Észak-Magyarország, 2005. augusztus (61. évfolyam, 178-203. szám)

2005-08-16 / 191. szám

2005. augusztus 16., kedd ÉSZAK AKTUÁLIS /3 HÍRCSOKOR • Özönvíz Gadnán. Tegnap délután me­gyénk egy részét özönvízszerű esőzés sújtot­ta. A csereháti Gadnán a hegyoldalból lezú­duló víz elöntött több főutcai lakóházat, amelyekben roma családok élnek. Az érin­tett családok ideiglenesen kénytelenek vol­tak elhagyni otthonukat. • PhD-konferencia. A Miskolci Egyetemen ezen a héten zajlik a PhD-hallgatók Nemzet­közi Tudományos Konferenciája, sorrendben immár az ötödik. Tizenhárom országból több mint ötszáz, doktori képzésben részt vevő fiatal jelentkezett a rendezvényre. NÉZŐPONT Sótlan Reál Juhász-Léhi István istvan.juhaszlehi@eszak.boon.hu Puskás Ferencről kejlett volna szólnia a vasárnap esti meccsnek a róla elnevezett stadionban. Nem róla szólt... A közel 45 ezer néző a helyszínen és a gondolom több százezer tévénéző, aki megnézte Reál Madrid budapesti vendégszereplését, unott sztárokat láthatott. Csalódás volt. Persze le­het magyarázni, hogy „már alig várták, hogy hazamenjenek az egy hónapos ázsiai túra után". De akkor is. Egy Reál szintű csapat tagja egy gálameccsen miért gyűjt be sárgalapo(ka)t? Miért töri az egyik ma­gyar játékos orrát? Ffogy örüljünk, hogy egyáltalán eljöttek? Pénzért. Sok-sok pénz­ért voltak itt. A Puskás Ferenc-válógatott sárga meze külön blama. Plogy a szponzornak ez kel­lett. Hát ez az. Mert inkább volt az egész vásári mulatság, mintsem futballmeccs. Már az is botrányos, hogy több ezer forin­tért vásárolt mez volt a belépő a madridi galaktikusok szombati 45 perces „cicázásá- ra". Öcsi bácsiról, aki három BEK-et és hat bajnoki címet nyert a lilákkal, jóformán semmi sem szólt. Egy-egy kis bevágás, de a pályán talán semmi. A Reál Magyaror­szágon egy „gyönyörűen" megkomponált Mónika Show volt, mintsem futballünnep. Szerencsére a magyar B-válogatott oda­tette magát a királyi gárdának, és nem esett hanyatt az egyébként tényleg nagy nevektől. Csak hát sótlan volt ez a Reál. De nagyon... Személyi sérüléses baleset cuk°^I A motoros lesodródik az aszfaltról és a járdán áthaladva a kerítésnek ütközik. Grafika (a baloséi íeltélolcvetl lefolyása): Hvak-Magyarorvág VILLÁMVOKS www.boon.hu Dobogóra várják a fiúkat Dobogós lesz-e a magyar junior férfi-kézilab- da-válogatott a világbajnokságon? Jó megoldásnak tartja-e, hogy háziorvosi beutaló­val lehet igénybe venni a szakrendeléseket? MÓL A miskolci üzemanyagtöltő állomások árai Forint/liter OMV 275,90 OMV MÓL Kis Hunyadi Hunyod, Széchenyi Vologda Zsokaik Andtássy Vörösmarty So,nn\yy. Kiss tábornok Könyves K AGIP MÓL METRÓ Üzemanyagok 95-ös 98-as Metro-_ kártyával MOBIL PETROL Dízel szeptember 6-ig zárva Benzinszemle, 300 forint ■ Optimista volt a ko­rábban jelzett üzem­anyag-csúcsár, ma már 300 forintról is hallani. Miskolc (ÉM - OlKa) - Má­ra kiderült, optimista jóslat volt a dízel és a benzin koráb­ban kalkulált csúcsára. A nemzetközi folyamatoknak „köszönhetően” a legtöbb kút- nál néhány forinttal alatta, il­letve fölötte árulják a 95-ös benzint a 270-275 forintra jó­solt árcsúcsnál, míg a gázolaj is 260 forint fölött alakul. Az elmúlt egy hónapban, ponto­sabban július 20- án egységesen 2 fo­rinttal csökkent minden üzem­anyag ára, egy hétre rá a dízel ára újabb két forinttal lett olcsóbb, de au­gusztus 3-tól a ben­zin literjéért ismét többet kértek há­rom forinttal. Legutóbbi összeál­lításunkhoz ké­pest a benzin 1-2 forinttal lett drá­gább, a dízel átlag 4 forinttal olcsóbb. Persze kirívó különb­ségek most is akad­nak. Hová emelkednek? (Fotó: Ádám János) Ott a totem Könnyebbség, hogy az új szabályozásnak kö- i szönhetően a kutak több- f1 ségére visszakerültek az utak mentéről is látható árak a totemoszlopokra, illetve a Shell-kutak esetében molinón tüntetik fel azokat. A kagylós kutaknál évek óta hirdetések szerepelnek a totemoszlopo­kon, most az augusztus 22-én életbe lépő szabályozás miatt egységesen minden kútra ki­helyezték az ártájékoztatót, de ez kifeszített molinókon látha­tó. Vannak kutak egyébként, ahol egy percre sem szedték be az ártájékoztatót, s vannak Világpolitikai fejlemények Elemzők szerint min­den abba az irányba mu­tat, hogy még idén elér­heti a benzinár a 300 fo­rintot is. Jóllehet, ehhez a kőolaj hordónkénti árá­nak el kell érnie a 75-80 dollárt, miközben a dol­lár árfolyama 200 forint körül alakul. A kőolaj magas jegyzésárát, vala­mint az árfolyam