Észak-Magyarország, 2005. július (61. évfolyam, 152-177. szám)
2005-07-22 / 170. szám
2005. július 22., péntek ÉSZAK ORSZÁGBAN-VILÁGBAN / 2 A demokratikus világ nem hagyja magát Hanoi (MTI) - A demokratikus világ soha nem fogja megengedni, hogy saját értékeibe vetett hitében erőszakos eszközökkel megingassák - jelentette ki a hivatalos látogatáson Vietnamban tartózkodó Gyurcsány Ferenc kormányfő csütörtökön, az aznapi londoni robbantásos merényletekre reagálva. „A demokratikus világ soha nem fogja megengedni, hogy az erőszak és a fenyegetés erősebb legyen az emberségnél és az észnél” - mondta a kormányfő az MTI kérdésére válaszolva. „Magyarország tudja, hogy hol a helye. Mindig- azokkal lesz, akiket demokratikus hitében, meggyőződésében erőszakkal akarnak megsérteni” - mondta, végezetül leszögezve, hogy a terrorizmusnak nincsen helye „sem Európában, sem bárhol a világon”. Gyanús alak London (MTI) - Őrizetbe vettek egy férfit csütörtökön a londoni kormánynegyedben - jelentette a BBC. A rendőrök rá szegezett géppisztollyal vezették el az alacsony, ázsiai vagy közel-keleti kinézetű, fekete ruhás férfit a brit miniszterelnök Downing Street-i rezidenciájától, ahol a sajtó munkatársai Tony Blair kormányfő sajtónyilatkozatára vártak a londoni közlekedési hálózat elleni újabb robbantások kapcsán. Kis csoportok Róma (MTI) - XVI. Benedek pápa szerdán közölte: a terrorcselekményeknek nem szabad ártaniuk a három nagy monoteista vallás, az iszlám, a kereszténység és a judaizmus közötti párbeszédnek. „A terrorizmus irracionális. Nincsen civilizációk közötti konfliktus, csak fanatikusok kis csoportjai vannak. A három vallás között fontos a párbeszéd” - jelentette ki. Tony Blair (Fotó: EPA) Fontos a nyugalom London (MTI) - A nyugalom megőrzésére szólította fel a lakosságot csütörtök délutáni, az újabb londoni merényletkísérletek után tartott rendkívüli sajtóértekezletén Tony Blair. A brit miniszterelnök aggodalmának adott hangot a történtek miatt, ám egyúttal közölte: úgy tűnik, hogy a merényletkísérletek nem követeltek áldozatot. Reményét fejezte ki, hogy Londonban az élet gyorsan visszatér a normális kerékvágásba. Hozzátette, hogy a támadások célja a megfélemlítés volt. Ismét működik a magyar válságközpont Budapest (MTI) - A csütörtöki londoni robbantások nyomán a magyar Külügyminisztériumban ismét működik a válságközpont - tájékoztatta a tárca szóvivője az MTI- t. Polgár Viktor közleményében kiemelte, hogy a londoni magyar nagykövetség kapcsolatban áll a brit hatóságokkal. A szóvivő kitért arra is, hogy a Külügyminisztérium folyamatosan tájékoztatja a fejleményekről az Ázsiában tartózkodó Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt. A Külügyminisztérium válságközpontját az idei év elején, a délkelet-ázsiai szökőárkatasztrófa után hozták létre. Bombariadó miatt .kiürítették és átvizsgálják Budapesten a Moszkva téri postát csütörtök este. A Krisztina körúti épület ügyeletére feltehetően egy gyerek telefonált be, azt közölve, hogy a postán bomba van. „Kísérleti" robbantások ■ Újabb merényletkísérletek történtek a londoni metróban és egy buszon. London (MTI) - Két héttel az eddigi legsúlyosabb, legalább 56 halálos áldozattal járó londoni terrormerénylet után, csütörtökön újabb merényletkísérletek történtek a városban. A Scotland Yard M ...................... A négy pokolgép nem lépett megfelelően működésbe. Sir Ián Blair ..................................................M főparancsnoka egyértelműen „pokolgépekről” beszélt, és azt mondta, hogy a robbantási kísérletek „csaknem egy időben” történtek. Sir lan Blair, a Scotland Yard első embere csütörtök délutáni első nyilatkozatában azt mondta: négy robbantás vagy robbantási kísérlet történt, de a pokolgépek ezúttal kisebbek voltak, mint a két héttel ezelőtti merényletben, és a robbanásokban megsérültek száma is „igen alacsony”. Sir lan „egyértelműen súlyosnak” nevezte az incidenst, és közölte, hogy a londoni tömegközlekedést „rövid időre”, a helyzet tisztázódásáig lezárták. Egy időben A londoni rendőrség főparancsnoka csütörtök kora esti, második nyilatkozatában már arról beszélt, hogy a robbantási kísérletek csaknem azonos időben történtek, de úgy tűnik, hogy a négy pokolgép „nem lépett megfelelően működésbe” Hozzátette: a biztonsági erők teljesen ellenőrzésük alá vonták a négy helyszínt. Sir lan Blair szerint egy személy sérült meg az incidensekben. Charles Clarké belügyminiszter, Jack Straw külügyminiszter, Tony Blair, valamint a belső és a külső elhárítás (MI5; MI6) vezetőinek részvételével tanácskozást tartott a COBRA, a kormány válság- helyzetekre alakított testületé. mm http:/ forum.boon.hu Érvek, ellenérvek - ahogy Ön Négy pokolgép felrobbantására tettek kísérletet csütörtökön Londonban, néhány közülük azonban nem lépett működésbe. A célpontok ismét metróállomások (képünkön) illetve egy busz volt. (Fotó: Metró: veszélyes üzemmód Kórházi ügy London (MTI) - A Warren Street-i metróállomás közelében lévő egyetemi klinikát fegyveres rendőri osztagok vették