Észak-Magyarország, 2005. július (61. évfolyam, 152-177. szám)

2005-07-29 / 176. szám

2005. július 29., péntek ÉSZAK ORSZÁGBAN-VILÁGBAN / 2 RÖVIDEN J T3 J1* VW w •>'Vv Vw J -W V . **»L - V. >. WV. V V V 1. Vi V «.:V w *. >. Vv • Aggódnak. Aggodalmát fejezte ki Sir lan Blair londoni rendőrfőnök csütörtökön ami­att, hogy a július 7-ei londoni robbantások után talált, fel nem robbant pokolgépekről képeket szivárogtattak ki a sajtónak, a rendőrség „lehető leghatározottabb" kérése ellenére. • Üveg és szeg. A leggyakrabban bemuta­tott felvétel egy szegekkel kipreparált, üveg formájú szerkezet volt, amit állítólag a július 7-ei merénylet után öt nappal találtak Luton- ban. Az ABC News értesülése szerint a vasúti járműben 12 robbanószerkezetet, és négy he­venyészett detonátort találtak. A nemzeti minimumról Budapest (MTI) - Somogyi Ferenc külügy­miniszter szerint a Szülőföld Alap Tanácsá­nak megalakulása is mutatja, hogy mégis létezik a nemzeti konszenzus minimuma a határon túli magyarság kérdésében, a hozzá­juk fűződő alkotmányos felelősségben. A miniszter és Szabó Vilmos, a Minisz­terelnöki Hivatal államtitkára a tanács csü­törtöki, budapesti alakuló ülésén, az Ország­házban adta át a megbízólevelet a tanács 15 tagjának, köztük Kiss Elemér ügyvédnek, akit a határon túli magyar szervezetek javas­latára Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a tanács elnökének nevezett ki. Kiemelték a Szülőföld Alap legfontosabb célkitűzéseit a szülőföldön maradás elősegítését, illetve a szabad mozgást a határokon. Terrorizmus­ellenes fatva Washington (MTI) - Amerikai és kanadai muszlim hittudósok ter­rorizmusellenes fatvát, jogi állásfoglalást tettek közzé csütörtökön. Az iszlám elítéli a ter­rorizmust, a vallási szél­sőségeket és bármely, a polgári lakosság ellen el­követett erőszakot, az öngyilkos robbantásokat - olvasható az Észak­amerikai Fiqh Tanács egyoldalas tiltó kinyilat­koztatásában. Csúcsra fel! Kairó (MTI) - Rendkí­vüli arab csúcstalálkozó összehívását kezdemé­nyezte Hoszni Mubarak egyiptomi elnök jövő hét szerdára, s helyszínként Sarm-es-Sejk vörös-ten­geri üdülőhelyet javasol­ta. Az államfő kijelentet­te, hogy az arab világ aggasztó események szemtanúja lesztin térségtől, az iraki helyzeten keresztül, további más kihívá­sokig. Hiller István (Fotó: Archív) Hiller elmenne Budapest (MTI) - Kész a miniszterel­nökkel együtt Erdély­be utazni az MSZP el­nöke, hogy a határon túli magyarság képviselőivel megbe­szélést folytasson. „Készen állok arra, gondolom a minisz­terelnök úr is, hogy egy előre megbeszélt és egyeztetett idő­pontban, mondjuk az RMDSZ szervezésé­ben, Erdélybe men­jünk" - mondta a szoaalista párt elnö­ke, hozzátéve, azt szeretnék, hogy job­ban értsék egymást az erdélyi magyarok­kal. Reményei szerint a kormánynak őszre sikerül olyan, jogokat és lehetőségeket tar­talmazó megoldást kidolgoznia, amely „jobb feltételekhez juttatja" a határon túl élő magyarokat. Az IRA leteszi a fegyvert Belfast (MTI) - Befejezi a több évtizedes fegyveres harcot az észak-írországi brit ura­lom ellen az ír Köztársasági Hadsereg (IRA) csütörtök délutáni hatállyal; Tony Blair brit miniszterelnök „soha nem látott nagy lépés­nek” minősítette az IRA döntését. Az ír Köztársasági Hadsereg felszólította ellenfeleit, Észak-írország protestáns több­ségét, hogy fogadják el új álláspontját ele­gendőnek a hatalom megosztásáról szóló tárgyalások felújításához. A szervezetnek jelentős fegyverkészletei lehetnek ma is. Kinek szóljon? ■ Kondor Katalin nem nyilatkozik, kinek adja át a Magyar Rádió irányítá­sát néhány nap múlva. Budapest (MTI) - Néhány nappal mandátumának lejárta előtt a leköszönő elnök