Észak-Magyarország, 2005. március (61. évfolyam, 50-74. szám)

2005-03-25 / 70. szám

2005. március 25., péntek IPilTÉSZAK maqyarorszAq /II * JEGYZET Mese a nagy nullá(k)ról Juhász-Léhi István istvan.juhaszlehi@eszak.boon.hu Ebben az országban semmin sem szabad meglepődni. A magyar foci történésein pláne. Nálunk teljesen normális az, hogy valaki le­amortizál egy futballklubot, majd tovább áll vezetőedzőnek, mint ha mi sem történt volna. Senki sem kér rajta számon semmit, nincse­nek következmények. Az elsunnyogás után néhány hónappal a „szakember" visszatér a tetthelyre és meg van sértődve, hogy nem te­rítenek le elé vörös szőnyeget. Sőt, rosszul esik szegénynek, hogy a szurkolók a nevével és csúnya szavakkal „reszelik" a torkukat. A mi focinkban mindent lehet. Egy másik szakember - ugyancsak a mi kis városunk futballklubjánál - állást kap. No nem éppen könnyű helyzetben, de a munka, az munka. Játékosként le a kalappal előtte. Ezt egy druk­ker is megmondta szeptemberben: „píatinás holland klubnál volt ő elismerve kérem!" Tehát megsüvegelem még egyszer az urat, ám attól már kezd bennem felmenni a pum­pa, hogy a „píatinás holland" klubot is meg­járt úr azért követel pénzt, amit nem végzett el. Igen! Tizennyolcból ugyanis egészen pon­tosan nulla, azaz nulla pontot szerzett a mi kis csapatunkkal. Ezek a nullák izgathatták fel, mert az Andrássy úti verebek azt csicser- gik, hogy pontosan hat darab nullától állt fel a haja a klubvezetőknek a nyár végén. Fizet­ség gyanánt erre gondolt az úr. Amikor el­mondták neki, hogy miből van a kerítés lejjebb kúszott az összeg. Persze a minimál­bért tessenek még így is jó sokkal beszorozni. Nos, ez az úr kéri a jussát. Mondja is biztos az illetékeseknek, hogy „nekem szerződésem van." Meg hogy: „pontlevo­nás lesz, ha nem adjátok a jussomat!" Dehát ebben az országban semmin sem szabad meglepődni kérem. A „píatinás holland" klub egykori csillagán sqm. SPORTMŰSOR PÉNTEK KOSÁRLABDA Férfi NB l/B középszakasz felsőház, 2. forduló: Soproni Ászok-SMAFC - Tiszaújvárosi Phoenix KK. Sopron, 18.00. Női NB II, Keleti csoport: MISI SC - Kiskunfélegyházi KC. Miskolc, Fráter György Gimnázium, 16.00. SZOMBAT KÉZILABDA Női NB l/B Keleti csoport, 18. forduló: Békéscsaba - Bőcs KSC. Békéscsaba, 18.00 Férfi NB l/B Keleti csoport, 18. forduló: Ózdi KC - Tiszaföldvár. Ózd, 18.00. Orosháza - Mezőkövesdi KC. Orosháza, 18.00. Férfi NB II Észak-keleti csoport, 15. forduló: Hajdúnánás - Bőcs. Hajdúnánás, 13.00. Nádudvar - Sárospatak. Nádudvar, 13.00. KOSÁRLABDA Női NB l/A csoport középszakasz felsőház, 3. forduló: Sze- viép-Szeged - Diósgyőri KSK. Szeged, 18.00. Férfi NB II, Észak-alföldi csoport: Nagykállói SE - Földes-Miskolc KK. Nagykálló, 17.00. LABDARÚGÁS NB II Winner csoport, 19. forduló: Kazincbarcikai SC - Bőcs KSC. Kazincbarcika, 15.00. NB III Tisza csoport, 19. forduló: