Észak-Magyarország, 2005. november (61. évfolyam, 256-280. szám)
2005-11-08 / 261. szám
2005. november 8., kedd ÉSZAK EGÉSZSÉG / HIRDETÉS /4 Nem árt tisztázni Miskolc (ÉM) - Az országosan szervezett emlőszűrést meg kell különböztetni az úgynevezett klinikai vizsgálattól. Az első kategóriába tartozik az a vizsgálat, amelyre a 45-65 év közötti nők kétévente „behívót” kapnak. Ha a feltüntetett (vagy szóban módosított) időpontban megjelenteknél bármi okból a leletek kiértékelésekor úgy látják, további vizsgálatra van szükség, az már a klinikai vizsgálatok körébe tartozik. Csakúgy, mintha valakit például a háziorvosa (vagy más szakorvos) utal be emlővizsgálatra. Az első esetben eleve nem beszélhetünk várólistáról, hiszen a behívás időpontra szól. A klinikai vizsgálatok esetében azonban tényleg van várakozási idő, ha nem is három hónapos, mint az ominózus újság cikkében szereplő kórházban, de másfél-két hónapot bizony Miskolcon is várni kell. Kivételt csak a sürgős esetek jelentik. Feltételesen. Az átszűrt populációban az emlőrákos halálozás legalább 30 százalékkal csökkenthető, de ehhez legalább 80 százalékos részvétel kellene. (Fotó: archív) Hatott-e vajon a „rózsaszín"? ■ Az emlőszűrés fontosságát hangsúlyozó kampány rózsaszínbe öltöztette a Lánchidat. Szalóczi Katalin ________________ szaloczi@eszak.boon.hu Miskolc (ÉM) - Vajon érezhető-e az összefogás idei kiemelt rendezvényének határt...................... A kisebb településeken magasabb a részvétel: sok múlik az önkormányzó tokon, a védőnőkön. Dr. Jenei Judit főorvos ........................................rt sa a megye három mammográfiás szűrőcentrumában? - kerestük a kérdésre a választ, részben annak nyomán, hogy egy országos napilap szerint van, ahol több hónapot is várni kell egy emlővizsgálatra. A három miskolci szűrőcentrum közül egyedül a megyei kórházban lévőben emelkedett eddig nem tapasztalt mértékben a behívott nők megjelenési hajlandósága: 1706-ból 1242-en jelentek meg (73 százalék) az elmúlt hónapban. Ez mintegy 15-20 százaléknyi növekedést jelent a korábbiakhoz képest, ami Oláh Judit vezetőasszisztens szerint bizonnyal a rózsaszín kampánynak köszönhető. Úgy véli, a szűrőkapacitás elegendő, a klinikai vizsgálaté pedig nem annyira műszer-, mint inkább orvoslétszámfüggő. Saját marketing A Semmelweisben lévő Lithoterápiás Intézet által működtetett mammográfiás centrumban az utolsó negyedévben tapasztaltak növekedést a szűrésen történő megjelenésben (40 százalékról 45-48-ra), amit inkább a saját marketingmunkájuk hatásának tud be Dargai Márta vezető főnővér. Az OEP által finanszírozott magánklinika saját költségén több formában is hirdeti tevékenységeit, köztük az emlővizsgálat fontosságát. így nőtt az emlőproblémákkal maguktól orvoshoz fordulók, ennek nyomán hozzájuk beutaltak száma is (napi 120-ról 125- 130-ra). Aki sürgősséget kér, azt radiológus vizsgálja meg, indokolt-e a soron kívüliség. Helyi segítség A diósgyőri kórház radiológiai osztályának vezetője, dr. Jenei Judit főorvos az elmúlt hónap adatait még nem összesítette, de 41 százalékos szeptemberi részvételről számolt be.- Ez kiugró az átlagosnak mondható 20-25 százalékhoz képest. Igaz, e számok mögött főként vidékiek vannak. A kisebb településeken átalában magasabb a részvétel: sok múlik a helyi szervezésen, az ön- kormányzatokon, a védőnőkön. Van, ahol még külön- buszt is biztosítanak. Az önvizsgálat fontos, de korántsem elegendő (Fotó ÉM-archív) ■ pattanásos bőr, ekcémák kezelése ■ szemölcsök eltávolítása - bőrdaganatok szűrése • injekciós ráncfeltöltés,- tartós szőrtelenítés lézerrel ■ hajszálerek eltávolítása lézerrel Magánrendelés: Miskolc. Álmos u. 1. (Szentpéteri kapu sarka) P.: K.: IS^-IS00 bejelentkezéssel