Észak-Magyarország, 2005. július (61. évfolyam, 152-177. szám)

2005-07-04 / 154. szám

2005. július 4., hétfő ÉSZAK AKTUÁLIS /3 HÍRCSOKOR • Csipkehét. A Magyar Csipkekészítők Egyesülete szervezésében ma délután 5 óra­kor kezdődik el a miskolci Fényi Gyula Je­zsuita Gimnáziumban a XVII. Magyar Csip­kehét. A megnyitót dr. Bodnár Mónika mú­zeumigazgató tartja. • Bokrétaavató. Elkészült a Miskolci Egye­tem területén épülő diákhotel legmagasabb pontja. Ebből az alkalomból kedden dél­után 2 órakor az építők bokrétaünnepséget tartanak. NÉZŐPONT XXI. MISKOLCI DIXIELAND FESZTIVÁL A dixielandfesztivál keretében Káli Sándor, Miskolc polgármestere átadta a Pro Urbe-díjat a Benkó Dixieland Bandnek (Fotók: Áj) Unokáink sem? Szaniszló Bálint balint.szaniszlo@eszak.boon.hu Káday Mihály örökbecsű városvédő' so­rozata az „Unokáink sem fogják látni..." gyakran villan be, amikor hallom, olva­som, látom az éghajlatkutatók, kutatóme­teorológusok, geológusok és még ki tudja milyen tudós emberek előrejelzéseit, kvázi jóslatait a Föld jövőjéről (vagy jövőtlensé- géről). Ehhez képest a Ráday-intelmek csak enyhe dorgálások a jelen emberéhez (persze megszívlelni azért nem ártana). Valahogy nem akarjuk még egészen ko­molyan venni a Föld jövőiéből kapcsolatos intelmeket. „Annyit beszéltek már róla és mégsem történt semmi" - hallom nap mint nap. A városvédő és a Földet védő szavak is csak pusztába kiáltottak maradnak, ha nem vesszük komolyan az intelmeket. A dimenziók mégis másak, hiszen nemcsak egy-egy értékes épület, műemlék pusztul el csupán, hanem az egész Föld. Fontoljuk meg, mi történhet a nem is olyan távoli jövőben, ha nem gazdálko­dunk megfelelően azzal a Földünkkel, amit nagyszüleinktől, szüléinktől csak köl­csönkaptunk azért, hogy majd még hasz­nálható állapotban adhassuk tovább gyer­mekeinknek és az ő gyermekeinek, hogy elmondhassuk: „unokáink is látni fogják..." Régiségvásár. Egyre nagyobb tömege­ket vonz a miskolci Erzsébet tér környéké­re minden hónap első vasárnapján a régi­ségvásár. (Fotó: Ádám János) VILLÁMVOKS www.boon.hu Többen vannak az elégedettek Ön elégedett-e a mentők betegszállítói kenységével? tevé­Tart-e egy esetleges időjárási katasztrófa bekövetkeztétől? Egy kicsi időnk még van Ni Bár a modellek nem biztatóak, még bizakod­hatunk: elkerülhető az időjárási baj. Budapest (ÉM) - Száz év alatt a Föld 0,7 fokot melege­dett, ebből 0,4-et az utóbbi harminc év során. A kutatók által felállított, az eddigieket magyarázó és a jövőt előreve­títő modellek rendszerint ugyanazt jövendölik; a kü­lönbség csak az, melyik prog­nózis borúlátóbb...- Két dolog van ma, amitől félni lehet - kezdte a lapunk­nak adott tájékoztatást Mika János éghajlatkutató. - Az egyik az úgynevezett „óceáni szállítószalagnak” az észak-at­lanti területeken várható le- gyengülése, netán leállása, ez nagyfokú klímaváltozást ered­ményezne. Az üvegházhatás ugyanakkor a kontinenseken felmelegedést vált ki, ami el­lensúlyozza ezt. A víz és a szá­razföld közötti nagy hőmér­séklet-különbségből viszont komoly kalamajka kerekedik majd... Ha igazán