Észak-Magyarország, 2005. február (61. évfolyam, 26-49. szám)

2005-02-03 / 28. szám

2005. február 3., csütörtök íiiii-iififiiiisái# SZOLGALTATAS / REJTVÉNY / SMS / 13 HOROSZKÓP ■ $*! ílnC áá III. 2L-IV. 20. Nagyszerű ötletei vannak, de a megvalósításukhoz még nincs meg a kellő kitartása. Ne csüggedjen azonban, mert a bolygók segítik önt mindenben, így rövidesen célhoz ér majd egyedül is. IV. 21.-V. 20. _______________ Vegyen részt most egy olyan megmozduláson, ahol csillogtathat­ja tudását, képességeit. Ne húzódjon vissza, az nem tesz jót ön­nek és a kapcsolatainak, amelyeket jobban kellene ápolnia. V. 21.-VI. 21. Meglehetősen elfoglalt lesz a mai nap folyamán. Sok érdekes ki­hívásnak nézhet elébe, de ha valamelyik meghaladja az erejét ne vágjon bele, nem ér annyit az egész. Megfontoltan döntsön. VI. 22.-VII. 22. Tartsa most távol magát azoktól az úgynevezett jó barátoktól, akik eddig is csak bosszúságot okoztak önnek. A bajkeverőkből már éppen elege van; álljon a sarkára, utasítsa vissza őket VII. 23.-VIII. 23.______ A fizikai aktivitása fokozódhat de azért legyen óvatos. Ne feszítse túl a húrt ne vállaljon sokat, mert az egészsége károsodhat ha hirtelen akar mindent teljesíteni. Csak fokozatosan. Vili. 24,-IX. 23.__________________________­Ezen a napon ingerlékeny lehet de ezt betudhatja annak is, hogy a kapcsolatában mintha nem lenne minden rendben. Lehet azon­ban, hogy csupán képzelődik, rémeket lát de legyen óvatos. IX. 24.-X. 23. Változtasson a rossz szokásokon, vagyis azokon a káros beideg­ződéseken, amelyek már eddig is sok kellemetlenséget okoztak önnek és a partnerének egyaránt Valószínűleg meg tud változni. X. 24.-XI. 22. Élénk most az életritmusa, vigyázzon azonban arra, nehogy megeről­tesse magát Módjával dolgozzon, mert a fizikai erőnléte a csilla­gok állása szerint most kívánnivalót hagy maga után. XI. 23.-XII. 21. Nem kell semmit sem elsietnie, van ideje bőven, hogy alapos meg­fontolás után döntsön bármiről is, illetve elvégezzen valamilyen feladatot. Ügyeljen, ne keveredjen most vitába senkivel. XII. 22.-1. 20. Eléggé igénybe vette az utóbbi időben idegileg és fizikailag egy zűrös ügy, amelyből nehezen tud kilábalni, illetve magához térni. Erőltesse meg azért magát és legyen úrrá a helyzeten. 1.21.—II. 20. Egy munkavégzéssel kapcsolatban jelenleg kénytelen várakozó ál­láspontra helyezni, és ez egyáltalán nem tetszik önnek, aki min­dig is a gyors munka, illetve feladatmegoldás híve volt II. 21.