Észak-Magyarország, 2004. december (60. évfolyam, 280-305. szám)

2004-12-31 / 305. szám

2004. december 31., péntek ÉS2ÜK-MA6YARORSIÁ& $ 0 Piero Pini, a Budapest Honvéd labdarú­gócsapatának többségi tulajdonosa menesz­tette Bognár György vezetőedzőt, akinek elküldése kissé váratlan, mert a kispesti gárda a nyolcadik helyen áll az Arany Aszok Liga „félidejében", míg a Magyar Kupában a negyeddöntőbe jutott, ahol a Fehérvár FC-t fogadja majd március 16-án. Bognár augusztus 17-től dolgozott Kispesten. 0 Hivatalossá vált, hogy Erdei Zsolt, a Boksz Világszervezet (WBO) félnehézsúlyú bajnoka február 26-án lép legközelebb szo- rítóba. Az ellenfélről még nincs hivatalos információ, de a profibox.hu internetes sza­klap úgy tudja, hogy a magyar világbajnok olasz riválissal nézhet farkasszemet. Bodnár nem volt a döntőben Marbella (MTI) - A Roda JC-t erősítő Bodnár László kilenc kísérletből egyszer, 18 m-ről talált a kapuba, így nem jutott a tegnap esti döntőbe (amelyet lapzártánk után rendeztek meg) az év utolsó labda­rúgógáláján, az idén először sorra kerülő szabadrúgáslövő-világbajnokságon. Szerdán a harminc futballistát hat ötös csoportba sorsolták. A játékosok három tá­volságról, 18, 21 és 25 méterről próbálkoz­hattak, és mind a három pozícióból három kísérletük volt, de ha gólt értek el, rög­tön mehettek a következő „helyszínre”. Nem volt mindegy, hogy ki hányadik kísérletéből talált be: 18 méterről elsőre gólt lőni öt pontot jelentett, másodikra hármat, harmadikra kettőt. Ugyanez 21 méterről hét, négy, illetve három pont, míg 25 méterről tíz, hét, öt pont járt. A ka­pufa egy pontot ért, és kísérlétenként har­minc másodpercük volt a játékosoknak. A döntőben ugyanilyen szabályok sze­rint mérkőztek meg az indulók. A viadal nyertese egy autót kapott. Miután szerdán este Newcastle-ben nyer- | ni tudott, már „csak” öt pont a hátránya az Arsenalnak az első helyen tanyázó Chelsea- val szemben az angol labdarúgó-bajnokság­ban. A mérkőzés egyetlen találatát a képün­kön látható Vieira szerezte. (Fotó: EPA) \ .............................................___________________J ÚSZÁS Megyénk „béka” korosztályos úszóbajnokságát nemrégiben rendezték meg Diósgyőrben, a városi uszodában. Győztesek. Leányok: 100 m gyors (1996-os kcs.): Szurdoki Kitti (Fiedler ŐSE). 1997-es kcs.: Veszprémi Fruzsina (Club Lagúna). 50 m gyors (1998-as kcs.): Szolnoki Korina (Club Lagúna). 100 m mell (1996-os kcs.): Kovács Eszter (Fiedler ŐSE). 1997-es kcs.: Homyik Lea (Club Lagúna). 50 m mell (1998-as kcs.): Szolnoki Korina (Club Lagúna). 100 m hát (1996-os kcs.): Kovács Eszter (Fiedler ŐSE). 1997-es kcs.: Veszprémi Fruzsina (Club Lagúna).__ 50 m hát (1998-as kcs.): Soós Szilvia (Fiedler ŐSE). 50 m pillangó (1996-os kcs.): Szurdoki Kitti (Fiedler ŐSE). 25 m pillangó (1997-es kcs.): Hornyik Lea (Club Lagúna). 100 m vegyes (1996-os kcs.): Szurdoki Kitti (Fiedler ŐSE). 1997-es kcs.: Szolnoki Korina (Club Lagúna). 4x50 m vegyes (1996-os kcs.): Fiedler ŐSE. 1997-es kcs.: Club Lagúna. Fiúk: 100 m gyors (1996-os kcs.): Ábel Márk (Fiedler ŐSE). 1997­es kcs.: Lavotha Oszkár.________ 50 m gyors (1998-as kcs.): Perneki Levente (Fiedler ŐSE). 100 m mell (1996-os kcs.): Perneki Attila (Fiedler ŐSE). 1997-es kcs.: Lavotha Oszkár (Club Lagúna). 50 m mell (1998-as kcs.): Perneki Levente (Fiedler ŐSE). 100 m hát (1996-os kcs.): Farkas Máté (Fiedler ŐSE). 1997-es kcs.: Lavotha Oszkár (Club Lagúna). 