Észak-Magyarország, 2005. május (61. évfolyam, 101-125. szám)
2005-05-20 / 116. szám
2005. május 20., péntek ÉSZAK GYÁSZ / HIRDETÉS /15 t „Fáradt, beteg lelkem most végleg megpihen, Ha vétkeztem, Uram, bocsásd meg azt nekem." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. SZŰCS MIKLÓSNÉ sz. Redele Mária kistokaji lakos életének 77. évében hirtelen elhunyt. Temetése 2005. május 21-én, 13 órakor lesz a kistokaji temetőben. A gyászoló család t Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a drága jó férj, édesapa, Feri papi, após HORVÁTH FERENC a Borsodi Szénbányák nyugdíjasa 68 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvait 2005. május 20-án (pénteken), 14 órakor helyezzük örök nyugalomra a rudabányai falusi temetőben katolikus szertartás szerint. A gyászoló család t „Szerettem volna még élni közietek, De a sors másképp rendelkezett. Szerető szívvel itt hagylak titeket. Szívetekben ti is őrizzetek. ” Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HOTYEK LÁSZLÓ 63 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2005. május 24-én, 10 órakor lesz a Szentpéteri kapui temető kis ravatalozójából. A gyászoló család ainz-in Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik drága halottunk KRISTON ÁKOS temetésén megjelentek és részvétnyilvánításukkal fájdalmunkat enyhítették. t Isten akaratában megnyugodva mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, szerették és tisztelték, hogy DOMA ISTVÁN okleveles bányamérnök életének 59. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 2005. május 24-én. 13 órakor lesz a miskolci Mindszenti temető ravatalozójából. A gyászoló család EMLÉKEZÉS „Hogy az édesanya milyen drága kincs, Csak az tudja és érzi, akinek már nincs, Mindent adhat az ég kétszer: Aranyat, ezüstöt, márványt, kincset, palotát. Csak egyet nem adhat kétszer: szerető édesanyát. ” Fájó szívvel emlékezünk arra a napra, amikor MARKOVICS BÉLÁNÉ sz. Kardos Edit 1 éve, 2004. május 20-án itt hagyott bennünket, w.wn Az őt soha nem feledő szerettei Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett halottunk DEZSŐ LAJOS temetésén megjelentek és elvesztése miatti mélységes fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család A gyászoló család Fájdalommal tudatom mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MURÁNYI JANOSNE sz. Kis Margit életének 81. évében elhunyt. Temetése 2005. május 20-án 14 órakor lesz a mezőkövesdi temetőben. Gyászoló unokája „Ó volt a hűség, a szeretet. Ki o sírban nyugszik, feledni nem lehet.” Életünk szomorú, fájdalmas napjára emlékezünk, amikor elhagyott a szeretett gyermekünk, feleségem, édesanyám KOPÁCSI ZSOLTNE sz. Boncsér Judit aki 2004. május 19-én örökre lehunyta szemeit. Örökké gyászoljuk: szüleid, férjed, gyermeked: Vivien „Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, Nem volt időm arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, Ha látni akartok, nézzetek fel az égre." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ID. SZŰCS ZOLTÁN életének 73. évében csendesen elhunyt. Temetése 2005. május 23- án, 12 órakor lesz a Szentpéteri kapui temető kis ravatalozójából. 