—III. 20. Ne halogassa tovább azt az intéznivalót amely régóta álmatlan éjszakák forrása. Az ön lelkiismerete csak akkor fog megnyugod­ni, ha túl lesz mindazon, amit a fejébe vett hojy elvégzi. ESZAK-MAGYJUIORSZAG # NÉPSZERŰ KÜZDŐ­SPORT A MEG­FEJTÉS 1. RÉSZE ROMÁNIAI VÁROS TENGERI EMLŐS Mai rejtvényünk feladványa | Jean-Paul Sartre francia ' filozófus, író gondolata. DURVA POSZTÓ CIPÓ RÉSZE ( 2 D u i11 Kérjük, hogy a megfejtésre ragasszák rá a rejtvény kivágott sorszá­mát. A 113. számú rejtvény megfejtése: „A mindenség végtelen.” Mai nyertesünk: Brosch Gusztáv (Miskolc). Nyereményét (egy darab kétszemélyes mozibelépőt) postán küldjük el. Beküldési határidő: február 10. MAROKKÓ FŐVÁROSA-*■ r BELGIUM DÉLI RÉSZÉN ÉLNEK VALAKI EL- i LEN IZGAT-► FOSZFOR. VANÁDIUM-> 1 TÉLI SPORTSZER EZ A HAL NEM HAL! r r A MEGFEJ­TÉS 2. RÉSZE GALLIUM VEGYJELE SÖTÉTE­DÉSKOR ► ANGOLNA FEJE!-> KÜLFÖLDI ÉNEKES MENY­ASSZONY ROMÁNIAI FOLYÓ RÓMAI KÉTSZÁZ 1 4 LOVAT ETET 1 SKANDINÁV ELBESZÉLÉS JAPÁN MAGNÓ r 1 ILLETVE, RÖVIDEN-► RÉGI GÖRÖGÖK ÉRZÉ- j KETLEN-*■ MEG­REKED-> 1 PÉLDÁUL A BALATON-► KICSINYÍTŐ KÉPZŐ AUTÓS ISKOLA ANGOL KIKÖTŐ r 1 POZITÍV ELEKTRÓD-> NORVÉG AUTÓJEL->-TLAN PÁRJA EGYIPTOMI POLITIKUS V. VAD­ÁLLAT-> KENYAI FUTÓ 1 OLASZ FOCISTA UGYE? r ILJUSIN GÉPE-> KIM...; SZÍNÉSZNŐ KÖZSÉG (9143) ÉLELMI­SZER INTEGET A BABA-> 1 KÉZILAB­DÁZÓNÖ (CSILLA)-*• ; BÁNYA RÉSZE TILTÓ­SZÓ ADAGOL NÉVTELEN-► ~T~ VURSTLI RÉSZE! 1 FOHÁSZ r I AMERIKAI RAKÉTA­PROGRAM-> ORSZÁG­RÉSZ)-► BUDAPEST, RÖVIDEN LATIN -É­ÜRES AGYOMRA L 1 1 1 2005. 02.03. ENNI AD-> NAGYON KICSI­SMS AZ ÉSZAKNAK 20/96-44-444 essm ***** A* étV»Ml. KENŐ Február 1. 11 13 15 19 22 23 26 33 37 40 41 50 57 59 65 67 74 75 77 80 A közölt adatok tájékoztató jellegűek! ÜGYFÉLSZOLGÁLAT Kézbesítési panaszaival hívja üzenetrögzítős telefonszá­munkat: 06-40/424-424 ÜGYELET Közérdekű észrevételeivel keresse Faragó Lajost 46/502-900/3261 20/4801-583 SKANDINÁV LOTTÓ Gépi húzás 3, 4, 12, 17, 22, 23, 26 Kézi húzás 2, 4, 6, 26, 29, 30, 34 A közölt adatok tájékoztató jellegűek! SEGÍTSÉG GYORSSEGÉLY Veszély esetén a következő szá­mok hívhatók: mentők: 104, tűzoltók: 105, rendőrség: 107 ORVOSI ÜGYELETEK Miskolc, Semmelweis Kórház Központi gyermekorvosi ügye­let: 46/412-572 _________ Felnőttügyelet: 46/412-355, Csabai k. 9.______________ Fogászati ügyeiét: 46/555-666/1270________ Diósgyőri Kórház__________ Feínőttügyelet: 46/531-799 VÁRJUK LEVELEIKET Továbbra is várjuk olvasóink kö­zügyekről szóló írásos észrevé­teleit, hozzászólásait. Kérjük, írjanak minél rövidebben, a 150 szónál hosszabb levelek esetében fenntartjuk magunk­nak a rövidítés jogát. Kérjük, hogy leveleiket írják alá: arra természetesen van mód, hogy a levélíró személye ne ke­rüljön nyilvánosságra. Névtelen leveleket azonban nem közlünk: azzal a véleményüket névvel vál­laló levélíróinkat sértenénk. Az e rovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A kéziratok visszaküldését nem vállaljuk. LELKISEGÉLY Hajléktalanok és krízishelyzet­be került személyek megsegí­tése. Diszpécserszolgálat: 46/506-678 Miskolci Ifjúsági Telefon Szol­gálat (krízisvonal): 06-80/505-003. ÜZENET Rek, még érték lesz a pénzük, a korrupció tényén senki nem fog