Abaújszántó - Mád. Abaújszántó, 15.00. NB III Mátra cso­port ,15. forduló: Magyargéc - Mezőkövesd. Magyarqéc, 15.30. Megyei I. osztály, 21. forduló: Ózd - Encs. Ózd, 15.00 Muhi - Bodroghalom. Muhi, 15.00. Tomor-Lak - Bogács. Alsóvadász, 15.00. Megyei II. osztály Északi cso­port, 19. forduló: Sajóbábony - Homrogd. Sajóbábony, 15.00. Trizs - Hódoscsépány. Trizs, 15.00. Dédestapolcsány- Edelény. Dédestapolcsány, 15.00. Mucsony - Sajókaza. Mucsony, 15.00. Felsőteleices - Alsóvadász. Felsőtelekes, 15.00. Megyei II. osztály Keleti csoport, 19. forduló: Hemád- németi - Olaszliszka. Hernádnémeti, 15.00. Tiszakarád - Kenézlő. Tiszakarád, 15.00. Prügy - Tolcsva. Prügy, 15.00. Megyei II. osztály Közép csoport, 19. forduló: Tiszapalkonya- Mezőnyárád. Tiszapalkonya, 15.00. Mezőcsát - Kesznyéten. Mezőcsát, 15.00. Bükkszentkereszt - Tiszakeszi. Bükkszentkereszt, 15.00. Nagycsécs - Miskolci EAFC. Nagyc- sécs, 15.00. Edzőmérkőzés: Diósgyőri VTK-BFC - Licartovce (szlovák). Diósgyőri sporttelep, 11.00. RÖPLABDA Albrecht-kupa, női torna: Architekton Gödöllői RC - Albrecht-MVSC-MISI. Miskolc, Csokonai úti sporttelep, 9.00. Beltrans-Phoenix Mecano-Kecskeméti NRC - Vasas- Via-Opus Óbuda. Miskolc, Csokonai úti sporttelep, 10.30. Vasas-Via-Opus Óbuda - Architekton Gödöllői RC. Miskolc, Csokonai úti sporttelep, 12.00. Beltrans-Phoenix Mecano- Kecskeméti NRC-Albrecht-MVSC-MISI. Miskolc, Csokon­ai úti sporttelep, 13.30. Architekton Gödöllői RC - Bel­trans-Phoenix Mecano-Kecskeméti NRC. Miskolc, Csokon­ai úti sporttelep, 15.00. Albrecht-MVSC-MISI - Vasas- Via-Opus Óbuda. Miskolc, Csokonai úti sporttelep, 16.30. iSü www.boon.hu httn/Zemtippekhoonhu ^ Sportműsor 2005. március 30. - április 4. (DOC 29 kB) Egy norvég ütötte el a „nyolctól" A kilencedik helyen végzett (Fotó: végh Csaba) ■ A legjobb 16 között vérzett el Bukócki Bian­ka, a DVE vívója az ausztriai kadet-vb-n. Molnár István istvan.molnareieszak.boon.hu Linz (ÉM) - A kadét női párbajtőrözők 91 fős mezőnye tegnap reggel kezdte meg a küzdelmeket a linzi korosztá­lyos világbajnokságon; a diós­győriek vívója, Bukócki Bian­ka (aki egy esztendővel ezelőtt Plovdivban a 7. helyen vég­zett) az 1-es csoportba került, ahol hat riválissal találta ma­gát szemben. A magyar ran­glistavezető valamennyiüket megverte, így a a litván Alis­ra Blazytet, a kínai Yun Hu- t, a román Simona Deacot, az izraeli Daphna Shemesh-t, a dél-afrikai Saskia Lilienfeldet és a brit Jade R. Clark ot is. ff .............................................. Világbajnokságon kilencediknek lenni nem rossz teljesítmény, ám kétségtelen, hogy többet vártunk... Patócs Béla, edző .......;..........................