Észak-Magyarország, 2005. augusztus (61. évfolyam, 178-203. szám)

2005-08-01 / 178. szám

1005. augusztus 1., hétfő ORSZÁGBAN-VILÁGBAN / 2 ÉSZAK RÖVIDEN • Éhségsztrájk, Augusztus 20-áig tartó éh­ségsztrájk kezdődött szombat délután Buda­pesten, az Országház előtti pázsiton a Füg­getlen Kisgazdapárt XVIII. kerületi szerveze­tének kezdeményezésére. Az akcióval a kis- gazda-alapszervezetek figyelmét akarják fel­hívni arra, hogy augusztus 27-én tartsanak országos kongresszust. • Régi-új elnök. Feldmájer Pétert választotta a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsé­ge (Mazsihisz) elnökévé a szervezet rendkívüli közgyűlése vasárnap Budapesten. Feldmájer Péter eddig a szövetség elnökhelyettese volt, és két cikluson keresztül, 1991 és 1999 kö­zött már betöltötte az elnöki tisztséget. • Átvállalni. A Fidesz azt várja a kormány­tól, hogy vállalja át a gazdáktól annak a 4 milliárd forintnak a visszafizetését, amelyet az Európai Uniónak kellene visszatéríteni a föld­alapú támogatásból - közölte Font Sándor, a Fidesz országgyűlési képviselője vasárnap. El a Gázai övezetből Tel-Aviv (MTI, dpa) - Három héttel a ter­vezett izraeli kivonulás megkezdése előtt el­hagyta a Gázai övezetet az első zsidó tele­pes család - adta hírül vasárnap a Jediót Ahronót. Az újság beszámolója szerint a házaspár és négy gyerekük pénteken költözött ki a Gázai övezet északi részén lévő Niszanit te­lepről. Átmeneti lakhelyük a Negev-sivatag- ban lévő Mefalszim kibuc lesz. A korai ki­költözésre egy incidens bírta rá a családot: a múlt héten palesztinok aknagránátot lőt­tek ki a Niszanit telepre. Az izraeli kormány terve értelmében augusztus közepén kezdődne meg a Gázai övezetben lévő összes (21), valamint négy ciszjordániai zsidó telep kiürítése. A lépés radikális ellenzői már július közepén moz­galmat szerveztek a kivonulás megakadá­lyozása céljából. Keddtől kezdve újabb til­takozó megmozdulásokra készülnek. Ha menni kell, hát menni kell (Fotó: epa) Kitiltották az ABC-t Vlagyivosztok (MTI, AFP) - Minden kap­csolatot megszakított az ABC televízióval az orosz védelmi minisztérium, miután az amerikai tévécsatorna interjút sugárzott Samil Baszajev radikális csecsen lázadóvezérrel - jelentette be vasárnap Szergej Ivanov orosz védelmi miniszter. „Ma felkértem a sajtóirodánkat, biztosít­sa, hogy a védelmi minisztérium egyetlen alkalmazottja se lépjen kapcsolatba az ABC televíziós társasággal. Továbbra is nyitot­tak maradunk a média számára, de ez a tévécsatorna nem fog meghívást kapni a mi­nisztériumba és nem fog interjúkat kapni” - jelentette ki Ivanov. Az ABC „mostantól nemkívánatos személy, pária a védelmi mi­nisztérium számára” - közölte az orosz mi­niszter. Fidesz: összefonódik a propaganda ■ MSZP: „Nem elvitat­ható tájékoztatni a vá­lasztókat az elért ered­ményekről." Budapest (MTI) - A Fidesz szóvivője szerint pártállami időket idéző módon fonódik össze az MSZP és a Gyurcsány-kormány propa­gandája, amire a rendszervál­tás óta nem volt példa Ma­gyarországon. Az MSZP szóvi­vője erre úgy reagált: a kor­mányzatnak kötelezettsége az, hogy tájékoztassa a választó­kat a meghozott döntésekről, intézkedésekről. Visszafizetni Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője szombaton, az MSZP Köztársaság téri székháza előtt tartott sajtótájékoztató­Gyurcsány Ferenc. Jó irányt mutat? (Fotó: Archív) ján