változtatni. Miért? Mert nem érdekli őket az emberi élet, csak a sajátjuk. Ati. (70/543-2168) EU-s bizottság vizsgálja a túl nagy költségvetési hiányt. Vajon hány millióért? Mennyi a nettó bevétel és miért 5x-öse a ki­adás. Ilyen egyszerű. Vagy még­se? Ati. (70/543-2168) Színházi belépőt csak a lottó­zóból vagy a kocsmából. Nesze neked kultúra. Ati. (70/543- 2168) Bizony, az „utánpótlás” is írhat­na a falra (ha van mit), más fó­rumokon is adnak a vélemény­re, bizonyíték, hogy ez is meg­jelenhetett, és pár százezer em­ber olvassa. Rek. (70/287- 0119) Eímaraxtalták orxágunk wezetését az EU-költségwetés hiánya miá! Igaza wan, annyit kell költeni, amennyi wan & ami­re kell, különben a kamatok mi­att kewesebbre jut. No nem a bankoknak! Pár +oldás (ti is ír­jatok): minden haxontalan intéz­mény tartsa el magát - xínház, hadsereg, politika, sportlesület, lházak (wanilyen!) stb. Kisem­ber úgysem wexi, we7i igénybe ilyen jöwedelmekkel! Még ma­radna is utakra, egéxségügyre, iskolára, ifjúságra, nyugdíjra. De ki mondja-i- nekik?? lmással wannak elfoglalwa a parlament­ben + a saját haxonxerzésükkel! Dw. (70/208-4485) Akinek nem inge, ne vegye ma­gára, de aranyigazság: Ha kive­szel 1 qrvát a szemétdombról, az valahogy mindig visszatér a szemétdombra! Gabe. (70/541- 2630) Kedves Lac! Ne vedd úgy, hogy veled akarok kötekedni, csak kí­váncsi vagyok! írod: „Az úrnak, te Istenednek nevét hiába fel ne vedd...” Mit jelent az, hogy hiá­ba? Ha azt mondanám, hogy „Istenem, kérlek hallgasd meg könyörgésem!”, akkor az nem hiába van? Mert hogy jövök én ahhoz, hogy bármit kérjek tőle? Ha akar, ad magától is, nem? Üdv: Sanyi. (30/575-3672) Itt nem volt cunami szökőár, mégis sok rokkant, szegény nép van itt. 21 000 Ft/hó, hogy él­jek ebből meg? Nekem ki tud adakozni? A kormány áremelést adott! Ez Unió? Sós! (20/803- 4262) Özv. 50% rokkant vagyok. Lá­nyom tanul. Állást sem talál, manager. Jó lenne nekem is 5 millió jutalom, a semmiért az ál­lamtól! Mikor kapom meg? Élni akarok, de nem tudok miből? (20/803-4262) ÁRFOLYAMOK-----------­--------------------­“ -------- - -------­.................. ..........................................-----................--............. OTP Bank Erste Bank K&H Bank vételeladás vétel eladás vétel eladás Ausztrál dollár 141,10 149,82 139,04 152,14 138,67 151,73 Kanadai dollár 147,59 156,71 145,48 159,20 145,24 158,92 Svájci frank 153,22 162,70 152,91 163,01 152,26 163,30 Cseh korona 7,76 8,58 7,36 • 9,00 7,688,66 Dán korona 32,00 33,98 31,52 34,49 31,31 34,61 Euró 239,41 251,69 238,67 252,43 238,42 252,16 Angol font 344,71 362,39 342,47365,11 340,92 365,66 Japán yen*175,38 186,22 173,00 189,00 172,55 188,81 Norvég korona28,77 30,55 28,33 30,99 28,16 31,32 Lengyel zloty 0,00 0,00 54,56 66,68 56,86 64,12 Svéd korona 26,20 27,82 25,80 28,24 25,63 28,33 Szlovák