Észak-Magyarország, 2004. december (60. évfolyam, 280-305. szám)
2004-12-30 / 304. szám
2004. december 30., csütörtök ÉSZAKMAGYARORSZÁG# SZOLGÁLTATÁS / SZÓLÁSTÉR / SMS / 14 HOROSZKÓP s# ** ' \^Nc 1*1 tM2 TfT III. 21.-IV. 20. _______________________________ Megtörténhet, ho©' merő könnyelműségből túl sok pénzt költ a mai nap folyamán. Most az egyszer nem kell emiatt bánkódnia, hiszen a következő évben busásan visszatérül majd minden. IV. 21.-V. 20.________________________________ Gondoljon arra, hogy önnek is vannak hibái, és ezt mások elviselik. Ne tegyen tehát ön sem szemrehányást most valakinek, aki a szemére vetheti, hogy nem túlságosan fair vele szemben. V.21.-VI.21. Vigyázzon az emberi kapcsolataira, ápolja azokat, és akkor visszakapja mindazt a jót amit ön adott eddig másoknak. Nem most rögtön lesz, legyen türelme kivárni, míg eljön az az idő. VI. 22.-VII. 22. Hiába is próbál hadakozni a sorsa ellen, nem tehet semmit sem. Saját maga elől nem tud elfutni, bár néha nagyon szeretne. Ám ez most nem az az időszak, amikor ezen kellene meditálni. VII. 23.-VIII. 23. Vegye észre azt az illetőt aki már régóta mindent elkövet annak érdekében, hogy végre felhívja magára a figyelmet. Igyekezzen kedves lenni hozzá, még ha az elején nehezére esik is. VIII. 24.-DC 23. A végtelenségig nem tudja eltitkolni az érzéseit a legjobb tehát ha nyíltan vállalja. Né foglalkozzon a következményekkel, illetve azzal, hogy kinek mi a véleménye. Az nem számit IX. 24.-X. 23. Elérkezettnek láthatja az időt arra, hogy valakinek még most utoljára jól megmondja a véleményét Az illető meg is érdemli, hogy megdorgálják, de azért ne nagyon vesszen össze vele. X 24.-XI. 22. Álmodozni lehet de arra is gondoljon, hogy előbbutóbb ébredés következik. Akkor aztán sok mindenről számot kell majd adnia, jobb tehát ha már most józanul Ítélkezik valaki felett XI. 23.-XII. 2JL Nem érdemes túl sokat fáradnia valamivel, illetve valakivel, mert elmegy ön mellett az élet. Ne ragadjon le egy problémánál, ha úgy érzi, nem tudja megoldani, álljon tovább azonnal. XII. 22.-1. 20. Ha most nem teszi meg a sorsdöntő lépést akkor már nemigen lesz rá többet alkalma. Használja ki tehát ezt a mostani kedvező lehetőséget hiszen a csillagok állása is erre biztatja. I. 21.-H 20. Nem szabad ráerőltetni senkire a saját gondolatait Most már tényleg vessen véget annak is, hogy csuprán az ön irányítása alatt működhet egy dolog Ez nem így van, bele kell törődnie. II. 23.—III. 20. Csak a saját dolgait hátráltathatja azzal, ha ellenkezik a másikkal. Most hagyjon rá mindent vágjon jó képet a dolgokhoz, ám a jövő év elején az első dolga az legyen, hogy bekeményít SKANDINÁV LOTTÓ Gépi húzás 1, 6, 10, 11, 27, 31, 33 Kézi húzás 3, 5, 11, 22, 26, 27, 32 A közölt adatok tájékoztató jellegűek! KENŐ December28. 