Észak-Magyarország, 2005. március (61. évfolyam, 50-74. szám)
2005-03-14 / 61. szám
2005. március 14., hétfő ÍSZAK SAITÓNAP / 8 Kollegálisak voltak: a fotós kérésére - pihenőként - az északos kiadói csapat összeállt egy csoportképre (Fotók: Bujdos Tibor) Lovász Zita kiadóvezető és Roszik Róbertné, Gizi, az év technikai munkatársa Márton Szabolcs (T-Mobile) ajándékozta meg Úri Mariannt, az év újságíróját Északos torta: mindenkinek jutott egy szelet Inform-sajtónap újdonságokkal Ildikó, a megyei közgyűlés elnöke és Káli Sándor, Miskolc polgármestere, Besenyei Lajos, az ME rektora, Olvasó Árpád, a TVK vezérigazgatója is. Itt mutatta be Kiss László főszerkesztő az új Észak-fejet - amelyet mai lapunk már visel. A Segítünk Segítői Először osztotta ki a szerkesztőség azokat a díjakat, amelyeket a lap karitatív Pénteken este Miskolcon, a népkerti Vigadóban tartotta cégünk a sajtónapi fogadását. Miskolc (ÉM - HSz) - Március 15-dike a szabad magyar sajtó napja is. Az Észak-Ma- gyarországot is kiadó Inform Média Kft. ebből az alkalomból pénteken este látta vendégül partnereit, üzleti ügyfeleit, a helyi társadalmi-politikai élet vezető személyiségeit. Jelen volt többek között Gyárfás Segítünk akcióiban sokat adakozók kaptak. Köszöntötték azokat a dolgozókat is, akik a munkatársak szavazatai alapján 2004-ben a legjobbnak bizonyultak. Az év újságírója Úri Mariann lett, akinek Márton Szabolcs, a T-Mobile telefon- társaság területi vezetője nyújtott át egy mobilt. Szintén elismerést vehetett át Roszik Róbertné kiadói munkatársunk, aki a voksolás végeredményeként az év dolgozója lett. A Segítünk akció Segítünk Segítői díjasai (jobbról): Csótai Róbert (Csótai Ékszer), Fazekas József (Sajóhús Kft.), Lipták Sándor (Gyermekmentő Alapítvány), Márton Irén (Hokim Rt.), Verebélyi Tibor (középiskolai tanár). Olvasó Árpád (TVK Rt.), Burján István (nyugdíjas), Burján Istvánná (nyugdíjas) Rovatvezetők: Szaniszló Bálint (fent) és Kőhalmi Péter Szalóczi Katalin és Besenyei Lajos, az ME rektora Gyárfás Ildikó és Dombiné S. Margit régióvezető, K&H Emelkedett hangulatban a CC-s lányok www.boon.hu http: 7www.boon.hu További képek! Balról: Hajdú Mariann, Balogh Attila, Hegyi Erika, Búss Gábor Olivér, Szántó Rita Molnárné Iván Emese (BA), és Káli Sándor, Miskolc polgármestere dr. Babus Mária Szűcs Edina (marketingj és Szathmáry László társaságában