korona 6,12 6,76 5,81 7,10 6,05 6,83 Amerikai dollár 182,85 192,23 181,75 193,77 182,29 192,79 A *-gal jelölt valuta 100 egységre van megadva! Előző napi árfolyamok. jyiMBIW A NAP 2005. kel: február 6:54 3. csütörtök nyugszik: 16:32 ORSZÁGOS EIiŰREIE!»ZÉ$ 0°C -12 °C Ma az Alföldön a köd egy része egész nap megmarad. Az ország középső és északkeleti részén valószínűleg még a Nap is elő­bújik és körülbelül 0 fokig mele­gíti a levegőt. Északnyugaton hó- szállingózások lesznek. IxEVEGŐSZENNYEZETTSÉG Az egészségügyi határérték kb. 12%-a http:/ Idolaras.boon.hu VJ Óránként frissülő információkkal! ELŐREJELZÉS Észak-,Magyarországon ma a köd egy része a völgyekben egész nap megmarad. A magasabban fekvő helyeken valószínűleg előbújik a fel­hők mögül a Nap, és körülbelül -3 fokig melegíti a levegőt. Péntek reggel a jellemző hőmérséklet -7 fok körül alakul. Mérsékelt északi szél fúj. A legvalószínűbb folytatás: legalább jövő szerdáig számottevő mennyiségű csapadék nélküli erősen fagyos, idő várható. .Szombattól a légmozgás is gyenge lesz. Tarlós köd, illetve ködfelhőzet borul (ölénk. Erősen nő a légszen­nyezettség. A hegycsúcsok viszont kiemelkednek a ködből. Péntek: -4/-8, -2/-6X felhős, ködös Szombat: -7/-12, -4/-7X felhős, ködös ry ! yk Vasárnap: -8/-15, -4/-8X felhős, ködös r\ Hétfő: -8/-14, -3/-8T felhős, ködös Kedd: 6/-12, -1/-7X felhős, ködös MA: napos-2 °C Jj -8 °C *,él1 hőmérséklet + déli felhőzet-2 °C • “3 Sátoraljaújhely Jj^ -8 °C "®°C Encs 3 C <v|. . Kazincbarcika Ózd Szél: északkeleti Szerencs , ■ ­-2 °C-8 ° C-8 °C 0 Mezőkövesd Az előrejelzés bizonytalansága: I EAAS hétfőig KICSI EWS További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobile WAP-portálján (http://wap.t-zones.hu) ÉVFORDULÓ Foltényi Vilmos 100 éve elhunyt színész, ope­raénekes, a Nemzeti Színház tagja. Hosszú ideig Latabár Endre társulatának is elis­mert művésze volt. Játszott és énekelt külföldi színpado­kon^ __________________ NÉVNAP Balázs Egyéb névnap: Árion, Celerina, Csinszka, Oszkár KÖZLEKEDÉS­METEOROLÓGIA Ma foltokban napközben is megmarad a köd, különösen az Alföldön és a Dél-Du­nántúlon. Más időjárási nehézség, ezek­ben a napokban nem várható. ORVOSMETEOROLÓGIA Csütörtökön jelentős fronthatásra nem kell szártrítani. Amennyiben hihetünk a népi jóslásoknak, tegnap a barlangiá­ból előbújt medve meglátta az árnyé­kát, tehát sokáig elhúzódik a hideg, té­lies idő, mely - ha köddel párosul — ki­fejezetten negatívan befolyásolja han­gulatunkat. VÍZHÓMÉRSÉKLETEK Duna 0-1 °C Tisza 0°C Velencei-tó o°c Fertő o°c Balaton oűc HÓIELENTÉS Kaprun 25-180 cm La Thuíle50-100 cm Csorba-tó 130-150 cm Zakopane80-145 cm VILÁGVÁROSOK Bangkok 34 °C Buenos Aires30 “C Los Angeles 26 °C Miami 25 °C Moszkva-9*C New York 3 °C Peking-5X Rio de Janeiro29 °C Sydney 27 °C Tokió 10 ”C

Next

/
Oldalképek
Tartalom