Észak-Magyarország, 2005. február (61. évfolyam, 26-49. szám)
2005-02-04 / 29. szám
2005. február 4., péntek ÉSZAK-MA6YAR0RSZÁG # SZIRÉNA / HIRDETÉS / 10 Chevrolet. Az igazi plusz. 0 Szeszes ital, pénz, rádió. Százezer forintot megközelítő összegű zsákmányra tettek szert a minapi éjjelen azok a tolvajok, akik Újharangodon betörtek egy kocsmába. Az elkövetők az ablakot betörve jutottak be és vittek el készpénzt, szeszes ital, ráadásként pedig egy rádiós magnót. 0 Vizitet tartottak a lakásban. Egyelőre nem tudni, hogy mit kereshettek a betörők egy emődi lakásban, ahova a közelmúltban hatoltak be ablakfeszítés módszerével. A helyszíni szemle után ugyanis a tulajdonos arról számolt be, hogy semmi nem tűnt el a helyiségekből. 0 Nyom nélkül törtek be. A Szolártsik téren található miskolci családi ház melléképületébe egyelőre ismeretlen módszerrel, nyom nélkül jutottak be az alkalmi tolvajok nemrég a sötétség leple alatt. A tárolóból több alumíniumfazekat, kerékpárokat és permetezőt loptak el. Hamar és egyértelműen megtalálták a „tettest” (Fotó: Bujdos Tibor) Ismét füstölt egy a „bécsi pirosokból” Talicskával ütközött. Különös baleset történt a Huba utcában tegnap délután Miskolcon, ahol egy talicskát toló személy ütközött az arra elhaladó személyautó bal oldali visszapillantó tükrével. Személyi sérülés szerencsére nem történt. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja Cg] www.boon.hu (Fotó: Bujdos Tibor) A szakértő szerint nem típus-, hanem egyedi hibáról van szó: a villamosok biztonságosak Polgárőrök kapták el a benzintolvajokat Golop (ÉM - PT) - Az utcán parkoló gépkocsija mellett „szorgoskodó" alakokra lett figyelmes egy golopi férfi a közelmúltban, ezért lakásából azonnal a Trabantjához sietett, amit az ismeretlenek észrevették. Azonnal elmenekültek. Forró nyomon A megfutamodás oka pedig a kocsira nézve rögtön világossá vált: benzint akartak leszívni a járműből a csapat tagjai. A motorháztetőt ugyanis már felfeszítették, és a tank zárósapkája sem volt a helyén. A bejelentést követően a Szerencsi Rendőrkapitányság Tály- lyai Őrsének munkatársai forró nyomon indultak az elkövetők után, és a szolgálatban lévő polgárőrök is csatlakoztak hozzájuk. Nem sokkal a lopási kísérlet után a polgárőrök akadtak annak a négy legyesbényei fiatalembernek a nyomára, akiket a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak. Vastolvajokat fogtak ismét a határőrök Kereszteződésben ütköztek. Két személygépkocsi ütközött egymásnak a Kiss tábornok utca egyik kereszteződésében szerdán este Miskolcon. A bajt feltehetően figyelmetlenség okozta. A mel- lékútról kikanyarodni szándékozó autós ugyanis azt hitte, hogy a másik jármű bekanyarodik. Mindkét karosszéria eleje megtört, de személyi sérülés nem történt - tudtuk meg a helyszínen. CS3 WWW.boon.hu (Fotó: Adám János) Egy másik villamos a vasgyári végállomásig tolta a meghibásodott szerelvényt, ahol egy „gyorsjavítás” során sikerült megmozdítani a beragadt fékberendezést. A villamos pedig immár utasok nélkül, fokozott óvatossággal, de „saját lábán” ment vissza az MVK telephelyére, a műhelyElózmények be. Vass György leszögezte, hogy ez a hiba nem típus, hanem egyedi meghibásodás volt. A fékbetétet kicserélték, és a javítást követően ez a szerelvény is visszaállhatott a forgalomba. Azt is megtudtuk, hogy tizenhét „bécsi piros” fut Miskolcon. Az MVK szerint valamennyi biztonságosnak tekinthető. 