Észak-Magyarország, 2004. december (60. évfolyam, 280-305. szám)
2004-12-04 / 283. szám
2004. december 4., szombat Sporttörténelmi csapatbronz Kazincbarcika (ÉM) - A serdülő kor- csoportos birkózók idei országos csapatbajnoki döntőjének Budapesten az FTC- csarnok adott otthont. A Kazincbarcikai VSE együttese a Szigetszentmiklóson megrendezett selejtezőn bravúros teljesítménnyel harcolta ki a felsőházba, azaz a négyes fináléba jutást. A döntőben - sporttörténelmet írva - eddigi legnagyobb sikerüket, a harmadik helyet érdemelték ki a Pákozdi Ferenc, Csepregi György és Bodrogi Csaba által felkészített tehetséges barcikai fiatalok. A bronzérmes, gárda: Sándor Roland, Csepregi Ádám, Sebestyén Csaba, Fancsali Sándor, Simó László, Orosz Gergely, Sükösd Attila, Tóth Dániel, Laiber Zoltán, Gergely János, Tamucza Artúr. Végeredmény: 1. FTC, 2. Törökszent- miklós, 3. KVSE, 4. Vasi-Volán. Olimpikonjaink eredménytára Nemrégiben látott napvilágot a „Magyar olimpikonok eredménytára" címet viselő könyv. A Varga Lajos által szerkesztett, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Sportszövetségek Képviselete és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Sport- Intézet által közösen gondozott kiadvány az 1896-2004 közötti ötkarikás játékok történéseit mutatja be. A kötetben újdonságnak számító - többek között sportágak, városok, évszámok, érmek alapján összeállított - statisztikák, kimutatások is szerepelnek. A könyv megvásárolható hétköznapokon, 8-16 óra között Miskolcon, a megyei sportintézetben (Selyemrét u. 1. sz.). UEFA-kupa A labdarúgó UEFA-kupa csoportkörének csütörtök esti játéknapján hét együttes - az Alkmaar, a Middlesbrough, a Partizán Beograd, a Villarreal, a Sevilla, a Lilié és a Benfica - biztosította a helyét a legjobb 32 között. Az eredmények: E csoport Partizán Beograd (szerb) - Villarreal (spanyol) 1-1 (0-1) Egaleo (görög) - SS Lazio (olasz) 2-2 (1-2) Az állás: 1. Middlesbrough 6 pont/3 mérkőzés, 2. Partizán Beograd 5/3 (7-3), 3. Villarreal 5/3 (4-2), 4. SS Lazio 3/4, 4. Egaleo 1/3. F csoport AZ Alkmaar (holland) - Glasgow Rangers (skót) 1-0 (1-0) AJ Auxerre (francia) - Ámica Wronki (lengyel) 5-1 (4-1) Az állás: 1. AZ Alkmaar 9/3, 2. Glasgow Rangers 6/3, 3. AJ Auxerre 4/3 (5-3), 4. Grazer AK 4/3 (3-4), 5. Amica Wronki 0/4. G csoport Dinamó Zagreb (horvát) - Heerenveen (holland)i 272 (1-0) Beveren (belga) - Benfica (portugál) 0-3 (0-2) Az állás: 1. Benfica 9/4, 2. VfB Stuttgart 6/3, 3. Dinamó Zagreb 4/3 (8-5), 4. Heerenveen 4/3 (5-6), 5. Beveren 0/3. H csoport Sevilla (spanyol) - AEK Athén (görög) 3-2 (2-1) Alemannia Aachen (német) - Zenit (orosz) 2-2 (1-1) Az állás: 1. Sevilla 7/3, 2. Lilié 6/3, 3. Zenit 5/4, 4. Aachen 4/3, 5. AEK Athén 0/3. A kép csalóka: nem aludt Djordjevic a Parizan - Villarreal meccsen (Fotó: epa) I www.boon.hu http:// 8P0rt.boon.hu További sporthírek! Labdarúgó NB 1 A Magyar Labdarúgó Liga versenybizottsága úgy döntött, a fegyelmi és a fellebbviteli bizottság korábbi döntése alapján egy pont levonással sújtja az Arany Ászok Ligában szereplő MTK Budapestet, mivel többhavi járandóságával adósa maradt előző vezetőedzőjének, a jelenleg a Vasast irányító Egervári Sándornak. Amennyiben a kék-fehérek továbbra sem fizetnek a trénernek, fordulónként további egy-egy pontot vonnak majd e a patinás együttestől. Ez mindenesetre azt jelenti, °gy a tavaszi idény kezdetéig nem csökkenhet tovább az MTK pontszáma, így a vezetőknek van idejük e oteremteni az összeget. A határozat ellen fellebbezésnek helye nincs. Az NB 1 rhódosított állása 1. Ferencváros 1 n 1. Ferencváros 15 1122 39-12 35 2. Debreceni VSC 15 10 23 27-1232 3. ZTE FC 15 8 3 4 26-2027 4. Újpest FC 15 7 5 3 27-18 26 5. MTK* 15 74 4 22-1524 6. Győri ETO 15 7 3 5 19-1624 7. FC Fehérvár 156 