Észak-Magyarország, 2005. június (61. évfolyam, 126-151. szám)
2005-06-21 / 143. szám
2005. június 21., kedd EGÉSZSÉG / HIRDETÉS /4 ÉSZAK Norbi ismét tömegeket mozgatott meg EGÉSZSÉGNAP-NYERTESEK Vencel Ferenc ____________________(aggteleki hosszú hétvége) Birkás Imréné, Varga Lajos, Végh Dudás László ________________________ ___________________________(sétarepülés) Szarka Zsolt__________________________________________(bőrdíszmű) Héjjá Zsaklin (arany ékszer) A legkisebbek végkimerülésig ugrálhattak - ingyenVidám vérnyomásmérés(Fotó: Bujdos Tibor) Az Észak, mint fő támogató, aktívan jelen volt Folyt, köv.: augusztusban ■ „Mese nincs, az embereknek helyükbe kell vinni a szűréseket" - summázta Szűcs Erika. Miskolc (ÉM - SzK) - Az alpolgármesterrel a múlt csütörtökön megtartott Városi Egészségnap az Északkal című rendezvény kora délutánján találkoztunk, amint az esemény négy helyszíne közül egyikről a másikra tartott. Már akkor is látszott, hogy jó volt az elgondolás: változatos, kicsik-na- gyok számára egyaránt vonzó programokkal kell felhívni az itt élők figyelmét: ahhoz, hogy tovább éljünk, ráadásul életéveink minősége javuljon, saját magunknak is oda kell figyelnünk testi-lelki egészségükre. A legjobb a betegséget megelőzni, de ha kell, sosem késő változtatni életmódúkon, szokásaikon. Ehhez akár személyre szóló tanácsot kaphatott, aki kért. „Jó” volt Több százan várták ki sorukat az ingyenes szűréseken. Sokan éltek a lehetőséggel, s részvételüket igazolandó: kiváltották a pontgyűjtő füzetüket is. Olyan résztvevővel is találkoztunk, aki a mért értékek (vérnyomás, vércukor, egyebek) mellé az orvossal szöveges értékelést íratott, hogy otthon elbüszkélkedhessen „jó” minősítésével feleségének. Ezzel talán sikerül őt is elcsábítania a város által rendezendő következő hasonló, augusztus végi rendezvényre. Minden porcika megmozgatva (jobbra Norbi) Szűcs Erika jó erőben voltBéka a zsebben - örök emlékül Együtt könnyebben megy (le) Dr. Szobeczki Zsolt Bőrgyógyasz-kozmetológus »pattanásos bőr, ekcémák kezelése ** szemölcsök eltávolítása <* bőrdaganatok szűrése «* injekciós ráncfeltöltés, ajaknagyobbítás <* tartós szőrtelenítés lézerrel ** hajszálerek eltávolítása lézerrel Magánrendelés: Miskolc, Almos u. 1. (Szentpétori kapu sarka) P.: 1430—17°°, K.: 15™-IQ™ bejelentkezéssel kedd. ~ ■*» 30/399-0202 f Semmelweis Kórház Lithoterápiás Intézet CT-Iabor Dr. Krizsó Eszter laborvezető főorvosnő Tel: (46) 560-005 Mobil: 20-434-2955 Semmelweis Kórház Lithoterápiás Intézet Vesekő-epekő műtét nélküli kezelése Dr. Safadi Habib urológus főorvos Tel.: (46) 560-000 Mobil: 20-434-2955 Semmelweis Kórház Lithoterápiás Intézet BABAMOZI 4 D terhességi ultrahang- vizsgálat Rendelési idő: Szerda-csütörtök- péntek 16-19 h Szombat: 8-12 h Bejelentkezés: Tel.: (46) 560-000 Mobil: 20-434-2955 Dr. KOLOZSY ZOLTÁN UROLÓGUS osztályvezető főorvos az orvostudomány kandidátusa ANDROLÓGIAI RENDELÉS (nemzőképesség-zamk) szombat 11-13 óra. Miskolc, Erzsébet tér 1, Tel.: 70-212-2158 MSE-MED BT. / ’t Fogászati Rendelője Dr. Húsvéti Attila fogszakorvos Rendel előzetes bejelentkezés alapján: Hétfő-szerda-péntek 14-18 óráig Rendelő: Miskolc, Arany J. tér 18. fszt. 2. Telefon: 46/414-222 A látás: az információgyűjtés, a tanulás legfőbb eszköze Diósgyőri Kórház Traumatológiai és Kézsebészeti Osztály Dr. Rácz Sándor Osztályvezető főorvos Rendelési idő: Sürgősségi járóbeteg-ellátás: hétfőtől péntekig 8-20 óráig a baleseti járóbetegrendelésen. Megjelölt időn túl az osztály sürgősségi ambulanciáján. 