-ff Vagyis a hatvannégyes táblá­ra kiváló mutatóval, hat győ­zelemmel és nulla vereséggel került fel - ami a második legjobb eredmény volt. Kilencedikként A legjobb 32 közé kerülésért a kanadai Claire Voigt volt a DVE vívójának ellenfele, akit 15-12-re vert, majd a 16 közé jutásért az orosz Júlia Nelubo- va következett: Bukócki Bian­ka szoros meccsen 15-14-re di­adalmaskodott, s a „nyolcért” jöhetett a norvég Mariella Fossum elleni csata. Ez a me­net - sajnos - simára sikerült, Fossum 15-5-re nyert, így Bi­anka nem került be a legjobb nyolcba, ahogy két honfitársa, Jung Alexandra és Bohus Sá­ra sem. A végelszámolásnál, a 9-16. helyezettek között ő ren­delkezett a legjobb index­számmal, így kilencedikként fejezte be a vb-t.- Úgy érzem, jó formában érkeztem Ausztriába, s bár a csoportmeccsek remekül sike­rültek, tudtam, hogy a kiesé­ses szakasz olyan, hogy bár­kitől ki lehet kapni, ott nem számít, mi volt előtte - nyilat­kozta lapunknak közvetlenül a verseny után Bukócki Bian­ka. - Annak különösen örül­tem, hogy Béla bácsi kijött, sok tanácsot tudott adni a pást mellől. A kanadai lány­nyal vívott találkozó elején iz­gultam, utána, ahogy jöttek a találatok, megnyugodtam. Nelubova 12-6-ra elhúzott, ek­kor nem volt más választá­som, mint menni előre, bejött, s megfordítottam a meccset. A norvéggal nem tudtam mit kezdeni, semmi sem valósult meg abból, amit szerettem volna... Sajnos, így alakult... Csalódott vagyok, mert ettől többre számítottam. Sokat kivett Patócs Béla, a DVE vezető­edzője - aki a helyszínen kí­sérte végig a küzdelmeket - röviden így értékelte tanítvá­nya produkcióját:- A 32-ig minden simán ment, ám az orosz lány ren­geteg energiát kivett belőle - fogalmazott a tréner. - Mind­össze húsz perc volt a két ösz- szecsapás között, ráadásul Fossum kiváló formában ví­vott, minden bejött neki... Úgy gondolom, világbajnokságon kilencediknek lenni nem rossz teljesítmény, ám kétség­telen, hogy többet vártunk... vodafone Négyen a dobogón Miskolc (ÉM) - Négy bor­sodi csapat is dobogóra állha­tott a nemrég Kecskeméten megrendezett grundbirkózó országos döntőben. Az egy­aránt ezüstérmes két miskol­ci együttes felkészítéséből Repka Attila, megyénk egyet­len olimpiai bajnoka is aktív részt vállalt. Eredmények Fiúk: 2. Pattantyús Ábra­hám Géza Ált. Isk. (Miskolc, testnevelők: Suhajda Ferenc, Madarasi József), 3. Ádám Jenő-Központi Ált. Isk. (Ka­zincbarcika, testnevelő: Kon­dor István). Leányok: 2. Hermán Ottó Ált. Isk. (Miskolc, testnevelő: Vágó Péter, Harai László), 3. Kazinczy-Kertváros Ált. Isk. (Kazincbarcika, testnevelő: Tóthné Szepesi Éva). A jövő héten. A Forma-l-es világbaj­nokságon a konstruktőrök - valamint Micha- el Schumacher személyében a pilóták - kö­zött világbajnoki címvédő Ferrari a jövő heti Bahreini Nagydíjon veti be először F-2005 elnevezésű autóját. A tervezők azok után hozták meg a fontos döntést, hogy a hétszeres világbajnok, valamint csapattársa, Rubens j Barrichello kedden és szerdán sikeresen tesztelte az istálló új „csodafegyverét”. A i világbajnokság eddigi