Észak-Magyarország, 2004. december (60. évfolyam, 280-305. szám)
2004-12-16 / 293. szám
2004. december 16., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI AKTUÁLIS / 3 HÍRCSOKOR 0 Dávid Ibolya volt a Citromfa Politikai Műhely tegnapi vendége. Az MDF elnöke a Miskolci Egyetemen aktuális politikai kérdésekről beszélt, kérdésekre válaszolt, megvilágította, hogy „ki kivel van az MDF-ben". 0 Az év fogyasztóvédője címet érdemelte ki a Frei- dosszié nézőinek szavazatai alapján Várnagy Dávid, a Zöld Akció Egyesület munkatársa. Ő tart előadást ma délután 5 órától a miskolci Ady Művelődési Flázban. NÉZŐPONT Lehet-e Miskolc Bilbao? jSW/ KISS LÁSZLÓ e-mail: laszlo.klss@eszak.boon.hu ^/liskolc is pályázik Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerésére. Sokan erre némi gúnykacajt hallattak, mondván: hova igyekszik ez a lepukkant, három évtizeddel ezelőtti fénykorában sem a kultúra és a városesztétikum mintájának ismert város. Hogy a külvilág így gondolja, még talán érthető is, tekintettel közelmúltunkra. De talán nekünk itt a városban élőknek kicsit másként kellene gondolkodnunk. / Álljon itt Bilbao példája. A méretek nem egészen azonosak - Bilbao egymilliós spanyol város -, de a példa mégiscsak jó. Bilbaói padlóra vitte a gazdasági recesszió, s mint Miskolc esetében, ott is a nehézipar zuhant nagyot, a gyárak mentek tönkre. Elhatározták, hogy a kultúra lesz az, ami kihúzza a várost a csávából. Egy elpusztult gyárnegyed helyére megépítették a világ egyik legkülönösebb modern épületét, a bilbaói Guggenheim múzeumot. Maga az épület is művészeti alkotásnak fogható fel, annyira különleges élményt nyújt. Mérnöki csúcsprodukció is emellett - elsősorban acélból, amit helyben gyártottak. Éveken át épült, a város erre koncentrált. Évi maximum négyszázezer látogatóra számítottak. Ehelyett jött több mint másfél millió... Ezt fel lehet szorozni nyugodtan a belépődíjjal, az emléktárgyeladással, a szállások és éttermek forgalmával... És róluk beszél a világ. De lehet-e Miskolc is Bilbao? Lett hirtelen egy fantasztikus világszenzációnak számitó őskori lelet az Avas tetején, és lett egy ötlet' Rockmúzeum a lillafüredi sziklában. Ipari fellegvár már nem leszünk. De a kultúra még újraépítheti a várost. Csak hinni kellene benne - minden sorra következő városvezetésnek, színektől, pártoktól függetlenül. VILLÁMVOKS A többség szerint nem hoz változást Előző kérdésünk: Hozhat-e érdemi változást a december 5-1 népszavazás eredményében az 1139 szavazókörben végzendő újraszámlálás? Mai kérdésünk: Ön szerint van-e esélye Miskolcnak arra, hogy elnyerje az Európa Kulturális Fővárosa címet? ÉSZAK-MAGYARORSZÁG $ Szavazatát leadhatja: www.boon.hu Néhány százalék=több ezer forint A kevesebb gázt fogyasztók kevésbé érzik meg a jövő évi áremelést Miskolc (ÉM - OlKa) - A gázfűtéses lakásokban élők a tél második felében néhány ezer forinttal „többért fűiének” a január 15-én életbe lépő gázáremelést követően. A gázáremelés kapcsán elhangzott a kormány részéről, hogy a gázfogyasztó háztartások 54 százaléka évi 1500 köbméter alatt fogyaszt, vagyis náluk „csupán” 4,5 százalékkal emelkedik a gáz ára. Egy évente 1450 köbméter gázt használó háztartás jelenleg 68 150 forintot fizet, jövőre 71 195 forintot, vagyis picivel több mint 3 ezer forint a növekmény, míg például egy 600 köbméter évi fogyasztású lakásnál 1260 forint a jövőre jelentkező többlet. Vagyis a legkisebb fogyasztói kategóriákban ilyen emelkedéssel lehet számolni. Ez a megyében 102 746 háztartást érint (a kormány által hangoztatott) 54 százalékos arányt és a vezetékes gázfogyasztók számát figyelembe véve (ez a megyében 190 271 háztartás) ennyi esik a legalacsonyabb kategóriába és csupán 87 524 háztartás tartozik a felsőbb kategóriákba. A