Észak-Magyarország, 2004. december (60. évfolyam, 280-305. szám)

2004-12-17 / 294. szám

2004. december 17., péntek ORSZÁGBAN-VILÁGBAN / 2 iSIIMlIflillSIftS# RÖVIDEN El II. János Pál pápa szerint a társadalmat és a politikát világszerte áthat­ja a gonosz - háborúkat, jogtalanságot, erőszakot és kétségbeesést okozva. A katolikus egyházfő békeüzenetében hangsúlyozta: a terrorizmus pedig aggo­dalomból sző ködöt a világ köré. 0 Tizenöt magyar résztvevője is lesz a megismételt ukrajnai elnökválasztást ellenőrző nemzetközi megfigyelőcsoport­nak. A magyar megfigyelők jövő szerdán utaznak Kijevbe, ahol előbb az Európai Biz­tonsági és Együttműködési Szervezet felkészítő programján vesznek részt. Ezután jelölik ki számukra, hogy mely választási körzetben dolgoznak majd Ukrajnában. „Kiteljesedett lehetőségek” Budapest (MTI) - Az európai alkot­mány akkor fog az új élet lehetőségeként megjelenni, ha a hétköznapokban teljesí­ti ki a gyarapodás, a szabadság ügyét - mondta a miniszterelnök csütörtökön a Parlamentben, az európai alkotmányos szerződésről tartott konferencián. „Nem a botlások, hanem a kiteljesedett lehetőségek Európáját szeretnénk” - fogal­mazott Gyurcsány Ferenc. Hozzáfűzte: ha ügyesen viselkedünk, Magyarországra annyi fejlesztési forrás érkezik a követ­kező években, hogy az csak a XIX-XX. szá­zad fordulóján érzékelt prosperitáshoz ha­sonlítható. Kongói lázadó katona, aki csapatával együtt gyakorlatilag elszakadt a központi kormányzattól, amely igyekszik visszasze­rezni az ország Ruandával határos részét. (Fotó: EPA) Patrubány személyeskedik Budapest (ÉKN) - Sajátos stílusú nyílt levélben figyelmeztette az Országos Vá­lasztási Iroda vezetőjét Patrubány Miklós. Az MVSZ elnöke arról írt levelében, hogy a népszavazás eredményének újraszámlá­lása ügyében kész a Legfelsőbb Bíróság után „valamennyi külföldi, a választások tisztaságát felügyelő szervezetet, az Euró­pai Unió ombudsmanját, valamint az Eu­rópai Unió Bíróságát is” megkeresni. „A szimpatikus, csupán enyhén molett, és minden szempontból nyilván teljesen független Emília (társkeresők, figyelem!) hadilábon áll a matekkal is” - áll a Rytkó Emíliának címzett levél bevezetőjében. Nem pereskedik Rytkó szerint Patrubány nem csak őt, hanem azt a több ezer köztisztviselőt és önkéntest is megsértette, akik részt vet­tek a népszavazás lebonyolításában. Az iroda vezetőjének többen javasolták, hogy peres úton vegyen elégtételt jó hírnevének megsértéséért és függetlenségét kétségbe vonó állításai miatt. Ő azonban nem kí­ván bírósághoz fordulni. Folytatódnak a gerillatámadások a választási kampány indultával Választások helyett inkább harcolnak? Bagdad, Kerbela (MTI) - Az iraki biztonsági erők ki­lenc tagja vesztette életét csütörtökön négy különböző iraki városban történt geril­latámadásban. A választási kampány induló­napján, csütörtökön folytatódtak az iraki biztonsági erők elleni tá­madások. Bagdadban öt személy Frissen kiképzettek (Fotó: EPA)- köztük három rendőr - halt meg egy merényletben, Baakú- bában két nemzeti gárdistát lőt­tek le ismeretlenek, míg az észa­ki Moszulban egy rendőr vesztet­te életét hasonló módon. Tikrít közelében robbantásos merény­let végzett egy iraki rendőrrel. Járművek elleni fegyveres táma­dásokról érkeztek hírek csütör­tökön Számárrá és Ramádi tele­pülésekről is. Tiltakozások Előző nap pokolgép robbant Kerbela iraki síita szent város­ban, a