Észak-Magyarország, 2005. augusztus (61. évfolyam, 178-203. szám)
2005-08-06 / 183. szám
SPORT ÉSZAK 2005. augusztus 6., szombat MAQYARORSZÁQ /9 • A Magyarország - Argentína barátságos mérkőzésre korlátozott számban kaphatók belépőjegyek az IBUSZ irodáiban. A meccs augusztus 17-én 17.30-kor kezdődik a Puskás Ferenc Stadionban. „Kész vannak" Budapest (MTI) - A sporthivatal közlése szerint eredményesen zárult a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda kivitelezésére kiírt közbeszerzési pályázat, amelynek győztese a KÉSZ Kft. lett. A nyertes a KÉSZ Közép-európai Építő és Szerelő Kft., bruttó 1 milliárd 697 millió 785 ezer forint összegű ajánlatával, 2006. április 28-i befejezési határidővel - áll a közleményben. Még kérdéses Miskolc (ÉM) - Az Amerikai Nagydíj szervezői egyelőre még nem biztosak abban, hogy a Formula-l-es mezőny visszatér-e a jövő évben Indianapolisba, azonban úgy gondolják, hogy más helyszín nem tudná helyettesíteni a történelmi ringet. Gyöngyös-DVTKa kupában Budapest (ÉM - Ml)- Az MLSZ Magyar Kupa-bizottsága elkészítette az országos főtábla 2. fordulójának párosítását. A kalapban már ott voltak az NB l-es együttesek. Kiderült: a DVTK az NB III Mátra csoportjában szereplő Gyöngyös gárdájához látogat. Az NB ll-es barcikaiak a Tiszaka- nyár vendégei lesznek, míg az ugyancsak másodosztályú Bocs a Balkány otthonában szerepel. A játéknap szeptember 11.16 óra. a továbbjutás egy mérkőzésen dől el. Ha a rendes játékidőben döntetlen az eredmény, akkor 2x15 perces hosszabbítás következik; amennyiben a hosszabbítás után is döntetlen az eredmény, akkor a továbbjutás a büntetőpontról végzett rúgásokkal dől el. Már közeledik a rajt Tiszaújváros (ÉM) - Tiszaújvárosban tartotta ülését a junior férfi kézilabda-világbajnokság szervezőbizottsága, ahol mind a 11 helyszín képviselője jelen volt. Az eseményen Sinka László, a szervezőbizottság elnöke és Farkas Zoltán, Tiszaújváros polgármestere írt alá együttműködési megállapodást. Tiszaújvárosban a magyar csapat a 2. csoportmeccsét játssza le augusztus 16-án 19 órától, az ellenfél Tunézia lesz. A mieink első összecsapása augusztus 15-én 19 órától Miskolcon lesz, az ellenfél Brazília, a ti- szaújvárosi találkozót követően augusztus 18-án a magyarok Ózdra látogatnak, ahol szintén 19 órától Izraellel mérkőznek. A hazai válogatott az utolsó csoportmeccsét augusztus 20-án 19 órától Miskolcon Romániával játssza. Augusztus 14-én este 8 órakor a miskolci sportcsarnokban lesz az ünnepélyes megnyitó, amelyre ingyenes a belépő. Augusztus 11-én 19 órakor a magyar férfi felnőttválogatott és a junior férfi válogatott játszik edzőmeccset a miskolci sport-* csarnokban. isméi női válogatod tétmérkőzés Miskolcon, a felújított városi sportcsarnok első, avató sportrendezvényeként Ikösáfilabda Miskolc (ÉM - MI) - A piros-fehérek bajnoki nyitányá- í ra (is) hazai pályán került sor, Vitelkiék 1-0-s vereséget szenvedtek az Újpesttől múlt vasárnap. Bár a fővárosiak találatát Mogyorósi „jegyezte”, ami miatt lehet pechesnek nevezni a múltkori fiaskót, ám a mintegy negyven percig emberhátrányban játszó liláknak azért illet volna gólt lőni.- A győzelmek után sem szoktunk túlzott következtetéseket levonni, s ezt egy vereséget követően sem tesszük, tettük - fogalmazott Gálhidi György, a DVTK vezetőedzője. - Tény, a csapat a valós tudásának csupán a 60- 70 százalékát hozta és 3-4 kulcsember kevesebbet teljesített a vártnál. Velük külön ÍSZAK emtippek.boon.hu A legutóbbi DVTK - Fehérvár mérkőzés (DOC 35 kB) A drukkerek is győzelemre vágynak is elbeszélgettem, megkérdeztem mi volt az oka ennek a visszafogott produkciónak, illetve természetesen arról is szó esett, miként lehetne előrelépni. Pontrúgások, kontrák A tréner szerint a játékosok már a hét elejétől úgy dolgoztak, ahogyan azt elvárja, más, gyorsabb ritmusban, „felpörögve” végezték a kiszabott feladatokat.- Nem akarom az előző heti hőségre fogni a dolgot, de bizonyára az is belejátszott - tette hozzá Gálhidi György, aki ezután rátért a mai összecsapásra. - Az Üllői úton nyerni mindig, minden körülmények között dicsőség, pszichésen sokat jelent. A Fehérvár Ferencváros elleni meccsét a helyszí(Fotó: Ádám János) nen láttam, Kuttorék stabil, szervezett együttes benyomását keltették, amelynek a két legnagyobb erénye: a pontrúgások, és a gyors kontrák. Éppen ezért fontos lesz, hogy a támadásaink alkalmával ne nyíljunk ki hátul. roijiK A hosszabb ideje maródi Gáspár. Dianu (.3A HÍV yamásj me||0tt Pintér pályára lépése is kérdéses, aki még egy korábbi tréningen szenvedett részleges bokaszalag-szakadást és a héten külön dolgozott a többiektől, http://dvtk.boon.hu Ponto(ka)t a " A Fehérvár FC-t fogadja ma 19 órától a DVTK együttese az NB I 2. fordulójában. Jó állapotban Ezen fordulót követően két hét szünet következik majd a pontvadászatban, aztán pedig megkezdi három mérkőzéses (Vasas, REAC, Pécs) idegenbeli sorozatát a Gálhidi-alakulat.- Meg sem fordul a fejemben az a verzió, hogy nulla pont áll a nevünk mellett a pihenő előtt... - mondta Gálhidi György. - Bízom a csapatomban, régen voltunk ilyen jó állapotban. Megjegyezném: az ügyvezetés is sokat tett azért, hogy a labdarúgóknak semmi másra ne kelljen figyelniük, csak a játékra. NEM ÁRT TUDNI A várható kezdőcsapatok Játékvezető: Vad II. István (L. Tóth Lajos, Tóth István) _______________' DVTK: Kövesfalvi - Mogyorósi, Farkas V., Vámosi, Mogyoródi - Halgas, Pintér (Katona), Sipeki, Vitelki - Horváth F., Tisza. Fehérvár: Tudor - Csizmadia, Kuttor, Koller, Horváth - Lattenstein, Farkas, Bozics - Magasföldi, Sitku, Győrök. A forduló további párosításai________________________________________ Szombat: Újpest - Vasas (19.00), Győri ETO - REAC (19.00), MTK - Pécs (19.00), Zalaegerszeg - Tatabánya (19.00), Lombard Pápa - Sopron (19.00). Vasárnap: Budapest Honvéd - Ferencváros (11.30). A Kaposvár - Debrecen összecsapást későbbre halasztották. Vasárnap rajtolnak a miskolci teniszők, akik - az év végén - abszolút dobogóesélyesek. (Fotó: végh Csaba) Pünkösdhegyen kezdenek Miskolc (ÉM) - Vasárnap indul az első osztályú teniszcsapatbajnokság, melyen részt vesz a MIVAS-Malév együttese is. Tóth László csapatvezető a gárda bemutatásakor elmondta, hogy sorozat végén a dobogóra várja együttesét, és ehhez az első lépést már most vasárnap hazai környezetben kell megtenniük: 11 órától a Pünkösdhegyi Teniszcentrumban a Debrecent fogadják az első fordulóban. A miskolci csapat: Moraru (román), ifj. Tóth László, Böröczky Zoltán, Szépvölgyi Tamás, Ott Márton, Fonó László, Farkas Sebastian, Noszály Sándor és Simara János, Barátosi Levente edzők. Indul a hét Tiszaújváros (ÉM) - A tiszaújvárosi Főterén ma este 7 órakor kezdődő megnyitóünnepséggel „rajtol” a 7. TVK Triatlon Nagyhét. A sportot és kultúrát ötvöző rendezvény vasárnapi programjában a „Bogratlon” Bográcsfőző fesztivál és a „Söratlon”-bajnokság jelent újdonságot. Míg az előbbi próba a gasztronómia, az utóbbi versengés az ügyesség jegyében zajlik majd. A Dísztó körül kialakított akadálypályán három feladat megoldása, valamint alkalmanként és csapattagonként 1-1 üveg sör kötelező elfogyasztása vár a résztvevőkre. Az eredményhirdetéseket 18 órakor tartják. A hazatérést ■ Englert Orsolya, a DKSK játékosa mozgatja majd a magyar válogatottat az selejtezőkön. Budapest (ÉM - BCS) - A magyar női kosárlabda-válogatott vasárnap - a korábban meghirdetettől néhány órával korábban - 15.20-kor játssza az Eb-selejtező sorozat első meccsét Lengyelországban. A kezdőcsapatban minden bizonnyal ott lesz majd egy diósgyőri játéko# is, Énglert Orsolya, a DKSK irányítója, aki mind az öt, nemzetek közötti felkészülési mérkőzésen kezdőként lépett pályára. Megváltozott- Megváltozott a csapat az előző évhez képest, de mivel az én korosztályomból több olyan játékos került be, akivárja Orsi vei korábban az utánpótlás válogatottakban már játszattam együtt, az idősebbek, pedig tavaly is itt voltak, így tulajdonképpen mindenkit elég jól ismerek - mondta Englert Orsolya. - Tudom, hogy nagyon fontos meccset játszunk a lengyelek ellen, de én már nagyon várom, hogy hazaérjek Miskolcra. Bízom benne, hogy sokan kijönnek majd a magyar kosárlabda miatt a mérkőzésre és biztatják majd a csapatot, mert ez nagyon sokat jelentene számunkra. Mi egy formálódó, fiatal csapat vagyunk, amelyiknek biztosan vannak, lesznek hullámvölgyei, de ebből a remek miskolci szurkolótábor kisegíthet majd bennünket. emtiRpek.lisflQ.tii! A magyar női kosárlabda-válogatott felkészülési mérkőzései (DOC 31 kB) Hamburgban „hangol" Tiszaújváros (ÉM SZIS) - Az augusztus 14- ei. tiszaújvárosi ITU-TVK Triatlon Világkupára készülő Balogh Lőrinc (TVK-Mali TK) hétvégén a hamburgi, olimpiai távú (1500 m úszás, 40 km kerékpározás, 10 km futás) világkupa-futamon „hangol”. A tavaly, hazai környezetben a nagyon előkelő 18. helyet kiérdemlő sportolót Leh- mann Tibor szövetségi kapitány, a tiszaújváro- siak vezetőedzője kísérte el a teljes élmezőnyt felvonultató németországi megméretésre. Englertnél lesz a labda (Fotó: Végh Csaba)