Észak-Magyarország, 2005. május (61. évfolyam, 101-125. szám)
2005-05-12 / 110. szám
2005. május 12., csütörtök ÉSZAK AKTUÁLIS / HIRDETÉS /4 V RÖVIDEN • Miskolci Jazzklub. A hang rögzítésének történetét kívánják bemutatni sok-sok dzsesszzenével fűszerezve a klub rendezvényén. Az est vendége így Vass Andrási György, az audiotechnika szaktekintélye lesz május 13-án (pénteken) délután fél 6-tól Miskolcon a megyei könyvtárban. Jótékonysági borárverés Miskolc (ÉM) - Jótékonysági árverést kezdeményeznek a Tokaj-Hegyalján lezúdult felhőszakadás károsultjainak megsegítésére. A mentori és koordinátori szerepre a Hegyközségek Nemzeti Tanácsát kérte fel a Tokaj-hegyaljai Történelmi Borút Egyesület és a Tállya-Golop Hegyközség. Az árverést a magyarországi borászatok által erre a célra felajánlott palackos bóráiból tervezik, s javasolják, hogy vehessenek részt a magánpincészetek muzeális borai is. A javasolt helyszín a Magyar Borok Háza lenne. A kezdeményezést lapunk is támogatja. A jegyzőkhöz szóltak Miskolc (ÉM) - A közoktatási intézmények igazgatásában, feladatellátásában, a fenntartói irányításban történt jogszabályi módosításokat vitatták meg tegnap a jegyzőknek rendezett szakmai fórumon. A programon Czimmer László, az Oktatási Minisztérium főosztályvezetője, valamint Daróczi Gábor miniszteri biztos is előadást tartott. Egészségügy: hasznos lépések lehetnének... ■ A kormány tervezett egészségügyi intézkedései érintenék a miskolci kórházakat is. Horváth Szabolcs _________________ szabolcs.horvath@eszak.boon.hu Miskolc (ÉM) - Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfőn a parlamentben jelentette be azokat a terveket, intézkedéseket, amelyekkel megkezdenék az egészségügy megreformálását. Dr. Koleszár Lajos, a miskolci Semmelweis Kórház »..................... Látni kell: a reform érdek- sérelmekkel jár, így egyes területeken felzúdulás várható. dr. Koleszár Lajos igazgató főorvosa érdeklődésünkre elmondta: úgy látja, az elképzelések az elmúlt évek 9 egészségügyi miniszterének programjait összegzik, ezeket tükrözik. Ha sikerül megtalálni az átalakítás költségeit, illetve utána biztosítják a működtetést, akkor jó szívvel tudja támogatni a programot. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a reform érdeksérelmekkel jár, így várhatóan egyes területeken nagy lesz a felzúdulás, a tiltakozás. Mivel a Semmelweis nagy kórház, a miniszterelnök 21 pontjának jelentős része érintené az intézmény munkáját. Konszenzus kell Dr. Hártó György, a Diósgyőri Kórház igazgató főorvosa szerint a tervek megvalósításával előnyére változna a mentés és az ahhoz kapcsolódó sürgősségi betegellátás, illetve a járulékfizetési rendszer. Az ugyanis lehetetlen állapot, hogy 3-4 millió járulék- fizető fedezze 10 millió ember ellátását. A Diósgyőri Kórházat leginkább a sürgősségi betegellátás fejlesztése érintené, az intézmény ugyanis ilyen feladatokat ellátó központként is működik. A program Pénz nélkül csak ötlet Fórumot tartottak hétfőn a miskolci Mindszenti templom millenniumi termében, amelynek vendége volt Mikola István, volt egészségügyi miniszter. A politikus a hétfőn bejelentett kormányzati egészségügyi tervekről elmondta: az elképzelések támogathatók, ám azok mögött nem látják a szakmai programot, illetve a költségvetési forrásokat. Pénz nélkül