Észak-Magyarország, 2005. október (61. évfolyam, 230-255. szám)

2005-10-26 / 251. szám

2005. október 26., szerda ÉSZAK ORSZÁGBAN-VILÁGBAN /2 Törvény: újabb változat kell RÖVIDEN • Bombafenyegetés miatt kényszerleszál­lás. Bombafenyegetés miatt kényszerleszál­lást hajtott végre a fedélzetén nyolcvan utas­sal a Turkish Airlines Zürichből Isztarríbulba tartó Airbus 321-es típusú gépe kedden Feri­hegyen. A gépen nem találtak bombát. JEGYZET Ritka példányok Szegő Péter peter.szego@inform.hu Novembertől 30-ról 35 évre emelkedik a Fészekrakó program korhatára. Örvende­tes hír ez, bár nem igazán érthető, hogy ha a 30 év alattiak nem tolongtak a hitelekért, a kicsit idősebbek miért is tennék. Főleg ha a kondíciók nem változnak. A kancelláriaminiszter szerint a program beindulása óta eltelt időben 16 ezer szerző­dést kötöttek. Ez a szám kifejezetten magas­nak, de egyúttal gyanúsnak is tűnik emlé­kezve arra, hogy Gyurcsány Ferenc szinte zavarba jött, amikor Orbán Viktor a prog­ram sikere felől érdeklődött nyilvános júliusi vitájukban. Akkor 5000 szerződésről volt szó... Ettől függetlenül az emberek nagy része valószínűleg helyesli a döntést, de olyanok is sokan lehetnek, akik szerint pusztán vá­lasztási kampányfogás az ötlet. Mások úgy vélik, inkább a felvehető hitelösszeget kel­lett volna felemelnie a kormánynak. Ez utóbbi talán még kisebb réteg kívánsága, mint amekkorát maga a program érint. Ugyanis ez a hitelkonstrukció inkább a te­hetősebb fiataloknak segít. Lehet ezt szí­nezni, árnyalni, de ez az igazság, ezt mu­tatják a számok. Az átlagjövedelmekből élőknek túl nagy megterhelés a havi száz­ezer forintos törlesztőrészlet. És ami a legszomorúbb: főleg a vidéki fészekrakókat kell nagyítóval keresni. Szól­jon, aki látott már legalább egyet. Kisebb teher Budapest (MTI) - Miután az adótörvé­nyekkel kapcsolatos mó­dosító indítványokról hétfőn szavazott az Or­szággyűlés, a zárószava­zásra november 7-én ke­rül sor, így november 15- én kihirdethetik a jövő évi adótörvényeket - mondta Veres János pénzügyminiszter 'ked­den. A parlament előtt lé­vő adótörvények ötéves adókoncepciót fognak át, amely összesen 1000 mil­liárd forintos adócsök­kentést tartal­maz - mond­ta, hozzáté­ve: ezen be-1 lül jövőre 194 mil- liárddal lesz ki- j sebb az j adóteher. I Füttyös ünnep: Bocsánat! Budapest (MTI) - A Műegyetem vezetése elhatárolódik az ok­tóber 23-ai ünnep­ség megzavaróitól és elnézést kér Bozóki András kulturális mi­nisztertől - közölte az intézmény rektora kedden. Molnár Ká­roly közölte, a ren­dezvényt nem egye­temi oktatók és hall­gatók, továbbá nem az egyetem által meghívottak zavarták meg. Mint megírtuk: Bozóki András kultu­rális miniszter szom­bati, az egyetem au­lájában tartott ünne­pi beszédébe több alkalommal is befü­tyültek, illetve bekia­báltak fiatalok. 4x1 mondat - 2005. október 25. A vasút megújításakor arra kell törekedni, hogy a vonat­közlekedés legyen gyors, tiszta, korszerű és megbízható. Kóka János szakminiszter a vasúti közlekedésről SZŐLŐ TÖRVÉNYJAVASLAT ÁLTALÁNOS VITÁJÁBAN A reformot nem lehet tovább halogatni, a MÁV elérte működőképességének határát, további eladósodásra és vagyonfelélésre nincs lehetősége. Szalay Gábor, az SZDSZ vezérszónoka ugyanott Az államnak mint tulajdonosnak döntő szerepe van a MÁV jelenlegi rossz helyzetében. ’ Herényi Károly, az MDF vezérszónoka A kormány törvényjavaslata elfogadhatatlan, mert lehe­tővé teszi a vasút privatizációját, ezért a Fidesz javasla­ta az, hogy vonják vissza ezt a rossz törvényt. Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnökc ■ A felsőoktatási tör­vényt újra módosítják az Alkotmánybíróság hatá­rozata után. Budapest (MTI, ÉKN) - Az új felsőoktatási törvény lénye­gét nem érinti az Alkotmány- bíróság határozata, a jogsza­bály várhatóan januárban életbe léphet - mondta a ked­99 ......................................................... Máshol nem terelik be kötelezően” a fiatalokat egy képzési rendszerbe. Pokorni Zoltán ..................................99 di határozathozatalt követően Szüdi János, az Oktatási Mi­nisztérium közigazgatási ál­lamtitkára. Laikusok irányítják Mint kifejtette: az új típusú képzésre való áttérés folyik tovább, az Alkotmánybíróság határozata az új törvény lé­nyegét nem érintette. A testü­let iránymutatása alapján az egyetemi autonómiával kap­csolatban a szükséges módo­sításokat elvégzik, és várha­tóan 2006. január 1-jén életbe léphet a jogszabály. A bolo­gnai folyamatra való áttérés nem áll le - tette hozzá a szaktárca államtitkára. A kormányfő bizalmát to­vábbra is élvezi Magyar Bá­ELŐRE SZÓLTAK lint - az oktatási miniszter nem mond le. Ezt László Bog­lár, a kormányfő sajtófőnöke nyilatkozta. Szüdi János arra is rámu­tatott: a törvény által szabá­lyozott területen Európában nincs egyértelmű gyakorlat, a felsőoktatási intézmények irá­nyító testületéi országonként eltérőek. A magyar törvény az osztrák mintát követte, a német alkotmánybírák pedig magyar kollégáiktól eltérően, elsősorban költségvetési szem­lélet alapján foglaltak állást a vitatott kérdésekben. A szakember megjegyezte: Magyarországon a felsőoktatá­si intézményeket jelenleg lai­kusok irányítják kollegiális alapon, holott azok költségve­ff ................................................ Az új felsőoktatási törvény lénye­gét nem érinti az Alkotmánybíró­ság határozata. Szüdi János ..........................................1f tési intézmények, amelyekre ebből a szempontból az állam- háztartási törvény vonatkozik. Nem kötelező A Hallgatói Önkormányza­tok Országos Konferenciája (HÖOK) szerint az Alkot­mánybíróság keddi határoza­tának legfontosabb üzenete, hogy a felsőoktatási intézmé­nyek irányítása az oktatók, a kutatók és a hallgatók felada­ÉSZAK ’1 emtippek.boon.hu Az Alkotmánybíróság határozata (DOC 168 kB) ta. Ekler Gergely rámuta­tott: ezentúl a felsőoktatá­si intézmények szervezeti felépítését rögzítő jogszabá­lyok módosításakor kiemel­ten a felsőoktatási polgársá­got képviselő szervezetek véleményét kell figyelembe venni. Pokorni Zoltán, a nagyob bik ellenzéki párt, a Fidesz szakpolitikusa szerint a bolognai folyamattal kap­csolatos átállást nem le­het kötelezővé tenni. Erre egész Európában csak egyetlen példa van: Norvégia. Min­denütt másutt enge­dik, támogatják, de nem „terelik be kötelezően” a fiatalokat egy olyan képzési rendszerbe, amiről még nem Á lehet tudni mit ér. Holló András, az Alkotmánybíróság elnöke az ítélet tegnapi kihirdetésekor (Fotó: MTI) Klinghammer István, a Magyar Rektori Konferencia el­nöke: Nem lepett meg az Alkotmánybíróság határoza­ta, hisz több egyetem is jelezte korábban, hogy az új felsőoktatási törvény néhány pontja megkérdőjelezhe­tő. A törvényre pedig szükség van. Remélem, a tör­vényhozók kijavítják a hibákat, hisz ezek miatt futott zátonyra az egész módosítás. Folytatódhat a reform Közleményt adott ki a történtekről Magyar Bálint oktatási miniszter sajtóiro­dája. Ebből idézünk. Az indítvány nem érin­tette a hallgatók számára legfontosabb részt: a több­ciklusú képzés bevezetésé­re vonatkozó rendelkezése­ket. A köztársasági elnök az új felsőoktatásról szóló törvény lényegét, így az új képzési rendszer bevezeté­sét sem találta aggályos­nak. Ennek megfelelően folytatódhat a reform. Adás vége London (MTI) - Meg­szűnik a BBC rádió leg­több kelet-európai adása, köztük a magyar is, ugyanakkor létrejön egy arab nyelvű hírtévé - je­lentette be kedden Lon­donban a brit közszolgá­lati tévé- és rádiótársaság. Az „utóbbi hetven év leg­nagyobb átalakításának” nevezett, intézkedések in­doklása szerint