Észak-Magyarország, 2005. október (61. évfolyam, 230-255. szám)

2005-10-13 / 240. szám

2005. október 13., csütörtök ÉSZAK AKTUÁLIS /3 HÍRCSOKOR • Műsor nyugdíjasoknak, ősz az egész­ségben, irodalomban, zenében címmel lát­hatnak műsort az érdeklődők a József Attila fiókkönyvtárban a B.-A.-Z. Megyei Össznyugdíjasok Szövetsége szervezésében október 14-én (pénteken) délután 4 órától. • József Attila, Illyés Gyula és Flóra. „Min­ket Gyuszi szeretni kell" címmel dokumentum­játékot mutat be a Budapesti Bárka Színház a hármas kapcsolatáról a Diósgyőri Ady Endre Kulturális és Szabadidő Központ színháztermé­ben október 19-én (szerdán) este 6 órától. NÉZŐPONT Ha én gazdag lennék... Szaniszló Bálint balint.szaniszlo@eszak.boon.hu Ki nem játszott már el a gondolattal, hogy mi is lenne, ha gazdag lenne? Bevallom, én is az ilyetén gyarló álmodozók táborához tar­tozom. A lottó-csúcsnyereniények idején sok­szor azon kapom magam, hogy számolgatom, hogy abból az egy-két. (vagy három-négy) milliárdból melyik szeretteimnek mennyit is adnék, melyik barátomnak milyen kocsit ven­nék, hol vennék házat, hogy fizetném ki vil­lámgyorsan ilyen-olyan banki adósságaimat, melyik alapítvány számlájára fizetnék be jelentős összegeket. Persze a milliárdoknak így sem jutok a végére, mert még - a képzeletemben - mindig marad a végén 7-8 számjegyű összeg, ami - úgy gondolom - életem végéig biztosítaná a saját és családom megélhetését... Amíg ezeken jár élénk fantá­ziám, közben dúdolgatom magamban a klasszikus melódiát: „Ha én gazdag lennék..." Ez a „leggazdagabb magyar" lista kicsit megzavart az álmodozásban. Itt már tíz-húsz, sőt ötven-hatvan milliárd is szerepel a nevek mellett. A költekezésben - képzeletben - az egymilliárdon még túljutottam valahogy, de ez a több tíz milliárd valahogy túl nagy nagy­ságrend egy hétköznapi halandó számára. Ennyi pénzzel (vagyonnal) gazdálkodni már igen nagy felelősség, jóval nagyobb, mint ami legtöbbünk életfelfogásába belefér. Vissza­huppanok hát inkább a földre... Az ötös lottót persze azért most is kitöltőm. Az az egy-két milliárd azért nem jönne rosszul... Aztán meg dúdolgatok: „Ha én gazdag lennék..." A 104. születésnap Hercegkút (ÉM) - Hercegkút legidősebb pol­gárát köszöntötte szerda délelőtt a település lakos­sága. A 104 éves Borbíró Jánosnét otthonában ke­resték a hercegkútiak, hogy átadják ajándékai­kat és jókívánságaikat. A jeles alkalmon természe­tesen jelen volt a család is: három gyereke, öt unokája, hat dédunokája, és nyolc ükunokája is kö­szöntötte a település legidősebb lakóját. Vissza­kaphatják Miskolc (ÉM) - A miskolci önkormány­zat pályázatot ír ki a Nemzetközi Számí­tástechnika- és Nyelvvizsga Alap tá­mogatásának odaíté­lésére. A pályázatra állandó miskolci lak­hellyel rendelkező alap, közép- illetve felsőfokú oktatási in­tézmény nappali ta­gozatán tanuló diá­kok jelentkezhetnek, akik sikeresen tettek le C típusú nyelvvizs­gát, illetve ECDL szá­mítástechnikai vizsgát február 1. és július 31. között. Határidő október 26. A pályá­zatokat az oktatási intézményekben vagy a városházára kell benyújtani. VILLÁMVOKS Tart-e Ön a madárinfluenzától? Szavazók száma: 162 2005. 10. 12. 18.20 óra Igen 57% Nem 43% Következő kérdésünk: Szeretne a.leggazdagabb magyar lenni? EIÍBMg www.boon.hu Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. ha gazdag lenne? ■ Mire költené, ha hir­telen nagyon gazdag lenne? - ezen sokan el­gondolkodtak már. Miskolc (ÉM - OlKa) - Te­gyük fel... - muszáj így kezde­ni, hiszen már a hirtelen na­gyon gazdaggá válás is olyan feltételezés, aminek esélye meglehetősen minimális. Ha­csak nincs egy nagyon gazdag amerikai nagybácsi, vagy nem dolgozunk nagyon sokat és beüt a tuti, de ott a hirte­lenség mint tényező