2004. november 8-án az esti órákban kigyulladt egy „bécsi” villamos Miskolc belvárosában. Elektromos hiba okozta a tüzet. Az anyagi kár jelentős. Senki nem sérült meg. A villamos azóta nem közlekedik. Felújítás alatt áll. A szakértői vélemény szerint nem típus- hanem egyedi meghibásodás történt __________________________4___ ________________t____________ 2005. január 14-én az Avasra menet kigyulladt egy Ikarus 435-ös motorterében a szigetelőanyag. Személyi sérülés nem történt. Az anyagi kár nem»jelentős. A szakértői vélemény szerint nem típus- hanem egyedi meghibásodás történt. A busz most Is forgalomban van. Sátoraljaújhely, Ózd (ÉM PT) - A rendőrökkel történt szerdai közös járőrszolgálat alatt két városban több vastolvajt fogtak el a határőrök - tájékoztatott Juhász Frigyes alezredes, a Miskolci Határőr Igazgatóság szóvivője. Mint megtudtuk Sátoraljaújhelyen kétfős, Ózdon pedig egy ötfős csapatot értek tetten. Mezőgazdasági borona, vasúti sín volt a tolvajok „rakománya”. Ózdon akkor csaptak le a tolvajcsapatra, amikor az egyik hasznosanyag-telepen éppen értékesíteni akarták zsákmányt. Valamennyi előállított személy ellen lopás megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség. Miskolc (ÉM - PT) - Három hónappal a miskolci sétálóutcában történt villamostűz után csütörtökön reggel ismét füstölni kezdett egy „piros bécsi” Miskolcon, amikor a 2-es járat az Újgyőri főtér irányába haladt. A villamosvezető a füstöt észlelve leszállította az utasokat, senki nem sérült meg. Mint utóbb kiderült, ez alkalommal nagyobb volt az eset füstje, mint a lángja. Szó szerint is csak füstölésről volt szó - tudtuk meg Vass Györgytől, a Miskolc Városi Közlekedési Rt. (MVK) baleseti helyszínelőjétől. Nem elektromos hiba idézte elő a füstöt, hanem a „piros bécsi” féktárcsás fékberendezésnek betétje, a fer- odó ragadt be. A súrlódástól orrMit is jelent a Chevrolet embléma? Egy „plusz" jelre emlékeztet? Vagy az értéket és a minőséget tükrözi? Esetleg az álmainkra és vágyainkra utal? Szerintünk ezt mindet jelenti egyszerre. Mára a világ közel 100 országában, több millió boldog Chevrolet tulajdonos ismerte meg az igazi pluszt, amelyet csak a Chevrolet nyújthat. Chevrolet infovonal: 06 40 91 88 88 www.chevrolet.hu HIRDETÉS facsaróan erős szag kíséretében füst szabadult fel. A villamosvezető a Szent Anna-templom melletti megállónál érzékelte a bajt. !>...................... A most füstölő „bécsi pirosban" a fékbetét szorulása okozta bajt. Vass György helyszínelő .................................w Azt, hogy beszorult a fék. Továbbhaladt és többszöri megállással igyekezett „helyrezökkenteni” a fékbetétet. Ez azonban nem sikerült. Az Űjgyőri főtérnél végül megállásra kényszerült a villamos. Mopedre fájt a foguk a fiúknak Tiszalúc (ÉM - PT) - A dróthálót kivágva jutottak be egy tiszalúci családi ház udvarára az alkalmi tolvajok nemrég a kora hajnali órákban, és a nyitott melléképületből eltulajdonítottak egy Simson Enduro típusú mopedet. A rendőrök két helyi fiatalkorú fiút fogtak el, akiket a motor ellopásával gyanúsítanak. A nyomozó hatóság kezdeményezte a tolvajpáros előzetes letartóztatásba való helyezését, de az ügyészség ezt nem látta indokoltnak. Ezért a fiúk szabadlábon védekezhetnek a büntetőeljárás során.