Észak-Magyarország, 2005. június (61. évfolyam, 126-151. szám)
2005-06-07 / 131. szám
2005. június 7., kedd ÉSZAK GYÁSZ / HIRDETÉS /15 EMLÉKEZÉS „Eleied olyan volt, mint egy rövid álom. Mert 28 évesen kellett sírba szállnod. ” , Mély fájdalommal emlékezünk 2003. június 7-re, amikor a szeretett gyermek, testvér és édesapa IFJ. PÁLKOVÁCS JÁNOS szerető szíve örökre meszűnt dobogni. „Milyen szomorú mindig egyedül lenni, Valakit mindenütt Inába keresni. Valakit várni, ki nem jön többé, Valakit szeretni titkon örökké. Az idő nem gyógyítja sebeinket, Mert Te igazán szerettél bennünket. Veled terveztük a boldog jövőt, szépet, De a kegyetlen sors mindent összetépett. Ha majd egyszer szememből, kiszárad a könny, Hozzád megyek megpihenni, én drága jó gyermekem!" Édesanyád, húgaid, kislányod . vijőSj., „Nem így akartam, nem ezt akartam, to|1ÍhÍIa Szerettem volna még élni köztelek, wfflBjlÍP De a halál közbeszólt, hát el kellett menni. .viÉI EMLÉKEZÉS MÉSKgffljf „Szívében szeretet és jóság, ha mondanám, hogy mindig könnyezem, nem értenétek. ' ’í' / Ha sírni látlak titeket, lelkemnek fáj nagyon. 'í * Ma is úgy, mint régen, ő volna végső menedékem. Ezért ha rólam szóltok, mosolyogjatok, Minden, mi fáj. szívem tépi, elpanaszolnám néki. így emlékem áldás lesz rajtatok." Fejem vállára hajtanám, ha élne még az édesanyám. És ha itt lennél, megkérdeznéd, mi bajom, Csak annyit mondanék, hiányzol nagyon." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Szomorú szívvel emlékezünk arra a napra, amikor BAYER GYULA az LKM niűszerészüzein volt dolgozója JANTEK LÁSZLÓNÉ szül.: Budi Margit 71 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás után búcsúztatása 2005. június 9-én. 16 órakor lesz a Diósgyőri temető ravatalozójából. ónodi lakos 7 éve örökre itt hagyott bennünket. 7(bojj A gyászoló család Örökké bánatos lányod és családja 710086 * . Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy i IFJ. FRÓNA LAJOS ÉLIÁS ISTVÁNNÉ életének 39. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése 2005. sz. Pomázi Mária június 9-én, 16 órakor lesz a mezőcsáti temető ravatalozójából. g életének 43. évében elhunyt. Gyászolják: szülei, testvére, Mónika és Gábor Férje: István és pici fia: Ádám „Az idő sem gyógyítja sebeinket, Mert Te igazán szerettél bennünket. Hiába borult Rád a temető csendje, Szívünkben élni fogsz mindörökre.” Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és tisztelték, hogy JÁRDÁNHÁZY GÁBOR az ÉVIZIG munkaérdemrendes nyugdíjasa életének 80., házasságának 52. évében türelemmel viselt, hosszú szenvedés után örökre elaludt. Utolsó útjára 2005. június 9-én, I4 órakor kísérjük a Deszkatemplom ravatalozójából. A gyászoló család 7 I 0 3 I 4 Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy DR. KÁRPÁDI EDINA nyíregyházi közjegyző 2005. június 1-jén 38 éves korában elhunyt. Temetése 2005. június 10-én, 14 órakor lesz Miskolcon a Szentpéteri kapui temető nagyra- vatalozójában. A kamara szeretett kollégánkat saját halottjának tekinti. 1M A Miskolci Közjegyzői Kamara közjegyzői és munkatársai „Nem az a fájdalom, amelytől könnyes a szem, Hanem amit a szívünkben hordunk némán, csendesen." Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, tisztelték és szerették, hogy PÁSZTOR MIKLÓS mérnök-tanár életének 65. évében elhunyt. Temetése 2005. június 9-én, csütörtökön 13 órakor lesz a diósgyőri temető ravatalozójából. Gyászolja: felesége, lánya, testvérei, ,lmjj unokái, anyósa, veje, rokonai Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett elhunytunk PÁLLÁ ISTVÁN temetésén megjelentek, sírjára virágot helyeztek, fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család mm J „Megéltem nagyon sok szenvedést. Meghalni könnyebb, így élni nehéz. J Fáradt, beteg lelkem végleg megpihen. Ha vétkeztem, Uram, bocsásd meg nekem.” Megrendülteit, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy DSUPIN IMRE a Cementipari Gépjavító volt dolgozója, gagyvendégi lakos életének 51. évében elhunyt. Temetése 2005. június 9-én. 12 órakor a görög katolikus egyház szertartása szerint a hejőcsabai (Csaba vezér úti) temetőben lesz. Gyászoló szerettei j 710322 Hálás szívvel mondunk köszönetét azoknak, akik JL ZSOLDOS JÁNOS vizsgázott fogászt utolsó útjára elkísérték. Közeli, távoli rokonoknak, volt barátainak, tanítványainak, kollégáinak, azoknak, akik táviratban, velünk együtt érezve fejezték ki részvétüket. Külön köszönetét mondunk azoknak a református lelkészeknek, akik méltóságteljesen búcsúztatták szeretett halottunkat Gyászoló családja Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik KORMOS GYULÁNÉ temetésén megjelentek, sírjára koszorút hoztak, gyászunkban osztoztak. # A gyászoló család 1 Megrendült szívvel és mély fájdalommal tudatjuk mind- azokkal, akik ismerték és szerették, hogy 4 DR. KISS GYULA boldogkőváraljai lakos életének 69. évében 2005. június 4-én váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni temetéséről később intézkedünk. A gyászoló család Köszönetét mondunk azoknak, akik BAKOS JÓZSEF nyugalmazott honvéd zászlós temetésén megjelentek és mindazoknak, akik fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönjük a B.-A.-Z. Megyei Hadkiegészítő Parancsnokságnak és az Egri Helyőrségnek a katonai tiszteletadást. 7iow* A gyászoló család á „Amikor megszülettél, tp Te sírtál és mások nevettek. J Évek teltek, s Te vidámságot hoztál az életünkbe. V-.-láU4.y S most, hogy elmentél, könny szökik a szemünkbe." Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, barátoknak, osztálytársaknak, a Hámori Szikla és Jégmászó Egyesületnek, akik drága halottunk TÓTH LÁSZLÓ temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család „Küzdöttél, de már nem lehet. Most a csend ölel át és a szeretet. Számunkra Te sohasem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok.” ■ Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, szerették és tisztelték, hogy TIMKÓ LÁSZLÓ gagybátori születésű, sárospataki lakos életének 82, évében türelemmel viselt hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése 2005. június 9- én, 16 órakor lesz a sárospataki katolikus temető ravatalozójából. 7ioi n A gyászoló család | ,,Kerestünk, de sehol nem találunk. Váratlanul ért halálod, Búcsú nélkül mentél el, i Aludd szépen örök álmod, ■ Soha nem felejtünk el." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BORBÉLY ANDRÁS volt DAM-dolgozó életének 43. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 2005. június 9-én, 11 órakor lesz a Szentpéteri kapui temető nagy ravatalozójában. Gyászoló felesége és gyermekei 710396 Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik ÖZV. SERFŐZŐ LÁSZLÓNÉ sz. Siklósi Jolán, a mi Nanánk temetésén megjelentek és utolsó útjára elkísérték. | A gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik MIHÁLYJÁNOSNÉ temetésén megjelentek, gyászunkban osztoztak és sírjára virágot / helyeztek. A gyászoló család közlemény Református Idősek Otthona Őrben s*ép szobákkal, emelt szintű ellátással azonnali beköltözési lehetőséggel várja az önmagukat ellátni képes, lel- kileg-szellemileg aktív érdeklődőket. 