Észak-Magyarország, 2005. október (61. évfolyam, 230-255. szám)
2005-10-29 / 254. szám
Beszerzési és Értékesítési Szövetkezet, Hercegkút Akovin Kft., Olaszliszka Kereskedőhöz Rt. Szegi, Tolcsva Hálózat a pályázati forintok megszerzéséért Miskolc (ÉM - OlKa) - Javában zajlik a 2007-2013 közötti időszakra szóló második Nemzeti Fejlesztési Terv előkészítése. A jelentős fejlesztési forrás lehívása, eredményes felhasználása érdekében régiónkat érintően 60 emberrel nőhet, gyakorlatilag megduplázódhat az Északmagyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség létszámát. Minderről Szabó György, a regionális fejlesztési tanács elnöke számolt be, kiemelve: a cél, hogy minden kistérségben legalább egy segítő legyen, akik az eredményesnek tűnő pályázatok kidolgozásában működnek közre tanácsadóként, segítik a kapcsolattartás, illetve feladatuk lesz segíteni a nyertes projektek gazdáit a felmerülő problémák megoldásában. Felsőfokú végzettségűek jelentkezését várják, akik közül a legmegfelelőbbek képzés, valamint sikeres vizsga után lehetnek a tanácsadói hálózat tagjai. ÉSZAK A regionális fejlesztési ügynökség tanácsadói hálózatának bőví- * — tésére megjelent a pályázati felhívás, ami a www.norda.hu hnn- lapon található meg. Szabó György 2005. oktcbv zombat ÉSZAK AKTUÁLIS / HIRDETÉS /4 HÍRCSOKOR • Kisgömböc. Hagyományőrző játszóházi foglalkozásokkal várja a gyerekeket a Nyilas Misi Ház (Miskolc, Kossuth .utca 15.) november 11-én, november 25-én és december 9-én délután fél 5-től. • Holle anyó. A Miskolci Csodamalom Bábszínház társulata november 6-án délelőtt fél 11- kor mutatja be a Holle anyó című bábjátékot, melyet a Grimm-testvérek nyomán Csorba Piroska írt. A Parlament elé vonultak A nagyszüret vége Tokaj (ÉM - SFL) - Befejeződik a hétvégén a nagyszüret Tokaj-Hegyalján. Azoknak marad kint a tőkén a szőlője, akik saját fogyasztásra termehiek - és még bíznak benne, hogy a kedvező idő miatt tovább aszú- sodik a szőlőjük. És azok is várnak, akik jégbort készülnek előállítani. A felvásárlás befejeződik. Mellékelt grafikánkon azt igyekszünk áttekinteni, hogy melyik felvásárló menynyit kínált az idén Tokaj-Hegyalján a szőlőért. Idén egyébként az átlagosnak mindössze egy- harmada termett. Szonáták a palotában Miskolc (ÉM) - Új sorozattal lepi meg a miskolci zenebarátokat a Filharmónia Kht. Bogányi Gergely, Jandó Jenő és Perényi Miklós előadásában, Beethoven-Brahms zongora-cselló szonátái szólalnak meg Miskolcon a Zenepalota Bartók-ter- mében három alkalommal. A sorozattal egy régi hiányt pótolnak a szervezők, melynek első előadása november 3-án csütörtökön este 7 órakor lesz. Műsoron: Beethoven: F-dúr szonáta, C-dúr szonáta, A-dúr szonáta Jandó Jenő és Perényi Miklós tolmácsolásában. ÉSZAK Az egyedi előadások után ér- deklodők jegyet válthatnak a Filharmónia Kossuth u. 3. szám alatti irodájában. Hétvégén sztrájkszünet A megnyitón Borsosszobrok Miskolc (ÉM) - Borsos István szobrász- művész alkotásaiból nyílt kiállítás tegnap a Miskolci Galéria Rá- kóczi-házában. A kiállítást Csáki Imre, a megyei önkormányzat kabinetirodájának főosztályvezetője nyitotta meg. A szobrászművész munkái november 24-ig tekinthetők meg a Miskolci Galériában. ■ Az árvízvédelmi fejlesztések folytatását követelték a polqármes- terek. Budapest (ÉM - SzP) - A Vásárhelyi-terv által érintett mintegy 40 település polgár- mestere tüntetett tegnap a Parlament előtt. A borsodi és a szabolcsi falvakat is érintő akcióval azt szeretnék elérni, hogy a kormány tartsa be ígéretét, és a költségvetésben