körül, sőt be is mentek az épületbe; itt ápolják a két héttel ezelőtti merénylet több súlyos sérültjét. Több szemtanú egy férfit látott kirohanni a Warren Street-i állomásról, ahonnan lövöldözést is jelentettek. A rendőrök egy kék pólós, „fekete vagy ázsiai kinézetű” személyt kerestek, aki hátizsákkal a hátán bemenekült a kórházba. A hátizsákból állítólag drótok lógtak ki. ■ Az intézkedések ellenére csütörtök este három londoni metróvonal még zárva volt. London (MTI) - A londoni MTI-iroda közelében lévő Ful- ham Broadway metróállomás előtt, amely 10-15 kilométerre van a csütörtöki incidensek helyszíneitől, este rendőrök posztoltak; az állomás tájékoztató rendszere „jelentős késésekre”, illetve a „legtöbb vonal részleges felfüggesztésére” figyelmeztette az utazókat. Csütörtökön este a St. Albans vasútállomást is kiürítették egy gyanús csomag miatt. A merényletkísérletek helyszínein sem vegyi, sem egyéb, nbm hagyományos hatóanyagot nem találtak. Nem messze Korábban a három lezárt és kiürített metróállomás egyikéhez, a Warren Street-ihez vegyvédelmi ruhába öltözött egységek érkeztek. Az egyik kiürített állomás a Shepherd’s W................................................... A helyszínen sem vegyi, sem egyéb, nem hagyományos hatóanyagot nem találtak. Rendőrségi közlemény .....................................................................................» Bush, amely a várost kelet-nyugati irányban átszelő Central metróvonalon van. A szintén kiürített Warren Street a Victoria és a Northern metróvonal közös állomása, két megállónyira a július 7-et-me- rényletsorozat legsúlyosabb, 26 halálos áldozattal járó robbantásának helyszínétől, a King’s Cross állomástól. A harmadik kiürített állomás a Northern Line déli szakaszán lévő Óval, amely a közelében lévő krikettpályáról kapta a nevét. Csütörtök délután a keletlondoni Hackney Roadon, egy városi buszon is „incidenshez” riasztották a biztonsági erőket. A 26-os buszon, amely a Waterloo vasútállomás és Hackney városrész között közlekedik, a buszsofőr elmondása szerint detonáció történt. HÁTfÉR A merényletek az előzőeket másolták Nem a bizonyítványát, hanem a helyzetet magyarázza a londoni rendőr egy „eltérített" járókelőnek (Fotó: epa) ■ A jó szándékú magyarázat szerint az elkövetők „utánzó amatőrök" voltak az incidensekben. London (MTI) - A londoni közlekedési rendszerben csütörtökön elkövetett merényletek a két héttel korábbiak pontos másolatainak készültek - vélik biztonsági szakértők. A szakemberek kétféle elképzelést alakítottak ki sebtében a történtekről. Az egyik, inkább jó szándékú magyarázat szerint az elkövetők „utánzó amatőrök” voltak, akik le akarták másolni a három metró és egy busz elleni, 56 halálos áldozatot követelő korábbi merényleteket. A másik, aggasztóbb vélemény szerint ugyanaz a gyaníthatóan az al-Kaidához kapcsolódó csoport csapott le újból, noha sokkal kevésbé pusztító hatással. Mindenre képesek Az utóbbi azt mutatná, hogy nem merült ki harci potenciáljuk, s a csoport képes volt újból káoszt előidézni annak ellenére, hogy a brit fővárosban szigorú biztonsági intézkedéseket hoztak, és magas fokú készültségben van a rendőrség. Azt is jelzi, hogy a csoport képes gyorsan mozgósítani új csapásokra, még esetleges öngyilkos merénylőket is,'hogy kövessék a két héttel ezelőtti négy robbantó példáját. Nem fenyeget terrorveszély Budapest (FH) - Az ORFK kommunikációs igazgatója szerint Magyarországon nem kell emelni a készültségi szintet az újabb londoni robbantások miatt. Garam- völgyi László a Független Hírügynökségnek csütörtökön azt mondta, hogy érvényben maradnak azok a megelőző intézkedések, amelyeket két hete vezettek be. Vagyis több rendőr lesz a forgalmas csomópontokban, a bevásárlóközpontokban, aluljárókban, a repülőtéren és a nagykövetségeknél. A nemzetbiztonsági kabinet folyamatosan figyeli az eseményeket, de Magyarország továbbra sincs közvetlen veszélyben - tette hozzá. ÉSZAK Felelős kiadó: Szabó Miklós iszabo@eszak.boon.hu). Kiadóvezető: Farkasné Lovász Zita (lovasz@eszak.boon.hu). Értékesítési vezető: Farkasné Lovász Zita (lovasz@eszak.boon.hu). Főszerkesztő: Kiss László (kiss.laszlo@eszak.boon.hu). Főszerkesztő-helyettes: Szántó István (szanto.istvan@eszak.boon.hu). Terjesztési vezető: Hausel László (laszlo.hausel@eszak.boon.hu). Marketingvezető: Szűcs Edina (edina.szucs@eszak.boon.hu). Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: a 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen: eszakterj@eszak.boon.hu Az előfizetés dija: egy hónapra 1290 forint, negyedévre 3790 forint, fél évre 7290 forint, egy évre 13 990 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-46/502-900, telefax: 06-46/501-260, e-mail: ehird@eszak.boon.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-46/502-900, telefax: 06-46/501-262. E-mail: eszeri@eszak.boon.hu Kiadja az Inform Média Kft., 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Postafiók 178. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. ISSN 0133-0357 ’jÁATESZ