Észak-Magyarország, 2005. november (61. évfolyam, 256-280. szám)
2005-11-24 / 275. szám
2005. november 24., csütörtök ÉSZAK ORSZÁGBAN-VILÁGBAN /2 RÖVIDEN • Választás, előre hozva. Végleges megállapodás született az izraeli előre hozott választások március 28-ai időpontját illetően szerdán Móse Kacav államfő és Reuven Riv- lin parlamenti elnök között. Elemzők szerint a választást kikényszerítő Ariéi Sharon esélyes lehet a harmadszori kormányalakításra. JEGYZET Állam és egyház Szegő Péter__________________ peter.s2ega@inf0rm.hu Az SZDSZ szerint az államnak minden tekintetben ki kellene vonulnia a vallási intézmények mögül, beleértve elsősorban az egyházak és azok intézményeinek finanszírozását. Az igény most erősödik újra, azután hogy a 2002-es választások előtt is hangos viták zajlottak a témában. A köztes időben azonban eltűnt a politika süllyesztőjében, amiért éppen az a párt tehető felelőssé, aki egyébként rendre elő szokta onnan húzni. Lehet vitázni azon, hogy mennyire helyes vagy nem, ha állam és egyház nincs teljesen, gazdasági értelemben is különválasztva. Hogy mást ne említsünk, a jelenlegi rendszerben az az állampolgár is kénytelen adóforintjaival támogatni az egyházakat, aki egyébként nem tenné ezt, mert szívesebben áldozna például gyógyászati kutatásokra. Teljesen természetes, hogy államilag is támogatni kell például az egyházi iskolákat, de a hitéleti támogatást csakis a hívekre kellene alapozni - érvel az SZDSZ. A keresztény gyökerű Európa majd minden országában megoldhatatlan probléma az állam-egyház elválasztása, sőt az egyház-finanszírozás is a legkülönbözőbb formákban valósul meg. Az azonban ritka, hogy olyan befolyással bír egymásra egyház és politika, hogy szinte természetes módon robban ki a választások alkalmával abszurd botrány arról, hogy melyik politikai erő az istennek tetsző, és melyik a sátáni eszmék hordozója. Áramán relatív drágaság ■ Nem csökkenthetetle- nül alacsony hazánkban az áramár, nem is kiugróan magas. Budapest (ÉKN - SzP) - Az elemzők véleménye és a különböző statisztikák összeM ................... A legfontosabb célokban egyetértünk az ellenzékkel. Az azokhoz vezető utakban nem. Kóka János vetése után kiderül, hogy a lakossági villanyárak Magyarországon az európai átlagnál némileg magasabbak. Például Ausztriában és Szlovákiában drágább, mint nálunk, azonban Nagy-Britan- niában is olcsóbb. Átlag alatt A Fidesz az Európai Bizottság által idén tavasszal kiadott európai villamosenergia- és gázárakról szóló jelenA témaadó A luxusprofit elleni csomag megalkotására tett javaslatot Orbán Viktor, a Fidesz elnöke hétfőn, napirend előtti felszólalásában, az Országgyűlésben. A javaslat célja, hogy 10 százalékkal csökkenjen a háztartási villamos energia ára Magyarországon, a luxusprofit terhére. Orbán Viktor tése alapján közölte, hogy csak Belgiumban, Németországban, Luxemburgban és Olaszországban drágább az áram, mint nálunk. Erre hivatkozva úgy vélik, hogy „a Gyurcsány-kormánynak felül kell vizsgálnia a Horn-kor- mány alatt 20-25 évre megkötött áramszerződéseket”, ugyanis 10 százalékos csökkentést tartanak indokoltnak. Az Eurostat összesítéséből viszont az derül ki, hogy az Európai Unióban egy átlagos fogyasztású háztartásra számítva idén január 1-jén 13,74 euró, míg egy évvel korábban 13,08 euró volt adóval együtt 100 kilowattóra villamos áram ára. Ebben a rangsorban Magyarország a 16. az idei 10,64 eurós áramárral. Az Eurostat felmérése szerint a legolcsóbb az áram Észtországban, ahol 6,78 eurót kell fizetni a 100 kilowattórányi energiáért, míg Dániában, az e szempontból legdrágább országban, 22,78 eurót. A milyeinkhez hasonló árakkal számolnak Szlovéniában, Cipruson, Finnországban, az ÉSZAK emtippek.boon.hu Az Európai Bizottság, illetve az Eurostat kimutatásai (DOC 72 kB) Árcsökkentés: „van egyetértés" A kormány egyetért azzal, hogy felül kell vizsgálni a villamos energiát szolgáltató cégekkel 10 éve