Észak-Magyarország, 2005. május (61. évfolyam, 101-125. szám)

2005-05-13 / 111. szám

2005. május 13., péntek Zi1 M A G Y A R O R S | Á 6 LABDARÚGÓ MK Volt ok az örömre (www.nbi.hu) A Matáv Sopron története során először nyerte meg a Magyar Kupát szerda késő este: Matáv Sopron - Ferencvárosi TC 5-1 (3-0) G.: Tóth M. (13.), Bárányos (38.), Balaskó (45., 58., az elsőt tizenegyesből), Horváth A. (73.), illetve Lipcsei (49.). Kiállítva: Pintér Z. (78.), illetve Rósa D. (38.j, Szűcs (45.), Kapic (68.) Egy „kétarcú" csapat ellen Tiszaújváros, Miskolc (ÉM) - A férfi ko­sárlabda NB I/B-ben, a felsőház 9. forduló­jában ma 19 órától a Siókosár UK együtte­sénél vendégeskedik a Tiszaújvárosi Phoenix KK csapata, míg az alsóház hato­dik „körében” a Miskolci EAFC alakulata szombaton 16 órától az Egyetemi Körcsar­nokban a Bajai KK-t fogadja.- Az előző fordulóban jól küzdöttek a srá­cok, de ez csak arra volt elég, hogy „szé­pen” kikapjunk - mondta Drahos László, a MEAFC szakvezetője. - A Baja egy kétar­cú csapat, otthon pédául nagyon jók, és sok függ attól is, hogy három pécsi emberük a rendelkezésükre áll-e. Tehetséges, fiatal gár­dával meccselünk, de nem tudom, hogy ha az előbb említett kosarasok nem jönnek, ak­kor mire lehetnek képesek. A legutolsó in­formációk szerint nem lesz kieső a B cso­portból, persze a meccset ettől függetlenül lejátsszuk, mert le kell játszani... ír www.boon.hu í;:.i>. spprt.bpQn.hu További cikkek! Gyimesié volt a végjáték Kazincbarcika (ÉM - KT) - Az Egressy Béni Művelődési Központban folytatódott a Barcika Kupa 55. férfi felnőtt magyar sakkbajnokság. Az elsőhöz hasonlóan a 2. fordulóban is csupán egy parti dőlt el. Gyimesi Zoltán nemzetközi nagymester a végjátékban egymás után nyerte le Erdős Viktor gyalogjait és fogadta ellenfele gra­tulációját. A többi közül még a Cao Sang-Varga Zoltán parti volt izgalmakban bővelkedő, a felek a 47. lépésben egyeztek meg a remiben. Vargának hiába volt két gyalogelőnye, az ellentétes színű futók miatt ez nem volt érvényesíthető. A TÉNYEK Eredmények: Gyimesi Zoltán-Erdős Viktor 1-0 (50. lépésben), Cao Sang-Varga Zoltán döntetlen (47 lépésben), Ruck Róbert-Berkes Ferenc döntetlen (15 lépésben), Portisch Lajos-Horváth Ádám dön­tetlen (20 lépésben), Almási Zoltán-Balogh Csaba döntetlen (23 lépésben). (A csütörtöki forduló ered­ményeit szombaton közöljük.) Az állás: Almási Zoltán, Gyimesi Zoltán 1,5-1,5, Ba­logh Csaba, Berkes Ferenc, Cao Sang, Portisch La­jos, Ruck Róbert, Varga Zoltán 1-1, Erdős Viktor, Horváth Ádám 0,5-0,5. A mai, 4. forduló párosítása: Cao Sang-Gyimesi Zoltán, Ruck Róbert-Varga Zoltán, Almási Zol­tán-Erdős Viktor, Portisch Lajos-Berkes Ferenc, Horváth Ádám-Balogh Csaba. A partikat 15 óra­kor kezdik. Erdős Viktor (Fotó: Kőhalmi Péter) Olimpiai bajnok a mezőnyben Hunyadi u. Bartók tér ( Szent István : & Í Ultzu Múzeum Papszer Avasi templom Gyalogló EK Miskolc, 2005. május 20-21. Városház