zárható ki. Szóval hirtelen jó sok pénzhez jutunk, és ahelyett, hogy azt tennénk, amit a leg­több minimális pénzügyi ér­zékkel rendelkező is tenne, vagyis befektetne, mi elkölt- jük. Na de mire? Természete­sen alapvető dolgokra: ház, autó, utazás, ékszerek... Házat, nyaralót Ha szűkebb pátriánkba ma­radunk és megyénkben her­dáljuk el a pénzt - s nem az esztétikára megyünk, vagy a funkcionalitásra, hanem a leg­drágábbat keressük -, akkor a pénz által íziben szonobbá vált emberünknek tökéletesen megfelelő az a 130 millió forin­tos (erődítmény jellegű) négy- emeletes, 670 négyzetméteres luxusingatlan, amit' Miskolc­Sokan vagyunk, akik szívesen hajtanánk ilyen „szekérrel" tapolcán kínálnak eladásra egy jó ideje. Ha egy kis „arisz- tokráöia-feelingre” vágyik, ak­kor például Bánhorvátiban a Platthy-kastély 80 millió forint (+áfa) is az övé lehet, egyfaj­ta nyaralónak. Mindehhez dukál egy autó, például a hazai piacon alig néhány napja bemutatott Mer­cedes S osztály, aminek 5 ezer köbcentis, 388 lóerős S500 vál­tozata az összes létező extrá­val 43 millió forintért elvi­(Fotó: Bujdos Tibor) hető. Jóllehet az autóra meg­rendelésétől fogva mintegy 3 hónapot kell várni, de közben legalább van alkalmunk nya­ralni. Hogy hol? Drága nyara­lás rengeteg akad, a Szerviz Utazásszervező kérdésünkre azt ajánlotta: ha igazán extra, luxusnyaralást szeretnénk, akkor irány a mintegy négy­órányi repülőúttal elérhető Dubai, ahol a Budj A1 Arab hétcsillagos hotel, tengerre néző királyi lakosztálya egy éjszakára majd' 2,3 millió fo­rint, de személyenként 1 mil­lió 750 ezer forintért 25 napos világkörüli úton is részt ve­hetünk. Mit venne. És a miegymások ízlés szerint felmerülhet még számos igény, ám mi­után megyénkben kevés az igazán, nagyon gazdag em­ber, nem épült ki rájuk ki­fejezetten ipar, s hát a cél az volt, hogy helyileg mi érhető el. Ékszerben példá­ul a Csótai Ékszerboltban a legdrágább aranylánc ára 552 ezer forint körül alakul (104,3 grammos és 60 centi­méter hosszú), míg az ah­hoz való karlánc 192 ezer forint (36,4 grammos, 22 centiméter hosszú). A 10 leggazdagabb ember Magyarországon Becsült vagyon (milliárd forint) (8° 60 Név : Terület/érdekeltség 1. Rahimkulov Medget Bank, pénzügyi befektetések 2. Csányi SándorBank, élelmiszeripar, befektetések 3. Demján Sándor : Ingatlanfejlesztés 4. Várszegi Gábor 1 Kereskedelem, ingatlanhasznosítás í 5. Széles GáborIpari és médiábefektetések 6. Leisztinger Tamás Befektetések, ingatlanfejlesztés 7. Nagy Elek Útépítés, ingatlanbefektetések 8. Bige László Tibor Vegyipari befektetések 9. Veres Tibor Szolgáltatás, kereskedelem 10. Wáberer György ...............................1 Szállítmányozás, logisztika Megyei kereseti legek Csak itthon gazdag a gazdag Miskolc (ÉM) - Kereken 248 millió 46 ezer forint a legna­gyobb jövedelmű magánsze­mély keresete megyénkben, legalábbis a 2004-es évi jövedel­met bevallók körében - derült ki az APEH megyei igazgatósá­gának összesítéséből. Ugyanez az egyéni vállalkozói lég eseté­ben 152 millió 160 ezer forint, azaz ennyi volt a legnagyobb jövedelmű, ingatlan-bérbeadás címen besorolt vállalkozó be­vallott összes jövedelme a tava­lyi évben. Érdekesség, hogy a vállalkozók toplistáján az adó­alanyi besorolása szerint a tí­zes listán hét ilyen vállalkozó szerepel, de jól meg lehet élni gépjármű-javításból és vil­lanyszerelésből is. Ez utóbbi két szakma 77, illetve 74 mil­lió forint éves bevallott jövedel­met hozott a vállalkozónak. A hazai gazdagok a nemzetközi listákon biz­tos, hogy nem kerülné­nek a 100 közé. Miskolc (ÉM - NSZR) - A hazai 100 leggazdagabb ember nemzetközi viszonylatban egyáltalán nem számít vagyo­nosnak, sőt még itt a keleti régióban sem, hiszen román szomszédaink között is akad­nak, akik sokkal gazdagabbak - mondta Mihályi Helga szo­ciológus. - Hazai viszonylat­ban vagyonuk felfoghatatlan, de a külföldi listákon nem ke­rülnének be az első száz közé. Míg a nyugati országokban egyfajta presztízst jelent a gazdagság, vagy’ az, hogy egy ilyen listán szerepelnek, addig nálunk szégyellik az érintet­tek, és titkolják a vagyonukat. Talán azért, mert nagy a kontraszt a társadalmon be­lül, és sok a szegény ember - vélekedett a szociológus.