Észak-Magyarország, 2005. november (61. évfolyam, 256-280. szám)

2005-11-15 / 267. szám

2005. november 15., kedd ÉSZAK AKTUÁLIS / HIRDETÉS /5 HÍRCSOKOR • Bartos Trió. November 23-án este ad koncertet a miskolci Zenepalotában a Bartos Trió. A formáció neve nyárról is ismerős le­het, hiszen Bartos Csaba csellóművész volt az idei Miskolci Kamarazenei Nyár, benne a Canetti-mesterkurzussal, s a nemzetközi he­gedűversennyel főszervezője. • Dedikálás. Leslie L. Lawrence író ma dél­után 3 órától a Géniusz Könyváruházban de­dikálja Szádhuk - A hosszú álom című két­részes kötetét. A rendezvényt dr. Mészáros Miklós, Miskolc város főjegyzője nyitja meg. Káli-hirdetés: pengeváltás Az olvasó #7% Miskolc (ÉM) - Élénk eszmecserét, pen­geváltást, és persze vagdalkózást váltott ki a szombati „Káli-hirdetés”. Az adok-kapok a Borsod Online fórumán zajlik, a téma pedig a szombati szá­munkban megjelent fizetett hir­detés, illetve annak időzítése. (Hétfői számunkban Orbán Vik­tor pártelnök és Odor Ferenc megyei elnök is reagált a hirdetésben fog­laltakra.) Az MSZP Fidesznek és Orbán Vik­tornak címzett, hirdetésben megjelent so­rait az MPSZ-s Káli Sándor miskolci polgár- mester jegyzi. Lapunk tegnapi kérdéseire, hogy számí- tott-e ilyen reakciókra, mint amilyenek pél­dául a BOON-on olvashatók - egyebek kö­zött azt vetik a szemére, hogy udvariatla­nul „fogadja” a városba érkezett Orbán Vik­tort a polgármester elmondta: „A miskolciak döntő többsége nem rea­gált ilyen feszülten. Amint azt azóta bizo­nyára mindenki tudja, az MSZP szomba­ton egy országos választ kívánt adni a Fi­desz elvtelen, kampány előtti kampányára. Én ehhez csatlakoztam. Udvariatlanságnak azt tartom, hogy teleragasztják a város vil­lanyoszlopait kampányszünetben.” Narancsos forradalom Miskolc (ÉM) - Na­rancsos forradalom cím­mel nyílik november 16- án fél 11-kor fotókiállí­tás a Miskolci Egyetem politikatudományi tan­székén. A kiállítás Uk­rajna forradalmi esemé­nyeinek legemlékezete­sebb pillanatait mutatja be. A képeket Volody- myr Zhydchenko, az Uk­rán Inform hírügynök­ség munkatársa készítet­te. A fotóművész két és fél hónapon át rögzítet­te a történéseket, a kez­detektől a fordulatig. A tárlatot Jurij Muszka, az Ukrán Köztársaság ma­gyarországi nagykövete nyitja meg. A kiállítás november 24-ig tekinthe­tő meg. Bemutatták (Fotó: K. P.) Éneklem a tavaszt Miskolc (ÉM) - A Magyar Alkotók Internetes Társulása József Attila halálának 100. évfordulója al­kalmából mutatta be tegnap az Éneklem a tavaszt című antoló­giát. A könyvbemuta­tóval egy időben a társulás tagjainak munkáiból - festmé­nyek, tűzzománcok - láthattak kiállítást az érdeklődők. KONCERTAIÁNLÓ Szentpéteri Csilla Lávája Miskolc (ÉM) - „A lemez fantasztikus, a koncert óta egyfolytában hallgatom” - olvas­ható Szentpéteri Csilla honlapján, s ez csak egy azon rajongók véleménye közül, akik­nek már volt alkalma élőben hallani az új lemez dalait. Megjelent ugyanis Szentpéteri Csilla negyedik albuma, a Láva, amely a kri­tikusok szerint az eddigi legbátrabb alkotá­sa, egy újabb nagy lépés saját zenei világá­nak megformálásában. Akik kedvelik a zenéjét, jól tudják, hogy stílusa senkivel sem összetéveszthető, „át­járó” a különböző zenei műfajok között. S aki csak egy koncertjét is végigülte már, jól tudja, hogy Szentpéteri Csilla nemcsak zon­gorista, hanem zeneszerző és zenei rende­ző egy személyben. A lemez kiadója azt ígéri, hogy az új le­mez hallgatásakor nem fog csalódni, aki a szokásos virtuozitásra számít és az sem, aki a porcelánfinomságú hangokat, a mély szen­vedélyeket szereti. Erről pedig könnyen meggyőződhetünk, hiszen Szentpéteri Csil­la november 21-én este 7 órától a Miskolci Nemzeti Színházban mutatja be a Lávát. Miskolc elsőként adhat terveket ■ Van kerékpáros közle­kedésért felelős minisz­teri biztos, Miskolcnak pedig tervei. IM. Szántó Rita ______________________ rita.szanto@eszak.boon.hu Miskolc (ÉM) - Bodor Ádá- mot nevezte ki a kerékpáros közlekedésért felelős minisz­teri biztosnak Kóka János mi­niszter. A miniszteri biztos feladata lesz, hogy összegyűjt­se azokat a forrásokat és programokat, amelyek a ke­rékpáros közlekedés fejleszté­sét szolgálják. Ha több lesz a kerékpárút, több gurul majd belőle (Fotó 'Bujdos Tibor) Épül-e további? Van kerékpáros közlekedé­sért felelős miniszteri biztos, jelentheti ez azt, hogy épül to­vábbi kerékpárút Miskolcon? - erről kérdeztük Orosz Lajos alpolgármestert. „A jövő hét elejére elkészül a miskolci ke­rékpárutak építésére vonatko­zó tervezet, amellyel felkere­sem Bodor Ádámot. A segít­ségét szeretném kérni ahhoz, hogy forrásokat találjunk a megvalósításhoz”- mondta Orosz Lajos. Hozzátette: „Ter­veink között szerepel, hogy háromszor annyi kerékpárút legyen a városban, mint je­lenleg. Azt szeretnénk, hogy ezek az utak keresztben és hosszában is átszeljék a vá­rost.” A tervek elkészítése előtt az önkormányzat kikéri a kerékpáros szervezetek vé­leményét is, valamint a kör­nyezetvédelmi osztállyal, rendőrséggel is egyeztetnek. Orosz Lajos azt is elmondta, hogy a miskolci kerékpárút továbbépítésére körülbelül 700 millió forint kellene. A megvalósításhoz nagy segít­ség lenne az 50-50 százalékos finanszírozás is. „Kerékpárutak építésére különböző tárcáknál vannak források, az én feladatom, ezek szakmai összehangolása. Erre a fejlesztésre fordítható összeg országos szinten több 100 millió forintot jelent majd" - mondta Bodor Ádám. A kerékpárút területén nagy fejlesztések 2007-től, a Nem­zeti Fejlesztési Terv második szakaszában várhatóak - ígér­te a miniszteri biztos. Nagy probléma Bodor Ádám szerint nagy probléma hazánkban, hogy az elmúlt években épült ugyan mintegy 2000 kilométer hosszú kerékpárút, de ezek nem áll­nak hálózatba, elszigeteltek egymástól. Van olyan terület, ahol a kerékpárút fejlesztésé­re fordítható forrásból járda épült, amelyre felfestettek je­leket. Ezek azonban nem ne­vezhetők valódi fejlesztésnek - hangsúlyozta Bodor Ádám. A kinevezés Kerékpáros ügyekért fele­lős miniszteri megbízottnak nevezte ki Bodor Ádámot Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter vasár­nap. A megbízott feladata többek között, hogy felmér­je a magyarországi kerék­párutak helyzetét és állapo­tát. A magyarországi bicik­lis-hálózat nem egységes, há­lózatnak nem igazán mond­ható, így ezek összekötése a megbízott feladata lesz. Bo­dor Ádám menedzseli a jö­vőben a bicikliskultúra ok­tatását illetve a témával kapcsolatos turisztikai ügye­ket is a civil szervezetekkel együttműködve. A miniszteri biztos lapunk­tól értesült arról, hogy Mis­kolcnak rövid időn belül elké­szülnek a kerékpárúira vonat­kozó tervei: „Örülök ennek, hiszen az országos hálózat mel­lett fontos a városi utak fejlesz­tése is. Miskolc élen járhat, hi­szen nagyon kevés városnak vannak tervei.” Kerékpárutak A kerékpárutak hossza, km Borsod­Abaúj­Zemplén megye Miskolc 2,6 Nógrád 5,2 megye Békés megye Győr­Moson­Sopron megye (+120 méter a sétány új útja) 100,01 Az EB Tanácstermében Kovács László fogadta az újságírókat Másképp látják Brüsszel (ÉKN - NyZs) - A költségvetési bírálatokról az Európai Parlament központjá­ban ismerhettek meg eltérő véleményeket azok az újság­írók, akik i’égiónkból illetve Kárpátalja és Partium terüle­téről érkezve töltöttek el né­hány napot Brüsszelben. A sajtó képviselői között az Inform Média munkatársait is fogadta Kovács László, az EU- bizottság adóügyi biztosa, aki túlzónak tartotta a hazánk költségvetési hiányát bíráló nyilatkozatok tálalását. Mint kifejtette: az eljárási folyamat miatt tüntethető fel sorozatos­nak az elmarasztalás, ám a magyar kormány a második hivatalos észrevételezést kap­ta meg az elmúlt héten. Leszö­gezte: büntetés, szankció már csak azért sem várhat, mert Magyarország még nem tagja az