Észak-Magyarország, 2005. október (61. évfolyam, 230-255. szám)
2005-10-15 / 242. szám
2005. október 15., szombat ÉSZAK SÉTA /6 A drog ellen Encsen Bűnmegelőzési és kábítószerellenes napot tartottak Encsen. Előadást tartott dr. Fűnk Sándor főorvos és Gáspár Károly, aki fia tragikus történetét meséli el országszerte, elrettentés céljából. A délutáni program a Spider, a Miskolci Speciális Felderítő és Mentőcsoport bemutatója, valamint az Idiot Side és az Excel- sior együttes bemutatkozása volt. A műsorok alatt, a parkban felállított sátorokban lehetőség nyílt megszemlélni az illegális és legális drogokat és a rabosítás folyamatát is. A nap során bebizonyították a biztonsági öv használatának fontosságát is. Simonfalvi Barbara Szepsi Csombor Márton Gimnázium Ez a sport alig változott A thai boksz A muay thai bokszra nagy hatást gyakoroltak a középkori évek háborúskodásai. Keleten egyre inkább előtérbe kerültek a puszta kézzel vívott irányzatok. Ez a harcművészet a fénykorát a XVI. században érte el Nareusan király uralkodása idején. Az idők folyamán ez a sportág is változott. Szabályozták a menetek hosszát és kötelezővé tették a kesztyű használatát, de még ma is megmaradtak rituális szertartások és a kellékek. Németh Péter Európa Szak. Iskola DIÁK ÚJSÁGÍRÓINK A mai oldal összeállításában jeleskedtek: Németh Péter Maksó Bianka Életkor: 22 éves Érdeklődési kör: zene, film iskola: Európa Szakképző Iskola Felkészítő tanára: Molnárné Vaszil Nóra Simonfalvi Barbara Életkor: 16 éves Érdeklődési kör: olvasás Iskola: Szepsi Csombor Márton Gimnázium Felkészítő tanára: Víghné Kiss Éva Varga Vince Érdeklődési kör: számítógép Iskola: Szepsi Csombor Márton Gimnázium Felkészítő tanára: Víghné Kiss Éva Életkor: 15 éves Érdeklődési kör: zene, tenisz, olvasás Iskola: Ságvári Endre Gimnázium Felkészítő tanára: Farkas Barbara Szoták György Életkor: 18 éves Érdeklődési kör: újságírás, szerkesztés Iskola: Európa Szakképző Iskola Felkészítő tanára: Molnárné Vaszil Nóra Nascsó Beáta Érdeklődési kör: írás, olvasás Iskola: Berzeviczy Gergely Szakközépiskola Felkészítő tanára: Dicsük Ivett Ikerlelkek a világban Sokat hallani emberek közötti összhangról, amelyet sokféleképpen magyaráznak. Ez leginkább az ikerpárok körében figyelhető meg, akik többnyire szorosabb kapcsolatban állnak egymással. Különböző kísérleteket végeztek, ebből kiderült, hogy képesek egymástól távol, különböző helyzetekben feltett ugyanazon kérdésekre teljesen egyformán válaszolni. Nascsó Beáta Berzeviczy Gergely Szakközépiskola Ésss... csapó, felvétel indul! A cikk szerzői, avagy az ■ Médiaórán lehetőséget kaptunk, hogy betekintsünk a profi filmesek világába. Október első hetében rendhagyó médiaóra keretén belül lehetőségünk nyílt arra, hogy középiskolásként bepillantást nyerjünk egy profi filmforgatás kulisszatitkaiba. Egy hétre megfeledkezhettünk a szürke hétköznapokról, mert fiatal filmesek lepték el a várost. Számunka különösen vonzó volt a 8. Celluloid Workshop programja, hiszen a forgatásoktól az utómunkálatokig követhettük a filmkészítés folyamatát, egészen az alkotás bemutatásáig. Bár mindannyian fogtunk már kezünkbe kamerát, saját Ka*** hSXíiJ emtlppek.baaDJiii Cikkek a filmfesztiválról (doc 34 kB) tudásunk szerint próbáltuk megvalósítani terveinket, ez mégis különleges volt. Új tapasztalat Miért? Mert egyszer egy évben kaphatunk ízelítőt a profi filmesek világából. Képzett szakemberek, operatőrök, technikusok, hangmérnökök, sminkesek jól összehangolt munkája által tehettünk szert új tapasztalatokra. Láthattuk, hogy a filmkészítés kőkemény csapatmunkát és pontosságot igényel. Mindezek mellett a hangulat nagyon jó volt. A stábokról példát véve kedvet kaptunk, hogy jövőre elinduljunk a 9. Celluloid Workshop pályázatán. Bodnár Zsuzsanna, Galajda Erika, Hernádi István, Lengyel Nóra, Tóth Tünde, Virágh Annamária 12. a Miskolci Matúra Gimnázium Itt van az ősz - de hol? Óvjuk a környezetet, amelyben élünk (Fotó: ém archív) Angyalok között Érezted már valamikor, hogy különlegesen sikerült valami? Sokan nem hisznek a földöntúli erőkben, és ezt természetesen nem is szeretném megváltoztatni, mindössze rávilágítanék egy tényre, amit mindenki nap mint nap átél: angyalok segítik életünket. Számtalanszor érezhetjük, például valami csoda folytán, hogy jobb jegyet kapunk a dolgozatra. Amikor találkozunk egy rég nem látott ismerőssel, vagy amikor hirtelen jó érzés fog el bennünket, angyalnak köszönhetjük. Senki sem