közölte: a Fidesz azt kéri az MSZP-től, hogy a száz lépés programra elköltött 150 millió forintot haladéktalanul fizes­se vissza a kormány kasszá­jába, hiszen a telefonos kam­pányból teljesen egyértelműen kiderül, hogy ez az összeg Gyurcsány Ferenc szocialista pártkampányát szolgálja. A fi- deszes politikus emlékeztetett arra, hogy néhány nappal ezelőtt elkezdődött Gyurcsány Ferenc telefonos kampánya, amelyben ha valaki azt vála­szolja, hogy még nem hallott a kormány száz lépés prog­ramjáról, akkor a miniszterel­nök megkérdezi, hogy az ille­tő hozzájárul-e ahhoz, hogy MSZP-aktivisták felkeressék és tájékoztassák a programról. Bírálta a kormány SMS-kam- pányát is; feltette a kérdést, vajon miért költenek erre köz­pénzt, ha - amint azt a kor­mányszóvivő mondta - nem követi jogalkotás a programot. Nyakó István MSZP-szóvi- vő az elhangzottakra reagál­va az MTI-nek elmondta: „azt gondolom, nem vitatható el egy párttól sem, kormányza­ti időszakában, hogy tájékoz­tassa a választókat azokról az eredményekről, amelyeket kormányzati tényezőként elért.” MSZP-s pénz Közölte, hogy a telefonos tá­jékoztató a száz lépés prog­ramról a Magyar Szocialista Párt programja, és azt az MSZP fizeti saját költségveté­séből. A kérdések és válaszok programsorozatot pedig a köz­ponti költségvetés finanszíroz­za, amit a parlament 2004 de­cemberében elfogadott. Érvek, ellenérvek - ahogy Ön látja!’—‘ Újabb áldozatok. Kilenc ember - hét iraki ci­vil és két brit biztonsági őr - lelte halálát vasárnap Irak területén robbantásos merényletek következté­ben. Öt amerikai katona szombaton esett hasonló tá­madások áldozatául; halá­lukról vasárnap tett beje­lentést egy amerikai kato­nai szóvivő. Autóba rejtett pokolgép robbanása hét polgári személy életét oltot­ta ki vasárnap az iraki fő­várostól 50 kilométernyire délre fekvő Haszva közelé­ben. További tizenkét sze­mély - köztük három rend­őr - megsérült. (Fotó: EPA) Elfogadhatatlan Budapest (MTI) - A külön­böző szintű állampolgárság nem elfogadható Európában: ez Avarkeszi Dezső kormány- megbízott szerint egyértelmű­vé vált azon a nemzetközi tanácskozáson, amelyen a kormány meghívására- a té­ma európai szakértői vitatták meg tapasztalataikat, néze­teiket. A szombaton zárult „Az ál­lampolgárság formái és a sza­bad utazáshoz való jog Euró­pában” című kétnapos konfe­rencia tapasztalatait össze­gezve elmondta: nem lehet olyan állampolgárságot adni a határon túli magyaroknak, ami kevesebb jogosultság­gal jár, mint más állampolgá­roké. Kétoldalú megbeszélések A konferencia résztvevői támogatták, hogy a közjogi státus és az ezekkel járó jo­gosultságok meghatározása­kor Magyarország folytasson kétoldalú megbeszéléseket szomszédaival. Abban is egyetértettek, hogy módosíta­ni szükséges az alkotmány 6. paragrafusát, s abbán lehet meghatározni a határon túli magyarok közjogi státusát. Komoly mulasztás Komoly mulasztás a ma­gyar kormány részéről, hogy nem hívta meg a korlátozott magyar állampolgárságról folytatott budapesti nemzetkö­zi tanácskozásra a határon tú­li magyar szervezetek képvi­selőit - jelentette ki Markó Béla, a Romániai Magyar De­mokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke szombaton Marosvá­sárhelyen. Fontosabb világesemények 2005 augusztusában Augusztus, Irak: A miniszterelnök, Ib­rahim Jaafari kijelentette, hogy meg­próbálja felgyorsítani