44/385-250, 44/385-560, 30/395-5893. 702237 munkahelyet kínál Otthoni dolgozókat keresünk korrekt szerződési feltételekkel. Tevékenység hosszú távú, kötetlen. Kereseti lehetőség bruttó 134 000/hó. Kérje ingye- hes tájékoztatónkat válaszborítékot htellékelve. Workinghome Magyarország. 1147 Budapest, Csömöri út 14. 704741 Erdőbényei 3*-os szálloda gyakorlattal rendelkező felszolgálót, étteremvezetőt, pultost és szakképzett úszómestert keres. önéletrajzokat a 3932 Erdőbénye, Mátyás király út 49., illetve a magitaho- | tel@axelero.hu e-mail címre várjuk. 18 fogyni vágyót keresek. Kiegészítő jövedelem. 20/925-4561. 706120 A Beach House-ra keresünk pizzaszakácsokat idénymunkára június 20-tól augusztus 23-ig. 30/231-3744. Élelmiszer-importőr cég keres megbízható, lelkes, számlaképes üzletkötődet jutalék+alap díjazási rendszerben. Autó szükséges. Önéletrajzokat előző munkahelyek részletes megjelölésével várunk a 1/348-0314-es faxszámra. 709055 Suzuki márkakereskedés autóértékesítőt és autószerelőt keres. Érd.: 20/9710-390. __ 708929 Miskolci cég keres hagyományos fröccsöntő gépekhez gépbeállítót. Tel.: 46/412-825. 709386 Budapesti munkára henteseket keresünk üzletekbe. Szállást biztosítunk, magas kereseti lehetőség, hosszú távú munka. Nysz: 7597-2/2002 Tel: 30/377-9434 709419 A megye legjobb üzletkötőit keressük egy nem mindennapi termék értékesítésére, nem mindennapi feltételekkel. Garantáljuk, hogy rövid időn belül sikeres és elégedett üzletembert faragunk belőled. Érettségid, kocsid, mo- bilod legyen. Érd.: 30/546-9109. 709592 l A Remont-Hungary Rt. i ■ kőműveseket keres i I dekád-rendszerben I I való foglalkoztatásra változó | | munkahelyen. | I Érdeklődni: 46/505" 105-ös • telefonszámon lehet. I l ________________________r'j Fotómodelleket keresünk divatkatalógusok és prospektusok készítéséhez. 8-35 éves korig hölgyek, urak és gyermekek jelentkezését várjuk. Kezdőket is alkalmazunk. Jelentkezés: 30/463-85 76. 709628 Érvényes minősítéssel rendelkező gyakorlott CO-hegesztőket keresünk, vastag anyagok hegesztéséhez. Nyíregyházi munkára. Fiz: 600 Ft/óra nettó + szállás,utazási költség, napi előleg megoldott. 20/532-89 39. 709705 3 fő önállóan dolgozni tudó asztalost felveszünk. Miskolc, Csaba vezér 41. Tel.: 46/314-314. ___ 709678 Osztrák tulajdonban lévő építőipari kft. miskolci telephelyére keres 1 fő raktárost. Feltételek: érettségi, targoncakezelői jogosítvány, miskolci lakhely. Önéletrajzokat az alábbi címre a kereseti igény megjelölésével- kérjük postázni: Magyar Dóka Kft. 3527 Miskolc, Vágóhíd u. 9. 709697 24 tonnás autóra keresek gyakorlattal rendelkező sofőrt belföldre. Érd.: 20/359-2946. 709850 Adatbázis-kezelési (SQL), programozási (Delfhi) és hálózatkezelési (2003 Server) ismeretekkel rendelkező kollégát keresünk felvételre. Fényképes önéletrajzot „szorgalom” Z709962 jeligére a kiadóba. __________ A Körzeti Általános, Zene- és Szakiskola Bőcs, Munkácsy u. 7. pályázatot hirdet a 2005/2006. tanévre az alábbi álláshelyekre: angol-bármely szak, német-bármely szak, élelmiszer- és vegyiáru-kereskedő szakoktató, néptáncoktató. Tel.: 46/318-029, 30/567-3962. 709880 Árnyékolástechnika, nyílászárók, hevederzárak stb. értékesítésére üzletkötőket keresünk. 46/509-088. Alapítvány munkatársakat keres korhatár nélkül. Érd.: H-P 10-12 óráig Miskolc, Aba u. 11. fszt. 709964 Középiskolai tanárt felveszek. Érdeklődni: 46/435-263 telefonszámon 709972 Munkaerőt keresünk külföldre! Tel.: 46/543-206, 30/459-1293. 710030