biztosítson fedezetet az önkormányzatok infrastrukturális beruházásihoz. ameddig csak orvosa engedi, mert „ha nem érik el céljaikat, az érintett települések élet- és vagyonbiztonsága veszélybe kerülhet”. Hozzátette, hogy az „tekintettel az ünnep méltóságára” hétvégén átmenetileg beszünteti az éhség- sztrájkot. Nem vállalják A demonstrálok vezetője, Veres Nándor egy a miniszterelnöknek címzett levelet adott át a Fidesz környezet- védelmi szakpolitikusának. Túri-Kovács Béla kijelentette, egyetért a polgármesterek követeléseivel és odaadja a levelet Gyurcsány Ferencnek. A panaszos helyhatóságokat tömörítő Önkormányzati Tanács egyébként kiadott egy nyilatkozatot, mely szerint akár egy kora tavaszi árvíz, akár a későbbiek folyamán bármikor kialakult árvizek esetében az önkormányzatok semmilyen felelősséget nem kívánnak vállalni. Mint fogalmaznak, ebben a kérdésben a teljes felelősség 100 százalékosan a kormányt terheli. A polgármester úgy véli, hogy a kormány nem hajtja végre törvényi kötelezettségeit. - A kormány 2003-ban elkülönített 130 milliárd forintot a Vásárhelyi-terv első ütemének végrehajtására, de ebből a jövő évi költségvetésben infra Fővárosi médiaesemény. Barati Attila (középen) az érdeklődés középpontjába került (Fotó: Szegő Péter)- A Vásárhelyi-terv a Tisza- völgy árvízi biztonságának megőrzésén túl az érintett települések infrastrukturális fejlesztését is célozná, de sajn ........................... Tekintettel az ünnep, méltóságára, a hétvégén beszüntetem az éhségsztrájkot. Barati attila ......7.............*......................1f nos az elmúlt három év ígérgetéseiből semmi nem valósult meg - mondta lapunk budapesti tudósítójának Barati Attila, Pácin polgármestere, aki a célok elérése érdekében a hét elején éhségsztrájkba is kezdett. strukturális fejlesztésekre összesen csak 1,7 milliárd forint szerepel, így a víztározók kialakításával párhuzamosan nem épülhetnek meg a szennyvízhálózatok - mondta indulatosan a polgármester, aki szerint nem pártokhoz köthető politikai akcióról van szó. - A településeken nincsenek jobboldali és baloldali házak, csak az árvíz által fenyegetett házak vannak - tette hozzá. Barati Attila a sztrájk megkezdése óta csak vizet és vitamintablettákat fogyaszt, eltökélt szándéka, hogy kitart Zsidó konferenciára hívó Miskolc (ÉM - SzK) - Országos körútja részeként a megyénkben zsidóság számára tartott meghívó előadást Heisler András. A Mazsihisz volt elnöke azért járja az országot, hogy minél több zsidó közösséget győzzön meg arról, hogy ideje a magyarországi zsidóság együtt gondolkodásának. Ezért kezdeményezte 2004-ben a Zsidó Közösségi Fórumot is, amely 17 magyarországi zsidó szervezet részvételével működik.- A sokszínűség, sokféleség mellett meg kell próbálnunk együtt kommunikálni - mondta miskolci előadása előtt Heisler András. Ez az igény hívta létre azt a háromnapos, „Párbeszéd a zsidóságról” konferenciát, amelyre - identitásától függetlenül - minden egyes zsidó részvételére számítunk, s mindenkiére, nyitott a zsidóság kérdései, problémái iránt. A RENDEZVÉNY Helye: Magyar Tudományos Akadémia, Budapest Ideje: november 17-20. ________________ Fővédnöke: dr. Göncz Árpád volt köztársasági elnök____________________________________________ Információk: www.zskf.org; info@zskf.org W1.SS htrp;/, emtippek.boon.hu Zsidókonferencia programja (PDF 275 kB) „Egyik levelünkre sem reagált" ■ Barati Attila vitatja az államtitkár lapunk- beli minapi állításának igazát. Budapest, Pácin (ÉM - BG)- Nincs oka az éhségsztrájkra Barati Attilának - nyilatkozta lapunk október 27-i számában dr. Suchman Tamás, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára, majd a Vásárhelyitervért felelős államtitkár hozzátette: „Bármikor megkereshetett volna, ha problémája van, én magam mentem volna el, hogy elmagyarázzam, mi várható az ügyben.”