érvényben lévő, hosszú távú szerződéseket - mondta a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón újságírói kérdésre válaszolva Batiz András. A kormányszóvivőhöz annak kapcsán érkezett kérdés, hogy az Európai Bizottság versenypolitikai főigazgatóságának a frissen csatlakozott országokhoz eljuttaBatiz András tott anyagából az derül ki, hogy állami támogatást biztosítanak Magyarországon különböző villamos energiát szolgáltató cégek számára. Batiz András fontosnak tartotta megjegyezni, hogy az elektromos áram és a gáz ára Magyarországon az uniós 25-ök átlaga alatt van. További újságírói érdeklődésre úgy fogalmazott: abban, hogy az árakat a lehetőségekhez mérten csökkenteni kell, van egyezés a kormány és az ellenzék szándékai között. Egyesült Királyságban, ~ Spanyolországban. A legtöbbet, 13-15 eurót kell fizetni Szlovákiá- bán, Portugáliában, Svédországban, Ausztriában, Írországban, Luxemburgban és Belgiumban. Befektetők, Fidesz- A legfontosabb célokban a kormány egyetért az ellenzékkel, de az azok eléréséhez vezető utat máshogy képzeli el - reagált a gazdasági miniszter Orbán Viktornak a villanyár csökkentésére vonatkozó I felvetéseire. Kóka János i szerint az ellenzékkel kö- J zös nevezőn vannak ab- bán, hogy a kormány jogállami eszközökkel igyekezzen akadályozni az energia árának növekedését. Abban is egyetértenek, hogy az erőművekkel újra kell tárgyalni a hosszú távú szerződéseket. Kóka János azonban kitartott amellett, hogy a visszaállamosítás rémének falra festése és valótlan adatokból levont következtetések hangoztatása Áram - mindenki fogyasztja. Most újra téma, hogy mennyiért (Felvételünk illusztráció) (Fotó: Ádám János) visszafelé sülhet el, mivel - mint fogalmazott - „a befektetők nagyon figyelnek a Fi- deszre”. A Magyar Villamos Művek hozzáfűznivalója a vitához: a szabályozás olyan Magyarországon, hogyha valamelyik áramszolgáltató extraprofitot termel, azt vissza kell adnia a fogyasztóknak. Ki és mit vehet igénybe Budapest (MTI) - A kormány azzal a szándékkal terjesztette be a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló törvényjavaslatot, hogy az egészségbiztosítás átláthatóvá, kiszámíthatóvá és igazságossá váljon - mondta az egészségügyi államtitkár a törvényjavaslat általános vitájában szerdán a parlamentben. Vojnik Mária kiemelte: a törvényjavaslat meghatározza, hogy a kötelező egészségbiztosítás rendszerében, az egyes el-i látástípusok közüli ki és mit vehet igénybe. Kétszázmilliós adomány Budapest (MTI) - Kétszázmillió forint gyűlt össze az augusztus végi székely- földi árvíz károsultjainak megsegítésére a katolikus egyház felhívására - közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtóirodája szerdán. A katolikus templomokban szeptember 25-én tartott országos gyűjtés eredménye 167 millió forint volt, ugyanerre a célra a Katolikus Ka- ritászhoz további 31,4 millió forint érkezett magánszemélyektől és önkormányzatoktól. Zengő helyett: radar a Nagy-Tubes-hegyen Budapest (MTI) - A Pécs melletti Nagy- Tubes-hegyre javasolja telepíteni az eredetileg a Zengőre tervezett új NATO-radart a kormány - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerdán, miután erről tájékoztatta a köztársasági elnököt a Sándor- palotában. Az államfő sajtóirodája közleményben tudatta, hogy Sólyom László a kormány döntését tudomásul vette, és azt az alkotmány környezetvédelmi elveivel összhangban lévőnek nevezte. Grafika: Észak-Keleti Napló, forrás: Eurostat Az összes, adóval terhelt lakossági fogyasztói árak A villamos energia ára, kWh/forint , 600 kW-os —^fogyasztásig ■11200 kW-os ^"fogyasztásig Elemzők az árvitáról Szomszéd Orsolya, a Vision Consulting politikai elemzője: Kommunikációs szempontból jól illeszthető a Fidesz által bevezetett luxusprofit fogalmához a magas áramár hangsúlyozása. A fogalom maga nyilván egy taktikai fogás, amelyet a folyamatos kezdeményezési kényszer hatására hozott most elő az ellenzéki