Észak-Magyarország, 2005. szeptember (61. évfolyam, 204-229. szám)
2005-09-16 / 217. szám
2005. szeptember 16., péntek ÉSZAK AKTUÁLIS /4 RÖVIDEN • Hetedik éve. Hetedik éve szervezi a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Társadalmi Kapcsolatok Igazgatósága az ingyenes hétvégét. Idén szeptember 17-18-án is ingyenesen lesz látogatható többek között a diósgyőri vár, a Kohászati Múzeum, a Mássá Múzeum és a Diósgyőri Papírgyár Rt. Előkészítő Miskolc (ÉM) - A Miskolci Kós Károly Építőipari Szakközépiskola nyolcadikos tanulók részére ingyenes felvételi előkészítő tanfolyamot tart kéthetente, hétfőn délután, magyar nyelvből és matematikából. Jelentkezni lehet az iskola irodáján (Latabár Endre utca 1.). Telefonszámuk: 46/508-939. Tájékoztató eligazítás és első foglalkozás szeptember 26-án délután fél 3- kor lesz. Bíráltak Miskolc (ÉM) - Sajtó- tájékoztatót tartott csütörtökön a Fidesz-MPSZ Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkormányzati tagozatának elnöksége. Szamosvölgyi Péter megyei elnök „Jó ötlet, rossz kivitelezés” mottóval a panelprogram igazságtalanságairól beszélt, majd - más zsebéből osztozni jó megállapítással - a szeptemberi, négy és fél százalékos béremelés önkormányzatokat érintő terheiről adott képet. A beszorult őz (Fotó: V. Cs.) Súlyosan sérült őz Miskolc (ÉM) - Sérült, kerítésbe akadt őzet találtak tegnap reggel Diósgyőrben a Tópart utcában. Az ott lakók a Vadaspark ápolóinak a segítségét kérték az állat kiszabadításához. Ambrus Imre főápoló elmondta, mire odaértek, az őz már nem volt beszorulva, de a fáradtságtól nem tudott mozogni. A bal hátsó lábán pedig olyan súlyos törés volt, hogy emiatt az állat lábát amputálni kell, vagy elaltatják az őzet. Ahogy a főápoló fogalmazott: „Sokkal humánusabb megoldás az altatás, minthogy három lábbal éljen tovább az állat.". .. . ; : -■, játék a-/, Makkal! A Géniusz Könyváruház és az Észak játéka Legutóbbi kérdésünk: melyik évben született Esze Dóra? A helyes válasz: 1969. Esze Dóra: Alex és Alex a Föld körül című kötetét Szabó Gabriella (Miskolc) nyerte, a könyvet a Géniusz Könyváruházban (Miskolc, Széchenyi utca 107.) veheti át. Mai kérdésünk: melyik évben jelent meg Kundera: Tréfa című regénye? A helyes választ beküldők közt Milán Kundera: Lassúság című kötetét sorsoljuk ki. A megfejtéseket kedd délig várjuk az Észak-Magyarország szerkesztőségébe. (3501 Miskolc, Pf. 351) Válasz:_______________________________________ Név: ________________________________ Cím: Belépőt nyertek Miskolc (ÉM) - 20 szerencsés olvasónk 1-1 darab belépőjegyet nyert a miskolci Autószalonra, amelyet e hétvégén rendeznek meg az Egyetemen. A nyertesek a belépőjegyet szerkesztőségünkben (Miskolc, Zsolcai kapu 3.) vehetik át ma este 8 óráig. A NYERTESEK ................... ......y. ........ .......... Bérezi Gábor (Nyékládháza), Beke Sára (Miskolc), Bús Erna (Miskolc), Deák Botond (Miskolc), Deák Ferencné (Miskolc), Fabók Károlyné (Miskolc), Fehér István (Hernádkak), Gergely Imre (Szirmabese- nyő), Jáborcsik István (Miskolc), Kiss Dániel (Miskolc), Kota Szabolcs (Mályi), Kozma Dezső (Miskolc), Kulyassa Ágnes (Miskolc), Lukács Béláné (Miskolc), Molnár Zoltán (Megyaszó), Nagy Attila (Miskolc), Szűcs Máté (Miskolc), Varga Gábor (Miskolc), Zsibai János (Encs), Zsofcsák Tivadarné (Szerencs) A miniszter megkezdte az árapasztó építését, a pácini polgármester éhségsztrájkot hirdetett. Cigánd (ÉM - BG) - Per- sányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter a ci- gándi művelődési házban bejelentette a Vásárhelyi-terv keretében megvalósuló cigán- di árapasztó építési munkálatainak megkezdését szerdán kora délután. 