euró-övezetnek, s december 1-jéig benyújtja a felülvizsgált konvergenciaprogramját. Kovács László után a cso­port tagjait Joaquin Almunia, az EU pénzügyi biztosának a szóvivője várta. Amelia Tor- res már úgy fogalmazott: va­lóban nincs mód a szankciók kiszabására, ám bizonyos reakciókkal szembe kell néz­nie hazánknak az aggasztóan magas államháztartási deficit miatt, és mert figyelmen kí­vül hagyta az uniós ajánláso­kat. Konkrét lépésekről nem nyilatkozott, de az már is­mert: Brüsszel nem ért egyet a 2006-os adócsökkentéssel. Fókuszban a Generáli kötelező gépjármű- felelősségbiztosítása A november a kötelező gépjármű-felelősség­biztosítások kötésének időszaka. Tóth Árpádot, a Generali-Providencia Biztosító Rt. területi ér­tékesítési igazgatóját kérdeztük, mit ajánl az or­szág második legnagyobb biztosítója az ügyfe­leknek. A Generáli biztosító hiszi, hogy az ügyfelek két dolgot tartanak fontosnak a kötelező gépjármű­felelősségbiztosítások esetében: az árat és a szol­gáltatásokat. Társaságunk mindkét területen nyi­tott az autósok felé: komoly kedvezményeket és egyedülálló szolgáltatásokat kínálunk ügyfeleink­nek. Melyek azok a kedvezmények és szolgáltatások, amelyeket a Generáli 2006-ra a nála kötelező gép­jármű-felelősségbiztosítást kötők részére nyújt? Olyan, a piacon egyedi kötelező biztosítást és eh­hez kapcsolódó szolgáltatásokat alakítottunk ki, amelynek keretében számos kedvezmény vehető igénybe. Ezek mértéke akár 45 százalékos is lehet. A legfontosabbnak azt tartom kiemelni, hogy tár­saságunk a piacon egyedülálló módon az ún. bó- nusz rendszeren felül, extra díjkedvezményben ré­szesíti a kármentes vezetőket. Ezen kívül a piacon unikumnak számít az a szol­gáltatásunk is, amelyet a CIB bankkal történt stra­tégiai együttműködésünk révén értünk el, vagyis a 2006-ban nálunk kötelezőt kötő ügyfeleink - egy bizonyos összeghatárig, természetesen - akár éves kötelező felelősségbiztosítási díjuk egynegyedét is megtakaríthatják, ha a banknál folyószámlát nyit­nak. Azok az ügyfeleink, akik kötelező biztosításuk mel­lé casco-biztosítást is kötnek a Generálinál, jelen­tős díjkedvezményben részesülnek. Számos egyéb kedvezményünk között meg kell, hogy említsem az ún. gyermek-kedvezményt, mely minden 14 év alatti gyermeket nevelő ügyfelünk­nek jár, valamint a közel félmillió mezőgazdasági vállalkozó részére kifejlesztett speciális csomagun­kat is. Mottójuk szerint a Generáli kötelező gépjármű­felelősségbiztosítás több mint egy kötelező biz­tosítás! Mennyiben nyújt többet a Generáli kötelező biztosítása, mint a piacon elérhető egyéb hasonló biztosítások? Ügyfeleinknek komoly segítség az ún. Európa Ext­ra kiegészítő biztosítási csomagunk, amely a kül­földön elszenvedett káresemény után, adott eset­ben átvállalja a kárrendezés nehézségeit, és ami a lényeg, annak költségeit! Ehhez kapcsolódik a Generáli ingyenes Autós Se­gélyvonal szolgáltatása is, amelynek előnye, hogy ügyfeleink egy éjjel-nappal hívható telefonszámon kérhetnek tanácsot belföldön vagy külföldön történt baleset, műszaki hiba vagy gépjárműlopás esetén. Lopás assistance termékünkkel szintén a bajba ke­rült autósok számára adunk fogódzót, hiszen az egész EU területén megtérítjük a gépjármű eltulaj­donítása miatt keletkező extra költségeket, például a taxit, a szállásköltséget vagy az autóbérlést. Hogyan és mikor lehet biztosítót váltani azoknak, akiket meggyőzött a Generáli kötelezője? Hol tá­jékozódhatnak az ügyfelek a Generáli ajánlatáról részletesebben? Annak, akinek még nincs nálunk a kötelező gépjár­mű-felelősségbiztosítása. döntésének megfelelően, 2005. december I-ig lehet felmondania jelenlegi biz­tosítójánál szerződését, amellyel egyidejűleg akár tanácsadóink egyikénél, akár a Generáli call cen­ter kék számán, akár interneten vagy ügyfélszol­gálati irodáinkban megkötheti új szerződéséi, (x) HIRDETÉS

Next

/
Oldalképek
Tartalom