Észak-Magyarország, 2005. december (61. évfolyam, 281-306. szám)

2005-12-15 / 293. szám

2005. december 15., csütörtök RÖVIDEN • Fotók az életből. Végh Csaba, az Észak- Magyarország című napilap fotósa riportké­peiből nyílik kiállítás 2005. december 15-én délután öt órakor a Miskolci Galéria Rákó- czi-házában (Rákóczi u. 2. szám). A tárlatot Szaniszló Bálint szerkesztő nyitja meg. Széchenyi­negyed Miskolc (ÉM) - Szé- chenyi-negyed. Ez lesz az új neve a Bazártömb­nek, ahol hamarosan kezdődik az építkezés, erről tartott tegnap saj­tótájékoztatót a beruhá­zó ÉRD Building cég és a miskolci önkormány­zat képviselője. Bár az építkezés elkezdésének ez már a harmadik idő­pontja (ígérték már 2004 végére, az idei év nyará­ra is az első kapavágá­sokat), most, állítják, ja­nuárban megtörténik az alapkőletétel. A hatósá­gokkal történt huzavona után ugyanis megszüle­tett az (egyébként még nem jogerős) építési en­gedély, jelenleg a kivi­telező cég kiválasztása folyik. Aláírók (Fotó: s. L.) Rögzített Encs - (ÉM - SFL) - Kökényesi Antal r. vezérőrnagy, a B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitány­ság vezetője, illetve Szerencs, Megyaszó, Abaújszántó, Tárcái, Taktaharkány, Prügy, Taktaszada, Taktake- néz települések ci­gány kisebbségi ön- kormányzatainak első emberei írtak alá együttműködési megállapodást szer­dán, Lőcsei János r. alezredes, szerencsi kapitány jelenlétében. ÉSZAK Új tulajdonosra vár a varroda ■ A napokban pont ke­rülhet a szerződésre és új tulajdonosa lehet a pácini varrodának. Pácin (ÉM - BG) - 2005 szeptemberében állt le a ter­melés végleg a Henrietté of Hungary Kft. pácini varrodá­httpi^emtippek. boon.hu Korábbi cikkek (DOC 37 kB) jában. A dolgozóknak senki nem mondott fel, viszont bért sem fizettek decemberig. Ek­kor a dolgozók felkeresték a pácini polgármesteri hiva­talt. Barati Attila polgármes­ter a december eleji képvi­selő-testületi ülésen felvetet­te, fogadjon a község egy ügyvédet és pereljék be a 85 pácini munkavállaló képvise­letében a munkáltatót. A képviselők a javaslatot elfo­Nagyrozvágyon A környéken felröppent a hír, hogy a sátoraljaújhelyi székhelyű, jelenleg felszámo­lás alatt lévő Herukon Rt. nagyrozvágyi varrodájának alkalmazottai is a pácini varrodában dolgoznak majd.- Erről egyelőre szó sincs - mondta lapunknak Bá­nyász Mihály, Nagyrozvágy polgármestere. - A nagyroz­vágyi dolgozók jelenleg fel­mondási idejüket töltik, azaz körülbelül 2006 feb­ruárjáig kapják az állásidő­re járó bérüket és csak onnantól kezdve szűnik meg hivatalosan a munka- viszonyuk. Az más kérdés, hogy drukkolok a pácini varrodának, hogy úgy fel­fusson a termelés, hogy plusz munkaerőt kelljen al­kalmazniuk, hiszen a nagy- rozvágyiaknak sem minde­gy, van-e munkahelyük, így biztosan szívesen dolgozná­nak Pácinban tovább. A nagyrozvágyi varrodában már csak múlt a munkavégzés (Fotó: illusztráció) gadták, másnap egy munka­jogban jártas ügyvéd meg is tette az első lépéseket. Megjött a pénz Két nappal később érkezett a hír, megérkezett a dolgozók októberi munkabére. Ezen felül bejelentették, küszöbön áll a megegyezés az új tulaj­donossal. Ezt az értesülést la­punknak megerősítette Ig- náczné Varga Ildikó, az olasz tulajdonban lévő Henrietté of Hungary Kft. magyarországi képviselője, aki hozzátette, a szerződést az adásvételről várhatóan a napokban írják alá. A cég neve nem változik, így az alkalmazottak nem váltanak munkahelyet. Ig- náczné Varga Ildikó hozzátet­te, a szerződésben rögzítik, hogy az új tulajdonos a no­vemberi állásidőt visszame­nőleg kifizeti a dolgozóknak, valamint