merényletnek tíz halálos áldozata és közel negyven sérült­je volt. Csütörtökön mintegy ezer em­ber vonult fel Kerbela utcáin a gyász fekete zászlóit lobogtatva. A településen megerősítették a biztonsági erők jelenlétét. Az északi Kirkukban több ezer arab tüntető vonult a kormányzó hi­vatala elé, hogy a választások el­halasztását követelje. Szintén csütörtökön véget ért 1431 iraki rendőr hat hétig tartó kiképzé­se a szomszédos Jordániában. Ez már a 11. rendőregység, amely kiképzést kapott ott az elmúlt egy év során. Orbán: nem fogják újranyitni Elégedetlen a román környezetvédelemmel Brüsszel (MTI) - Orbán Viktor, a Fidesz Magyar Pol­gári Szövetség elnöke to­vábbra is hibának tartja Ro­mánia EU-csatlakozási tár­gyalásainak lezárását. Ugyanakkor helyeselné, ha a környezetvédelmi fejezetről újból tárgyalnának, de elismerte: im­már szerinte sem fogják újra­nyitni a fejezetet. Azonban nem meddő erről be­szélni abban az értelemben - mondta Orbán, aki csütörtökön az Európai Néppárt vezetőségi ülésén vett részt Brüsszel köze­lében, Meisében, s ennek szüne­tében nyilatkozott magyar újság­íróknak -, hogy van egy nagyon konkrét, közvetlen fenyegetés, s ez a verespataki beruházás, amit meg kell állítani. Szó nélkül nem lehet „Támogatjuk Románia mielőb­bi EU-tagságát, de nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy Ma­gyarországra nézve nagyon ko­moly kömyezetikatasztrófa-fenye- getést jelent az a megállapodás, amit megkötni készülnek” - mondta Orbán. „Azt szeretnénk, ha Románia is megértené, az EU- tagság azt jelenti, hogy ugyanan­nak a családnak vagyunk tagjai, s családtagokat nem illik meg­mérgezni” - szögezte le. Törvenyellenes a terrorellenes törvény London (MTI) - Messze ható következményekkel járó döntés­sel törvényellenesnek minősítet­te csütörtökön külföldi terro­ristagyanús őrizetesek határidő és per nélküli fogva tartását a Lordok Háza, a legfőbb brit fel- lebbviteli fórum. A döntés alap­ját az a fellebbezés képezte, ame­lyet a hírhedt londoni Belmarsh börtönben őrzött kilenc terro­ristagyanús külföldi fogoly nyúj­tott be a Lordok Háza lordbírói testületé elé. Nagy-Britannia a szeptember 11-ei támadások után, gyakorla­tilag hatályon kívül helyezve az európai emberi jogi konvenció­nak a méltányos bírósági eljá­rást előíró passzusait. Kivárták. Jósé Manuel Durao Barroso, az Európai Bizott­ság elnöke (balról) szerint eljött az idő, hogy az Európai Unió megkezdje a csatlakozási tárgyalásokat Törökországgal. Az elnök az EU-tagországok állam- és kormányfőinek találkozója előtt leszögezte: Ankara mintegy negyven éve vár erre a pil­lanatra, és a tárgyalásokra megértek a feltételek. (Balról a hol­land miniszterelnök, Jan Peter Balkenende). (Fotó: EPA) Viktor Juscsenko ukrán ellenzéki elnökjelölt figyelmeztetett, hogy ellenfele provokációkra ké- amelyek meghiúsíthatják a december 26-ai elnökválasz­tást. Nincs rá százszázalékos garancia, hogy megtartják a vá­lasztást - jelentette ki kijevi sajtótájékoztatóján Juscsenko. (Fotó: EPA) V _____________________________________________________________;________________y HÁTTÉR A megengedett érték 6000-szerese Juscsenko a hatalmon levőket vádolja Bécs (MTI) - Viktor Juscsenko ukrán ellenzéki elnökjelölt szerint a kijevi kormány áll az ellene el­követett gyilkossági kísér­let mögött. A legújabb vizsgálati ered­mények szerint a vérében lé­vő dioxin a megengedett