két versenyén kiábrán­dítóan szerepeltek a tavalyi modellel rajthoz álló olasz csapat versenyzői, hiszen mind­össze tíz pontot szereztek. (Fotó: epa) Szerdán hamarabb Miskolc (ÉM) - A Magyar Labdarúgó Ligában pontosítot­ták az élvonalbeli labdarúgó­bajnokság áprilisi és májusi fordulóinak menetrendjét. Az időpontváltozások a Diósgyőri VTK-BFC programját is érin­tik: a piros-fehérek szerdai ha­zai meccsei (is) a korábbi tervhez képest egy órával ha­marabb, 18 órakor kezdődnek a közvetítési jogokat birtokló tévétársaság kérésére, hogy időben elkészíthessék a fordu­lók összefoglalóit. így az ápri­lis 13-án megrendezendő Diós­győri VTK-BFC - Budapest Honvéd, az április 27-re kiírt Diósgyőri VTK-BFC - FC Fe­hérvár és a május 4-re terve­zett Diósgyőri VTK-BFC - Ka­posvári RFC mérkőzések egy­aránt este hatkor kezdődnek. l'íUUwww. boon.hu \j ír ekntippek.boon.hu 'vú Az NB I tavaszi sorsolása (DOC 30 kB) Korábban Szeged (ÉM) - Az ere­deti időpontnál egy órával korábban, 17 órakor lép pályára a Diósgyőri KSK női kosárlabdacsapata szombaton, a Szeviép-Sze- ged vendégeként az NB I/A csoport középszaka­szának felsőházában, a 3. fordulóra kiirt mérkőzé­sen. A vendéglátók - a Diósgyőr beleegyezését követően - azért módosí­tották a kezdést, mert az eredeti időpontban egy másik élvonalbeli meccset is rendeztek volna a Tisza partján: a vízilabda OB I- ben a Szegedi BVE a Leg- rand Szentesi VK gárdáját fogadta volna, ám hogy ki­térjenek egymás elől, ők is módosítottak, így a me­dencében 19 órakor kezdő­dik a csongrádi csata. Biztató évkezdet a tájfutóknál Miskolc (ÉM) - Megkezdő­dött a versenyszezon tájékozó­dási futásban is. A tavaszi rangsoroló, versenyek közül ugyan sok elmaradt a vastag hótakaró miatt, de Debrecen és a Fancsikai-tavak környé­ke már ideális volt sportolás­ra. Itt is maradtak kisebb-na- gyobb hófoltok a fenyvesek­ben, a belvíz és a sár is jelen­tős volt, a befagyott csatorná­kon való átkelés pedig külön nehezítette a futást. A hagyo­mányos Csokonai- és Alföld­kupa idénynyitó rangsoroló versenyeken a Diósgyőri Tájé­kozódási Futó Club versenyzői is részt vettek. A legeredmé­nyesebb csapatnak járó külön- díjakat - szombaton Csokonai csikóbőrös kulacsát, vasárnap pedig a Nagy Albert örökös vándordíját - a DTC vehette át. A verseny fontos állomása volt a felkészülésnek. Az év­kezdet biztatónak mondható, hiszen számos dobogós és pontszerző helyet értek el a DTC-s sportolók. A DOBOGÓSOK Csokonai-kupa: N21A: 3. Farkas Zsuzsanna. Alföld-kupa: N21A: 1. Farkas Zsuzsanna. N18B: 2. Zsigmond Vanda.N18B: 1. Sümegi Mária,... F21A: 1. Szundi Attila.3. Zsigmond Vanda. F21B: 1. Halona Gergely,...F21A: 1. Less Áron,... 3. Drapcsik Péter.3. Balabás Péter Gergő. F1SB: 3. Tóbis Gergő.F21B: 2. Halona Gergely. F14B: 3. Tölgyesi Tamás.F18B: 2. Tóbis Gergő. F16B: 3. Ádámszky Tamás.

Next

/
Oldalképek
Tartalom