50 m hát (1998-as kcs.): Perneki Levente (Fiedler ŐSE). 50 m pillangó (1996-os kcs.): Ábel Márk (Fiedler ŐSÉ). 25 m pillangó (1997-es kcs.): Lavotha Oszkár (Club Lagúna). 100 m vegyes (1996-os kcs.): Ábel Márk (Fiedler ŐSÉ). 1997-es kcs.: Lavotha Oszkár (Club Lagúna). 4x50 m vegyes (1996-os kcs.): Fiedler ŐSE. 1997-es kcs.: Club Lagúna. Kézilabdás szupersportolók. A KSK tornacsarnokában a hagyományokhoz híven idén is megrendezték a városi szuper­sportolók vetélkedését, de a korábbiakkal ellentétben ezúttal nem egyéni, hanem csapatverseny formájában. A város hét klubja nyolc ügyességi számban mérte össze az erejét, négy sportoló, és két meghívott vendég alkotott egy csapatot. Az Ózdon játszó, valamint az ÓKC-ban is megfordult fiatal barcikai kézilabdázók nyerték meg a játékos versengést, a KBSC futballistái, valamint a Vegyész RC röplabdázói előtt. A Városi Szupersportolók ver­seny végeredménye: 1. Kazincbarcikai KC (Ponyi Zoltán, Ölschléger Krisztián, Szilágyi Szabolcs, Nováki Levente, Ponyi Szabina, Ölschléger Beatrix) 52 pont, 2. KBSC 39, 3. Vegyész RC 35, 4. Sláger Kosárlabda SE 34, 5. Küzdő Sportegyesület 28, 6. KVSE 23, 7. Szabadidős sportolók csapata 14 pont. (Fotó: v.Cs.) Bekapcsolódnak a Sportiskola munkájába Az esztendő első felében anyagi nehézségekkel küzdöttek az országos hatodik tájfutók Miskolc (ÉM) - A 2004. évi tájfutó versenyidény hi­vatalos záróeseménye a Csákváron megrendezett, kétnapos tájfutófesztivál, a Tájfutás Napja volt. így a diósgyőri tájfutók hagyo­mányos, fehér asztal mellett megtartott év végi értékelése he­lyett a „Hétvégén tájfutni me­gyek” 10 fordulós edzőverseny sorozat egyik futama alkalmával, Rókafarmon vetettek számot az elmúlt időszakról. Ebben az évben három világ- bajnokságon álltak rajthoz a di­ósgyőri tájfutók. Legkiemelke­dőbb eredménynek Zsigmond Száva által, a Főiskolás Világ- bajnokságon váltóban elért 6., valamint a Junior Világbajnok­ságon szintén váltóban elért 9. hely számít. Feltétlenül említés­re méltó, hogy a Főiskolás Vi­lágbajnokságon három DTC-s futott (Zsigmond Száva, Balabás Péter, Szundi Attila) és a csa­patvezető is diósgyőri volt, Less Áron személyében. A Felnőtt Világbajnokságra Szundi Attila és Zsigmond Száva utazhatott, Svédországba. A 2004. év nem tartozik a klub legeredménye­sebb évei közé, hiszen a bajno­ki pontversenyben a 6. hellyel kellett megelégedni. Sportdiplomáciai siker Három országos bajnoki címet szereztek a DTC-sek: Zsigmond Száva az országos Hosszútávú Bajnokságon, Bertóti Regina az Országos Nappali Egyéni Baj­nokságon, az újonc lánycsapat Bertóti Regina - Zsigmond Van­da - Sümegi Anna összeállítás­Legjobb pontszerzők A legjobb Idei pontszerzők 1. Zsigmond Száva20,48 pont 2. Bertóti Regina13,46 3. Szundi Attila 12,34 4. Lubinszki Mária és Balabás Péter8,33-8,33 6. Zsigmond Vanda6,48 7. Szöllősi Kitti 6,34 8. Magyar Zsolt és Ádámszki Tamás4,34-4,34 10. Less Áron4 ban, az Országos Csapatbajnok­ságon. Ezenfelül 10 alkalommal álltak a dobogó 2. vagy 3. fokán, és 14-szer végeztek még további pontszerző helyeken. A klub eredményeit döntően befolyásolta, hogy az első félév­ben komoly anyagi nehézségek­kel küzdöttek, kevés versenyen tudtak rajthoz állni, a váloga­tottak nem tudtak részt venni az edzőtáborokon és a felkészü­lési versenyek jelentős részén. Valamint az sem elhanyagol­ható tényező, hogy két váloga­tottra sem számíthattak, hi­szen Farkas Zsuzsanna és Less Áron is komoly műtéten estek át. 2004. szeptembere komoly sportdiplomáciai sikert hozott a klubnak, a városnak, a megyé­nek: a B.