nem nyilatkozik arról, kinek adja át az új vezető megválasztásáig a Magyar Rádió irányítását; a kérdésben ellentmondó sajtóhí­rek jelentek meg a napokban. Nincs közlendője A rádióelnöknek „nincs közlendője” az ügyben - vála­szolta Morvái Katalin kommu-. nikációs igazgató az MTI meg­keresésére, emlékeztetve arra, hogy Kondor Katalin korábban többször is úgy nyilatkozott, Hollós János megbízását tart­ja jogszerűnek. Az utóbbi napokban ellent­mondó nyilatkozatok jelentek meg e témában a sajtóban: „ne­kem mindegy, hogy kinek adom át a Magyar Rádió irá­nyítását” - idézi Kondor Ka­talint keddi számában a Nép- szabadság, míg a Magyar Nem­zetben csütörtökön megjelen­tek szerint Hollós János vezet­heti átmenetileg a közszolgála­ti médiumot. A Magyar De­mokratában olvasható interjú­ban a rádióelnök úgy fogal­maz: ha „a kuratóriumi elnök­ség úgy döntött, hogy nem Hol­lós, hanem Szíjártó lesz az át­meneti vezető, akkor neki adom át a feladataimat”, A másikat is Míg Kondor Katalin rádióel­nök július 14-én Hollós János alelnököt nevezte ki ügyveze­tőnek, addig a kuratóriumi el­nökség - a kormányoldali de­legáltak szavazatával, az MDF által javasolt tag tartózkodása mellett - négy nappal később a másik alelnököt, Gőblyös Ist­vánt ruházta fel a tulajdonosi megbízotti feladatkörrel. A kuratóriumi elnökség kor­mánypárti tagjai, az MDF de­legáltjának tartózkodása mel­lett, újabb négy nap múltán - Gőblyös István megbízását visszavonva - döntöttek úgy, hogy Szijártó Istvánt nevezi ki tulajdonosi megbízottnak.-a U JIIII H l M http://forum.boon.hu nj j Érvek, ellenérvek - ahogy Ön látja. ^—* Tűz ütött ki egy tartályvonaton csütörtökön Bagdad déli részében feltehetően pokolgép robbanása miatt, a rendőrség közlése szerint a tűzben két ember meghalt, hat súlyosan megsebesült. A támadás az iraki főváros Dóra nevű déli elővárosában történt, ahol a felkelők igen aktívak. Képünkön egy viszonylag békés ügyben protes­tálnak olyan bagdadi lakosok, akiket önkényes lakás- foglalás miatt költöztetnek ki. (Fotó: epa) Nyugtalanítóan gyanús nyomok ■ Újabb kilenc embert tartóztattak le a július 21 -i londoni merényle­tekkel kapcsolatban. London (MTI) - Újabb ki­lenc embert vettek őrizetbe csütörtökön Londonban a júli­us 21-ei sikertelen londoni me­rényletekkel kapcsolatos nyo­mozás során - közölte a Scot- land Yard. A jelentések szerint nincs az őrizetbe vettek között a me­rényletek egyik feltételezett elkövetője sem. Egyiküket, Yacine Hassan Omart szerdán Birminghamben már elfogták, a többi három még szökésben van. A TheTimes című lap ér­tesülése szerint egyazon sze­mély készítette a július 7-ei Nagy erők ellenőrzik a metrót (Fotó: EPA) londoni terrortámadásban fel­robbant pokolgépeket és azo­kat, amelyekkel két héttel később kíséreltek meg újabb öngyilkos merényleteket elkö­vetni a brit fővárosban. Elképesztő A brit újság csütörtökön, magas szintű rendőrségi forrá­sokra hivatkozva arról számolt be, hogy a két hét különbség­gel bevetett pokolgépek „elké­pesztő hasonlóságot mutatnak szerkezetükben és összetéte­lükben”. Ez a tény a rendőrség szerint nagyon nyugtalanító, mivel egy jól szervezett és szer­teágazó terrorsejt működésére enged következtetni. KORMÁNYSZÓVIVŐI Ünnepnap A munka törvény- könyvének módosításá­ról szóló javaslatok kö­zött szerepel, hogy de­cember 24. ünnepnappá váljon, továbbá, hogy az édesanyáknak ne lehes­sen felmondani, ha a gyes mellett munkát vál­lalnak - mondta csütör­töki sajtótájékoztatóján Batiz András. A munka törvény- könyvének módosítása egyfelől a foglalkoztatás rugalmasságát szolgálja, másfelől a munkavállalót védő garanciákat épít be. médiahatóság terve Párttalan ■ A Szent