kedd. ® 30/399-0202 /Diósgyőri Kórház Neurológiai Osztály és Síroké részleg Fejfájás ambulancia, epilepszia szakrendelés Dr. Kovács Gabriella Osztályvezető főorvos Rendelési idő a járóbetegek számára: hétfőtől péntekig 8-tól 16 óráig § / Telefon: 461531-745/ Diósgyőri Kórház Traumatológiai és Kézsebészeti Osztály Dr. Rácz Sándor Osztályvezető főorvos Rendelési idő: Sürgősségi járóbeteg-ellátás: hétfőtől péntekig 8-20 óráig a baleseti járóbetegrendelésen. Megjelölt időn túl az osztály sürgősségi ambulanciáján. A potenciazavarokról: idősek is, fiatalok is... KQZPONTI SZUROCENTRUM KOMPLEX EMLŐSZŰRÉS, CSONTSŰRŰSÉGMÉRÉS, NŐGYÓGYÁSZATI RÁKSZŰRÉS Rendelési idő: munkanapokon: 8-14 óráig Rendelés helye: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Sebészeti tömb V. bejárata 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72-76. Előjegyzés leérhető: 46/515-200/ 1394-es mellék Magyarországon félmillió férfi életének átmeneti vagy állandó jellegű kísérője a szexuális élet zavara. A 40 év feletti férfiak mintegy 50%-ának időnkénti vagy mindennapos problémája a nem kielégítő merevedés, 60 éves korban ez az arány már meghaladja a 60%-ot, 70 éves korban pedig a férfiak 3/4-e küszködik e panaszokkal. Andrológusok tapasztalata szerint a merevedési zavarok a fiatal korosztályt sem kerülik el. Náluk a rohanó életformából vagy a teljesítménykényszerből származó stressz a leggyakoribb kóroki tényező. Igen nagy lelki súly nehezedik egy fiatalra, aki - sokszor akaratlanul is - meg akar felelni egy, a médiumok által kritikátlanul sugallt, sikeres és hódító férfi imázsának. Elgondolkodtató ugyanakkor, hogy hazánkban az erekciós zavarokkal küszködő férfiak mindössze 10%-a fordul andrológushoz panaszával, a nagy többség önmagában őrlődve, tehetetlenül nézi házassága, párkapcsolatai megromlását. Pedig a merevedési zavarok már mintegy 7 éve kiemelkedő eredményességgel gyógyíthatók. Az ún. PDE-gátló gyógyszerek megjelenésével sorsdöntő változás következett be a gyógykezelésben. Ma már olyan szájon át szedhető készítmény is rendelhető, amely 36 órán át biztosítja a hatóanyag egyenletesen magas szintjét a vérben. így csaknem egy teljes hétvégére biztosítható a jó értelemben vett „készenléti” állapot, amely szexuális inger hatására aktiválódik. E tartós hatás megkíméli a partnereket az együttlét kényszerű ütemezésétől, kikapcsolja az időt mint sürgető tényezőt, megszűnik a rövid időfaktor okozta stresszhatás. DIÓSGYŐRI KÉPALKOTÓ DIAGNOSZTIKAI KÖZPONT HUNIKO Kft. Osztályvezető főorvos: dr. Jenei Judit Emlő Centrum Miskolci Korpey Antal út 1, I. emelet (SZTK épülete) Telefon: 46/531-772. Rendelési Idő: hétfő, kedd, péntek 8-14 óra szerda, csütörtök 8-19 óra Sürgősségi Betegellátó Centrum Diósgyőri Kórház Miskolc, Kórház út 1. (új épület) Telefon: 46/531-733, 46/531-700/246, 272 mellék Computer Tomographia Ultrahang digitális röntgendiagnosztika Rendelési idő: hétköznapokon 8-20 óra \ NÉGYDIMENZIÓS TERHESSÉGI ULTRAHANGVIZSGÁLAT B.-A.-Z. Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Szülészet-Nőgyógyászati Osztály 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72-76. Rendelési idő: naponta 15.00 órától V a 30/229-9325-ös telefonszámon Dr. KOLOZSY ZOLTÁN UROLÓGUS osztályvezető főorvos az orvostudomány kandidátusa ANDROLÓGIAI RENDELÉS (nemképesség-zdmk) szombat 11-13 óra. Miskolc, Erzsébet téri. Tel.: 70-212-2158 Semmelweis Kórház Lithoterápiás Intézet CT-labor Dr. Krizsó Eszter laborvezető főorvosnő Tel: (46) 560-005 Mobil: 20-434-2955 Mii i 1 •' T i1 BABAMOZI ultrahangvizsgalat Rendelési idő: kedd-péntek 16-19 h Bejelentkezés: Tel.: (46) 560-000 Mobil: 20-434-2955 A hirdetés a legjobb befektetés! A megye legkedveltebb napilapja! Hirdetések