Észak-Magyarország, 2005. december (61. évfolyam, 281-306. szám)

2005-12-09 / 288. szám

2005. december 9., péntek ÉSZAK RÖVIDEN • Jelölthalmozó. Nyolc kategóriában jelölték Mariah Careyt Grammy-díjra. Az idei jelölteket most jelentették, a 48. díjkiosztó gálát február 8-án tartják Los Angelesben. A zenei Oscarnak is nevezett rangos elis­merést összesen 108 kategóriában ítélik oda. Mariah Carey The Emancipation of Mimi című albumának köszönhetően jelölt az összes fontosabb díjra. Nagyvonalú németek Berlin, München (MTI) - Németország­ban magánszemélyek összesen 650 millió eurót adományoztak a tavaly december 26- ai délkelet-ázsiai szökőár-katasztrófa káro­sultjai számára. Heidemarie Wieczorek-Zeul német szövetségi fejlesztési miniszter (SPD) elismeréssel nyilatkozott az adakozók nagy­vonalúságáról, s hangsúlyozta: a hatalmas összeg elősegítette azt, hogy a katasztrófa után senki nem halt meg járvány okozta megbetegedésben. A miniszter asszony egyidejűleg felszólí­totta a lakosságot, hogy adakozzék a pakisz­táni földrengés áldozatainak megsegítésére is, hiszen Pakisztánban jelenleg sokakat a fagyhalál fenyeget. Ők (is) unják a munkát Tokió (MTI/Reuters) - A húszas, harmincas éveikben járó japánok­nak csaknem a három­negyede unja munkáját, egyáltalán nem kötődik hozzá - derült ki egy fel­mérésből. Az eredmény alapján úgy tűnik, hogy alaposan megváltozott az alkalmazotti munka­szemlélet Japánban, le­tűnőben van a munka­adó vállalat iránti szin­te rabszolgai hűség, ál­dozathozatal és alázat. Spearsék újra együtt? London (MTI) - Brit- ney Spears állítólag adott még egy utolsó esélyt férjének, Kevin Federline táncosnak, akivel az elmúlt időszak­ban igencsak elmérgese­dett a kapcsolata. A The Sun című lap értesülése szerint Federline ismét együtt él az énekesnő­vel és há­rom hóna­pos kisfiúk­kal malibui otthonuk­ban. (Fotó: Archív) A kutya génjei Budapest (FH) - El­készítette a kutya géntérképét egy amerikai kutatócso­port - adta hírül egy svéd napilap csütör­tökön. A felfedezést az emberi gyógyá­szatban is használni tudják, főleg az örök­letes betegségek és a csontrák kutatásában lehet jelentős szere­pe. Az ember leg­jobb barátja az ötö­dik állat, amelynek elkészítették a gén­térképét. Az eltérő képességek, kutatá­sának a kutyák külö­nösen jó alanyai, mi­vel nagyon nagy kü­lönbségek vannak a fajták között. Jóval egyszerűbb ugyanis megtalálni az ezért felelős géneket, mint az embernél. Guvaháti pettyes hátú őz álldogál egy termetes orrszarvú mellett az északkelet­indiai Asszám szövetségi állambeli Guvaháti állatkertjében december 8-án. (Fotó: epaj MEGÉR EGY MOSOLYT- Miért szomorkodsz, kedves barátom?- Ne is mondd. Nemrég nősültem és a feleségem egy fejjel magasabb.- Ugyan, hát ez még nem olyan nagy baj.- Ez nem, de láttad te azt a fejet...? További viccek: humor.boon.hu 'RÓL NAPRA /16 Rablás áldozata Bukarest (MTI) - Rablás ál­dozata lett Markó Eszter, a rp­7^ Melissa George auszt­rál színésznő a Kisiklot­tak (Derailed) című film­jét népszerűsíti sydneyi sajtóértekezletén decem­ber 8-án. (Fotó: EPA) mániái miniszterelnök-helyet­tes leánya. A rendőr-főkapi­tányság kiadott közleménye szerint a huszonhét esztendős M. Eszter (Markó Béla romá­niai miniszterelnök-helyettes leánya) bejelentést tett a fővá­ros 6. számú rendőri körzet­parancsnokságán arról, hogy december 6-án éjjel tizenegy óra tájban, - amikor a főváros második kerületében tartózko­dott - két ismeretlen egyén megfenyegette őt, és elrabolta gépkocsiját. Más, tehát egyéb romániai hírforrások azt állít­ják, hogy az ügyészség a rab­lás mellett erőszak tétel ügyé­ben is vizsgálatot folytat. Más források szerint ez utóbbi ügy­ben nem tett feljelentést szer­dán Markó Eszter. Euró: hamisíthatatlanul hamis ■ Csak minden hatodik német bízik abban, hogy „ki tudja szúrni" a hamis euróbankjegyeket. Hamburg (MTI) - Ezt az eredményt mutatta ki az Emnid közvélemény-kutató intézet a