növekmény az évente 1500- 3000 köbméternyi gázt elhasználó lakásokban, illetve az ezt meghaladókban persze jelentősebb, ugyanis például 2000 köbméternél a különbözet megközelíti a 6 ezer forintot. Támogatás jár A nagyfogyasztóknál a hatósági gázáremelkedés mértéke 11,5 százalék, ugyanakkor az önkormányzati, egészségügyi, szociáHa nem akarunk többet fizetni, akkor spórolni kell a gázzal (Fotó: Végh Csaba) lis, kulturális és egyházügyi intézményeknél a jelzett áremelés 50 százalékát kompenzálja a költségvetés. A távfűtés ára a gázárak emelkedése miatt várhatóan 3 százalékkal nő, míg az áram díjszabásának változása még nem ismert. Szóljon hozzál Ki tartozik az 54 százalékba? A gázfogyasztó háztartások több mint fele kisfogyasztó. Ez a szám azért meglepő, mert szűk pátriánkba végzett rögtönzött körkérdésünk szerint egy 50 négyzetméter körüli gázfűtéses lakásban élők átlagosan 300-400 köbméter gázt használnak a téli hónapokban. Ha csupán novembertől februárig használunk ennyit, akkor az utóbbi mennyiségnél már nem számítunk kisfogyasztóknak, míg az előbbi számnál 1200 köbmétert fogyasztunk négy hónap alatt, s csupán 300 köbmétert fogyasztunk az év többi 8 hónapjában - beleértve a még hidegnek számító márciust. Ebből kiindulva kérjük olvasóinktól, juttassák el szerkesztőségünkbe, hogy gázfogyasztó távfűtéses lakásoknál, illetve gázfűtéses lakásoknál milyen gázfogyasztást mérnek, s milyen alapterületű lakásról van szó. Mentesítő vonatok Miskolc (ÉM - OlKa) - Az ünnepek közeledtével az utasforgalom növekedésére számít a MÁV Rt., ezért mentesítő vonatokat állít forgalomba, a kedveltebb járatok szerelvényeit pedig a szokásosnál több kocsival indítja. A MÁV kommunikációs igazgatóságának tájékoztatása szerint a személy- szállító vonatok december 18-án és 23-án a pénteki napra, december 24-én a szombati napra, 25-én ünnepnapra, 26-án a vasárnapra érvényes menetrend szerint közlekednek. December 31- én a munkanapra, január 1- jén az ünnepnapra, 2-án a vasárnapra érvényes a vasúti menetrend. Indulási időpontok December 17. (péntek) _____ 14.02: Miskolc-Tornanádaska 16.25: Tornanádaska-Miskolc December 18. (szombat)__ 7.30: Bp. Keleti pu.-Szerencs 14.10: Bp. Keleti pu.-Miskolc December 23. (csütörtök) 14.10: Bp. Keleti pu.-Miskolc 17.15: Bp. Keleti pu.-Miskolc 13.15: Bp. Keleti pu.-Szerencs December 26. (vasárnap) 15.55: Sátoraljaújhely-Bp. Keleti pu. December 31. (péntek) 13. 15: B p. Keiéti pu.-MIskolc-Szerencs Január 2. (vasárnap) 15.55: Sátoraljaújhely-Bp. Keleti pu. 19.25: Mlskolc-Bp. Keleti pu. A Kaáli Intézet „beköltözött” a kórházba Az országban hatodikként Miskolcon nyílt meddőségi központ Az ÚJ Intézetben (Fotó: Bujdos Tibor) Kérdőíves akció: ismertek a nyertesek Miskolc (ÉM) - Lapunk hatvanadik évfolyamának megjelenéséről megemlékezve volt egy kérdőíves akcióink is, véletlenszerűen megcélozva kérdéseinkkel olvasóink egy hányadát. Aki vette magának a fáradságot és válaszolt, azaz kitöltötte a kérdőívet és visz- szaküldte, nyerhetett. Az első ötven beküldő északos pólót, amelyet postán kap meg. A legszerencsésebb nyertes, akit kisorsoltunk, pedig egy hifitornyot. Fortuna istennő Kozák Zoltán tarcali játékosunknak kedvezett. Kérjük, fáradjon be szerkesztőségünkbe (Miskolc, Zsolcai kapu 3.), hogy marketingvezetőnktől átvehesse nyereményét! Az Idén is: Adni öröm Miskolc (ÉM) - A Magyar Máltai Szeretetszolgálat mint minden évben az így az idén is megszervezte az Adni öröm elnevezésű élelmiszergyűjtő akcióját az ország valamennyi Kaiser’s, Spar, Interspar áruházában. A karácsonyi gyűjtés december 16-a és 21-e között folyik, a Miskolcon található áruházakban is. Miskolc (ÉM - SzK) - Hatodikként az országban Miskolcon is önálló meddőségi központot nyitott a Kaáli Intézet, méghozzá