69740 Gyászoló szerettei EMLÉKEZÉS Fájó szívvel emlékezünk életünk legfájdalmasabb napjára, amikor FILEPKO KAROLY 2 éve, 2003. május 20-án itt hagyott bennünket. Bánatos felesége, gyermekei, unokái és dédunokái Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik EPERJESI ISTVÁN temetésén részt vettek, sírjára virágot helyeztek és fájdalmunkban osztoztak. 698702 A gyászoló család Hálás jzívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik VEKEI BELÁNÉ volt SZUHI ERNŐNÉ sz. Karnóczi Terézia Ilona temetésén megjelentek, sírjára virágot helyeztek. 6,8007 Gyászoló gyermekei és unokái MUNKAHELYET KÍNÁL Nagykereskedelmi cég keres raktáros-adminisztrátort. Feltétel, középfokú végzettség, felhasználói számítás- technikai ismeret. Fényképes önéletrajzot a Pannon-Trade Kft. 3526 Mc, Blaskovics u. 9. 699362 Telefonos közvéleménykutatáshoz, értékesítéshez keresünk munkatársakat, miskolci irodánkba, főállású munkakörbe: Jelentkezni 46/414-240. 699392 24 tonnás autóra keresek gyakorlattal rendelkező sofőrt belföldre. Érd.: 47/550-002 9-17 óráig. 699412 Nehézgépkezelőt állandó munkára forgórakodóra mélyépítő kft. felvesz. Kazincbarcika, Miskolc környékiek előnyben. Érdeklődni munkaidőben: 30/218-1716^ 699609 Miskolci vendéglátó cég gyakorlattal rendelkező konyhafőnököt felvesz. Érdeklődni: 20/569-8959. 699637 ✓W INFORM MÉDIA Az Inform Média Kft. a regionális újságpiacon tevékenykedik, a nyomtatott és az on-line médiák területén piacvezető Hajdú-Bihar, Borsod- Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg ine-_ gyében. Szerencs, Sárospatak területére az Inform Média Kft. hírlapkézbesítőt keres hajnali munkára azonnali belépéssel! Elvárásaink: • megbízható, pontos munkavégzés • rugalmasság Amit kínálunk: • folyamatos munkavégzés biztosítása • korrekt feltételek • teljesítményarányos bérezés Nyugdíjasok és rokkantnyugdíjasok jelentkezését is várjuk. Jelentkezzen most! Inform Média Kft. 3526 Miskolc, Zsolcai kapti 3. Kormos Judit 20/9589-927, 46/502-900/3610 Miskolci vendéglátó cég gyakorlattal rendelkező üzletkötőt felvesz. Érdeklődni: 20/569-8959. 699639 Miskolci vendéglátó cég konyhai kisegítőt felvesz. Érdeklődni: 20/569-8959. 699645 Tapolcai étterembe konyhalányt keresünk. Vidékieknek 20 km-ig útiköltségtérítés. Panziónkba éjszakás recepcióst keresünk. Lehetőleg férfit, valamint egyetemisták is jelentkezhetnek. Érd.: 30/9473-392 699728 Villanyszerelőket keresünk miskolci telephelyre épületkarbantartóknak. Érd.: 70/3622-707 699760 MUNKAHELYET KERES Friss nyugdíjas építésztechnikus magas- és mélyépítő, kivitelező gyakorlattal állást keres. Tel.: 30/380-6419 698508 EGYÉB ELADÁS Műlép eladó, viaszt műlépre cserélek szombaton. Miskolc Szirma, Erkel Ferenc u. 85. Érd.: 30/2732-502. 699742 3 kerekű, robbanómotoros Rehab Moped eladó. Tel.: 46/318-134. 699997 EGYÉB KERESÉS Olvasott könyvet veszek, házhoz megyek, készpénzzel fizetek. Érd.: 46/322-307, 30/2094-182. 697904 VEGYES Villanegyedi családi házas építési telekiek) eladók Miskolc Csokonai utcá- barr(Martin-telepen) a - gázfogadó után - belterületbe vonás előtt (város- rendezési nyilatkozattal) Érd.: 20/9663-440 , 696766 Miskolc központjától 13 km-re kulturált lakóközösségű falucskában, 2500 nm-es építési telek eladó. Minden közműcsatlakozási lehetőség adott. Irányár: 4 M Ft. Érd.: 30/68.73-352. __/ 699251 Bodrogkeresztúr, Felső utca 43. szám alatt 980 nm-es telek, 300 hektoliteres pincével eladó. Ár: 4 M Ft. Tel.: 37/3 10-735 . 