viníMl (Tj) tér 1 Rajt, cél7 Vegyes zóna: eu., média, ruhatár, öltöző 14 Kivetítő 2 VIP vendégek tribüné és sátra8 Sajtó részére kijelölt tnbün 15 Versenyzők részére kijelölt WC 3 Versenyzők részére kijelölt tribün9 Színpad, eredményhirdetés16 Nézők részére kijelölt WC 4 Edzők részére fenntartott hely 10 Versenyiroda17 VIP-vendégek részére fenntartott WC 5 Nézők részére kijelölt tnbun11 Nemzetközi egyéni frissítő állomás18 Versenyzői buszállomás 6 Elektromos idomérés 12 VIP-vendégek részéra fenntartott parkoló 13 Kötelező frissítő állomás, versenybírók 19 Nézők részére kijelölt parkoló Széchenyiu Kondi*" I Grafika: Észak-Magvarország A miskolci gyalogló Ek a kontinens idei leg­rangosabb szabadtéri at­létikai eseménye. Miskolc (ÉM - SZIS) - Nagy csodaként könyvelhet­jük el, hogy Európa Miskolc­ra látogat - hangsúlyozta teg­nap, a városházán megtartott sajtótájékoztatón Káli Sándor, Miskolc polgármestere, a He­lyi Szervező Bizottság (HSZB) elnöke. - A sport és az idegen- forgalom szempontjából is a kontinens „középpontjává” válunk ezen a hétvégén. A verseny rangját mutatja az is, hogy Hansjörg Wirz, az EAA svájci elnöke az Európa-ku­pák történetében először lá­togat el a küzdelmek helyszí­nére. A magas rangú VlP-ven- dégek sorában ott lesz Gyu­lai István, a Nemzetközi At­A tavalyi főpróba után egy hét múlva jöhet az előadás! (Fotó: ÉM-archív) létikai Szövetség (IAAF) ma­gyar főtitkára is. Legfrissebb hír, hogy a 17 versenyzőt számláló olasz küldöttség tag­jaként a borsodi megyeszék­helyre érkezik Ivano Brug- netti, az athéni olimpia 20 km-es bajnoka! Mindenki a pályára!- Május 20-án, pénteken 15 órától rendezzük meg a Csa­ládi gyaloglást, ahol 1-től 99 Óriás kivetítőkön is nézhető A Villanyrendőr és az Erzsébet tér között kirako­dóvásár, valamint kulturá­lis események és kikapcso­lódási lehetőségek is szóra­koztatják majd az érdeklő­dőket.- A ministadion felépíté­séhez három kilométernyi, közel 1500 darab korlátot használnak fel és csaknem 1500 néző befogadására al­kalmas mobil lelátót is felállítunk az Erzsébet tér szomszédságában - mondta Kollár István versenyigaz­gató. - 250 önkéntes mellett 150 versenybíró dolgozik majd a város ünnepéhez kapcsolódó eseményen. Az érdeklődők a, versenyköz­pontban, az Uitz-Szemere és a Vörösmarty-Corvin ut­cák kereszteződésében felál­lított három óriás kivetítőn is figyelemmel kísérhetik majd 29 ország mintegy 500 sportolójának küzdelmét. éves korig mindenkit a 2 ki­lométeres versenypályára vá­runk! - fogalmazott Orosz La­jos, Miskolc alpolgármestere, a HSZB alelnöke. - Az Erzsé­bet téren díjmentesen lehet jelentkezni. Az ajándéksorso­láson sok-sok tárgyjutalom talál gazdára, de természete­sen lesz egy értékes fődíj is. Jó lenne, ha ezt követően együtt néznénk meg a 17.30- kor kezdődő, látványos meg­nyitóünnepséget, majd más­nap közösen szurkolnánk a magyaroknak, ezen belül a MISI SC két válogatottjának, az egyaránt 20 km-en rajtoló Dudás Gyulának és Kapéri Leventének. 