tudhatja, hogy az égből érkeztek, mellénk rendelték őket, vagy önszántukból segítenek nekünk. Maksó Bianka Ságvári Endre Gimnázium ■ Itt van az ősz, de vajon hová tűntek az évszakok? Nincs átmenet az időjárásban. „Itt van az ősz, itt van újra” - írta Petőfi. Ha ma élne, feltenné a kérdést: hová tűntek az évszakok? Átmenet nélkül követi egymást a legforróbb nyár és a téli kemény fagy. Sokan a klímaváltozást okolják emiatt, amelyben rejlik némi igazság, hiszen egyre több és több autó, gyár és vegyi üzem szennyezi bolygónk légkörét. Összefogás Ebből pedig előbb-utóbb gondok lesznek. Talán már ezen problémák előjelei mutatkoznak a hirtelen időjárásváltozásokban, és a mind gyakoribb természeti katasztrófákban. Talán már hamarosan eljön az az idő, amikor rettegnünk kell attól, hogy reggel a kapun kilépve éppen milyen időjárás fogad: tomboló szélvihar és árvíz, vagy fagyos mínuszok és hótorlasz. De ne szaladjunk előre ilyen távolra az időben, hiszen az előzőeken kívül már manapság is rengeteg problémát okoznak az időjárás viszontagságai. Sokan szenvednek a jövő-menő frontok hatásaitól, és évről évre egyre többen halnak meg a nagy nyári melegekben. Több idős ember már rettegve várja a forró évszakot, hiszen nem tudhatják, szervezetük meddig bírja a szélsőségeket. A problémára talán már csak egy megoldás lehet, egyfajta utópisztikus elképzelés: egy világméretű összefogás, amelyben jelentősen korlátoznák a szennyezőanyag-kibocsátást. Ez lenne az egyetlen járható út, hogy ne tegyük tönkre végképp földünk légterét. Ez lenne az egyetlen járható út, márha még nem túl késő. Szoták György Európa Szakképzőiskola Kötelező vagy választott? ■ Mit tanulhatnak egymástól a különböző kulturális háttérrel rendelkező emberek? A Fráter György Katolikus Gimnázium Európa több országából - Németország, Nagy-Britannia, Ciprus, Szlovákia, Lengyelország - fogadott vendégeket. Ez a találkozó a Comenius program támogatásával jött létre. A téma izgalmas volt: mit tanulhatnak egymástól a különböző kulturális háttérrel rendelkező emberek, és hogyan alakul Európa arca a migráció kapcsán. Órarend része „Míg Magyarországon kötelező tantárgy az ének és a rajz, Nagy-Britanniában a diákok tizennégy éves koruk után eldönthetik, hogy megtartják-e a művészeti óráikat. Én jónak tartom, hogy itt az órarend részei ezek a foglalkozások, s azt hiszem, Tony Blair kormánya is kezdi észrevenni, hogy szükséges a diákok művészi képességeinek fejlesztése is. A mi iskolánk eltér a nálunk szokásostól, mi gyakrabban járunk kiállításokra, színházba és hangversenyekre” - mondta Tóm Reade, a darlingtoni gimnázium tanára. Hozzátette: „Hazánk tanulói ritkán találkoznak külföldi iskolásokkal. Ez a program remek alkalom arra, hogy a különböző nemzetiségű diákok megismerjék egymás kultúráját.” Obbágy Vivien és Elek Balázs Fráter György Katolikus Gimnázium Nuna. A Nuna II. névre keresztelt napautó a világ leggyorsabb napenergiával működő gépkocsija. Varga Vince Szepsi Csombor Márton Gimnázium Kémiai színek Kísérletezz és gondolkozz! így lehet kémiai reakció révén színes mintákat és akár színes képeket előállítani. Hozzávalók ■ Kis adag vöröskáposzta ■ 1 db pohár ■ 1 db kés ■ 1 db fehér papír kávéfilter ■ 5 db csésze ■ 5 db teáskanál ■ Citromlé ■ Sütőpor ■ Mosópor ■ 1 felnőtt segítsége Grafika: Napló, forrás: VN r B Aprítsd fel a vöröskáposzta felét kis darabokra, tedd a darabokat a pohárba, önts rá vizet, hogy ellepje, és hagyd állni egy éjszakán át! Figyelem! A vóröskáposzta foltot hagy maga után a Cj ruhán es más felületeken!' Q5 Itasd fel a vöröskáposzta levét a papírfilter segítségével kb. 20 másod-N percig, és utána hagyd megszáradni a papírfiltert! Q Önts tiszta citromlét egy üres csészébe! j Sütőpor Tégy 1 teáskanál sütőport meleg vízzel félig töltött csészébe! Készítsd elő a következő „színeket" az egyes csészébe: cr ZaiE Tégy egy teáskanál citromlevet a felig vízzel töltött csészébe! Tégy 1 teáskanál mosóport meleg vízzel félig töltött csészébe! I Tégy hat teáskanál sütőport meleg vízzel félig töltött j^csészebe! jjsg Cseppents mindegyik csészéből egy y i ............................... j kicsit az ibolyakék papírfilterre, és figyeld meg, mi történik! Mi történt? A foltok különböző módon \ színeződnek el: Az első folt piros, a második j rózsaszín, a harmadik kék, a negyedik zöld és az ötödik sárga lesz. 3 A vöröskáposzta megváltoztatja a színt, ha ma- 4 ró, lúgos vagy alkáli vegyszerekkel kerül’kölcsönhatásba. c