Szaddám Hú­széin perét. Az új vezető az 500 pont­ban vádolt diktátor ügyét még a de­cemberben esedékes választások előtt véglegesen le szeretné zárni. Augusztus 15., Gázai övezet/Nyugati terület: Erőszakhullámot válthat ki a 9000 zsidó telepes evakuációja a Gázai övezetből és a Nyugati területről. A négyhetesre tervezett folyamatot a legkevesebb 40 000 fegyveres ellenőrzi és vigyázza majd. Augusztus 6-9., Japán: Az egész országban szomorú megemlékezéseket tartanak a Hirosi­mára és Nagaszakira ledobott atombombák pusztításának 60 évfordulóján A támadás­ban 210 000 ember halt meg, és ezrek szenvednek még ma is a hatásaitól. Augusztus 19., Hamburg Bár a londoni bombame­rényietek komoly figyel­meztetést jelentettek a nyugati világnak, a marokkói Mounir El Motassadeq - aki el­ső számú gyanúsítottja a szeptember 11-i ameri­kai merényleteknek - pe­rében valószínűleg megszüle­tik az ítéletet. Augusztus 15., Finnország: Egy béke' megállapodás véget vethet a har­minc éve tartó indonéziai polgár- háborúnak A kormány és a felkelők vezetői azután kezdtek komolyabb béketárgyalásba, miután 2004 de­cemberében a szökőár végigsö­pört a térségben Augusztus 3., Teherán: Irán megválasztott keménykezü vezetője, Mahmud Ahma- dinejad elfoglalja hivatalát. A forradalmár fegyveresből lett államfő köztudottan nukleáris ambíciókat dédel­get, melyekről amerikai és európai vezetőkkel Is egyeztet augusztusban. Augusztus 30., Jakarta: Indonézia hatal­mas himlőoltási akcióba kezd, hogy meg­állítsa a gyermekbénulást okozó kórt, mely már 122 gyermeket betegített meg. A had­járatot ez év végéig az ENSZ támogatásá­val és felügyeletével végzik. Augusztus, Kuala Lumpur: Malajzia komoly munkaerőgondoknak néz elébe, mivel a több ezer illegális bevándorló közül sok százat már kiutasítottak az or­szágból, hogy ezzel a lépéssel is elő­segítsék az influenza terjedésének \ megakadályozását. Augusztus, Washington: A sárga egzotikus fűszerről, a curryröl laboratóriumi vizsgá­latok során bebizonyosodott, hogy egyes összetevői nagy­ban elősegíthetik bizonyos , melanómák kialakulását, ezért több szaklap óva inti olvasóit a fűszer nagy­mértékű fogyasztásától © CliAPHIC NtWS ÉSZAK Felelős kiadó: Szabó Miklós (szabo@eszak.boon.hu). Kiadóvezető: Farkasné Lovász Zita (lovasz@eszak.boon.hu). Értékesítési vezető: Farkasné Lovász Zita (lovasz@eszak.boon.hu). Főszerkesztő: Kiss László (kiSS.láSZlQ@£5Zak.bQ0P,hu) Főszerkesztő-helyettes: Szántó István (szanto.istvan@eszak.boon.hu). Terjesztési vezető: Hausel László (las7lo hausel@eszak.boon.hu). Marketingvezető: Szűcs Edina (edina.szucs@eszak.boon.hu). Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: a 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen: eszakterj@eszak.boon.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 1290 forint, negyedévre 3790 forint, fél évre 7290 forint, egy évre 13 990 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-46/502-900, telefax: 06-46/501-260, e-mail: ehird@eszak.boon hu - apróhirdetés feladása telefonon. 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-46/502-900, telefax: 06-46/501-262. E-mail: eszeri@eszak.boon.hu Kiadja az Inform Média Kft., 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Postafiók 178. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. ISSN 0133-0357 k ^/MTESZ

Next

/
Oldalképek
Tartalom