István-terv a média „szigorú erköl­csi felügyelet alá helye­zését" javasolja. Budapest (ÉKN - Sz. P.) - Egy új, pártok nélküli, csak ci­vil személyekből álló sajtóeti­kai hatóságot akar létrehozni a Fidesz. Az elképzelésekről először a Professzorok Bat­thyány Köre által készített Szent István-tervben lehetett olvasni. Most a kör egyik ve­zetőjeként tevékenykedő Pálin­kás József, volt oktatási mi­niszter beszélt részletesen az elképzelésekről a Magyar Rá­diónak adott interjújában. Jelentenek Kiderült, ezúttal nemcsak a tévéket, rádiókat figyelnék, ha­nem az írott sajtót és az inter­netet is. A Szent István-terv szerint a média egészét szigo­rú erkölcsi felügyelet alá kel­lene helyezni, amit elsősorban a tisztességes verseny és a kis­korúak védelmével indokolnak a szerzők. A Fidesz kulturális tagoza­tának elnöke úgy véli, hogy ez a pártokon kívüli szervezet al­kalmas lehetne arra is, hogy a politikai egyensúlyokat meg­teremtse, mert szerinte a pár­tok nem képesek erre. A nem­rég könyv formájában is be­mutatott, a Professzorok Bat­thyány Köre által készített Szent István-terv az elemzők szerint a „második polgári kor­mányzás” filozófiai-intellektu­ális hátterét adja. A Fideszen belül úgy tudják, az elvi alapo­kat Orbán Viktor rendelte, és azt sugallja, amit maga a párt­elnök is: az országnak rendre van szüksége. A szerzők jelen­tős terjedelmet szántak a saj­tónak, ahol ma szerintük „a legtöbbször élnek vissza a rendszerváltáskor megszerzett szabadsággal”. ÉSZAK hit,,;//tmtlppek.boon.hu „Gondolatok a nemzet felemelkedéséről" letölthető (PDF, 851 KB). A Hamász palesztin ra­dikális iszlám szervezet fegyveres harca sikerének tartja Izrael bejelentett kivo­nulását a Gázai övezetből. „Ez az első lépés a még megszállt palesztin területek felszabadulásához” - jelen­tette ki Iszmáil Hania Hamász-vezető. Mindamel­lett leszögezte, hogy a Hamász elkötelezte magát a tűzszünet mellett. Képünkön egy összecsapásban elhunyt palesztin fiút gyászolnak. (Fotó: EPA) Taszár: búcsú a fegyverektől Budapest (MTI) - Szeptem­ber 1-jével megszűnik a Ma­gyar Honvédség taszári bázi­sa, feladatait a pápai repülő­tér veszi át. A tervek szerint az érintett önkormányzatok kapják majd meg térítésmen­tesen az objektumot, mivel ez­zel kapcsolatos igényüket már jelezték a vagyonügynökség felé. Az Egyesült Államok hadseregének csaknem kilenc­éves magyarországi tartózko­dása idén júliusban zárult le. Az úgynevezett „csúcsidőben” mintegy 1500 magyar alkalma­zottnak adott munkát az ame­rikai hadsereg. ÉSZAK Felelős kiadó: Szabó Miklós (szabo@eszak.boon.hu). Kiadóvezető: Farkasné Lovász Zita (lovasz@eszak.boQn.hu). Értékesítési vezető: Farkasné Lovász Zita (lovasz@eszak.boon.hu). Főszerkesztő: Kiss László (kiss.laszlo@eszak.boon.hu) Főszerkesztő-helyettes: Szántó István (szdntQ.iStYdn@eszak,bQQn.hü)- Terjesztési vezető: Hausel László (laszlo.hausel@eszak.boon.hu). Marketingvezető: Szűcs Edina (edina.szucs@eszak.boon.hu). Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: a 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen; eszakterj@eszak.boon.hu Az előfizetés dija: egy hónapra 1290 forint, negyedévre 3790 forint, fél évre 7290 forint, egy évre 13 990 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-46/502-900, telefax: 06-46/501-260, e-mail: ehird@eszak.boon.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. . Szerkesztőség telefon: 06-46/502-900, telefax: 06-46/501-262. E-mail: eszeri@eszak.boon.hu Kiadja az Inform Média Kft., 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Postafiók 178, k Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. ISSN 0133-0357 ^^ATESZ

Next

/
Oldalképek
Tartalom