tovább foglalkoztat­ja a pácini varroda alkalma­zásában állókat. Egy ajándékot az örömért! Miskolc (ÉM) - Hétfőig nem késő: sze­retettel fogadjuk szerkesztőségünkben a gye­rekeknek, fiataloknak szánt ajándékokat. Az Észak-Magyarország Önökhöz fordul az idén is, hogy azoknak a gyermekeknek, fia­taloknak, akik család nélkül töltik a kará­csonyukat, szebb ünnepük legyen. Arra kér­tük Önöket, járuljanak hozzá egy-egy aján­dékkal, ajándékcsomaggal a diósgyőri lakás­otthonokban élő gyermekek, fiatalok kará­csonyi öröméhez. Játékot, jó állapotú, ajándéknak is megfe­lelő ruhát, könyvet, CD-t, műsoros kazettát, sportszereket, tisztálkodó- és tisztítószereket, pipereholmikat, rádiót, tévét, porszívót, dia­vetítőt, DVD-lejátszót kértünk, hiszen ezek­nek mind nagyon örülnének. Akik követték helyszíni riportjainkat, egy-egy gyermek egyedi kérését is megismerhették, így akár névre szóló csomagokat is készíthettek, ké­szíthetnek. Kérjük minden adakozó kedvű olvasónkat, keressenek minket, hozzák, küld­jék el szerkesztőségünkbe ajándékaikat - ha lehet, szépen becsomagolva. Címünk: Észak-Magyarország szerkesz­tősége (titkárság), 3526 Miskolc, Zsolcai ka­pu 3. Felvilágosítás az akcióról: 46/502- 900/32-00 mellék. KERES/KÍNÁL .................... Levelek a karácsony ünnepe előtt ■ Megszaporodtak a re­ményteljes kérésekkel hozzánk érkező levelek, így ünnep előtt. 1988 óta élek egyedül, a ro­konok közül a keresztanyám­ra számíthatok, és a kisebbik lányom szokott kimosni rám. A szemben lévő iskolából szoktam ebédet hordani, kivé­tel, ha iskolai szünet van vagy hétvége - írja egy tartó­san beteg, rokkantnyugdíjas férfi. Pénzre, tartós élelemre, színes televízióra vágyik. Cí­me: Nagy Béla, 3529 Miskolc, Középszer u. 1. IV/3. ★ ★★ Egyedülálló anya vagyok, egy majdcsak egyéves kisfiú anyukája. Nem mindig tudom neki megadni, amit kellene, hátha tudnának segíteni ne­kem. Bármi meglepetésnek na­gyon örülnénk én és a kisfiam, írja Tóth Nikoletta. Címe: 3718 Megyaszó, Petőfi u. 18. ★ ★★ Egyszer már tolmácsoltuk egy ötgyermekes özvegy­asszony kérését, akinek éjjeli árammal működő villanyboj­lerre, egy kétmedencés moso­gatóra lenne nagy szüksége. Azonban a megadott telefon­számok, iskolás lányaié, nem bizonyultak megfelelőknek (ezt olvasóink is jelezték), mint­hogy tanórák közben ki kellett kapcsolniuk. Az anya, aki na­gyon örülne egy kempingbicik- linek is, most már elérhető a 70/202-5731-es számon. ★ ★★ Fájdalmas emlékeim még most is érzem, én is vártam a Mikulást, akárcsak a többi gyerek - ennek 75 éve. Nekem még csak cipőm sem volt, ron­gyokba csavart lábbal mentem iskolába. A mostoha nagy­anyám nevelt, nagy szegény­ségben. Hol ettünk, hol nem. 12 éves koromban 22 kiló vol­tam, csont és bőr. Most is vá­rom a Mikulást, de hát nekem nem hoz semmit, egyedül va­gyok ebben a hideg lakásban. Negyven évig dolgoztam, igen sok beteg gyermeknek segítet­tem. Ha valakitől visszakap­nám, nem fáznék, tudnék ven­ni fát, no meg igazi karácso­nyom is lenne - írja Oravecz Sándorné. Címe 3836 Bakta- kék, Dózsa Gy. u. 5. ★ ★★ A nagyobbik fiam 16 múlt. Őt kétéves korától örökbe fo­gadtam, rajta kívül még há­rom hányatott sorsú gyereket nevelek, van közöttük tartó­san beteg is. Két fiam szakkö­zépiskolás, jól tanulnak. 3 éve vettem nekik, nagyon olcsón egy számítógépet. Sok gyere­ket ők tanítottak rajta, de el­romlott. Nagyon szeretnének egy Pentium 4-es számítógé­pet. Minden örömük megvol­na, ha valaki fel tudna aján­lani olcsón egy ilyet - írja egy leszázalékolt asszony, aki rok­kantnyugdíjból és férje szociá­lis segélyéből tartja el a csa­ládot. Címük: Horváthné Né­meth Piroska, 3864 Fulókércs, Fő u. 20. Budapest, Andrassy út 7. 