-A.-Z. Megyei Tájéko­zódási Futó Szövetséggel együtt elnyerték a 2009. évi Tájékozó­dási Futó Világbajnokság rende­zési jogát. Már készülnek Az első lépés remekül sike­rült: október 30-31-én, világrang­lista-versenyen 12 ország közel 700 versenyzőjét látták vendégül kiváló minőségű, a klub ver­senybírói által készített térképe­ken, kemény, technikás pályá­kon. Az év végi értékelések al­kalmával Zsigmond Száva és Zsigmond Vanda elnyerték a Borsod megye jó tanulója, jó sportolója címet, míg a Magyar Köztársaság jó tanulója, jó spor­tolója díjat Zsigmond Száva, Far­kas Zsuzsanna, Szundi Attila és Less Áron vehették át. A válo­gatott keretbe hárman kerültek: a junior Zsigmond Száva és a két serdülő lány: Bertóti Regi­na és Zsigmond Vanda. Az új versenyidényre való felkészülés már decemberben megkezdődött, s a diósgyőri tájfutók nagy vá­rakozással tekintenek a 2005. év elé, hiszen januártól bekapcso­lódnak a Miskolci Sportiskola munkájába. http://SDort.boon. További cikkek Kizárták a Fotont Budapest (MTI) - A Női Hivatásos Kosárlabdali­ga versenybizottsága tarto­zás miatt kizárta a Vent- west-Foton Sopront a női NB I-ből. A testület december 8-án egyszer már szankcionálta az együttest, ugyanis a klu­bot működtető gazdasági társaság határidőre nem fi­zette ki a másik soproni klubbal, az MKB-Eurolea- sing Sopronnal szemben fennálló 2 millió forintos adósságát, ezért a csapat november 10-e után leját­szott mérkőzéseinek ered­ményét megsemmisítették, s egyaránt 20-0-s különb­séggel az ellenfelek javára igazolták. Mivel a tartozás rendezésére azóta sem ke­rült sor, ezért a versenybi­zottság a kizárás mellett döntött, ezáltal a csapat összes eddigi eredményét törölte. A határozat ellen nyolc napon belül lehet felleb­bezni. A papírformának megfelelően a finn Janne Ahonen (ké­pünkön) győzött a síugró Négysáncverseny első, oberstdorfi ál­lomásán. A 27 éves világklasszist igazán megszorítani se tud­ták, így majdnem tíz ponttal előzte meg a második norvég Roar Ljökelsöyt és közel tizenöttel Malyszt. A legnagyobb ugrás ugyanakkor Ljökelsöy nevéhez fűződik, aki a második soro­zatban 140 méterre repült, ám ő elsőre rontott, így 116 méter után már földet ért. A Négysáncverseny szombaton Garmisch- Partenkirchenben folytatódik. (Fotó: EPA) Nekivág a mezőny Budapest (MTI) - Ma a Bar­celona környékén sorra kerülő 18 km-es prológgal kezdődik a ja­nuár 16-ig tartó 27. Dakar-rali. A verseny a szenegáli fővárosban fejeződik be. Az autósok között négy inagyar páros, a motorosok mezőnyében három próbálkozó, míg a kamionosoknál két trió te­szi próbára tudását és bátorsá­gát. A legutóbbi Dakar-ralin egy magyar duó ért célba: Szalay Ba­lázs és Bunkoczi László az 52. he­lyen zárt. A kamionosok között a Darázsi Zsolt, Hajnál Károly, Tagai Róbert (MÁN) trió össze­tettben a 37. helyen végzett. Szalay a legrutinosabb Szalay Balázs, a sivatagi szá­guldás legrutinosabb hazai részt­vevője most hetedszer vág neki a viadalnak, s ezúttal másodszor lesz Bunkoczi a navigátora. Sza­lay eddig kétszer fejezte be a ver­senyt: először 2000-ben Jakab Ta­mással az 59. lett. Tavalyelőtt Pa­lik László volt a segítője, akkor a 9. szakasz jelentette számukra a végállomást. A 2003-as viada­lon Laklóth Aladárral indult, s a 3. szakaszon súlyos műszaki gondok miatt lépett vissza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom