Észak-Magyarország, 2005. augusztus (61. évfolyam, 178-203. szám)

2005-08-25 / 198. szám

2005. augusztus 25., csütörtök HÍRCSOKOR • Szombaton a Vasas Fáy utcai csarnoká­ban rendezik a szabadfogású birkózók or­szágos bajnokságát, majd egy héttel később a kötöttfogásúak elsőszámú hazai megméretésére kerül sor Ózdon. • A Newcastle United megegyezett a Reál Madriddal Michael Owen csapatváltá­sáról, így már csak a válogatott csatárnak kell döntésre jutnia a jövőjét illetően - erről számolt be honlapján a klub. Reménytelen helyzetben Sopron (MTI) - A ha­zai, 3-0-ás vereség után szinte reménytelen helyzetben várja a lab­darúgó UEFA-kupa sele­jtezőjének csütörtöki, magyar idő szerint 18 órakor kezdődő ukraj­nai visszavágóját a Ma­gyar Kupa-győztes FC Sopron, amely a Metal- lurh Doneck otthoná­ban lép pályára: Sifter, Horváth és Vén sérülés miatt nem tarthatott a csapattal. Végleg eldől Buenos Aires (MTI) - Polgár Judittal közölt interjút az argentínai San Luisban szeptember 27. és október 16. között sorra kerülő sakkvilág­bajnoki döntő internetes honlapja (www.wccsan- luis.net). A torna egyik magyar - egyetlen női - résztvevője szerint a vi­adalon végleg eldől, ki a világ legjobbja. Nagy csata lesz Ki nevet a végén? Miskolc (ÉM) - Az előzetesen kiadott versenynaptárral szemben egy héttel később, szeptember 10-én, 15.30-tól ke­rül megrendezésre a salakmotoros egyéni bajnokság 3. (záró) fordulója a Rádió GaGa Kupákért Mis­kolcon, a népkerti Speedway Arénában. A viadal rendkívül iz­galmasnak ígérkezik, hiszen az élen álló miskolci Rafal Wilk és Tihanyi Sándor (Deb­recen) eddig egy­aránt 32-32 pontot gyűjtött. Pályázunk az A csoportra! Budapest (MTI) - A Magyar Jégkorong­szövetség pályázatot nyújt be a 2011-es A cso­portos világbajnokság megrendezésére. A szándékot legkésőbb szeptember elsejéig kell jelezni a nemzetkö­zi szövetségnél (IIHF), amelynek illetékes bizottsága decemberig a helyszínen tart szemlét. Ezt kö­vetően dől el, hogy melyik ország marad versenyben a rendezésért. Amióta a csapatokat különböző osztályokba sorolják, és ez alapján vesznek részt A, B, C, illetve D csoportban, azóta Magyarország soha sem volt rendezője, valamint résztvevője a legelő­kelőbb divíziónak. É$ZAK A|.!'HF a jövő májusi rigai vb alatt dönt a 2011-es vb házigaz­KUPANAP VOLT EURÓPÁBAN Labdarúgó Bajnokok Ligája, selejtező, 3. forduló, vissza­vágók Panathinaikosz (görög) - Wisla Kraków (lengyel) 4-1 (3-1, 0-0) - hosszabbítás után Továbbjutott: Panathinaikosz, 5-4-es összesítéssel Partizán Beograd (szerb-montenegrói) - Artmedia Bratisla- va (szlovák) 0-0 - hosszabbítás után 11-esekkel: 3-4 Tj: a Bratislava 0-0-s összesítéssel, 11-esekkel FC Thun (svájci) - Malmö FF (svéd) 3-0 (2-0) Tj: a Thun, 4-0-s összesítéssel AS Monaco (francia) - Reál Betis (spanyol) 2-2 (1-1) Tj: a Reál Betis, 3-2-es összesítéssel Rosenborg (norvég) - Steaua Bucuresti (román) 3-2 (1 -0) Tj: a Rosenborg, 4-3-as összesítéssel Udinese (olasz) - Sporting Lisboa (portugál) 3-2 (2-1) Tj: az Udinese, 4-2-es összesítéssel