párt. Mindig valami újjal kell jelentkezni a hitelességi verseny miatt. Ha Orbán Viktor minden hétfőn hasonló javaslatokkal fog ezután előállni, akkor idővel azért csökken a hatásuk. Furmann Dávid, politológus: Sajnos gyakorlattá vált, hogy a két fél egymásnak ellentétes tényállításokat közöl. Megint egy olyan téma kapcsán alakult ki vita, melynek objektív valóságtartalmát igazából a széles közvélemény elég nehezen tudja ellenőrizni. Ebben a konkrét, meglehetősen globalizációkritikus felvetésben is hitkérdéssé válik a politika. Másrészt nehéz fogást találni a Fidesz kezdeményezésén, mert közgazdászok is emlegetik a luxusprofit fogalmát, amely ellen a politikának kötelessége lenne fellépnie. Olcsó cukor, drága kenyér? ■ Az EU cukorrendszerének reformja itthon is hatna. A tervet bírálják a magyarok. Budapest (ÉKN) - Drasztikusan, akár 40 százalékkal is csökkenhet a cukor ára. Erről dönthetnek az unió agrárminiszterei, akik az EU cukorrendszerének reformjáról tárgyalnak szerdán és csütörtökön - értesült a Világgazdaság. Pótolt jövedelem A brit elnökség és a bizottság közös javaslata a jelentős árcsökkentésért cserébe 60 százalékos jövedelempótló támogatást irányoz elő a cukorágazatban. A javaslatot korábban több ország, köztük Magyarország is bírálta. A javaslat sikere így sem biztos, a reformmal elégedetlen 11 ország blokkoló kisebbséget alkothat. Jó termés, drága liszt A kenyér viszont a jó gabonatermés ellenére már a közeljövőben drágulhat Magyarországon. A Napi Gazdaság szerint a liszt árát 8-10 százalékkal emelnék a malmok jövő év elejétől. A kenyér árának idei, 15- 20 százalékos emeléséről a sütőipari vállalkozások immár egyezkednek is a kereskedőkkel. Gócpontok Budapest (ÉKN) - Budapestet, Debrecent, Győrt, Miskolcot, Szegedet, Pécset jelölik az ország fejlesztési gócpontjainak, melyeket európai mintákból kiindulva határoz meg a kormány. A fejlesztések eredményeként 2013-ra tíz helyet javítana a kormány Magyarország pozícióján a nemzetek versenyképességi sorrendjében. A nem preferált településeket azzal igyekeznek megnyugtatni, a pólusok kisugároznak, azaz senki sem marad ki az uniós beruházásokból. Gettók, szinte minden városban Budapest (MTI) - A gettó- sodást, a szegregálódást, a mélyszegénységet és a munka- nélküliséget nevezte a mai magyar társadalom legnagyobb szociális problémáinak Ferge Zsuzsa szociálpolitikus a Családsegítés 20 éve címmel rendezett szakmai konferencián. Az elmúlt húsz évben megváltozott a szegénység természete, és olyan folyamatok mennek végbe, melyeket korábban elkerülhetőnek hittünk - mondta. Ferge Zsuzsa ezek között említette az „etnikai gettósodást” és a „szegénység gettósodását”. „Az egész országban is és szinte minden városban kezdenek kialakulni a gettók” - mondta. ÉSZAK Felelős kiadó: Szabó Miklós (szabQ@eszak.boon.hu). Kiadóvezető: Farkasné Lovász Zita (lovasz@eszak.boon.hu). Értékesítési vezető: Farkasné Lovász Zita (lovasz@eszak.boon.hu). Főszerkesztő: Kiss László (kiss.laszlo@eszak.boon.hu). Főszerkesztő-helyettesek: Bujdos Attila (attila.bujdos@eszak.boon.hu). Szántó István (szanto.istvan@eszak.boon.hu). Terjesztési vezetőhelyettes: Homolyáné Horváth Éva (homolyane@eszak.boon.hu). Marketingvezető: Szűcs Edina (edina.szucs@eszak.boon.hu). Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: a 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen: eszakterj@eszak.boon.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 1290 forint, negyedévre 3790 forint, fél évre 7290 forint, egy évre 13 990 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-46/502-900, telefax: 06-46/501-260, e-mail: ehird@eszak.boon.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-46/502-900, telefax: 06-46/501-262. E-mail: eszeri@eszak,boon.hu Kiadja az Inform Média Kft., 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Postafiók 178. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. ISSN 0133-0357 ^ATESZ