23 810 223841 43 5762 6366 57 626366 74 757780 A közölt adatok tájékoztató jellegűek! SZÓLÁSTÉR OLVASÓINK LEVELEIBŐL Kutyaszérum A lakosság feleslegessé váló állatai sok esetben a település gyepmesteri telepére kerülnek. Az állatokat a megfigyelési idő közben fertőzések tizedelik. Az Illatos úti állatvédő projekt karácsony előtt kezdett segítő akciója eredményeképp első lépésként a fertőző betegségek elleni védekezéshez szükséges szérumcsomagot vittünk ki az Illatos úti telepre került állatoknak! Követendő példa Decemberben közvetlen gyűjtéssel, illetve átutalással a program mintegy kétszázezer forintnyi lakossági adományt kapott. A programra érkező további adományok függvényében folyamatosan újabb szérumadományokkal kívánjuk segíteni az Illatos úton a fertőző megbetegedések megelőzését, az állatok kockázat- mentes örökbeadását. Ahogy lehetőségeink engedik, eredeti céljainknak megfelelően szeretnénk más módokon is segíteni, hogy az Illatos útra került állatok közül - a jelenlegi szomorú statisztikát javítva - minél többen kerülhessenek pusztulás helyett épségben és egészségesen szerető gazdához. Az első szérumcsomagból szeretnénk, ha a leginkább veszélyeztetett belső kennelek lakói kaphatnának. Bízunk benne, hogy kitartó munkánk és az állatbarátok nagylelkű segítsége révén hamarosan eljön az idő, amikor minden Illatos útra került állatnak megadhatjuk az esélyt, hogy megmeneküljön a gyilkos betegségektől. Karácsonyi akciónk során számtalan kedves állatbaráttal ismerkedtünk meg, akik megdöbbenve ébredtek rá a bajbakerülő állatok tragikus sorsára. Reméljük, és azért dolgozunk tovább, hogy sok jólelkű állatbarát, állatvédő összefogásával végre érdemben változtathassunk az állatok túlszaporítása révén kialakított emberi felelőtlenségnek, nem egyszer kegyetlenségnek ma még kiszolgáltatott állatok életén! Pásztor Zsuzsa, Budapest Minőségi díjas pedagóguscsapat (Fotó: Magánarchivum) Minőségi díjasok Általános iskolánk, a miskolci Rónai Ferenc Tagiskola jól képzett tantestülete december 7-én az Európai Unió Socrates/Comenius oktatási programjában végzett hároméves eredményes munkájának elismeréseként E-Quality Európai Minőségi Díjat nyert. Az elismerést programunk vezetője, Nagy Zoltánné Magyar Bálint oktatási minisztertől és dr. Galambos Gábortól, a Tempus Közalapítvány elnökétől vehette át Budapesten. Lélekben valamennyien ott voltunk a díjátadáson Nagyon büszkék vagyunk a díjra, melyet az országban mindössze három iskola nyert el. Fellegi Attiláné IGAZGATÓHELYETTES SMS AZ ÉSZAKNAK 06*20/96*44-444 PANNON mm SPORT Slágerműzeum. „Újra itt van, újra itt van, újra itt van a nagy csapat..." - a DKSK. Sportbaráti üdvözlettel: -tt. (20/550-3663) ÜZENET Kedves 70/637-9433 fogalmam sincs, hogy ki vagy te! Miért pont én írjak neked pár biztató szót? Talán valamelyik barát, apa, stb. Boldog újJ\^tLAtM70/543-2168| Aki valamit is ad magára ebben az országban, könyvet ír. Vannak köztük nagyon jók, de a többség igencsak silány és drága. Ati. (70/5432168)______________ _ Szóval, írőtársak, gyúrjunk rá a politikára, (vagyunk olyan hülyék, mint ők, sőt!) ígérjünk semmit, de azt tartsuk is be, hagy ábrándozzon a proli, mást úgysem tehet? Rek. (70/287-0119) Mert ugye, ha konkrétan egymás ellen fordulunk (ez a céljuk), akkor majd pózolnának a jótékony igazságtevő szerepében. Vajh, örömteli ezeknek az élete? Rek. (70/287-0119)_______________ New-européer