- Nem tartom korrektnek Suchman úr nyilatkozatát - reagált csütörtökön a megjelent nyilatkozatra Barati Attila, Pácin polgármestere. - 2005. augusztus 16-án elsőbbségi ajánlott levelet küldtem Suchman úrnak. Erre a levelemre a mai napig nem kaptam választ. Tudomásom szerint a szintén ebben a tárgykörben október elején írt, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úrhoz címzett levelünket is Suchman úrnak továbbították és arra sem érkezett reakció. Nem folytat vitát Megkérdeztük Barati Attila felvetéséről dr. Suchman Tamást:- Nem folytatok ilyen típusú vitát - mondta az államtitkár. - A november kilencedikéi hétre valamennyi érintett polgármester megkapja a meghívónkat a zárult a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése Tárcaközi Szakértői Munkabizottságának ülésére, ahol a beruházásban érintett önkormányzati vezetők valamennyi dokumentumba korff........................................ A magam részéről ebben y továbbiakban Sbp* tF nem kívánok nyilatkozni. v Suchman Tamás ". ..................................ff látozás nélkül betekinthetnek. A magam részéről ebben az ügyben a továbbiakban nem kívánok semmit nyilatkozni. V w.f K *V emtippek.boonJm Letölthető dokumentum: Barati Attila augusztusi levele (DOC 11 kB) Ezt írta még augusztusban Barati Attila, az éhség- sztrájkba kezdett pácini polgármester egyebek között ezt írta augusztusban Suchman Tamásnak. „Az elsőként megépítendő árapasztó tározóhoz tartozó település polgármestereként szeretném tudni, hogy mire számíthatunk 2006-ban? Az elsőként megépített tározó és az ahhoz kapcsolódó tájgazdálkodási mintamodell a Magyar Vízügyi Kormányzat kirakata is lesz egyben, melynek elválaszthatatlan részét kell, hogy képezze az érintett települések infrastrukturális fejlesztése!” Optimalizálás létszámleépítéssel Miskolc (ÉM - OlKa) - A cégtulajdonos Inbev részéről, ségeken túl igyekszik támogatermelésben részt vevők közül 33 főt értesített tegnap a Borsodi Sörgyár vezetése arról, hogy munkaszerződését felmondják. Erről lapunkat is tájékozatták. Fehér Imre, a cég kommunikációs vezetője az alábbiakat nyilatkozta:- Az elmúlt hónapokban optimalizáló program indult, a Az ilyen lépések minden egyes vállalat életében átalakulásokkal járnak, ez a Borsodi Sörgyárnál munkakörök megszűnését, összevonását is jelenti. A 33 főből 5 dolgozónak van lehetősége korengedményes nyugdíjazást kérni, míg a többi elbocsátott dolgozóknak a cég a jogi kötelezetttást nyújtani új munkahelyen való elhelyezkedéshez. Emlékezetes: tavaly már az adminisztratív dolgozók körében volt egy leépítés, a mostani a termelést érintette, ám a kommunikációs vezető úgy tájékoztatott, a jelenlegi ismeretei szerint további leépítés nem várható. Az Erzsébet Hospice Alapítvány köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik a 2003. évi SZJA felajánlásával, összegszerűen 5.643.221 Ft-tal támogatták a végstádiumú daganatos betegek ellátását. Támogatásuk ra a j ö vő ben is számítunk. Adószám: 18414020-1-05 Felvásárlási árak Hegyalján Mustfok szerinti árak, Ft/kg Tokaj Oriens Kft., Abaújszántó Mustfok 21 19.1 I fölött | 20 19 18 ’ 17 16 15 14 13 Tállyai Termelői Csoport Kft., Tállya Grafika és forrás: Észak-Nfagyarország