a megyei kórház területén tegnap. Előzetes bejelentkezés alapján fogadják a meddő párokat a régióból, akár mától. Az itt nyújtott ellátás első lépése a teljes körű kivizsgálás (az első vizitre egy teljes órát szánnak), amit az arra alapozott kezelés követ, azt pedig, akiknél kell, a mesterséges megtermékenyítés. Egyelőre lombikbébiprogramra továbbra is vagy Debrecenbe, vagy Budapestre kell utazni, azonban intézeten belül ez teljes szakmai összhangban történik, de erre csupán az esetek 10 százalékában van szükség. Kétezer gyerek „A meddőség az egyik legszomorúbb betegség: a biológiai halhatatlanság gátja. Ezért szeretnénk segíteni a meddő párokon, s remélem, hogy a most felavatott intézményt gyermekek százai, ezrei hagyják majd el” - ezekkel a szavakkal vágta át a nemzeti színű szalagot prof. dr. Steven G. Kaáli is, a New York-i Albert Einstein Egyetem szülésznőgyógyász professzora. Az ünnepélyes átadást követő sajtótájékoztatón elmondta: a meddő házaspárokon segítő kezelések és beavatkozások mintegy háromnegyede Magyarországon a Kaáli Intézetekben történik. Az egy év alatt történő mintegy 94 ezer szülésből 2 ezer lombikbébi-prog- ramnak köszönhetően jön létre. Bérleti viszonyban A Kaáli Intézeten belül elvégzett kivizsgálásokért a betegeknek fizetniük kell, miképpen a mesterséges megtermékenyítésért is. A lombikbébiprogramot azonban a társadalombiztosító finanszírozza. Kérdésünkre a professzor elmondta: természetesen a kórház szülészet-nőgyógyásza- tával szoros szakmai kapcsolatban vannak, így a kórházi keretek között elvégzett, tb által támogatott kivizsgálások, beavatkozások eredményeit is elfogadják, csak onnantól kell a pároknak a továbbiak költségét állniuk. A szülészet-nőgyógyászati osztály vezetője, dr. Berkő Péter elmondta: jóllehet, Ő maga is hosszú időn keresztül foglalkozott a meddőség kezelésével, a napi egyéb munka mellett a kórházi keretek között nem lehet olyan eredményességet elérni, mint az erre szakosodott intézményben. Magát az épületet egy gyógyászati segédeszközökkel foglalkozó vállalkozás építette, amihez a kórház biztosította a területet. Az épület a kórház tulajdonát képezi, egyharmadát a Kaáli Intézet, kétharmadát pedig az építtető béreli. Az új Kaáli Intézet 50 millió forintos beruházás eredménye. Ajándék a gyermekvárosiaknak. A Miskolci Gyermek- j város lakóinak ajándékokat adott át tegnap az LG Electronics Magyar Kft. LG tévék, DVD-lejátszók, mikrohullámú sütők, | valamint a cég munkatársai által összegyűjtött játékok és ruhák j voltak a karácsonyi ajándékok között. (Fotó: Bujdos Tibor) Hasznos kötet a médiaoktatásról A Sajtó és Tanulás (Séta) összefüggéseiről Miskolc (ÉM) - A magyarországi médiaoktatásról szóló folyóiratot jelentetett meg az Enamiké Kiadó. A lap azokat a hazai iskolákat mutatja be, amelyekben ma is nyolcezer főiskolai és egyetemi hallgató tanulmányozza a médiát és gyakorolja a kommunikációt. A kiadvány részletesen bemutatja azokat a magyarországi intézményeket, amelyekben újságírókat, PR- és marketing-szakembereket vagy intézményi kommunikátorokat képeznek. A lapban megismerhetjük a felsőoktatásban használt médiaoktatási formákat, a középiskolákban kötelezővé tett új tantárgyat, a Mozgókép- és médiaismeretet, illetve a tizenévesek médiafogyasztási szokásait átalakító olvasónevelési mozgalmat, a Séta (Sajtó és Tanulás) összefüggéseit. Á Médiafüzetek második részeként megjelent kötetet Zöldi László szerkesztette, a szerzők között található például Bernáth László, Bodor Pál, Bölcs István, Domokos Lajos, Cserhalmi Imre, Faragó Vilmos, Földes Anna, Javorniczky István, Pálfy G. István, Pikó Ándrás, Sükösd Miklós, Tanács István, Wisinger István. A kiadványban megtalálható az összes tanintézmény telefonszáma, internetcíme is.