viszont minden elképzelés csak ötlet marad. hosszú távú megvalósításához azonban valószínűleg négypárti egyetértésre lesz szükség. Egységesített ügyelet Dr. Pállá Sándor, a Miskolci Háziorvosi Egyesülés elnöke úgy vélte: a tervezet több pontja is kedvező hatású lehet. Ilyen a praxisközösségek ................... Lehetetlen állapot, hogy 3-4 millió járulékfi zetö fedezze 10 millió ember ellátását. dr. Hártó György ...............................................» létrehozása, amikor több háziorvos együttműködését államilag is támogatnák. Ennek révén a betegellátás rendjét jobban az igényekhez tudnák alakítani, illetve olyan szakembereket - például gyógytornászt - tudnának alkalmazni, akiket egy körzetben nem tudnának megfizetni. Kedvező hatása lehet még a háziorvosi ügyelet országos egységesítésének, és a praxisalap létrehozásának is, amely a tartósan üres praxisok betöltését, illetve a felszabadulok megvásárlását segítené. http://eOitippek.boon.hu \_J 21 lépés. A 'kormány egészségüggyel kapcsolatos elképzelései (DOC 21 kB) így pusztított a víz Mádon „Méltányos kormánydöntés a kárenyhítésről" Budapest (ÉM - FL) - A felhőszakadás által sújtott hat tokaj-hegyaljai település kárenyhítéséről döntött tegnap a kormány. Az előterjesztést Szabó György, a térség országgyűlési képviselője, kormányfői megbízott készítette. Elmondta: a kormány úgy döntött, hogy a biztosított lakóépületeknek a biztosított összegen felüli kárát állja. A nem biztosítottaknál kisebb a térítés mértéke, de így is kimagasló, a helyreállítás költségeinek 90 százalékát fogja fedezni az állam.- A garázsban, melléképületben, pincében keletkezett károk enyhítésére a kormány 100 milliós hitelkeretet bocsát az érintettek rendelkezésére. Véleményem szerint méltányos és szolidáris döntést hozott a kormány - nyilatkozta Szabó György. A térségben keletkezett agrárkárokról a földművelésügyi miniszternek kell kárfelmérést készítenie, erre később tér vissza a kormány. HÁZ-, HÁZRÉSZELADÁS Ernődön úszómedencés, kerti tavas, 100 nm-es szép családi ház eladó vagy elcserélném 14,5 M Ft. Tel.: 30/3906-648. 688636 Bánhorvátiban közművesített telek 1170 m2, régi házzal eladó. Irányár: 3,3 M Ft. 06-48/344-211. 693252 Széphalom, Temető út 18. sz. alatt családi ház eladó. Érd.: 70/269-6921 17 óra után 693838 Kisgyőrben 500 négyszögöl telken 90 m2-es családi ház eladó. Közművesítés megoldva. Ár: 7,4 M Ft. Érd.: 46/338-448, 30/3575-714. 694829 Vétet Vpzsa Oktatási Jfpzpont a Kjng's ScAooí Oxford magyarországi képviselete 8000 Székesfehérvár, Várkörút 54. Tel.: 22/348-103, 22/348-095 1051 Budapest V., Vörösmarty tér 2. Tel.: 1/411-0900,1/350-1891 Honlap: www.peter-rozsa.hu Térftismentes iskolarendszerű képzések és kollégiumi elhelyezés érettségizetteknek és most érettségizőknek: o Külkereskedelmi ügyintéző oIdegenvezető o Nemzetközi száll, és logisztikai menedzser o Újságíró o Irodavezető o Idegenforgalmi technikus o Gazdasági informatikus o Marketing- és reklámügyintéző o Vámügyintéző Egyetemi felvételi mentességet nyújtó képzések: o Logisztikai műszaki menedzser- asszisztens o Jogi asszisztens o Pénzügyi szakügyintéző o Idegenforgalmi szakmenedzser A fenti szakokat levelező tagozaton is indítjuk, szombati tanítási napokkal! Felvételi nap Székesfehérvárra: 2005. május 21., június 11, Felvételi nap Budapestre: 2005. május 20.. június 10. Kérje ingyenes tájékoztatónkat! A Hasznosítható tudós Miskolc-Komlóstetőn 80+20 nm, 2 generációs családi ház felújítva eladó. Ár: 13,1 M Ft. Tel.: 20/983-3269 694874 Perén a panzió mellett, 2780 m2-es telken, parasztház eladó. Víz-gáz a telek előtt, lár.: 1,8 M Ft. 46/405-634. 