17 milliárdos beruházás Az ünnepélyes megnyitó keretében Németh Károly, Cigánd polgármestere köszöntötte Persányi Miklóst, majd kifejtette, szeretné, ha a most meginduló munkálatok során minél több helybeli és bodrogközi munkavállalót alkalmaznának, ezzel is enyhítve a Bodrogköz égető foglalkoztatási gondjain, majd abbéli reményének is hangot adott, hogy a gátépítési munkálatokkal egy időben azok az ígért infrastrukturális fejlesztések is elindulnak, amelyek közül már zajlik a cigándi belvízelvezető rendszer építése. Persányi Miklós elmondta, a Vásárhelyi-terv keretében ösz- szesen 5-6 tározó fog épülni a Tisza vízgyűjtő területén, ezek közül kettő, a cigándi és a ti- szaroffi építése indult, illetve indul el a mostani kormányzati ciklusban. A 22 munka- terület közül még ebben az : évben tizenhatot in dítottak-indítanak el. A cigándi árapasztó összesen 17 milliárd forintból valósul meg, ebből 6,2 milliárd forint az uniós forrás. Persányi Miklós bejelentette, a beruházás keretében több tízmillió forintból elkészítik az ígért infrastrukturális fejlesztések terveit, amelyek alapján az érintett önkormányzatok jövőre megpályázhatják az ezekhez szükséges forrásokat. Éhségsztrájkol Miközben Persányi Miklós az első munkaterület ünnepélyes indításakor maga látott neki egy erőgép segítségével a gátépítésnek, Barati Attila, Pácin polgármestere váratlan bejelentést tett: Négyen az infrastrukturális fejlesztésekről Persányi Mikós környezetvédelmi és vízügyi miniszter: - Azt ígértem, hogy az itt lévő településeket segítjük azzal, hogy azt infrastrukturális fejlesztésekhez szükséges terveket több tízmillió forint értékben elkészítjük. Fél éven belül ezek a tervek elkészül- hetnek és ezek birtokában az önkormányzatok pályázhatnak. Bányász Mihály, Nagyrozvágy polgármestere: - A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium 2003-as tájékoztatójában a Vásárhelyi-tervben 35 milliárd forintot irányoztak elő az infrastruktúra fejlesztésére. Mi csak ezt az ígéretet kérjük számon, mert nem akarjuk, hogy veszélybe kerüljenek a településeink polgárai. Barati Attila, Pácin polgármestere: - A legdrasztikusabb lépésektől sem riadunk vissza, hiszen most olyan településeket is elérhet a bel- és árvíz, amelyeknek eddig a közelébe sem került a víz a legnagyobb tiszai áradások esetében sem. Biztonságban szeretnénk élni.__________________ _____ Dr. Molnár Géza a Boartisz Kht. ügyvezetője: - Fia a kiegészítő beruházások nem valósulnak meg, akkor komoly veszélybe kerülhetnek az elárasztások során a gátrendszer melletti települések. Nem az a baj, hogy ezek a beruházások nem fognak megvalósulni, csak az nem látszik, hogy mikor és hogyan. Persányi Miklós gátat épít- Amennyiben a jövő évi költségvetés most szeptember 30-án benyújtandó tervezetében nem lesz benne konkrétan, a Vásárhelyi-tervben mennyi pénzt különítenek el az előzetesen beígért infrastrukturális fejlesztésekre - mondta Barati Attila -, akkor útfelújítás címen október elsején lezárom az önkormányzatunk kezelésében lévő, a pácini határátkelőhelyig vezető útszakaszt, ezzel lehetetlenné tesszük az EU egyetlen bodrogközi határforgalmát. Ezzel együtt éhségsztrájkot kezdek, mert a Vásárhelyi-terv indításakor azt ígérték, a beruházással egy időben oldják meg a belvízelvezetést, a szennyvízhálózat kiépítését. Nem hagyom annyiban, hogy nyolcezer ember biztonságát veszélyeztessék, hiszen az ígért beruházások nélkül egy esetleges elárasztás komoly veszélybe sodorja Nagyrozvágyot, Ri- csét, Cigándot és Pácint. http //emtippek.boon.hu A főigazgató levele (DOC 27 kB) (Fotók: Bánhegyi Gábor) Megkérdeztük Persányi Miklóst, kíván-e reagálni Barati Attila felvetésére:- Ez egy zsarolás - válaszolta kérdésünkre Persányi Miklós. - Lehet, hogy a Vásárhelyi-terv megalkotásának kezdetén szó volt ezekről a beruházásokról, de én nem ezt ígértem. Amit vállaltam, teljesítettem. Nem tartom valószínűnek, hogy az elkövetkező években szükség lenne az elárasztásra, addig pedig pályázati pénzekből megvalósulhatnak ezek a beruházások. Sok polgármester éhségsztrájkolhatna, ha valami nem úgy sikerül, ahogy azt ők elképzelték. SZAMOKRAN Beruházás költsége: 17 milliárd forint ____________ Megmozgatott földmennyiség: 