3 Az élet minden szakaszában szükség van az éles látásra. A jó látás a születés után a szem reakcióival mérhető. Később, kisgyermekkorban, iskoláskorban szakorvosi vizsgálatra kerül sor. A pályaválasztásnál döntő lehet a látás vizsgálata (színlátás, éleslátás), de később a munkaalkalmassághoz is vizsgálják a látást. Gyakori betegségek a gyulladásos folyamatok, Mámmá Centrum HUNIKO Kft. Komplex emlővizsgálat Dr. Jenei Judit Osztályvezető főorvos Diósgyőri Kórház Rendeló'intézet 3533 Miskolc, Kerpely Antal u. 1. I. emelet Rendelési idő: hétfő: 800-1300 kedd-szerda-csütörtök: g00_^ 9°° péntek: 800-1300 Bejelentkezés: ® 46/531-700/330-as mellék melyek előfordulhatnak a szemen (allergiás kötőhártya-, szivárványhártya- gyulladás, szaruhártya-be- tegségek) és a szem környékén (bőrön, szem körüli szövetekben), s ezek indokolják a szakorvosi vizsgálatot. Különböző belgyógyászati, általános betegségeknek van szemtünete vagy szövődménye. Közismert a magas vérnyomás és a cukoriósgyőri Kórház Neurológiai Osztály és Síroké részleg Fejfájás ambulancia, epilepszia szakrendelés Dr. Kovács Gabriella Osztályvezető főorvos Rendelési idő a járóbetegek számára: hétfőtől péntekig * 8-tól 16 óráig í; Telefon: 461531-745/' betegség által okozott szem- fenéki elváltozás, az utóbbi még a szemlencse korai el- szürküléséhez is vezethet. A látás a legegyszerűbben szemüveggel korrigálható. Hasonló a kontaktlencse, de számos műtéti eljárás is rendelkezésre áll, mellyel visszaállítható a csökkent látásélesség. Az élet hosszabbodásával, az idősödéssel a látás is változik, olvasáshoz rendszerint Dr. Steierhoffer György Szülész-nőgyógyász Magánrendelő helye: Miskolc, Szemere u. 24. Rendel: kedden és pénteken 16-18 óráig , Tel.: 20/515-4411 szükség lesz megfelelő szemüvegre. Nemcsak szemüveggel, de a szemre illesztett kontaktlencsével is javítható a látásélesség. Bár nem mindenki tudja viselni, azonban megfelelő kezeléssel, az utasítások betartásával zavarmentesen alkalmazható. Kemény és lágy kontaktlencséket lehet vásárolni. A szemorvos páciensét tájékoztatja a koc- kázatokróí és azok elkerülésének módjáról. F-MEDIC Allergia, klinikai immunológia, belgyógyászat, geriatria orvosi magánrendelés. Dr. Molnár Imre Miskolc, Széniére u. 6.1. em. Bejelentkezés: 46/587-587 és 70/3852-589 I í Kaáli Intézet (Meddőségi Központ) Dr. Molnár Imre orvos-igazgató Rendelés helye: B.-A.-Z. Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72-76. (Az orvosszálló mögötti épület) Rendelési idő és bejelentkezés: hétköznapokon 7.30-15.30 óráig Előjegyzés kérhető személyesen V a helyszínen és telefonon: Tel.: 46/347-600 46/347-170, 30/978-22-23 » >\eslátás Teljes körű szemészeti vizsgálat Dr. Tornai Ildikó osztályvezető főorvos Miskolc, Csabai kapu 9. Semmelweis Kórház Szemészeti Ambulancia Ideje: szerda 15.30-16.30-ig vagy előzetes időpont-egyeztetés Tel.: 30/509-2681 Hirdetések