ZeitWissen magazin megbízásából 1000-1000 férfi és nő körében végzett reprezen­tatív felmérése. A hamisítvá­nyok a laikusok számára alig különböztethetők meg a való­di bankjegyektől. Frariz Christopher Zeitler, a német jegybank elnökségi tagja úgy becsülte, hogy a ha­misítványok 35 százalékát csak a jegybank ellenőrző ké­szülékei találják meg és von­ják ki a forgalomból. „Az euró hamisíthatatlan” - deklarálta az új fizetőeszköz bevezetésekor, 2002-ben az Eu­rópai Központi Bank (EKB). A valóság más: ugyanennek az EKB-nak az adatai szerint 2005 első felében 293 ezer ha­misított bankót csíptek el. Kö­zülük egyedül a Német Szö­vetségi Bankban 40 ezer da­rab akadt horogra, 2,9 millió euró (733 millió forint) összér­tékben. A hamisítók legin­kább az ötvenest kedvelik. Egyébként ha valaki hamis bankjegyet talál a pénztárcá­jában, köteles leadni a rend­őrségnek, de nem kap érte semmit, kártérítést sem.-= s. .-. -- 5í Maya (20) szereti az életet habzsolni, de még jobban szereti a szüleit, a barátnőit és a barátját, akiknek szívből ajánlja ezt a képet. CS) www.boon.hu (Fotó: Ádám János) Smart vécécsésze távirányítással A japán technika nem ismer lehetetlent? (Fotó: Archív) ■ Az intelligens WC- csésze kötelessége a végtermék szakavatott eltávolítása is. Washington (MTI) Amennyiben valaki igazán különleges ajándékkal kíván­na karácsonyra kedveskedni szeretteinek, „mindössze” há­romezer dollárért, azaz 648 ezer forintért meglepheti őket egy távirányításos vécécsészé­vel, amely most jelent meg az amerikai piacon. Le a fedéllel A Neorest nevű újdonság a gyártó, a japán Toto cég ígé­rete szerint maximális kom­fortot biztosít használójának - olvasható az RBK című orosz hírportálon. A teljesen automatizált berendezés ön­magától megemeli fedelét, mi­helyt valakit érzékel a közel­ben, s amennyiben senki sem nehezedik rá, megemelkedik az ülőke, hátha így kényelme­sebb a tulajnak. Mondani sem kell, hogy dolga befejeztével a smart, azaz intelligens WC-csésze használójának nem kell gon­doskodnia a végtermék eltá­volításáról, mivel ez a szerke­zet kötelessége. Egyébként ember erre nem lenne képes, hiszen hiányzik az ilyenkor szokásos víztartály. A távirányító segítségével a tulajdonos beállíthatja az ülő­ke hőmérsékletét, valamint azt, hogy milyen zenére kí­vánja elvégezni az elvégzen­dőket. A vécécsészét bidével és haj-, pontosabban szőrszá­rítóval is ellátták, egyszóval biztosított a teljes komfort. A szerkezet öntisztuló, ráadásul maga gondoskodik a légfrissí­tésről is. Egyébként nemcsak a Toto nevű cég dicsekedhet smart vécécsészével. Két másik japán vállalat - a Matsushita és az Inax is kifejlesztette a maga csodacsészéjét. Az előb­bi cég terméke elemzi a vize­letet és a székletet és az ada­tokat interneten keresztül el­juttatja a legközelebbi egész­ségügyi központba. Akár madárcsicsergésre Ami az Inax által gyártott vécécsészéket illeti, ezek éjjel világítanak és muzsikálnak, ráadásul a zenei aláfestést hangulatának megfelelően az ügyfél választja ki. © ! ® !, | \ ftyvÁ 0 < & 200B.12.fB / A FARMON TÖLTÖTT KARA' \- CSONVOKRA GON PÓLÓK.. .J A CSALÁDRA, A KAJÁKRA,] AZ ÉNEKEKRE.. ) ...AHOGY \ PÍSZÍTETTÜK A | KECSKÉT.. J r ! f ÉS EZ ^ \^y Bank-nem-rabló (Kn fe) fe* / % JUsWfh, ül ’ '“'•••■* £2 lí (' NA, ÍGV^\ * > KEZDŐ- ­WÁ ’T \ PIK- J I V PAVffi i2 iO s­Bécs (MTI) - Másik ablakhoz utasítottak egy rablót egy osztrák bank­ban, de mivel ott túl hosszú volt a sor, a fér­fi inkább üres kézzel tá­vozott a pénzintézetből. HA NEM BfRJA havi törlesztését, és kevesebbet szeretne fizetni, keresse a # 40.000 Ft/hó helyett akár 25.000 Ft/hó* Készpénz nélkül! Banki szerződését Hozza magával! iinin 4400 Nyíregyháza. Tiszavasvári út 37/D-Tel.: 06 42/420-273 4600 Kisvárda. Árpád u. 27. • Tel.: 06 45/ 416-142 Vasai nap is Nyitva! 3950 Sárospatak, Wesselényi út 36. • Tel.: 06 47/ 511-418-ti n rrinösül nyilvános siinlattetelnek Hirdetés

Next

/
Oldalképek
Tartalom