alaku­lását erősen befolyásol­ják a készletezési és olaj­igények, valamint a ked­vezőtlenül alakuló világ- politikai események. olyan töltőállomások, ahova még nem helyezték vissza, er­re jövő hét hétfőig van lehe­tőségük, utána tetemes bírság­gal kell számolniuk. Árak és különbségek Újabb benzinkúti körké­pünkből kiderült, a „legol­csóbb kút”-felállás picit válto­zott. A Metró-kút megnyitásá­val itt kínálják a legkedve­zőbb áron a benzint, igaz csak 10 fillérrel kedvezőbb az ár, mint a Jetnél, a dízel liter­jéért pedig 1 forint 50 fillérrel kell kevesebb fizetni, feltéve, ha rendelkezünk Metró-kár­tyával. Kicsit kintebb, a Cas- tro-kútnál pedig még ennél is alacsonyabb az ár, a benzin 2 forinttal, a dízel 1 forinttal ol­csóbb, mint a Jet- és a Metro- kúton, kérdés, ennyiért megéri-e kiautózni. A koráb­bi összeállításunk szerint leg­drágábbnak minősülő benzin­kút, az Agip jelentősen vissza­vett az áraiból, míg korábban a Mól árai felett értékesítette az üzemanyagot, addig mára kedvezőbb árakon dolgozik. Kedvező még az Esso-kutak ajánlata, ahol a Mól-, illetve a közel azonos árakon forgalma­zó Shell- és OMV-kutak árai­hoz képest 9 forinttal olcsóbb a 95-ös és 7 forinttal kedve­zőbb a dízel ára. „Kapuőr" lesz a háziorvos ■ A választott háziorvos a beteg „gazdája", baj esetén pedig övé a fele­lősség is. Miskolc (ÉM - NSzR) - Ja­nuárban lép életbe az a ren­delet, amely szerint már a szemészet, a sebészet és a fü- lészet sem kereshető fel házi­orvosi beutaló nélkül. Termé­szetesen a sürgősségi ellátást ez nem érinti. A rendelet a szak- és háziorvosok részéről pozitív fogadtatásra talál. „A szakrendelések mintegy kétharmada most is csak beutalóval látogatható, és ez nem okoz gondot a betegnek - mondta dr. Koleszár Lajos, a Semmelweis kórház igazga­tója. - A normálisan működő országokban a betegek „gaz­dája” az általa, bizalommal ki­választott háziorvos. A szaba­don működő szakrendelések pedig pont ezt gátolják, hiszen a beteg kikerüli háziorvosát. Ez nem jó, hiszen fontos, hogy a választott háziorvosnál fus­sanak össze a betegről az in­formációk.” A háziorvosok több szem­pontból is jónak tartják a ren­delet bevezetését, bár - ahogy dr. Pállá Sándor, a Háziorvo­si Egyesülés elnöke fogalma­zott - eleinte biztos többlet- munkát jelent majd a házior­vosoknak. Három szempont „Három oldalról érdemes megközelíteni ezt a dolgot. A háziorvos az, aki tudja, hogy mire van szüksége a betegé­nek. A második szempont a fi­?! ............*•••• Egyértelműen a háziorvos az, aki tudja, hogy mire van szüksé­ge a betegének. dr. Pállá Sándor ...............................................?! nanszírozási: sok esetben a beteg mdokolaüanul keresi fel a szakrendeléseket. Máshol ez a rendszer már természetes, a betegek nálunk is megszok­ják. A háziorvosoknak valóban jelent majd pluszmunkát, de a »kapuőr« szerep csak így valósulhat meg. így a házior­vos őrködhet a beteg fölött.” A nyolcadikról ugrott ki a menekülő betörő ■ Az éber szomszéd rázárta a betörőre a lakás ajtaját, majd ki­hívta a rendőrséget. Ózd (ÉM) - Az Ózdi Vá­rosi Rendőrkapitányság in­dított eljárást betöréses lo­pás elkövetésének megala­pozott gyanúja miatt egy 34 éves ózdi férfi ellen, aki a hétvégén egy ózdi lakótele­pi ház nyolcadik emeleti la­kásába hatolt be. Éber volt a szomszéd A lakás felügyeletével megbízott szomszéd észlel­te a betörést, illetve, hogy az elkövető még a lakásban tartózkodik. Kívülről bezár­ta az alsó zárat, hogy a be­törő ne tudjon kijön­ni, majd értesítette a rend­őrséget. A rendőrség kiér­kezéséig a szomszéd a fiá­val és egy másik szomszéd­dal együtt őrizték a lakás, majd a rendőrség megérke­zésekor kinyitották a kül­ső zárat, de a lakásba igy sem tudtak bejutni, mivel az elkövető belülről a felső zái'ral bezárta az ajtót. A si­kertelen rendőri felszólítás után az ajtót betörték, de az elkövetőt nem találták a la­kásban. Akkor észlelték, hogy az egyik ablak tárva- nyitva van. Takarókat dobált Szemtanúk állítása sze­rint a betörő menekülés közben a nyolcadik emele­ti lakás nyitott ablakból kü­lönböző ruhákat, takarókat dobált ki, hogy „majd az enyhíti a földre érkezését”. Ezután az ablak párkányá­ra ült, majd leugrott az ab­lak alatti fenyőfára, ahon­nan a földre esett. Az esés következtében a férfi sú­lyos, életveszélyes sérülése­ket szenvedett. A férfit a mentők kórházba szállítot­ták, azóta állapota stabil, de még nem kihallgatható.

Next

/
Oldalképek
Tartalom