694941 Szikszón részben átalakított régi típusú, 2 szobás fürdőszobás ház, 920 m2-es télén eladó. Gázcsonk az udvaron. Ár: 3,7 M Ft. Tel.: 30/360-4955 695220 Miskolc-Felsőhámorban 450 m2-es telken családi ház eladó. Érd.: 17 óra után 46/336-653. 695236 Szirmabesenyőn 2 szobás, nappalis összkomfortos családi ház, 220 négyszögöl telekkel eladó. Buszhoz, vasúthoz közel. 46/307-553 szombat kivételével. 695281 Bőcsön 3 szobás, összkomfortos családi ház eladó. Érd.: 30/9152-933. 695335 HÁZ-, HÁZRÉSZKERESÉS Osztrák, holland, német, kínai és magyar befektetők részére ingatlanokat keresünk az ország egész területén! Tel.-: 1/789-7201, 789-7202, 789-7203. 689507 LAKÁSELADÁS Kiss tábornok utcán buszmegállónál II. em. 35 nm-es frissen festett erké- lyes gázos lakás pincével eladó. Ir.ár: 6,2 M Ft. Érd.: 46/346-802. 694592 Miskolc, Kilián-déli gázos garzon pincével, felújítva sürgősen eladó. Ár: 5,2 M Ft Tel.: 20/983-3269. 694853 Miskolc-Avas I. ütem, 1,5 szobás, I. emeleti lakás eladó. Ár: 4,45 M Ft. Tel.: 2Ő/983-3269 694863 j Másfél szobás felújított, III. emeleti lakás a Bertalan úton eladó vagy villamoshoz közeli garzonlakásra cserélhető. lár.: 5,7 M Ft. Érd.: 30/3351-171. 695113 ! Miskolc, Jósika úti 37 nm-es 1,5 szó- | bás II. emeleti lakás eladó. Ár: 5,95 M Ft. Érd.: 30/9988-000 695190 Másfél szobás felújított, III. emeleti lakás a Bertalan úton eladó vagy villamoshoz közeli garzonlakásra cserélhető. lár.:-5,7 M Ft. Érd.: 30/3351-171. ____695113 Miskolc, Kuruc u. 5. em., 35 nT-es, 1,5 szobás felújított, jó állapotú lakás eladó. Ár: 6,2 M Ft. Érd.: 30/6279-172. 695434 Miskolc, Jósika u. 6. em. 37 m2-es, 1,5 szobás, erkélyes lakás jó lakókörnyezetben eladó. Ár: 5 M Ft. Érd.: 20/4677-007. _695444 | LAKÁSKERESÉS Német-osztrák ügyfeleink részére eladó ingatlanokat keresünk! 1/2 10-4673 666566 ALBÉRLETKÍNÁLAT Miskolc-belvárosi (Szemere utcai) 70 m2-es, 3. emeleti, üresen álló, átalakított lakás hosszabb távra kiadó. Irodának is alkalmas. 30/422-7522. 694604 ÉPÍTÉSI TELEK j Mlskolctól 15 km-re Nyékládházán 1200 négyzetméteres, összközműves J építési telek, jó lakókörnyezetben sürgősen eladó. Érdeklődni: 20/451-2826, 30/943-7360. ______________________ 693850 [ ÜZLET, MŰHELY, THELY, IRODA Miskolc, Kiss E. út 25. alatt 16-20-40 nm-es irodák kiadók. Tel.: 46/530-092, 30/9156-082 694594 JÁRMŰALKATRÉSZ Autóbontó, nyugatijapán alkatrészek, szélvédők, acélfelnik olcsón 70/61-46-515 645185 AUTÓ SÉRÜLT, totálkáros autók vétele 1994-től. 70/310-6759. ____611473 Vásárolnék saját részre Skoda 105 vagy 120L személygépkocsit, tulajdonostól. Feltétel: friss műszaki vizsga, megkímélt állapot, reális ár. Tel.: 20/2499-824._________694799 Skoda 1200 L 1986-os hivatalosan benzin-, gázüzemű, 2005. május végi műszakival megkímélt állapotban eladó. lár.: 65 E Ft. Tel.: 20/572-3756. 695284 HJÁRMŰ, UTÁNFUTÓ, L.K0CSI Billenős Tátra jó állapotban lévő eladó. Érd.: 20/93 58-665. 693986 13,6-os légrugós Schwarzmüller félpótkocsi eladó. Telefon: 30/935-7865. 