FC Liverpool (angol) - CSZKA Szófia (bolgár) 0-1 (0-1) Tj: a Liverpool, 3-2-es összesítéssel Lók. Moszkva (orosz) - Rapid Wien (osztrák) 0-1 (0-0) Tj: a Rapid Wien, 2-1-es összesítéssel (A győztesek a BL főtáblájára kerültek.) Labdarúgó Intertotó-kupa, döntő, visszavágó RC Lens (francia) - CFR Cluj (román) 3-1 (1-0) Továbbjutott: a Lens 4-2-es összesítéssel Olympique Marseille (francia) - Deportivo La Coruna (spanyol) 5-1 (1-1) Tj: az Olympique Marseille, 5-3-as összesítéssel FC Valencia (spanyol) - Hamburger SV (német) 0-0 (0-1) Tj: a Hamburger SV, 1-0-s összesítéssel (A győztesek az UEFA-kupa főtáblájára kerültek.) http;/ emtippek.boonJbu Az UEFA-kupa programja (DOC 26 kB) Öröm Marseille-ben Okkal örültek Marseille-ben ked­den este, hiszen a labdarúgó UEFA- Intertotó-kupa „egyik” döntőjében a francia Olympique Mar­seille 5-1-re legyőzte a spanyol Deportivo La Corunát, és így 5-3-as összesítéssel az UEFA-kupa főtáblájára került. (Fotó: EPA) Lejárt a súlyemelők eltiltása Juhász István és tanítványa, Lerch Zsolt (Fotó: M.l.) Szeptemberben A sportágban az olimpi­ai doppingbotrány után sem volt nyugalom, komoly „harc” folyt a vezető pozíci­óért, a márciusban megvá­lasztott Mezőfi Miklós júni­us 20-án lemondott az elnö­ki posztról, ezért egy hónap­pal később újabb választást kellett tartani (ekkor lett Komáromi Lajos a befutó). A következő közgyűlés szep­tember 17-én lesz, amikor is elnökségi tagokat választa­nak, majd nem sokkal ez­után eldőlhet a még funk­cióban lévő szövetségi kapi­tány, Imrő Dezső sorsa is. Egyetlen nap sem győzték le ■ A szerdai nappal le­járt a Magyar Súlyemelő Szövetség egyéves nem­zetközi felfüggesztése. Miskolc (ÉM - MI) - Vagy­is akár be is kapcsolódhatott volna a napokban Szófiában zajló ifjúsági Európa-bajnok- ság küzdelmeibe a magyar csapat. Azért csak volna, mert az MSSZ elnöke, Komáromi Lajos úgy ítélte meg, hogy er­re a viadalra (még) nem uta­zik el nemzeti válogatottunk, így aztán az október 2-án, Trencsénben kezdődő junior kontinensviadal lesz a mieink első nemzetközi megméretése Athén után, amelyre a diós­győriek mindössze 15 eszten­dős emelője, Lerch Zsolt (56 kg) talán, míg a KVSE „súlyo­sa”, Tóth Ádám (77 kg) bizto­san elutazik. Rossz körülmények- Most már előre kell néz­nünk - mondta lapunknak Juhász István, a Diósgyőri SC ■ Tölgyesi Tamás (DTC, F12) összetett győzelmét 3 napi futamgyőzelem­mel szerezte meg. Miskolc (ÉM) - Párád köz­ponttal, a Mátra különböző részein, 20 ország közel 1000 versenyzőjével zajlott az 5 napos nemzetközi Hungária Kupa tájékozódásifutó-ver- seny. A junior lányok mező­nyében Zsigmond Száva (DTC) úgy végzett összetett­ben az első helyen, hogy egyetlen nap sem talált le­győzőre. Tölgyesi Tamás mesteredzője, a súlyemelés Héraklész-programjának veze­tője. - A sportág valamennyi résztvevője nagy várakozás­sal tekint a rövidesen felálló elnökség munkája elé. A szö­vetség kasszája üres, csak tar­tozások vannak, az egyesüle­tek támogatása gyenge, alig vannak edzők, vagyis röviden jellemezve: nagyon