbizottsá­gaihoz fordult, hogy elérje, módosítsák az alkotmánynak megfelelően a Postatörvényt.- Egészen pontosan csak egy gondolatjeles betoldásról van szó - mondta el lapunknak Lenkovics Barnabás. Eddig a Magyar Posta Rt. saját hatás­körben dönthette el, a 600 lé­W........... .................. A magyar kormányhoz fordultam a Postatörvény módosítása érdekében. Lenkovics Barnabás-.........................W lekszám alatti magyar telepü­léseken milyen szolgáltatást nyújt, és minden esetben úgy döntött a cég, ezeken a telepü­léseken megszünteti a fix pos­tai szolgáltatást és helyette a mobilpostai szolgáltatást nyújt­ja. Azt szeretném elérni, hogy a 2003. évi CL törvény és a pos­tai szolgáltatások ellátásáról és minőségi követelményeiről szóló 79/2004. (IV. 19.) kor­mányrendelet módosuljon úgy, hogy az egyetemes postai szol­gáltató a hatszáznál kevesebb népességszámú településeken az egyetemes postai szolgálta­tást biztosíthassa főszabály­ként állandó postai szolgáltató­hely üzemeltetésével, vagy - ha a település önkormányzatá­val erről szerződésben megál­lapodtak - mobilposta működ­tetésével.- Ameddig ez nem történik meg - tette hozzá az állampol­gári jogok országgyűlési bizto­sa -, addig az önkormányzat nem minden esetben kapja meg az őt megillető jogokat. Ez demokráciában nem engedhe­tő meg, hogy a nép felett meg­kérdezésük és jóváhagyásuk nélkül döntenek. „Nem engedhető meg” Miután az országgyűlési bi­zottságoknál nem ért célt, Lenkovics Barnabás arról tájé­koztatta lapunkat, hogy a na­pokban a magyar kormányhoz fordult, hogy a Postatörvény módosításával szüntessék meg az említett kormányrendelet alkotmánysértő kitételét. Musicalkoncert: Ez nem ugyan Az Karácsonyi ünnep­ség volt a miskolci Hu­nyadi általánosban, olasz, ír, német vendégekkel. ■ Különleges előszil- veszteri csemege: musi­calkoncert a miskolci sportcsarnokban. Miskolc (ÉM) - Profi tánc­kar, látványos jelmezek, a hang- és fénytechnika, kiváló előadóművészek, pantomim, bábok és kivetítő. Ez kell egy sikeres musicalkoncerthez. Eb­ben lehet része annak, aki de­cember 30-án este 8-kor a mis­kolci sportcsarnokba látogat. Az előadás címe: Ez nem ugyan Az, rendezője pedig Du­nai Tamás színművész. összeszőtték A programot a legismertebb musicalekből szőtték össze: 33 dal hallható - többek között - a Hairből, a West Side Story- ból, a Mozartból, a Rómeó és Júliából, a Kabaréból, a Chica­góból vagy az István, á király­ból. Mindennapjaink gyötrel­mei, szerelmei, szenvedélyei je­lennek meg a neves művészek előadásában. A központi alak afféle konferanszié, egy fekete­fehér arcú figura (Farkas Gá­bor Gábriel), az ő irányítása egységbe fűzi a műsort és sze­replőit. VAK A szereplők: Janza Kata. Szomor Györqy, Nagy Sándor, Farkas Gábor Gábriel Pál Tamás, Borbás trika, a Hungárián Musical Bánd és a Dóka Musical Tánckar. Lesz babakötvény, értesítést kapnak a ■ Januártól minden újszülöttnek 40-120 ezer forint közötti támo­gatás jár. Budapest (FH) - Elfogadta a parlament a babakötvényről szóló törvényjavaslatot. Kik Ax olvasó és hogyan vehe­tik igénybe? - kérdezték olva­sóink. A 40 ezer forintos támoga­tást minden új­szülött megkapja. Majd 7 és 14 éves korukban újabb 42-42 ezer forintot utal a kormány a bankszámlára, de ezt már csak azoknak, akik szociáli­san rászorultak. Számlát nyitnak A rendszer úgy működik, hogy a gyermek szülei kap­nak egy értesítést arról, hogy megköthetik a babakötvényt. Ekkor elmennek egy bankba, nyitnak egy számlát a csecse­mő nevére, és erre érkezik majd a támogatás. Ha a szü­lő bármilyen ok miatt nem nyit bankszámlát, akkor egy előre meghatározott türelmi idő után a Magyar Állam­it ............................. Még tart a tárgyalás a Bankszövet­séggel a bébikötvény- számláiról. Batiz András kincstár automatikusan meg­teszi ezt, így biztosítható, hogy egyetlen gyerek se ma­radjon ki a programból. A számlát a szülők is gyarapít­hatják, maximum évi 120 ezer forinttal. A befizetett összegek után nem kell majd kamat­adót fizetni. Az állam 60 ezer forintig 10, a rászorulóknak 20 százalékkal egészíti ki az éves szülői befizetést. Batiz András kormányszóvivő el­mondta, ha a szülők már ha­vonta akár két doboz cigaret­ta árát, vagyis 1000 forintot hozzátesznek a bébikötvény­hez, akkor a gyermek 18 éves korában 122 ezer forint he­lyett máris 565 ezer forinthoz, ha rászoruló, akkor 256 ezer helyett 740 ezer forinthoz jut­hat. Háromféle Az átmeneti vagy tartós ál­lami gondozásba kerülő gyer­mekek megkapják a két 42 ezer forintos plusz részletet és évente 12 ezer forintot, így 18 éves korukban 636 ezer forint­hoz juthatnak azokon a ked­vezményeken és támogatáso­kon kívül, amelyek egyébként is járnak nekik. Batiz And­rás elmondta, hogy még tart a tárgyalás a Bankszövetség­gel a bébikötvényhez rendelt megtakarítási számlákról. Az biztos, hogy a pénzintézetek háromféle formában fektethe­tik be a pénzt: bankbetétben, állampapírban vagy befekteté­si jegyben. A bankok első bé­bikötvényhez rendelt konst­rukciói legkésőbb márciustól elérhetőek lesznek - közölte Batiz András. Élve születések száma a megyében L ■ ■ i hup.ús A kormány a babakötvényről (Rtf. 135 kB) 8 8 fN Grafika: Észak-Magyarország. fonás KSH

Next

/
Oldalképek
Tartalom