8:1/411-1368 Kazincbarcika, Fö tér 37. 8:48/512-528 Miskolc, Dózsa Qy. út 12. 8:48/508-030 Nyíregyháza, Dózsa Qy.út 3. " 8:42/594-680 Parasznya, Rákóczi út 30/A 8:48/621-016 Sajószentpéter, Kossuth út 179. 8:48/521-150 ife BANKBROKER I BROKERNET CSOPORT HITELEK! “RégT magas kamatozású hitelét váltsa ki 3,6%-os hitellel mim. Szabadfelhasználásu jelzáloghitelek Jövedelem ésegyébigazolások nélküli! (Megfelelő ingatlan esetén) HITEL KEZDETI KÖLTSÉGSIELENGEDHETÖEK (ErtáMjecsáétt M kézjegyzft díj) Például: 1 millió Ft hitel* 8.170.- Ft/hó 3 millió Ft hitel* 24,510.-Ft/hó 5 millió Ft hitel* 40,850.- Ft/hó Időpontegyeztetés munkanapokon: 9-17- lg Tel: 06-46/500-100 3530 Miskolc, Meggyesalja út 22. Régió Monéta Pénzügyi Rt. Régió Credit Rt. 3527 Miskolc, Bajcsy-Zs. u. 17. Telefon: 4Ó/503-600 Fax: 46/413-049 ügyi Ittiog* faktoring gépe*, jármüvek, Oerendezések E-mail: moneta@regio.co.hu www.regio.co.hu ZÁLOGHITEL FOLYÓSÍTÁS ■Ft I ÉKSZEREK, MŰSZAKI CIKKEK 3530 MISKOLC Corvin u. 7. Tol : 46/346-856 Mm ÉKSZEREK *4lOö 3530 MISKOLC | Hunyadi u. 5. I Tel : 46/324-735 230 év tapasztalata LÍZING: Egyéves a miskolci iroda HITELEK- Jelzáloghitelek akár kezes és jövedelemigazolás nélkül,- Áthidaló jelzáloghitelek akár ; 1 hét alatt- Személyi kölcsönök pl. 500 000 Ft-nál 11 230 Ft-tól/hó- Középvállalkozói hitelek ügyintézése. Miskolc, Széchenyi út 70. (Bató-ház) Galéria 41. Tel.: 46/329-199, 70/316-5657 BUDAPEST Egyéves születésnapját ünnepli a Miskolci Buda­pest Lízing területi irodája. A Budapest Bank csoporton belül külön cégek foglalkoz­nak a személygépjármű-, valamint a flottafinanszíro­zással, így a Budapest Lí­zing teljes energiáit a ter­melőberendezések, gépek, haszongépjárművek folya­matos fejlesztésére tudjuk fordítani. A hazai lízingpiac legna­gyobb hányadát a személy­és tehergépjármű-finanszí­rozás adja, de ezzel párhu­zamosan nagymértékben növekszik a gépek és beren­dezések forgalma. Jelenleg a régióban is igaz ez a tendencia, a mis­kolci irodához tartozó 3 me­gye teljesítményét döntően a tehergépjármű-finanszíro­zások adják. Finanszírozási portfoliónkban a piaci ten­denciáknak megfelelően 2004. év során is domináltak a deviza alapú konstruk­ciók. Exportra termelő part­nereink előszeretettel veszik igénybe azt a lehetőséget, hogy EUR-ban fizetik a lí­zingdíjakat, s ebből kifolyó­lag jelentős átváltási költsé­get takarítanak meg ezzel a termékünkkel. Anyacégünk­kel, a Budapest Bankkal meglévő szinergiákat ki­használva olyan kedvezmé­nyes számlavezetési csoma­got kínálunk ügyfeleink ré­szére, amelynél a lízingdíjak utalása ingyenes. Tehát alapgondolkodá­sunk középpontjában to­vábbra is mindig az ügyfe­leink igényeihez való alkal­mazkodás áll, ezt tükrözi vadonatúj szlogenünk: „A megvalósítás öröme az Öné, mi csak a pénzt ad­juk hozzá.” Lőrincz Zsolt, Budapest Lízing Rt. 3530 Miskolc, Széchenyi u. 46. Tel.: 06-46/513-338, fax: 06-46/328-855 (ffi!) BUDAPEST LÍZING A GE MoneLj Bank tagja Sike/re visszük v^ll^lkozúsjtí Testreszabott gép- és temielöeszköz- fínanszírozási megoldások. A Budapest Lízing értékesítési hálózata Miskolcon is teljes körű ügyintézéssel várja kedves ügyfeleit. Budapest Lízing Rt. 3530 Miskolc, Széchenyi u. 46. Tel.: 06-46/513-338 Fax: 06-46/328-85S Mobil: 06 30/977-2549 VEIÜNK KÖNNYEBB Raiffeisen BANK Nézxen be hozzánk! Bankfiókjaink: Miskolc, Szinva Park Miskolc, Erzsébet tér 2. CQ 06-40-48-48-48 I www.raiffeisen.hu Hirdetések

Next

/
Oldalképek
Tartalom