Észak-Magyarország, 2005. október (61. évfolyam, 230-255. szám)

2005-10-29 / 254. szám

2005. október 29., szombat ÉSZAK SÉTA /7 Nálunk járt Cseh Károly költő járt az Avasi Gimnázium­ban, aki a költészet mel­lett beszélt a magyar nyelv formálhatóságáról is. A Mezőkövesden élő költő a magyar nyelven kívül sok más nyelvnek is tudója, elmondása szerint mégsem szereti az idegen szavak hasz­nálatát a magyar nyelv keretein belül. Szerinte a magyar költészet alap­ját a régi, már-már elfe­ledett szavak újjáéleszté­se, illetve az újszerű, a költő által létrehozott kifejezések ötvözése kell, hogy adja. A költe­mények szótárán kívül szó volt a versek üzenet- hordozó feladatáról. Ké­résünkre megosztotta velünk, hogy miért és hogyan írja verseit. Cseh Károly egy jó han­gulatú és tartalmas előadást tartott. Szabó Attila Avasi Gimnázium Fecske Csaba Az irodalom szabályai Az Avasi Gimnázium tehetséggondozó kö­rének foglalkozására Fecske Csaba költő is ellátogatott, aki lát­hatóan élvezte a tár­salgást a fiatalokkal. Kiemelten foglalko­zott a művek formai világával: szerinte egy költő csak akkor válik valóban költővé, ha megtanulja és be­tartja az irodalom szabályait. Szabó Attila Avasi Gimnázium Emlékezzünk együtt a halálra! A díjnyertes kép (Fotó: World Press) ■ Vártuk az ünnepet, míg a világ másik pont­ján több százezer ember halt meg. A 48. World Press Photo verseny nemzetközi zsűrije 2004-ben a Reuters indiai fényképészének, Arko Dattá- nak egy színes fotóját válasz­totta meg győztesének. A kép egy indiai nőt ábrá- I zol, aki az ázsiai Tsunami ka- i tasztrófában elhunyt rokonát I gyászolja. A World Press Photo zsű­rijének elnöke, Diego Gold- berg úgy jellemezte a képet, hogy: „egy erős hírkép, egy igazi fényképész nézőpontjá­ból”. Kathy Ryan, a zsűri tag­ja szerint pedig: „Datta képe egy grafikus, történelmi és erőteljes érzelmi hatású kép.” E fotó készültekor Ma- i gyarországon a karácsonyt j ünnepeltük. Mindenki ajándé­kokat vásárolt és lázasan ké- i szülődött. Izgatottan vártuk a i meglepetéseket, de legfőkép- i pen azt, hogy együtt lehes- : sünk a szeretteinkkel. Ezalatt j a világ másik pontján több százezer ember életét követel­http://seta.boon.hu Szóljon hozzá! te a szökőár. Az áldozatok kö­zött rengeteg volt az európai és az amerikai turista, akik családjukkal vagy barátaikkal pihenni és ünnepelni érkeztek a mesés tengerpartra. Fájdalom és veszteség Rengeteg természeti csapás történik a világban, naponta több száz ember hal meg vagy veszíti el hozzátartozóját. A képet nézve elgondolkoztunk azon, vajon mit élhetett át ez az indiai nő a katasztrófa után. Mi hozzá képest szeren­csések vagyunk, hiszen még nem éltünk át hasonló csapást és nem vesztettük el percek leforgása alatt mindenünket. Ez a kép azért különleges, mert összesűríti azt a fájdal­mat és veszteséget, amibe mi bele se merünk gondolni. November 1-jén a hagyo­mányaink szerint elhunyt hozzátartozóinkra emléke­zünk és gyertyát gyújtunk. Jussanak eszünkbe a szökőár áldozatai is. Barkó Zsanett, Barnóczky Katalin, Hrubos Bianka, Lakatos Brigitta, Sípos Fanni, Miskolci Matúra Gimnázium 11. OSZTÁLY. DIÁK ÚJSÁGÍRÓINK A mai oldal összeállításában jeleskedtek Szabó Attila Életkor: 17 éves Érdeklődési kör: olvasás, írás Iskola: Avasi Gimnázium Felkészítő tanára: Pappné Verse Ildikó Szoták György Szabó Alexandra Életkor: 16 éves Érdeklődési kör: zene Iskola: Berzeviczy Gergely Szakközépiskola Felkészítő tanára: Dicsük Ivett Lcsonczi Dóra Életkor: 18 éves Érdeklődési kör: újságírás, szerkesztés Iskola: Európa Szakképző Iskola Felkészítő tanára: Molnárné Vaszil Nóra Életkor: 16 éves Érdeklődési kör: sport, olvasás Iskola: Szepsi Csombor Márton Gimnázium Felkészítő tanára: Víghné Kiss Éva Simonfalvi Barbara Életkor: 16 éves Érdeklődési kör: vívás, Forma-1 Iskola: Szepsi Csombor Márton Gimnázium Felkészítő tanára: Víghné Kiss Éva Lukovics Ágnes Életkor: 20 éves Érdeklődési kör: szórakozás, tánc, zene Iskola: Európa Szakképző Iskola Felkészítő tanára: Molnárné Vaszil Nóra Elegendő idő van? Vajon elegendő szabadidejük van a diákok­nak a tanórákon kívül? Jut idejük kikapcso­lódásra? Bulizni, ismerkedni vagy csak egész­séges életet élni, sportolni? Van akinek min­den idejét a tanulás tölti ki, de ekad olyan is, akinek a bulizás vagy éppen