érték 6000-szerese. A vérzsírban ta­lált grammonkénti mintegy 100 000 egységnyi koncentrá­ció a második legmagasabb ér­ték, amelyet eddig emberi szervezetben találtak - közöl­te szerdán Abraham Brouwer, annak az amszterdami szabad- egyetemnek a toxikológia pro­fesszora, ahová vizsgálatra el­szállították az ukrán politikus­tól a múlt hét végén Bécsben levett mintákat. A szakértők szerint Juscsenko, akinek ar­cát eltorzította a rejtélyes be­tegség, a nehezén már túl van. A súlyos dioxinmérgezést szenvedett politikus ezt a News című osztrák hírmagazin csü­törtöki számában megjelent in­terjújában jelentette ki. Jus­csenko - az önmagát Ausztria legnagyobb hírmagazinjaként hirdető lapban - úgy fogalma­zott: „Ez a kormány műve volt, azoké az embereké, akik még hatalmon vannak Ukrajnában. Ismerem a tetteseket. Ez poli­tikai okokból elkövetett gyil­kossági kísérlet volt.” Szolgálati vacsora Juscsenko elmondta, hogy megbetegedése előtt az ukrán titkosszolgálat vezetőivel va­csorázott együtt. Holtfáradt és feszült volt azon a napon, és nem is akarta a találkozót, ám azt mondták neki, rendkívül fontos, hogy a titkosszolgálat semleges magatartást tanúsít­son a kampányban, ezért el­ment az összejövetelre. Se túl sokat, se túl keveset nem evett a vacsorán. Néhány órával a vacsora után kezdte magát rosszul érezni, fájt a feje és a gyomra is. Nem volt robbanószer a busz elfoglalóinál Athén (MTI) - Nem volt rob­banószer annál a két férfinál, akik szerdán elfoglaltak egy gö­rög távolsági buszt, és a felrob­bantásával fenyegetőztek arra az esetre, ha nem teljesítik kíván­ságukat - közölte a sajtóval Jeór- jiosz Angelakosz, a görög rend­őrség főnöke. Csak a pénzért A túszejtők - Gaz Resuli és Leonard Murati - 24 éves albá­nok, akik hat-hét éve élnek Gö­rögországban. Kizárólag a pénz­szerzés volt a céljuk - 1 millió dollárt követeltek -, és Albániá­ba akartak távozni a busszal. Azt, hogy oroszok, és Oroszor­szágba akarnak repülni, csak megtévesztésül mondták, a busz felrobbantásával pedig azért fe­nyegetőztek, hogy kicsikarják követelésük teljesítését. luiepen. Dávid Blunkett brit belügyminiszter elin­dul londoni otthonából de­cember 16-án. Blunkett az előző este mondott le a ma­gánéleti botrányai miatt rá nehezedő nyomás következ­tében. (Fotó: EPA) tsm-mmmmíaé f.i.w. kiadó: szabó MiklósKiadóvezető: Farkasné Lovász Zita (lovasz@eszak.boon.hu). Értékesítési vezető: Kurysné Torma Zsuzsa (kurvsne@eszak.boon.hu). Főszerkesztő: Kiss László (kiss.laszlo@eszak.boon.hu). Főszerkesztő-helyettes: Szántó István Terjesztési vezető: Hausel László (laszlo.hausel@eszak.boon.hu). Marketingvezető: Szűcs Edina (edina.szucs@eszak.boon.hu). Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: a 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen: eszaKterj@eszah.bOQn.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 1190 forint, negyedévre 3490 forint, fél évre 6690 forint, egy évre 12 790 forint. Hlrdetósfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-46/502-900, telefax: 06-46/501-260, e-mail: ehird@eszak.boon.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-46/502-900, telefax: 06-46/501-262. E-mail: eszeri@eszak.boon.hu Kiadja az Inform Média Kft., 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, k Postafiók 178. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. ISSN 0133-0357 ^AaIESZ'

Next

/
Oldalképek
Tartalom