7TTriwww.boon.hu JjPI emtippek.boon.hu 'vJ Tájékoztató forgalmi változásról (PDF 61 kB) EAA Gyalogló Európa Kupa Miskolc C2005 Svéd, dán, vagy angol(?) Jaroslaw Hampel sé­rülés miatt kénytelen ki­hagyni a 2. Miskolc Grand Prix-t. Miskolc (ÉM - JLI) - A május 21-ei 2. Sziráczki Ist- ván-emlékversenyt, a salak­motoros Miskolc Nagydíjat immár bizonyos, hogy ki­hagyja egy meghívott moto­ros. Jaroslaw Hampel ugyan tavaly ott volt a miskolc-nép- kerti Speedway Arénában, és az idén is sikerült megálla­podnia a versenyt rendező Speedway Miskolc vezetői­nek a lengyelek GP-s sztár­jával, ám egy versenybaleset és kéztörés miatt már a hét­végi Svéd Nagydíjon sem áll­hat rajthoz a „polákok” kitű­nősége. Nyerjen a BOON-nal! Mint azt Jacsó Tibor ver­senyrendezőtől megtudtuk, a „vészhelyzetben” több más él­vonalbeli motorossal is felvet­ték a kapcsolatot, azonban csütörtök délig újabb részlete­ket - „babonából” - nem osz­tott meg az Észak-Magyaror- szággal a Speedway Miskolc elnöke. Információink szerint viszont svéd, dán és angol vaspapucsosokkal is tárgyal a miskolci stáb. Ugyanakkor érdemes a já­tékos kedvű drukkereknek a Borsod Online (http://boon. hu) internetes oldalára kattin­tani, hiszen ha együtt játsza­ÉSZAK Azol< a burkolok, akik zászlókkal, síp- i pal-dobbal érkeznek a versenyre, a pénztárnál autogramkártyákat és salakmotoros mat­ricákat kapnak ajándékba! Hampel megsérült (Fotó: archív) nak a BOON és a Speedway Miskolc közös játékában; je­gyeket nyerhetnek a május 21-ei viadalra! Nincs más dol­guk, csak válaszolni kell a sa­lakmotorral kapcsolatos kér­désekre. További cikkek! 2. MISKOLC GP Időpont: 2005. május 21. 16.00 Jegyárak Felnőtt: 3500 forint Diák, nyugdíjas (érvényes igazol­vánnyal): 2500 forint Gyermek, 6 éves korig (szülői kí­sérettel): díjtalan További infók: www.speedway.hu 2. MISKOLC GRAND PRIX 2005. málus 21.16.00 Speedway aréna (Mísholc. ifépHert) MIh'JWJ, Mazdoó Nagy élmény - kicsi törlesz±üfes:letekkel A OOA^X: Stílus. Elegancia. Páratlan vezetési élmény. Mindez páratlanul kedvező fizetési feltételekkel, már 20% kezdőrészlet befizetésével, 0,2-4,16% THM mellett az Öné lehet! Átlagfogyasztás: 6,5-8,8 1/100 km, CO2 kibocsátás: 172-192 g/km m n 8 BtutítM o Mazda nörkokírfikídéseHeit ftiafccí íHFsifct Mautoivwatisiá■»*: 0 ls%. 0 hnuratói n * felvitt 8 tlt« imMároiiüa #» feitilelik, ifiatv* fi hstft.yíc ;e$«abaVf« figydf mbevite'évíl tértént. 'és8ftftétílík'VÖtttéM Mttt* a méúékf *MevsMX. S TWf érték? unt- iikiih c- Mteiőrfafrairtfi,- - kfiíotst ét komotkeakéiatfit. ft'RW magbatárMiiiis farmi fizetések alapján tfcrtent 6 íevrtcárfsfyem érvényességének napja JűCí mártiut 1 81 araír tartalmazták 9 fegísitrétiés ódét SY-Tfl KFT. 3508 MISKOLC, SÜTŐ J. U. 53. TEL: 46-303-600, FfiX: 46-562-476 SY-TAKFT@flXElERO.HU WWW.MRZDflSYTfl.HU www.mozdo.hu Mazdoó. 0,2% THM. HIRDETÉSEK

Next

/
Oldalképek
Tartalom