megijed... A másik a félnivalók sorá­ban az az oxfordi központú vizsgálat, amely nagy feltű­nést keltett a közelmúltban. Számítógépek hálózatát mun­kára fogva számtalan modellt „futtattak le”, különféle ada­tokkal, szabályszerűségekkel. Ezt megmutatta, ha a világ sorsa máshogy is fordulna, mint ma várjuk, mire jutha­tunk néhány évtized - évszá­zad - múltán. Az eredmény kiábrándító: a modellek több­sége rosszabb képet mutatott a vártnál (tíz foknál maga­sabb, azaz katasztrofális hő­Mondja el a véleményét! mérséklet-emelkedést is előre­vetített némelyik), kedvezőb­bet pedig egyetlen egy sem. Mika Jánostól a végére mégis biztatóbb összefoglalást kértünk.- Néhány évtizeden belül, ahogy mondani szokták, a mi életünkben mindebből nem kell gyökeres változásra felké­szülni; a tengerszint emelke­dése a legbiztosabb probléma, ami Magyarországot közvetle­nül nem érinti. Ami a kataszt­rófa megelőzését illeti: egy ki­csi időnk még van... Azt mondjuk, 2015 az a dátum, ameddig be kell vezetni a szükséges korlátozásokat. Közgazdászok a gazdaságról ■ Az ország legkiválóbb közgazdászai üléseznek tegnaptól a Miskolci Egyetemen. vetési és Pénzügyi Bizottság elnöke, valamint Veres János pénzügyminiszter tartottak előadást. V ersenyképesség Miskolc (ÉM) - „A magyar gazdaság fenntartható növeke­dése” - eme téma köré szer­vezte a Magyar Közgazdasági Társaság Borsod-Abaúj-Zemp­lén Megyei Szervezete a 43. Közgazdász Vándorgyűlést. A Miskolci Egyetem díszau­lájában tegnap délután tartott nyitó plenáris ülésen Kádár Béla akadémikus, a Magyar Közgazdasági Társaság elnö­ke, Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Varga Mihály ország- gyűlési képviselő, a Költség­lEszflKdCBE!^^^^ emtippek.boon.hu \-J A 43. Közgadász Vándorgyűlés prog­ramja (PDF 191 kB) Az előadók - bár vélhetően egymástól függetlenül készül­tek előadásaikra - szinte egy­behangzóan hazánk versenyké­pességének növelését emelték ki legfontosabb célként. Abban is teljes volt az egyetértést, hogy ennek érdekében még in­kább csökkenteni kell a vál­lalkozások és az élőmunka ter­heit, de mindez nem valósul­hat meg az államigazgatás drasztikus megreformálása nélkül. A vándorgyűlés mai napján többek között ezekről is részletesen szó esik a hét szek­cióban folyó ülésen. A vándor- gyűlés szép pillanataként prof. dr. Barta Imre egyetemi tanár közgazdász itt vehette át a Ma­gyar Közgazdasági Társaság Közgadász Életműdíját. Lángolt a habszivacs ■ Negyventonná­nyi habszivacs égett el a sajóbábonyi raktárban Sajóbábony (ÉM - PT) ­A sajóbábonyi Porán Kft. raktárában kapott lángra a frissen gyártott habszivacs. Az oltásban közreműködő megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vezetője, Rétkö­zi Ferenc ezredes elmond­ta, hogy senki nem sérült meg, és veszélyes anyag sem került a levegőbe. Az anyagi kár azonban eléri a 140 millió forintot. Mint megtudtuk, egy 1600 négy­zetméteres raktárban pusz­títottak a lángok, ahol 40 tonna habszivacsot tárol­tak. Tizenöt tűzoltóautó 36 tűzoltóval és 9 katasztrófa- védelmi szakember közre­működésével dolgozott éjjel tíz órától