694342 GÉP, SZERSZÁM, TERM.ESZKÖZ Castor P-401 tiípusú rakodógép, 1975-ös, üzemképes állapotban, tartozékaival különféle rakodókanalakkal eladó. Ár: 360 E Ft+áfa. 30/376-3762, 47/321-525. 695542 RÉGISÉG, ÉKSZER, GYŰJTEMÉNY Régiség és hagyaték felvásárlása, bútor, festmény, porcelán stb. 46/348- 436^20/3887-997.____ 671127 Régiség- és hagyatékfelvásárlás. Antikvitás Miskolc, Széchenyi u. 115. Érd.: 20/946-2636, 46/527-209. 688832 Festmények, bútorok, körpecsétes euozin, pécsi Zsolnay-tárgyaim eladók. 30/497-95 05. 694188 ÉLELMISZER, MEZŐGAZDASÁG Olaszliszkán Furmint bor 130 Ft/liter áron eladó. Tel.: 20/9647-551.695312 NÖVÉNY Búza eladó. Ár: 2000 Ft/mázsa. Érd.: 20/48 30-115. 695062 ÁLLAT Termelő méhcsaládok, műlép, keretléc kapható Miskolc; Boglárka 16. 46/560-555, 30/283-7660. 690749 Hízott sertések eladók (150 kg). Érd.: Borsodszirák, Rákóczi u. 10. 48/341-782,48/341-544. 693904 Fejőskecske gidával eladó. Érd.: Ernőd, Berek u. 16. Tel.: 46/477-258. 694971 Puml kiskutyák eladó. Tel.: 20/233-3065. 695054 2 db bika és 1 db üszőborjú eladó. Érd.: 70/2525-178. 695304 Puli kiskutya eladó. Érd.: 46/445-346. 695342 RUHA ÁGI TÚRI AZITC-SZÉKHÁZBAN (Rákóczi-terem) Bálásruha-vásár Pénteken Bálabontás 6.30-tól Akció! 100 Ft/db SZOLGÁLTATÁS Szuperolcsó redőnyösmunkák, harmonikaajtók, napellenzők, hevederzárak 5 év garanciával! 46/329-681, 48/345-975, 20/942-8888. 677046 Gáz-, kp.fűtés-, f.szoba-rekonstrukció, készülékcsere anyagbiztosítással. Érd.: 30/9553-599. 687673 Utak, járdák, termek, parkolók aszfaltozását vállalom: 30/442-0904. 692747 I Fák speciális kivágása, tuskómarás, gallyazás, bozótirtás. Emelőkosaras autó bérbeadása 16 és 26 m-es. 30/9679-151. ____619512 • Gáz- és központifűtés-szerelés, tervezéssel, anyagbiztosítással. Tel.: 46/350-300, 70/946-3626. 689048 f Bádogosmunkák! Lapostetők szigetelése, javítása. V-Épker Bt. WWW.Vep- ker.ATW.hu Tel.:30/2 146-544.693702 Pala-, cseréptetők felújítása bontás nélkül mintás zsindellyel, Lindabbal, cseréppel 10 év garanciával! 20/9874-669. 694462 Ereszcsatorna-cserét, stablondeszka- mázolást, külső festést vállalunk. Tel.: 46/359-513, 30/548-8208. 694919 Tetők, tetőterek építését vállalom és asztalosmunkákat. Érd.: 30/5141-550 695282 PÉNZÜGYLETEK Banki jelzáloghitel szabad felhasználásra kezes és jövedelemigazolás nélkül. 46/413-459, 70/338-7325. 688369 Személyi kölcsön rendkívüli ajánlattal 700 E Ft havi 177 777 forintért, most hívjon! Érd.: 20/932-8725 695402 MUNKA, ELTARTÁS Mozgásában korlátozott miskolci 75 éves édesanyám mellé gondozónőt keresek akár ottlakással is. Tel.: 30/904-8959, 46/400-712 694670 OKTATÁS S.patakon ősztől 8 osztályos k.fokú szociális ápoló-gondozó képzés indul. Tel.: 1/2692-315, 70/2818-622 690614 Akkreditált Gulyás Autósiskola Miskolc, Bajcsy-Zs. 39. OKÉV: 05-0267-04, AKKSZ: 0937. Érd.: 30/9688-522. 691151 KEZDŐKNEK! Számítógép kezelése a gyakorlatban. 40 órás tanfolyam 10 fős csoportokban, szombaton délelőtt, vagy hétköznap délután, kedvező áron. Windows alapismeretek, szövegszerkesztés, táblázatkezelés, internet. Érd.: 46/507-879. 649968 Az ATI Kft. május 17-én személygépkocsi- és motorkerékpár-tanfolyamot indít. Diák- és családi kedvezmény! 30%-os adókedvezmény, részletfizetés, vizuális oktatás. Tel.: 46/324-633. OKÉV: 05-0207-04 690278 HIRDETÉSEK