- A gazdagságot, csakúgy, mint a szegénységet, nem le­het pontosan definiálni. Szo­ciológiai szempontból úgy értelmezhető: jövedelemből adódó kedvező helyzet - mond­ta Mihályi Helga. Hozzátette: „A szociológusok a jövedelmi tizedet használják a gazdagság mérésére. Ez azt jelenti, hogy a kereső népességet felosztják tíz részre, és megnézik, hogy egy tizednek mekkora a része­sedése az össztársadalmi jövedelemből. A legfelső tized­be tartoznak az igazán gazda­gok, ők részesednek leginkább a jövedelemből.’’ Negatív gondolat A gazdagság alatt nemcsak a jövedelmet értjük, hanem azokat a vagyonelemeket, amelyek értéke pénzben kife­jezhető. Mihályi Helga sze­rint: „A 100-as lista hallatán a magyar emberekben felme­rül a kérdés, hogy lehet ekko­ra vagyonra szert tenni, és ál­talában valamilyen negatív - ügyeskedés, lopás - dolgot tár­sítanak hozzá. Ez a nyugati országokban nem így van, és lassan hazánkban is kezd megváltozni ez a szemlélet.” Milyenek a magyar gazdagok? ■ Aki ma Magyaror­szágon vagyonosnak szá­mít, zömmel „hétközna­pi" életet élő üzletember. Budapest (ÉM) - Nem volt szükség „trükkökre”, hogy a vagyonokról információkat szerezzenek - a látókörükbe került emberekről gyűjtöttek hozzáférhető adatokat, amit szakszerű becslésekkel egészí­tettek ki. így dolgoztak a 150 leggazdagabb Magyarországon 2005 című kiadvány összeállí­tói. Törvényes eszközöket igénybe véve, semmiképp sem a célszemélyek magánélet­ében „kurkászva” - fogalmaz Kertész György, a Népszabad­ság Rt. gondozásában most megjelent füzet szerkesztője.- Piac van, pénzügyi tranz­akciók. És az itt felsorolt gaz­dagokra sem úgy kell gondol­ni, hogy valamiféle hedonis­ta életvitelt követő alakok: nem „úsznak a pénzben”, mint Dagobert bácsi a rajz­filmben. Legtöbbször földhöz­ragadt, realista, hétköznapi emberek. Sokszor maguk sem látják át saját gazdagságuk volumenét. Másfél-két évtized­del ezelőtti gmk-ból lett rt.-k, privatizált üzemegységek ké­pezik a vagyonuk alapjait. Nincsenek drága hobbijaik, azt mondhatnám, többüknek a személyes vagyona tulajdon­képpen semmi, nem sokkal több, mint bármelyikünké - osztja meg velünk tapasztala­tait Kertész György. Nincs bújócska Más kérdés, hogy ennek el­lenére a gazdagok nem szíve­sen beszélnek gazdagságukról. Ily módon a 150 „gazdag” szerkesztői sem tagadják, csak azokat vehették fel lis­tájukra, akik a látókörükbe kerültek; Kertész György mindazonáltal nem hiszi, hogy számottevő számban akadnának olyanok, akik tel­„Kis" szerencsével bárki beke­rülhet a gazdagok „klubjába” jesen a háttérbe húzódva tud­nák gyarapítani vagyonukat.- Egy-két ezer ember van, aki felférhetne egy ilyen listá­ra. Mi háromszázat vizsgál­tunk meg. Vannak, akikről tudjuk-sejtjük, hogy idevaló, de nem találtunk mérvadó adatokat róla. Bárki találhat, említhet olyat, aki szerinte le­maradt. Miskolcról is kaptunk jelzést: hogy-hogy ezt-és-ezt a helyi fuvarozót kihagytuk?! Milliárdos-keltetők Van-e magyar sajátosság a gazdaságban? Nos, talán az, hogy az indulásnál sok­sok szál találkozik. A vagyo­nok eredetét kutatva mind­untalan bizonyos jellegzetes „csomópontokig” jutottak vissza az újságírók. Van né­hány „milliárdos-keltető”, ahonnan sokak sikere ere­deztethető. Ilyen a Budapes­ti Értéktőzsde világa.

Next

/
Oldalképek
Tartalom