a sport áll az első helyen. Simonfalvi Barbara Szepsi Csombor Márton Gimnázium Válasz a jövőben írásunk fejlettsége még kezdetleges, avagy már véglegesen kialakult? Több ezer évvel ezelőtt a barlangrajzok voltak a legmodernebb módszerei az őskori hitvilág megörö­kítésének. így vetették „papírra” vágyaikat, el­képzeléseiket a sikeres va­dászattal vagy a természe­ti erővel kapcsolatban. A rajzokat az ék- és a hie­roglifírás váltotta fel, ami szintén kezdetleges volt a mai egyszerű és modern­hez képest. Hogy ez a vég­kifejlet, esetleg változik a generációval együtt, még nem tüdni. Ezekre a kér­désekre a jövőben kere­sendő a válasz... Szabó Szandra Berzeviczy Gergely Szakközépiskola Pánik vagy valós félelem? Divatos lett manap­ság ezt a kifejezést használni: madárinfluen- za-veszély. Minden sajtóorgánum egy­re csak azzal riogat minket, hogy hamarosan itt az ember­re is veszélyes alfaj. Ezzel szemben nemhogy Európá­ban, de még csak a Távol-Ke­leten sem volt erre példa. Re­mélem, azérí bízhatunk ben­ne, hogy nem is lesz, de azért ez a fajta pánikkeltés néhány cégnek igencsak jól jön. Több helyről... Vegyük például a gyógy­szergyárakat: az új ellenanya­gok kifejlesztése és árusítása igencsak szép összegeket hoz ezen üzemek (vegyi) konyhá­jára. Más részrőí a hírműso­rok nézettségét is megnöveli egy-egy ilyen hír, hiszen sok­kal többen kapcsolnak egy csatornára, ha az előzetesben Tényleg veszélyesek? csak annyit vetnek fel, hogy már kontinensünkön van a vírus. Ami végül is igaz, csak nem fedi a valóságot. A bulvárújságok eladási pél­dányszámát is megdobják az ilyen címlapsztorik. Egy szó mint száz, nem kell minden hírt feltétlenül elhinnünk, amit olvasunk vagy hallunk, hiszen az gyakorta nem az in­formációáramlást segíti. Érde­mes több helyről, több biztos helyről is tájékozódnunk, mie­lőtt mindent elhiszünk. Szoták György Európa Szakképző Iskola tol. HU erntUipelüíQöiiJiu Korábbi cikkek a témában (DOC 29 kB) Kell a törődés Vajon mi, tinik és ma­ga a társadalom is elég figyelmet fordít-e az idős emberekre? Manapság már felbomlottak a nagy, többgenerációs családok. Egyre több azoknak a nyugdíjasoknak a száma, akik egyedül élnek egy kis lakásban, még jó, ha egy kedves háziállattal. Mi elégedettek lennénk az ilyen sorssal? Biztosan mindenki nemmel vála­szolna. Mit tehetünk mi, fiata­lok? Én megpróbálok a környezetemben élő idő­sekkel beszélgetni, idom­hoz mérten, megpróbá­lom felvidítani őket, mert nekik is szükségük van a törődésre. Losonczi Dóra Szepsi Csombor Márton Gimnázium Szép kilátás A Miskolci Nemzeti Színházban már bemu­tatták a Szép kilá­tás című darabot. (Fotó: ÉM archív) Szintkülönbség az utakon ■ Ha az autós nem já­ratos a környéken, „be­leszaladhat" a mély gö­dörbe. Nem is olyan régen édes­anyámmal utaztam Polgárra. Megdöbbenve láttam, hogy az út két sávja között elég nagy a szintkülönbség. Volt, ahol már le volt aszfaltozva és ahol abbahagyták a munkát, ott szintén volt szinkülönbség. Viszont van forgalomirányí­tás, tábla is jelzi, hogy lassí­tani kell, ennek ellenére a ka­mionok úgy mentek, mint az őrültek. Bár ha az autós nem járatos a környéken, biztos nem lesz boldog, ha „belesza­lad” a szintkülönbségbe. Lukovics Ágnes Európa Szakképző Iskola Lövedék levegőből Kísérletezz és gondolkozz! . ' 1 db műanyag vödör 1 db régi zuhanyfüg- L, göny egy darabja vagy vastag műanyag fólia 1 db erős gumiszalag 1 db éles kés ■ 1 db gyertya vagy p öngyújtó Figyelem! • Felnőtt segítségével végezd el a kísérletet! Grafika: Napló, forrós: VN Kérd egy felnőtt segítségét, hogy a vödör aljára vágjon egy 5 cm átmérőjű lyukat! Kérd egy felnőtt segítségét, hogy gyújtsa meg a gyertyát és állítsa egy asztalra! Húzd rá szorosan a fóliát a vödör felső nyílására és rögzítsd a fóliát a gumiszalaggal. Állj kb. 2 ni-re a gyertyától, célozz a vödör aljá­val a gyertyára és üsd meg erősen a vödör felső nyílását takaró fóliát! Azzal, hogy a fóliára ütöttél, a vödörben lévő levegő összenyomódott, és a levegő a vödör alján található lyukon keresztül, gyűrű alakban távozott. Gyűrű \ Egy kis hungarocelldarab- kat is meg tudsz ezzel a módszerrel mozdítani anél­kül, hogy hozzáérnél. Elfújhatsz egy papírdarabkát az asztalról, vagy a hajadat is mozgásba hozhatod ezzel az eljárással.

Next

/
Oldalképek
Tartalom