hajnali két óráig. Gáz volt, de... A vegyi-felderítő csoport folyamatosan mérte a leve­gőszennyezettséget, de a szabadba kerülő gázkon­centráció már nem lépte át az egészségre ártalmas ha­tárértéket. Az oltást nehe­zítette azonban, hogy a csarnok vasbeton tetőszer­kezete egy részen besza­kadt, és ott az oltás életve­szélyessé vált. Kovács Tamás tűzvizsgá- ló kérdésünkre elmondta, hogy a lángok keletkezésé­nek okát vizsgálják. Való­színű, hogy a habszivacs előállítását követően még meleg állapotban vitték a raktárba az anyagot, és esetleg öngyulladás is bekö­vetkezhetett. Ha óránként ötvenet csíp... ■ Háromszor irtottak már idén szúnyogot, de indokolt egy negyedik akció is. Miskolc, Budapest (ÉM) - A mezőtúri illetőségű Corax- Bioner Rt. budapesti központ­jában arról tájékoztatták la­punkat, hogy a cég a tavasszal elnyert megbízatás nyomán háromszor végzett a közel­múltban irtást. Májusban bio­lógiai irtást is (légi és földi eszközökkel), valamint vegyi irtást is, június elején pedig is­mét úgynevezett biológiait. A vállalkozás arra szerződött, hogy amikor Miskolcról kérik, jönnek - Gáspár János elmon­dása szerint 3-4 napon belül. Szélmentes napon A kritikus csípésszámot óránkénti ötvenben szokták meghatározni - ha több, ak­kor indokolt a fellépés a kel­lemetlen állatkák ellen. A beavatkozásra szélmentes na­pot kell kijelölni, előtte érte­sítve a méhészeket (a használt vegyi anyag veszélyes lehet a méhekre), illetve a sajtó útján a városlakókat. A tavaszi két lárvairtást kö­vetően a Városgazda Kht. szak­értővel felmérette, hogy a ha­tékonyság 85 (április), majd 95 százalékos (június) volt. Előb­bi indokolta az újabb intézke­dést (május), a másik adat már nem. Hogy az utóbbi napokban mégis rengeteg a szúnyog vá­Szúnyogirtások idén Miskolcon rosszerte, Kertész Béla szerint azzal magyarázható, hogy a Hernád áradás - sok víz, ned­vesség - nyomán kifejlődött egyedek vonultak át Miskolc­ra. Amennyiben kellő számú bejelentést kapnak a városla­kóktól, ismét vizsgálatot tar­tanak, s szükség esetén meg­rendelik az újabb irtást - ez nem pénzkérdés, tette hozzá a kht. műszaki vezetője. Tourist Police Sárospatak (ÉM - PT)- Önkormányzati finan­szírozással Sárospatakon működik nyelveket beszé­lő középiskolás diákok bevonásával Tourist Police csoport. A tanulók együtt portyáznak a rend­őrökkel, hogy segítsék a turistákat az idegenfor­galmi szempontból látoga­tott területeken. Kompoltiné Jakab Ilo­na őrnagy, a B.-A.-Z. Me­gyei Rendőr-főkapitány­ság sajtóreferense el­mondta, hogy mindenütt lesz a megyében a koráb­biakhoz hasonló rendsze­res akció a határőrökkel, pénzügyőrökkel, a beván­dorlási hivatal emberei­vel közösen. Célkeresztbe kerülnek például az éj­szakai szórakozóhelyek, a zugszállások, a magyar és külföldi prostituáltak és futtatóik, az engedély nélkül foglalkoztatottak, az illegális valutaváltó helyek. j \ r \ 200 Április 28. (biológiai irtás) 2000' Május 19. (kémiai irtás) Terület nagysága (hektár) Költség (millió forint) 200 Június 7. (biológiai irtás) Grafika: £szak-Maavarors2áa

Next

/
Oldalképek
Tartalom