a bezárás­ra szánt adások olyan eu­rópai országokba irányul­nak, amelyek már az EU tagjai, vagy csatlakozásra készülnek, illetve olyan országokba, amelyekben az adások „csekély helyi hatást” váltottak ki. HÁTTÉR Mindennapos a poloska ■ Nem szokatlan, ha egy diplomáciai intéz­ményt lehallgatnak - in­kább az, ha kiderül. Budapest (ÉM - BAL) - Le­hallgatókészüléket találtak a kassai magyar főkonzulátuson - szólt a minapi hír. Állítólag a szlovák titkosszolgálat he­lyezte el a poloskát. Ezt a ma­gyar Külügyminisztérium cá­folta. A lapunk által megkér­dezett biztonságpolitikai szak­értő a szituációt korántsem gondolja rendkívülinek.- Fogalmazhatok úgy: hét­köznapi eset. Egyik állam a másik államnak rendszerint nem akarja az orrára kötni kisebb-nagyobb titkait, a má­sik viszont szeretné megtud­99 ................................. Egyik állam a másiknak nem akarja az orrára kötni kisebb-nagyobb titkait... Tálas Péter ................................................>9 ni. Nem mindennapivá úgy válik, ha kiderül; akkor dip­lomáciai botrány kerekedhet belőle - kommentált Tálas Pé­ter. A Stratégiai Védelmi Ku­tató Központ vezetője cáfolja a laikus kétkedést: ugyan mit lehetne kilesni a kassai kon­zulátuson. - Nem biztos, hogy a szlovák hatóságoknak feltét­len tudniuk kellene, kik jár­nak ott, miről beszélnek. Mit lehet megtudni? Sok mindent. Inkább a nagyhatalmak A szakértő szerint jó volna tudni: hol volt a poloska, ki lakott ott; mire szolgált az épület korábban. Tálas Péter, mint mondta, meglepődne, ha a rendszerváltás előttről ma­radt volna ott a berendezés.- A titkosszolgálati eszközök alkalmazása bevett gyakorlat, ám a lehallgatással manapság már csak kevés hatalom él. Nehéz kideríteni, ki és milyen érdek áll az akció mögött. Magyarország népessége Megint kevesebb a magyar ö-ríj n >N c e 1-X 'QJ 00 NÍ <C s £ O. £ v/í 2 cd *3 ~a Heves j N Oá 2 ui É o TI '2 cn ‘O 8 au § B ■-wm 00 NÍ t/á 00 £ *o o 8 :o ‘fiT X 8 k. •aj 2 o Oá i/> KJ C o U >* o E o o Q 00 <0 GrafikaÉszak •KeletNapló forrás: KSH N oá > •£ ■ Tovább csökkent a magyar népesség, derült ki egy most publikált felmérésből. Budapest (MTI) - Az idei évi kis népszámlálás adatai szerint 2005. április 1-jén 10 millió 90 ezer fő volt az or­szág lakossága, ami a legutóbbi, 2001-es népszámlá­láshoz képest 1,1 százalékos csökkenés - derül ki a Köz­ponti Statisztikai Hivatal (KSH) az idén áprilisban vég­rehajtott kis népszámlálás el­ső kiadványából. A kiadványt bemutató ked­di budapesti sajtótájékoztatón Czibulka Zoltán, a hivatal népszámlálási főosztályvezető­je elmondta: az összeírás so­rán 847 településen, 71 ezer la­kásban, 190 ezer személy ada-. tait vették fel. ÉSZAK , Főszerkesztő: Kiss László ( Felelős kiadó: Szabó Miklós ( zabo@eszak.boon.hu). Kiadóvezető: Farkasné Lovász Zita (lovasz@eszak.boon.hu). Értékesítési vezető: Farkasné Lovász Zita , Szántó István (szanto.istvan@eszak.boon.hu). Terjesztési vezető: Farkasné Lovász Zita (lovasz@eszak.boon.hu). Marketingvezető: Szűcs Edina (edina.szucs@eszak.boon.hu). Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: a 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen: eszakterj@eszak.boon.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 1290 forint, negyedévre 3790 forint, fél évre 7290 forint, egy évre 13 990 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-46/502-900, telefax: 06-46/501-260, e-mail: ehird@eszak.boon.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-46/502-900, telefax: 06-46/501-262. E-mail: eszeri@eszak.boon.hu Kiadja az Inform Média Kft., 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Postafiók 178. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. ISSN 0133-0357 Főszerkesztő-helyettesek: Bujdos Attila A y«*TESZ

Next

/
Oldalképek
Tartalom