699240 Mezőcsátfürdőnél nyaraló eladó. Két szoba, konyha, fürdő, WC, társalgó, terasz. Érd.: 20/332-7208 697961 Bevezetett bútorüzlet bérleti joga átadó Debrecenben. Érd.: 20/4980-822. 696728 Városháza mellett 124 nf-es földszinti történelmi hangulatú, felújított iroda+raktár telefonközponttal, riasztóval hosszú távra bérbe adó. 1650 Ft/nf+rezsi+kaució. Tel.: 20/387-3201. 698016 VW Passat kombi 1,9 PDTDI130 LE fekete, 2001. évj. eladó. Hitel, csere megoldható. Érd.: 20/9268-472. 698773 Renault Clio 1996. évj. 2 légzsák, szervo stb. eladó. 200 E Ft-tól elvihető. Hitel, csere megoldható. Érd.: 20/9268 4 72. 698774 Volkswagen Passat 1991-es, 1,8-as, benzines, 2006.03.25-ig érvényes műszakival eladó. Ár: 510 E Ft. Érd.: 30/5464-170._____ 699340 Automata váltós, Fiat Punto, 1995- ös, 75000 km-rel, 5 ajtós, szervo kormányos, megkímélt, szép állapotban eladó. Ár: 799 E Ft. 30/636-9121. 699959 Suzuki Swift 1,3GS 2001-es, 3 ajtós, kék, dupla légzsák, központizár, CD- rádió, indításgátló, fordulatszám- mérő, metálfény, benzin+gáz üzem, műszaki 2007-ig. Ár: 1,15 M Ft. Érd.: 20/9536-530. 699036 Suzuki Alto 6 hónapos, gazdasági totálkáros, 4000 km-rel eladó. Ár: 700 000 Ft. 30/342-4215. 699148 VW Golf II. 1.6 D (5 ajtós, 1991-es) fekete, központi zár, riasztó, 35 cm- es sportkormánnyai, egyedi üléshuzat, optikai tuninggal, 4 db téli gumival eladó. Ár: 580 E Ft. Érd.: 20/381-5068 699794 Benzinmotoros bontókalapácsot keresek megvételre. Tel.: 20/4616-897. 697969 Keltetőgépek széles választékban. Tel/fax: 23-389-371. 617780 Vontatott tárcsa 560-as lappal, IH 3 fejes eke eladó. Tel.: 30/299-7765, Jármi, Kossuth u. 19. 694539 Kötőgép eladó: Passap automata 80, két tűágyas, lyukkártyás, orsózó. Tel.: 20/423-54 04. 699946 Spanyolország, Tossa de Mar nálunk a legolcsóbban: máj. 21-28-ig, 1 hét szállás már 1300 Ft/fő, május. 28.- jún. 4-ig 3000 Ft/fő. Szálloda félpanzióval már 25 900 Ft/főtől. Kérésére postázzuk katalógusunkat. Grand Tours, Db., Kálvin tér 3/B. 52/448-348. 691005 Régiség és hagyaték felvásárlása. Antikvitás Miskolc, Széchenyi u. 115. Érd.: 20/946-2636, 46/527-209. 688832 Sajópetri község mellett, közműves utcában 1 ha kitűnő lucerna kaszálásra kiadó, vagy a terület eladó. Érd.: 46/380-669, Miskolc 698233 Nagyon szép küllemű, fajtiszta, tizenhárom hónapos rottweiler kan 30 E Ft-ért eladó. Érd.: 18 óra után 46/366-595, 30/246-1109. 697962 Fajtiszta németjuhász kiskutyák eladók. 46/406-902, 20/465-7849. 698078 Bernáthegyi kiskutyák oltva, féregte- lenítve, tkv-vel eladók. 30/4964359, 46/307-433. 698542 20 erős méhcsalád NB vagy Hunor kereten akác előtt eladó. Tel.: 46/399-166. 698737 Naposcsibe, -kacsa, -liba, -pulyka házhoz szállítással megrendelhető. 52/458-025, 30/9587-309. 698738 Naposkakas megrendelhető 38 Ft/db. Érdeklődni: 46/319-719, 20/420-2133. 698837 Hosszú szőrű csivava kiskutyák eladók. Tel.: 30/2185-865. 699865 8 éves, május végén ellő tehén eladó. Damak. Tel.: 48/342-240,18 óra után. 699903