Észak-Magyarország, 2004. december (60. évfolyam, 280-305. szám)

2004-12-08 / 286. szám

2004. december 8., szerda ÉS2AK-MAGYJIR0RSZÁG $ MISKOLC ÉS KÖ DETES /6 Megjelent a Miskolci Karácsony Miskolc (ÉM) - Megjelent a Miskolci Karácsony ez évi száma. Az újság az Első Miskolci Lions Klub jótékony célú kiad­ványa, amely kettős célt szolgál: egyrészt bemutatja a Lions-mozgalom életét, más­részt megteremti a karitatív tevékenység­hez szükséges forrás egy részét. A most megjelent Miskolci Karácsony beköszöntőjében Tóth Zoltán elnök beszél a klub karitatív feladatairól. Többek kö­zött arról, hogy a klub éves feladata a be­teg gyermekek támogatása mellett az éj­szakai helikopter-leszállóhely kialakítá­sa, valamint játszótéri kosárlabdapalán- kok állítása. Az újságban arról is olvashatnak, hogy a Deborah Lions Club milyen jótékonysá­gi akciókat, programokat szervezett az idén. Köztük a Miskolci Csodamalom Báb­színház előadását, ahová 300 mozgássérült, fogyatékkal élő gyermeket hívtak meg Miskolc különböző intézményeiből. Természetesen karácsonyi üdvözleteket, képeslapokat is találhatunk a lapban, de nem maradhattak ki az ünnepi számból a karácsonyi és szilveszteri receptek és a humoros írások sem. alakult Avasi Kulturális és Sport Egyesü­let Mikulása 200 csokoládémikulást és hat kiló szaloncukrot osztott ki az avasi gye­rekeknek. A Martin János Általános Isko­lában 50 csokoládémikulást adott át. (Fotó: Bujdos Tibor) V .....‘___________________________________/ ÉM-INTERJÚ: Dr. Halmai Gyulával, a MIK Rt. igazgatójával A polgárbarát kommunikáció az elsődleges „Szorgalmazom, hogy éljünk az állami segítség lehetőségével” ÉM: Miben tervez - első lépé­sekként - változást? Halmai Gyula: A polgárbarát kommunikációt elsődlegesnek tartom. Megkérdezzük az ügyfe­leinket, bérlőinket, miben kelle­ne változtatnunk: egy kérdőívet helyezünk majd a számla mellé, az eredmény a gyorsabb, más • stílusú kommunikáció lehet. A klasszikus ingatlankezelés mel­lett bővül a feladata a cégnek. Folytatjuk a nagy belvárosi pro­jekteket, a Bazártömb fejleszté­sét, a főutcai homlokzatok felújí­tása, közreműködünk a belváros megújulásában. ÉM: Mit tervez a cég a főutcai üzlethelyiségekkel kapcsolat­ban? Még tavaly tárgyalta, s végül nem fogadta el a köz­gyűlés a MIK Rt. előterjeszté­sét az üzletek bérleti jogának felmondása ügyében. Halmai Gyula: Hamarosan újra­tárgyalják az ügyet. Javaslatunk, hogy azokat az üzleteket prefe­ráljuk - mindezt nem hatósági úton, hanem a gazdasági környe­zet megváltoztatásával -, ame­lyek profilja egybeesik a város érdekeivel, amelyek bérlői haj­landóak a helyiségek felújításá­ban együttműködni. Velük hosz- szabb távú viszonyt szeretnénk kialakítani, hogy akár még az unokájuk is ugyanazt az üzletet működtethesse. ÉM.- A MIK Rt.-nek hatalmas a kinnlevősége: sokan nem fize­tik a bérleti díjakat. Van-e el­képzelése a helyzet kezelésére? Halmai Gyula: Szorgalmazom, hogy éljünk az állami segítség lehetőségével, s azokat illesszük be a helyi szabályozásba. Szeret­nénk feltérképezni, hogy milyen lehetőségek vannak a bérlakások közti mozgásra. Ha például vala­ki nem tudja a nagyobb lakást fenntartani, költözzön kisebbe, vagy ha épp azt igényli, nagyob­bá. Segíteni szeretnénk a mobi­litást, át fogjuk tekinteni a lakás- koncepciót, és a probléma keze­lését segítheti az induló szociális bérlakás-építési program is. Hajdú Mariann e-mail: mariann.hajdu@eszak.boon.hu Miskolc (ÉM) - Új igazgató­ja van a MIK Rt.-nek. Dr. Halmai Gyula korábban Me­zőkövesd polgármestere volt, majd a területfejlesztési hiva­tal regionális koordinátora. ÉM: A MIK Rt. speciálisan miskolci cég, amelynek vezeté­se helyismeretet igényel. Ön mezőkövesdi. Nem jelent majd problémát a feladatkör ellátása? Halmai Gyula: Hét évig laktam Miskolcon egyetemistaként, úgy­hogy ismerem a várost. Emellett jelenleg régiófejlesztéssel is fog­lalkozom, itt van az irodám, s ez szintén jó alap ehhez a tí­pusú munkához. Új megbízatá­somat érdekes feladatnak tar tóm, komoly kihívást jelent számomra. ÉM: Hogyan értékeli a helyzetet, ami a cégnél fogadta? Halmai Gyula: Sok terüle­ten komoly, előkészített munka várt, amelyre épí­teni lehet. Nem lesz egy­szerű feladat a futó ügye­ket megfejteni, ugyanak­kor több, folyamatban lévő előterjesztésünk is van. Készülni kell az új kezdeményezésekre