5 4 23-14 23 8. Honvéd 15 6 2 7 24-33 20 9. Matáv-Sopron 15 5 46 20-25 19 10. Kaposvár 155 3 7 18-27 18 11. Vasas 15 ’5 \ 9 21-23 16 12. Pécs MFC 15 4 4 7 16-2116 13. Pápa 14. Diósgyőr 15 15 4 38 21-24 15 15. Békéscsaba 15 3 4 8 14-31 13 16. Nyíregyháza 15 2 6 7 18-31 12 1 büntetőpont levonva SPORT / HIRDETÉS / II Mártin a Peugeot-nál London (MTI/Reuters) - A következő szezonban a Ford helyett a Peugeot színeiben versenyez majd Markko Mártin, az idei rali-világbajnokság harmadik helyezettje. A francia autógyártó - amely korábban jelezte, hogy a 2005-ös lesz az utolsó idénye ebben a kategóriában - ugyanakkor bejelentette: az észt pilóta mellett a kétszeres világbajnok (2000, 2002) Marcus Grönholm lesz a másik versenyző, a finn klasszis tehát marad. A 29 éves Mártin - navigátorával, a brit Mi- chael Parkkal - pályafutása során eddig . öt viadalt nyert. Martinék váltottak (Fotó: EPA) http: sport.boon.hu' További cikkek! Dobogós ellen bizonyíthatnak // (Fotó: Ádám János) Az erősek ellen eddig jól ment Nincs vesztenivalójuk, jó mérkőzést játszhatnak a BSE ellen Miskolc (ÉM - PA) - A női röplabda Extraliga 13. fordulójában hazai környezetben lép ma pályára a Miskolci VSC-MISI csapata: a Csokonai úti csarnokban 11 órától a BSE-FCSM együttesét fogadják.- Jó játékot várok a BSE ellen - mondta Kerekes Attila, az MVSC edzője. - Ha a játékosok heti edzésmunkájából indulok ki, akkor erre jó esély van, mert nagyon hajtottak, túltették magukat a Jászberény elleni vereségen. Ráadásul az élcsoport csapatai ellen eddig szinte kivétel nélkül jól ment nekünk a játék, igaz, szettet még nem sikerült rabolnunk tőH‘n o * n ci o ÖW’Iffla lük, de egyszer mindennek eljön az ideje. Sokat jelentett- Szerdától bekapcsolódott az edzésmunkánkba az új igazolásunk, Papizsanszkaja is, igaz, játszani még nem fog, mert a papírjait intézi a nemzetközi szövetség - folytatta Kerekes Attila. - így is sokat jelentett a jelenléte, a többiek rögtön elfogadták, és már most is látni, hogy klasszis játékos, igazolta a korábbi jó hírét. Igaz, még nincs százszázalékos állapotban, de Az Extraliga állása mindent tud a labdával, úgyhogy biztos, hogy segítség lesz a számunkra a folytatásban. Visszatérve a mostani találkozóra, kemény meccset várok, mert a fővárosiak bizonyítani akarják, hogy a táblázaton elfoglalt előkelő helyezésük nem a véletlen műve. Az is tény, hogy egységes és jó erőkből álló együttes, akik ellen csak nagyon fegyelmezett játékkal lehet esélyünk egy jó eredmény elérésére. Mindehhez stabil nyitásfogadás kell, és védekezésben a hálónál is jónak kell lennünk. http: / sport.boon.hu Korábbi cikkek! ............................... ...... 1. Vasas 1211 i34:1131 2. BSE 12 9 3 31:1626 3. Nyíregyháza12 8 429:1726 4. Kecskemét 12 8 428:1725 5. Jászberény 125 7 21:2415 6. Gödöllő 12 4817:30 10 7. Miskolc 12 3 911:289 8. Angyalföld 1212 8:36 2 Záróra a kéziseknél Mezőkövesd (ÉM - ME) - A másodosztályú kézilabda-bajnokságban az utolsó őszi fordulóhoz érkeztünk. Megyénk három együttese szombaton lép pályára, egy pedig már szerdán befejezte az idei menetelést. A férfiaknál a Mezőkövesd legutóbb idegenben szerzett értékes pontot, most a csapat egy hazai rangadóval zárja a pontvadászat első felét. Jó játék kell- Múlt héten jobban dolgoztunk, egy apró részsiker után mindenkinek más a hozzáállása - mondta Herczeg Béla, az MKC edzője. - Szeretnénk nyerni, kérdés, hogy mennyit tudtunk adni magunkból. A balátlövő posztján kritikus a helyzetünk, hiszen új embert kell beépítenünk, de csak akkor lehetünk partiban a Földvárral, ha jól játszunk. Egy kiváló csapat érkezik hozzánk, és ahogy hallom a híreket, győzelmi reményekkel lépnek majd pályára. Nekünk is ez a célunk, ebből pedig egy jó meccs kerekedhet. Az Ózdi KC egy héttel ezelőtt