rosszak a körülmények. A súlyemelés­ért aktívan dolgozókra van szükség, akik képesek felke­resni és „megmozgatni” szponzorokat. Meg kell állíta­ni, hogy tovább fogyjon a sportág... Magas szintű ered­mények eléréséhez magas fo­kú támogatás szükséges, ha ez nem jön össze, marad majd a középszerűség. A Héraklész- program természetesen az el­tiltás ellenére sem szünetelt, ötven fiatallal folyamatosan dolgoztunk, akik között több, sokra hivatott versenyző van... mm emlippek.hoQnJiM Az idei nemzetközi versenynaptár (DOC 84 kB) (DTC, Fl2) összetett győzel­mét 3 napi futamgyőzelem­mel szerezte meg. Két felnőttben is Az egri és salgótarjáni ren­dezők minden versenynap dél­utánjára is szerveztek kiegé­szítő programokat. Ezeken a legkiemelkedőbb eredmény: a nem hivatalos Mikrosprint Világbajnokságon a két fel­nőtt kategória bajnoki címét is diósgyőri tájfutók szerezték meg, a nőknél Zsigmond Szá­va, a fiúknál Less Áron nya­kába akasztották az aranyér­met. A tájkerékpárosok küz­delmében Bertóti Róbert (DTC) második lett, a park­versenyen Sümegi János ötö­dik, míg Bertóti Regina a 18 év alattiak, nővére Diána a 18 év felettiek mezőnyében vég­zett a hatodik helyen. HUNGÁRIA KUPA További dobogósok: _______________ N20: 2. Bertóti Diána (DTC). N16: 2. Bertóti Regina (DTC), 3. Zsigmond Vanda (DTC).___________ N21: 3. Sinka Melinda (DTC). FI6: 4. Ádámszky Tamás (PTC). F50: 3. Bokros István (MEAFC). A harmadikon Kazincbarcika (ÉM) - Harmadik felkészülési mérkőzését játszotta a Vegyész RC-Kazincbarci- ka férfi röplabdacsapata Barcikán, a cseh 1. osztá­lyú Ostravával. Az első két találkozón egyaránt 3:2 arányú „vendégsiker” született, míg szerdán 3:l-re nyertek a csehek. Demeter György csapata jövő csütörtöktől szomba­tig Kazincbarcikán, a hat csapatos Vegyész-ku­pa nemzetközi tornán meccsel. Eltört a lábujja Miskolc (ÉM - JLI) - Az NB I-es Diósgyőri VTK lab­darúgócsapatának első számú kapuvédője, Kövesfalvi István a vasárnapi Vasas elleni ide­genbeli mérkőzésen ujjtörést szenvedett a bal lábán - en­nek ellenére végigvédte a ta­lálkozót (2-0). Sőt! Ő volt a pi­ros-fehérek legjobbja.- Nem titok. Kavics törött lábujjai védett, de bízunk ben­ne, hogy most már rendben lesz - erősítette meg a hírt Gálhidi György, a DVTK ve­zetőedzője, akitől megtudtuk azt is, hogy Ciprian Dianu is „beállt” Tamási Zoltán és Pin­tér Zoltán után a „sorba”, ugyanis a piros-fehérek játé­kosa szárkapocscsonttörést szenvedett, s így négy hét gipsz vár a futballistára. Bár az időjárás nem volt kegyes, mégis a terv szerint „haladnak” a küzdelmek a Miskolc Pün­kösdhegyi Teniszcentrum­ban zajló Miskolc Open 2005 ITF junior tenisztornán. Szerdán már a főtábla 1. kö­rét rendezték meg, melyben az egyéni küzdelmekben a magyar indulók közül a fiúk között továbbjutott Ba­lázs Attila, Tóth Attila és Tóth Bence Gyula. A höl­gyeknél a 2. körben Kard­hordó Emese, Lászlóffy Vivien, Heitner Dóra, Ki­rály Pálma, Nagy Judit és Batta Lucia bizonyíthat. A viadal ma 10 órától folytató­dik. (Fotó: VCs)

Next

/
Oldalképek
Tartalom