2,1 millió köbméter______ Beépítendő anyagok: 4620 köb7 méter vasbeton, 9700 négyzet- méter kőburkolat, 75 600 négyzetméter aszfalt, 63 000 négyzetméter rézsűburkolat________ Híd: 100 méteres fesztávú 12 mé- ter szélés vasbeton hídszerkezet Két szivattyútelep Miskolc mint kutatóközpont Már ez évben elkezdődik a munka a miskolci nanotechnológiai kutatóközpontban. Miskolc (ÉM - KHE) - Orosz delegáció járt ez év tavaszán Miskolcon. Látogatásuk Az olvasó célja az volt, hogy fölmérjék egy nanotechnológiai kutató- központ létrehozásának feltételeit, s hogy megalapozzák az előkészítő bizottság létrehozását. Mint ismeretes, a magyar miniszterelnök moszkvai tárgyalásai alkalmával írták alá a felek azt a megállapodást, amely egy tudományos fejlesztőközpont kialakításáról szól orosz technológiával. A hazai kormányzat Miskolcot jelölte meg színhelyként, mivel itt adott a (korábban) fejlett ipar. Hogy áll a kutatóközpont létrehozása? - tettük föl a kérdést Káli Sándornak, Miskolc polgármesterének. Forradalmasít- Az előkészítő tárgyalások nagy ütemben zajlanak, valószínű, hogy már ebben az évben elkezdődik a munka a kutatóközpontban - fogalmazott a polgármester. - Az biztos, hogy Miskolctapolcán az egyetem környékén helyezkedik majd el, de hogy új épület- ben-e vagy már egy meglévőben, ez még képlékeny. Már most nagy az európai és a tengerentúli érdeklődés a kutató- központ iránt. A Miskolcon folyó tudományos munka forradalmasítja majd az egészségügyet, azon belül is a rákkutatást. Megy a szemét Papiba ■ Átadták a 35 település összefogásával megépült regionális hulladéklerakót. Hejőpapi (ÉM - KHE) - Az eseményen részt vett Persányi Miklós környezet- védelmi és vízügyi miniszter, aki elmondta: a létesítmény 250 ezer ember hulladékgondját oldja meg 20- 30 évre, és ennek köszönhetően 19 szemétlerakó szűnik meg a megyében. A beruházás összköltsége 4,3 milliárd forint, melynek 53 százalékát uniós források, 35 százalékát a kormány, 10 százalékát pedig a települési önkormányzatok fedezték. A hulladéklerakó a legmodernebb technológiával rendelkezik, a környezet védelmét a kettős szigetelés, a figyelőkutak garantálják. ÉSZAK* >tii emilpiiekiíQQiiJiii Bővebb információ a hulladéklerakóról (PDF 116 kB) Az első termés (Fotó: Ádám János) Feketén-fehéren: az abortusztablettáról ■ Tüntetést szervezett az Alfa Szövetség az abortusztabletta ellen a minisztérium előtt. Miskolc (ÉM - SzK) - A minisztérium szerint nem emelkedik a terhességmegszakítások száma Magyarországon, ha bevezetik az abortusztablettát. Az Alfa Magzat- és Családvédő Szövetség elnöke viszont úgy gondolja: erre nincs garancia. A Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium állásfoglalása szerint nem lenne indokolt betiltani a készítményt, mert a műtéttel szemben kevésbé terheli meg a nők szervezetét. A 8. hétig Használni viszont csak a terhesség 8. hetéig lehet, orvos felügyelete mellett. Az Alfa Szövetség attól tart: a feketepiacon elterjed a gyógyszer.- Sokan tévesen azt gondolják, beveszik a tablettát, elmegy a magzat, megszűnik minden probléma. A művi megszakítással járó engedélyeztetés megmarad, az első tabletta hatására az esetek döntő többségében megszakad a terhesség. De 1-2 napon belül be kell feküdni a kórházba, ahol a második tabletta hatására beindulnak a fájások, s vérzés kíséretében, a spontán abortuszhoz hasonló módon kiürül a méh - nyilatkozta dr. Berkő Péter megyei szakfőorvos, a szakmai kollégium titkára. A feketekereskedelmi elterjedés ellen szól, hogy mint a szakember elmondta, az abortusztabletta az esetek néhány százalékában olyan súlyos vérzéssel járhat, ami orvosi segítséget igényel. Ritkán az is előfordulhat, hogy az abortuszt mégis műtéti körülmények között kell befejezni. Nagyon ritkán, de az is megesik, hogy az első tabletta hatására nem szakad meg a terhesség, viszont fejlődési rendellenességet okoz. ÉSZAK emtippek.boon.hu 1992. évi LXXIX. törvény (48 kB)