közel ezer néző előtt maradt alul hazai pályán a listavezető Békéssel szemben, a piros-kékek most a mezőny második feléhez tartozó, de a bajnokság közben megerősödött Makó csapatánál vizitálnak. A hölgyeknél a 13. fordulóban a Bocs már szerdán lejátszotta mérkőzését, és hazai pályán 36-23-ra kaptak ki a Túr- kevétől, a miskolciak pedig szombaton a Gyula otthonában próbálnak szerencsét. A program Férfiak Mezőkövesdi KC- Tlszaföldvár (szombat, 17.00) Makői KC - ŐzdI KC (szombat, 17.00) Nék Gyula - Miskolci Honvéd-MISI (szombat, 18.00) Sclerosis Multiplex Rehabilitációs Centrum épül Nyíregyházán A Nyíregyházi Sclerosis Multiplex Rehabilitációs Centrum létrejöttének célja, hogy a Sclerosis Multiplex betegséggel élők speciális komplex terápiában — és erre épülően képzésekben - vehessenek részt, amelyek jelentősen növelik munkaképességüket. A rehabilitációban és a foglalkoztatást elősegítő tréningen Magyarország minden részéről évente 100 beteg vehet részt. Az ő életminőségük és állapotuk jelentősen javulhat, hiszen az alkalmazott terápiák lassítják a betegség súlyosbodását, sőt akár javulást is eredményezhetnek. Ez ideig nem működött SM rehabilitációs centrum Magyarországon, ezért úttörő és egyedülálló a program. A Sclerosis Multiplex (SM) a központi ideg- rendszer fehérállományának gyulladásos jellegű demyelinisatiós betegsége, mely döntően a fiatal felnőtteket támadja meg és kb. 50%-ban rokkantsághoz vezet az irreverzibilis szöveti károsodás miatt. Az SM első tünetei leggyakrabban a 20. és az 50. életév között jelennek meg, néha a betegség gyermekvagy idősebb korban jelentkezik. Magyarországon kb. 7-8000 Sclerosis Multiplexes beteg él, a betegek 60-70%-a nő. A Nyíregyházi Sclerosis Multiplex Rehabilitációs Centrum hat kórteremmel, a hozzájuk kapcsolódó szociális és kiszolgáló helyiségekkel, vizsgálóval, egy pszichológiai és két kreatív foglalkoztatóval várja a betegeket. Az intézményben számos rehabilitációs tevékenységet végeznek: hidro- és hippoterápiá- val kiegészített fizioterápiát, gyógy- masszírozást, mágnesterápiát, beszéd- és mentális terápiát. A Sclerosis Multiplexben szenvedők részt vehetnek kommunikációs tréningen, csoporttréningeken, elsajátíthatják az álláskeresési technikákat és EU-s ismereteket is szerezhetnek. Magyar Sclerosis Multiplexes Betegekért Alapítvány „A fogyatékkal élő emberek munkaerőpiacra jutásának elősegítése” PHARE program keretén belül a Nyíregyházi SM Rehabilitációs Centrum megalapításának tapasztalatai és eredményei címmel rendezett konferenciát PHARE program zárása alkalmából. Az eseményt Dr. Vojnik Mária, az Egészségügyi Minisztérium politikai államtitkára, az SM-es Betegek Országos Egyesületének örökös tiszteletbeli elnöke nyitotta meg. A rehabilitációs központ létrejöttét az Európai Unió PHARE programja, a magyar kormány és többek között a Richter Gedeon Rt. támogatta. A Richter Gedeon Rt. termékpalettáján 2003 márciusa óta szerepel egy, a Sclerosis Multiplex betegség progresszióját elnyújtó korszerű készítmény, melyre a Társaság a Biogen International BV-vel kötött megállapodása értelmében öt évre megkapta a kizárólagos marketing, disztribúciós és forgalmazási jogokat az alábbi országokra vonatkozóan: Magyarország, Észtország, Lettország, Litvánia, Csehország, Lengyelország, Szlovákia és Oroszország. A Richter Gedeon Rt. és a Biogen között létrejött licenc-megállapo- dás újabb bizonyítéka annak, hogy a Richter Gedeon Rt. a közép-kelet európai régióban előnyös partner kíván és tud lenni egyedülálló piachálózatára és piacismeretére alapozva. A Nyíregyházi SM Rehabilitációs Centrumot a Magyar Sclerosis Multiplexes Betegekért Alapítvány építette, és állami normatív támogatással szeretné működtetni, valamint Alapítványi támogatással. HIRDETÉS