szelekció: leváltani, kirúgni, izé, végleg kielégíteni, vagy mit, a bebetonozott hozzánemértő protekciós klientúrát, nomenklatúrát, egyéb túrát, tehát váltani. Nem ám torokhangon, borgőzösen, hanem valóban is, hátha ért már valamihez a fiatalság is. Amúgy nem az ő szégyenük, ha ilyenekre nevelték őket... Rek. (70/287- 0119) Cunami: spanyolviasz, itt évente többször is van cunami, azaz „felszökőár", csak jóistennek sem akar megszökni, a kisember feje- tetején átment, de maradt és Íré nő. Rek. (70/287-0119) _______ Sajnálom a sok „cunami”-áldoza- tot, őket váratlanul érte, minket is a különböző „rendszerváltás, milliókat megnyomorító „felszökőár” és fizetni is kellett érte... Rek. (70/287-0119) „Nef-röl: Nemszeretemkollégák: semmihez nem értő, beszólós, korát húsz évvel elnéző, neccharis- nyás nemnőies, cégen belül helyezkedés, sokat keresős lógós, ügyfélnek zsigerből beszólós, főnököt játszós, számonkérős „nagy rohadék* díjas, sunyialkeszos, mindig másnapos, dezodorral fürdős, szappant nem ismerős... Rek. (70/287-0119) ________ Csoszi! Könnyű a kisebbet zaklatni mi? Nem írtam rólad semmi rosszat! Csak az igazat. Ha méglx- er zaklatx, vagy felhívx, beküldőm a számod az ÉM-be! Világos? Vadmacs. (20/539-6562/ Hali! Szeretnék gratulálni a Miskolci Színház színészeinek. December 22-én barátaimmal +néztük a Ma- | rica grófnőt. Az előadás fantasztikus volt. A színészek nagyon jól játszottak és mi remekül éreztük magunkat. Ajánlom minden színházba járó és nem járó embernek. Mon- ic. (70/581-4214) Lali. Jő volt veled talizni, de +mon- dom az igazat neked: túl idős vagy & nem xeretem a rámenős pasikat. Remélem -Férted. Esetleg barátok lehetünk, semmi több. Vadmacs. (20/539-6562) _______ Igazán +6ő TVhíradó 28án: „hajléktalanok” minden földi jóval elátva. XÉP! 1 pici deviáns fájdalmam: kisnyugdíjas ledülélő, kik becsülettel dolgozott Mber+ nélülözik. Hm? Eika. (70/208-4485) Ugyan már, Vadmacs. Minek ezeket a felesleges köröket futnod? Te, feltételezem tudod, hogy ki vagy, én is tudom. Akkor meg?! Ati. (70/543-2168) ÁRFOLYAMOK OTP Bank vétel eladás Erste Bank vétel eladás K&H Bank vétel eladás Ausztrál dollár136,29 144,73134,15146,79134,15 146,79 Kanadai dollár 143,78152,68141,63154,97141,49 154,83 Svájci frank 154,40163,96154,12 164,32153,50 164,64 Cseh korona 7,628,427,23 8,83 7,54 8,50 Dán korona 32,0133,9931,52 34,5031,34 34,64 Euró 239,41 251,69 238,77 252,53238,59 252,33 Angol font339,53356,95 337,03359,31 335,99 360,37 Japán yen*169,15179,61 167,00182,00 166,53 182,23 Norvég korona28,82 30,60 28,3831,0628,21 31,19 Lengyel zloty0,00 0,0054,3966,47 56,95 64,21 Svéd korona 26,5228,1626,12 28,5825,97 28,71 Szlovák korona 6,006,645,70 ' 6,965,94 6,70 Amerikai dollár 175,71 184,73 174,51 186,05 175,15 185,25 A *-gal jelölt valuta 100 egységrevan megadva! Előző napi árfolyamok. SEGÍTSÉG GYORSSEGÉLY____ Veszély esetén a következő számok hívhatók: mentők: 104 tűzoltók: 105 rendőrség: 107 ORVOSI UGYELETEK Miskolc, Semmelweis Kórház Központi gyermekorvosi ügyelet: 46/412-572 ____ Felnőtt orvosi ügyeleti 46/412-355, Csabai k. 9. Fogászati ügyelet: 