is, mint például a szociális bérlakásépí­tések, az ipari területek előkészítése, gazdaságfejleszté­si kérdések. Miskolcon is lesz Lidi Miskolcon is lesz Lidi áru­ház, a Miskolci Egyetem mel­letti, mintegy ezer négyzetmé­teres terület eladása mellett még 2003-ban döntött az ön- kormányzat. Az előszerződés­ben a vevő vállalta, hogy a ta­lajszennyezettség megállapí­tására saját költségén vizsgá­latot végeztet, s az eladó a Szabályozási Terv szerint ki­alakítja az ingatlant. „Az előszerződésben vállalt köte­lezettségeket a vevő és az el­adó is teljesítette, így az in­gatlanra végleges adásvételi szerződést kötöttünk az idén, október 20-án”, fogalmazott Halmai Gyula. Főutcai üzletek: bérleti jog és felmondása Qüsser Étterem Panzió Miskolc, Déryné u. 7. Tel.: 46/505-045. A törzsvendégek tanyája Gépész végzettségű, informatikai ismeretekkel rendelkező dolgozót valamint tárgyalási szintű angolnyelv-tudással. személygépkocsival ügyintézőt keresünk főállásba. Jelentkezni szakmai önéletrajzzal a 46/406-040 faxszámon lehet Munkatársat keresünk targoncák karbantartási, JAVÍTÁSI FELADATAINAK ELVÉGZÉSÉRE, MISKOLCI VAGY Miskolc környéki lakos személyében. A munkavégzés változó helyszíneken történik, mú'helygépkocsival kell közlekednie. Feltételek: • autóvillamossági műszerész vagy autószerelő képesítés • elektronikai ismeretek • B kategóriás jogosítvány • nagy munkabírás, szorgalom Targoncajavítás során szerzett gyakorlat a felvételnél előnyt jelent. Felvilágosítás munkanapokon 8 h-tól ló h-ig a 34/573-211 telefonszámon. Vacsora 19. 30-kor Fergeteges szilveszter a Café du Boucher-ban Ebben az évben is megrendezzük nagy sikerű évadzáró szilveszteri bulinkat A$|cpm<drinkl Blackberry cup coctail Vntwerpeni libamájterrine tépett evélsalátával, kapros-joghurtos ir ess/.inggel rfve*; /állón tárkonyos malacleves semlegombóccal 'lamand rozmaringos szúzérmék citromos vajon párolva, vargányás raguval, burgonyapürével, mogyoróburgonyával Punért; Békebeli desszert (Vaníliás* joghurtos túróhabbal töltött hideg flamand palacsinta, erdei mártással) .HaiMHwflj Genfi káposztaleves korhelyesen Sztárvendégeink'. Kertész Marcella és Keresztesi László, a Miskolci Nemzeti Színház művészei, akik népszerű operettekkel, musicelekkel és táncdalokkal szórakoztatják kedves vendégeinket. A jő hangulatról DJ Mátrai gondoskodik sziiveszjteri nosztalgiadiscojával Éjfél után tombola fí.L'.E. A. Jó szórakozást! Asztalfoglalás: 46/432-320 SZILVESZTEREZZEN NÁLUNK.! Érkezéskor 1 pohár welcome drink kétféle menüsorból választhat + 1/2 üveg Törley félszáraz pezsgő Éjfélkor: Korhelyleves csészében, juhbeles virsli nustárral, ecetes tormával Zene: aragó István és zenekara Műsor: Az Egri Nemzeti Színház művészei (operett, örökzöld slágerek) , 4 DANCE CLUB TÁNCSTÚDIÓ műsora ' Tombola Asztalfoglalás: Tel.: 46/358-845, fax: 46/507-017 A legjobb árakon! Mosó- és tisztítószerek, kozmetikai cikkek a bulgárföldi háztartási boltban. Ariéi mosópor:7,5 kg csak 2999 Ft Ariéi mosópor 3 kg csak 1549 Ft Ultra Viola mosópor3,6 kg 699 Ft Tomi kristály mosópor 3 kg 999 Ft Tomi kristály mosópor 4,5 kg 1599 Ft Vanish oxi por. + 20% ajándék 1 129-ff 899 Ft Dove-ajándékcsomagok fémdobozban reklámáron! 2 2/9-fT 1 799 Ft 32 899 Ft Pampers nagy csomagos pelenka 2 799 Ft Cím: Borsodcolor Kft. Miskolc, Kiss t. út 6/a. Nyitva: 8.00-17.00, szó.: 8.00-12.00 óráig Tel.: 530-336. m P 1 1 1 1 1 I I I I I I I I 1 i I. !■ i A Borsod Tbmasportjáért Alapítvány Kuratóriuma köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik JÖVEDELEMADÓJUK 1%-ÁVAL TÁMOGATTÁK ALAPÍTVÁNYUNK TEVÉKENYSÉGÉT. Az APEH által átutalt 1%-os befolyt összeget 2002-2003. év után tomaversenyek és a TORNAFESZTIVÁL 2004 I rendezvényekre fordítottuk. i Felajánlásaikat a jövőben is ■ köszönettel várjuk. I Adószámunk: 18412592-1-05. 7210 Az Alapítvány Kuratóriuma I az- Polo befizetés- Golf ajándék metálfény, téli gumi- Touran most 700 kevesebbért- Bora most 500 000 kevesebbért- Passat akár 1 kevesebbért. Most wFt kezdőrészlettel* Autosol Kft. 3508 Miskolc, Görgős u. 4. Tel.: 46/561-050 Fax: 46/561-063 E-mail: autosol@axelero.hu Web: Uvww.autosol.hu Aufó szeretettel. Volkswagen m normális áron Az akció 2004. dec. 31-ig a készlet erejéig tart. A részletekről érdeklődjön márkakereskedésünkben. HIRDETÉSEK

Next

/
Oldalképek
Tartalom