46/555-666/1270 __ Diósgyőri Kórház Felnőtt orvosi ügyelet: 46/531-799 VÁRJUK LEVELEIKET Továbbra is várjuk olvasóink közügyekről szóló észrevételeit. Kérjük, írjanak röviden, a 150 szónál hosszabb levelek esetében fenntartjuk magunknak a rövidítés jogát. Névtelen leveleket nem közlünk. Az e rovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A kéziratok megőrzését és visszaküldését nem vállaljuk. ÜGYFÉLSZOLGÁLAT Kézbesítési panaszaival hívja üzenetrögzítős telefonszámunkat: 06-40/424-424 ÜGYELET Közérdekű észrevételeivel keresse Olajos Katalint 46/502-900/3260 20/4801-563 2004. decembei 30. csütörtök A NAP ■ kel: 7:18 nyugszik: 15:44 ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS Ma általában napos, a Dunántúl nyugati felén felhős idő lesz. Számottevő csapadék ott is kizárt. Estig ismét erős északi szél fúj. Este viszont legyengül. A legenyhébb kora délutáni órákra körülbelül +3, péntek hajnalra -5 fok várható. _________________, LEVEGÖSZENNYEZETTSÉG Az egészségügyi határérték kb. 12%-a ■ M22Sül^| Óránként frissülő információkkal! ELÖREIELZÉS Eszak-Magyarországon ma napos idő lesz. Számottevő csapadék kizárt. Mérsékelt, északi szél fúj. A legenyhébb kora délutáni órákra körülbelül +1, péntek reggelre -6 fok várható. A legvalószínűbb folytatás: pénteken délelőtt napsütés, majd erős felhősödés, éjszaka ONOS ESŐ valószínű. Szombaton felmelegedésre, bo- rongós időre, kisebb csőkre van kilátás. Vasárnap enyhe, borongós időre, esőkre, éjszaka kevés hóra számíthatunk. Péntek : -5, 2°C változó, délnyugati szél Szombat: 5/0, 10/2'C borús, esős, délnyugati szél f'k Vasárnap: 4/0, 10/5"C borús, északnyugati szél IÜL Hétfő : 0, 4°C felhős, északnyugati szélrx Kedd: 21-2, 6/2°C változó, nyugati szól Öl MA: napos 3 °C-3 °C További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobile WAP-portálján (http://t-zones.hu) déli + déli felhőzet , EMS EWS Az előrejelzés bizonytalansága: Keddig ÁTLAGOS ÉVFORDULÓ Mark Twain 170 éve született amerikai író. Volt nyomdászinas, révkalauz, kormányos. Elsőként teremtette meg a beszélt nyelv varázsát. Leghíresebb regényei: Koldus és királyfi, Egy jenki Artúr király udvarában. NÉVNAP Dávid Egyéb névnap: Aniziusz, Dénes, Honőriusz, Hunor, Ignác. KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA Az időjárás most számottevő mértékben nem nehezíti, veszélyezteti a közlekedést, de éjszaka ismét kialakulnak ködfoltok. és jégtoltokra is számíthatunk. ORVOSMETEOROLÓGIA Csütörtökön enyhe melegfronti hatás várható, melynek hatására n vérnyomás emelkedhet. Hipertóniásoknak ajánlott a nap folyamán legulább kétszer megmérni a vérnyomásukat. Kiugróan magas érték esetén a napi gyógyszer mellé gyorshatású készítményt is vehetnek be, amiből pár szemet érdemes mindig a táskájukban tartani. VÍZHÖMÉRSÉKLETEK Duna 3-4 °C Tisza 2-3 °C Velencei-tó 2°C Fertő 2 ”C Balaton1 °C HÓJELENTÉS Kaprun 25-110 cm La Thuile 30-70 cm Csorba-tó 20-80 cm Zakopane 50-75 cm VILÁGVÁROSOK Bangkok 31 "C Buenos Aires35 °C Los Angeles17 °C Miami24 °C Moszkva-8 °C New York9 “C Peking-3 °C Rio de Janeiro 28 "C Sydney 24 gC Tokió 9 "C